Punch / Counterpunch 2020 (Power of the Primes, deluxe):


A 2020-as év hihetetlen mennyiségû Európában nehezen beszerezhetõ exluzív kiadásról szólt. Ezek közé tartozik a Galactic Odyssey figuraszéria is. A szám szerint öt figurapakk egy-egy planétához kapcsolódik, ezek közül a kiadások közül az egyik a Dominus- Criminal Pursuit. Ebben két figura kapott helyet. A WFC ER Prowl öntvény alapján készül Barricade, valamint Punch / Counterpunch kettõs ügynök, a G1 nyomán. Ez utóbbit tekintsük most meg. A figura kiadása hiánypótló, hiszen az öntvényt a Power of the Primes részeként 2018-ban már kiadták, mégpedig nehezen beszerezhetõ Amazon exkluzívként... várjunk csak, ez a kiadás is Amazon exkluzív... gratulálok.
A figurát így 2018-ban már bemutattam (link ITT), így nézzünk inkább a különbségeket, melyekbõl bõven van. Ez egyrészt jó, mert a korábbi kiadás sem értéktelenedik és van választék, másrészt viszont rossz, mert a mostani verziót addig festették, míg már lassan inkább Nightbeat lett, csak lángnyelvek nélkül. Persze ez a festés is jól áll neki, de mégis a 2018-as verzió akkurátusabb a sárga nélküli sötétebb kékkel és a piros keréktárcsákkal. Emellett 2018 után most is sikerült a figurát rosszul összeszerelni, ami miatt a kocsi orra nem áll össze. Meg kell fordítani a vállízületeket, persze vigyázva, hogy a mellkas elem le ne törjön. Ezzel együtt remek és ötletes figura, jó, hogy újra beszerezhetõ. Nézzük a képeket összehasonlító fókusszal.

Alt mód: 9/10
Alt mód festése: 7/10
Átalakítás nehézsége: 4/10
Átalakítás ötletessége: 8/10
Robot mód: 7/10
Robot mód festése: 7/10

Dobozban:

Power of the Primes bemutatók:

Vissza