Mostanában ennyire telik tőlem. Sajnálom.

  - De olyan hirtelen…
  - Nem lehet az. Itt voltam mindig is – szünet. – Alkottam, most elveszek. Mert ez lényegem. – Szünet. – Mint egy rejtett, homályba veszett lélek, aki a világot olyan szemmel látja, mivel senki más: s ha ő lelkének zokogó hangjait papírra égeti, számára értelme van minden szónak. Míg az, aki olvassa, nem mindig érti; mert nem láthatja azt a világot, amit az Alkotó lát. A művet nem becsülik, hiszen egy sem volt tanúja annak, ahogyan tudatot leheltek belé… s így az alkotó Pusztító is lehet: saját remekének rombolója. Ha ő adott, ő el is vehet. Ahogy ezt, mint a költő, ki verseit tépázza szét, teszem én is.
  Csend.
  - Akkor sem akarom.
  - Nem baj – hosszú szünet. – A macskája meglesz egyedül.
  - Nincs is macskám.
  - Azért lesz meg.
  Csend. Az árnyékok is elcsitultak a nap hevülően kialvó fényében.
  - Milyen lesz?
  - Természetes.