hirtelen
Valami nincs rendben ezzel a világgal. De vajon csak én érzem így?
Annyi minden van körülöttünk… arcok, emberek, érzelmek, hangulatok. Körülölel minket a világ, mintha mindig is egyek és ugyanazok lettünk volna; óvó karjaival szinte összeroppant. Nem akarja, hogy lássuk, mi van a másik oldalon… Mert van másik oldal - a szíve mélyén minden ember érzi, tudja. Oda tartunk. Csak nem akarjuk elfogadni. Önzőek vagyunk. Szeretünk az ölben evickélni, fetrengeni, néha fulladozni - de bármi apró szenvedés megéri, ha utána valami jó következik, nem igaz? Következik egyáltalán, vagy a Világ kebléről egyszer végleg lecsúszunk a talpa elé, s akkor nincs visszajutás?… Próbálhatunk felmászni, de nem tudunk már megkapaszkodni, mert a világ hatalmas, és kitaszít, vagy mert túl sokan tepernek előttünk, s ha segélykérőn beléjük markolunk, ők lerugdosnak magukról?
Egyszer, csak egyszer látnánk be, hogy a Talp alatt is van világ… Talán nem olyan, mint amilyenben addig éltünk, de van…
Ha az élet álom, én fel akarok ébredni.
2006-12-12 at 6:50 pm
Az élet felfogható álomként is. Kérdéses, hogy miután felébredtél, van-e esély arra hogy még egyszer visszaaludj valamikor, és kérdéses, hogy az ébredés egyáltalán milyen állapot…
És igen, lehet, hogy a Talp alatt is van Világ.. de amíg itt vagyunk és álmodunk valami közöset, addig valószínűleg nekünk az álomban a helyünk… aztán lesz még időnk bőven a Talp alatt partizni. =))