Dolgozom a héten. Érdekes mód nem terhel meg annyira, mint gondoltam (mondom ezt két nap munka után ). Sőt, kifejezetten jól esik. Csak felkelni nehéz - mint rendesen. Semmi gond: lesz idő, mikor nem kell majd emberi időben kelnem.
Furcsa, mindenen kiborulós állapotban vagyok. Furcsa.
Néha nagyon nem esik jól az egyedüllét.
A kutya nyüszít - mint rendesen.
Kellemes az este. És felhős. Na meg sötét.
Igen, fáradt vagyok. Szép álmokat!

Délelőtt tíz óra volt, amikor az író befejezte új drámáját. Este még két nehéz jelenete volt hátra. Átírta az éjszakát. Közben legalább tíz feketét főzött magának, és legalább tíz kilométert gyalogolt a szűk szállodaszobában alá s felezve. Most mégis olyan frissnek érezte magát, mintha nem is volna teste, olyan boldognak, mintha megszépült volna az élet, és olyan szabadnak, mintha megszűnt volna lenni a világ.
Még egy kávét főzött. Lesétált a partra. Megkereste a csónakost.
- Kivisz-e a vízre egy kicsit, Volentik bácsi? - kérdezte tőle.
- Tessék beülni - mondta a csónakos.
Borús volt az ég, de szellő se rezdült. Mint egy óriási máriaüveglap, olyan sima és szürke és csillogó volt a tó. Volentik bácsi gyors, de rövid csapásokkal evezett, ahogy a Balatonon szokás.
- Mit gondol? - kérdezte az író, mikor már jó darab utat megtettek. - Ide látni még a partról?
- Még ide - mondta a csónakos.
Továbbmentek. Az üdülő piros cseréptetejét lassan elborították a fák. A partnak csak a zöldje, a vonatnak csak a füstje látszott.
- Még most is? - kérdezte az író.
- Még most is - mondta a csónakos.
Csak az evezők csobbanása hallatszott; a partról már nem ért idáig a hang. Összemosódtak a házak, a kikötők és az erdők. Már csak egy ceruzavonás látszott, ahol véget ért a tó.
- Még most is ide látni? - kérdezte az író.
A csónakos körül nézett.
- Ide már nem.
Az író lerúgta a lábáról a szandált, és fölállt.
- Akkor húzza be az evezőt, Volentik bácsi - mondta. - Megpróbálok egy kicsit a vízen járni.

A magányos farkas egyedül éldegélt az erdőben. Egyedül - ezért volt ő magányos farkas. Ha nem egyedül éldegélt volna, nem lehetett volna magányos. Farkas, az igen. Mivel az volt. Na mindegy.
  Tehát farkas magányban tengette botor napjait botor módon evéssel, ivással és alvással. Nem volt tulajdona: nem volt semmije. Csupán szűk élete. Voltaképpen ezért volt mindene. De mivel senkivel sem osztotta meg mindenét, senki sem tudott róla, hogy mily gazdag is ő. Azt sem tudták soha, hogy létezik. Így hát ez a mese sem tarthat tovább egy olyan magányos farkasról, aki nincs.
  Ha nem hiszed: járj utána!

Borús hajnalra fátyol
a gyertyafény szobádban.
Minden barátod távol,
és te? üres magányban.
Kétségek - ezek a vad árnyak,
megmarnak, égetnek belül;
lehullanak e tündöklő szárnyak,
míg benned a bizalom elül
- úgy lelked örök gyászba merül…

Szúró tüskével a rózsa
ajkadba marja víg sebét.
Megdermednek mind egy szóra,
és te? nem néznek feléd.
Csendesség - feszülten figyel,
fakó szemével rajtad átlát.
Múló hited eképp hagy el,
miközben a halál sikolyát
dadogja kínban remegő szád…

Vad virágot terem az estén
halkan síró alkonyat
magány ölében megpihenvén;
és te? megbékít e gondolat:
barátok - már közelednek!
Szobádba velük szökik be a fény;
nyoma veszhet vér-kétségnek,
ők varázsolnak lelkedbe reményt.
Esdeklő szavuk zeng bizalmadért…

Hol születnek a gondolatok?
Mitől függ a bánat és a boldogság?
Lesz-e holnap?
Hogyan folyik ki a tollból a tinta?
Tudok repülni vagy tényleg csak álmodtam?
Van úgy, hogy másképp?
Mik azok a falak?
Miért van óra?
Hogyan?

[Reason] Now you know the truth, what will you do?
[Me] I still can’t believe it’s true…
[Passion] You better believe it, and make them pay!
[Me] There has to be another way…

[Pride] You cannot take this lying down!
[Me] I gotta stand up, can you show me how?
[Love] You must forgive them and open your heart
[Me] It’s all my fault, it tears me apart!

[Agony] It would have been better if you would have just died!
[Me] No, I’ve got to win this fight!
[Fear] But can you face them after all you did?
[Me] I gotta reveal the feelings I hid

[Best Friend] See him fight, he’s all on his own…
[Me] I need your help, can’t do it alone!
[Wife] Listen to me, can you hear me shout?
[Me] Let me out!

Adjátok vissza,
adjátok vissza hosszú sóhajom!
Ajkam szó már ne hagyja el
Legyek komor, néma uralom,
melyet tömjénző köd nyel el

Adjátok vissza,
adjátok vissza fakó szívemet!
Ha másnak már nem is kell,
én megőrzöm átok-kincsemet,
mert hitelbe adtam csak el

Adjátok vissza,
adjátok vissza delelő napom!
Múltat kérek vissza és jelent
Ti is kéritek, de én nem adom -
megtartom, mert ez maradt nekem!

Adjátok vissza,
adjátok vissza silány életem

A forró, ha vízhez ér,
nem érez szomjat.
Vágyam, ha érteném:
azt kívánnám, mondjad.
Mi voltam, mi leszek,
s ahogyan testem fonnyad,
túlragyog a virág telet.
Azt kívánnám, mondjad.

Összeforr a Föld az Éggel,
bús hűségre kél a madár.
Felhagyok minden reménységgel,
vígságra szívem nem talál.
És ezredév, ha lepereg zordul,
buja létre zár a halál.
Harang romba dől és kondul.
Vígságra szívem nem talál.

Fakó élet mégis mit ér?
Látomás volt a tenger.
Fejemen simít át egy tenyér,
ha pusztítja magát az ember.
Fehér árnyak tűnnek vissza
bíbor odvú lyukas veremben.
A természet a nyugalmat issza,
ha pusztítja magát az ember.

Nincs áldomás, nincs kikelet,
én mégis itt leszek.
Elolvad a Nap a világ felett,
én mégis itt leszek.

Rikoltoznak már korán hajnalban. Még amikor nap sincs. Illetve van, csak ott, ahol rikoltoznak, nem látszik.

Szóval a madarak hülyék.
És ez most egy nagyon csalós post…

Jó reggelt!

Jaj, anyám, de nagyot tettél,
mikor egyszer, mikor egyszer megszülettél!
Megszülettél egyszer, ebbe a világba,
hogy megteremts engem apámat gyalázva,
kifosztva kincsből, megtöltve búval.
A magány haragja méreggel szólal:

Megfogtál, cibáltál végtelen, monoton,
megfogtál, ne eressz, markolj még, akarom!
Ragadj el, lüktess, szívd ki erőmet,
lüktetek, téplek: adj még többet, többet.
Folyjon, gyötörjön, kínozzon halál,
folyjak, gyötörj, ordíts, és megállj!

Teremtő gyilkosom így lettél te egyszer,
mikor miattad, érted meg kellett születnem.