Kíváncsian vártuk a gazdasági jellegű döntéseket is, és nagy megnyugvással fogadtuk a Világbankkal és a Nemzetközi Valuta Alappal szembeni korábbi behódoló magatartással és bankok érinthetetlenségével való szakítást és a közszférában dolgozók fizetésének maximálását –bár a 2 millió forintos határt túl magasnak tartjuk a magyarországi jövedelmek mellett. Jó volt hallani azt a hírt is, hogy az APEH szakítani látszik azzal a korábbi gyakorlatával, hogy sok kisebb vállalkozást abajgat ellenőrzés címén, most már kevesebb, de nagyobb halra veti ki a hálóját. Azt is várjuk, hogy mikor érik el a legnagyobbakat, pl. az alumínium ipar privatizációja során és annak révén hatalmas vagyonokat szerzetteket –és még az annál nagyobbakat is (elvégre Al Capone is adócsalás miatt került börtönbe).
Örömmel vettük az ún. válságadó bevezetését is némely eddig kivételezett szektorra – bár hiányoljuk, hogy abból miért maradtak ki még mindig olyan nagy nyereségű ágazatok, mint pl. a gyógyszeripar és a nagykereskedelmi ágazat prominensei. Álláspontunk szerint ezek is teljesen alaptalanul élveznek továbbra is pozitív elbírálást, az adót ezekre is szükségesnek tartjuk kiterjeszteni.
Természetesen örülünk a vállalkozói adók egyszerűsítésének és csökkentésének, de ez csak akkor biztosíthat a hazai vállalkozóknak esélyegyenlőséget a külföldiekkel szemben, ha az adók mindenkit egyformán érintenek, ha nincsenek kivételezettek, és nem csak három évig vonatkoznak egyesekre, míg másokra működésük egész ideje alatt.
Azt is szívesen látnánk, ha a munkahelyteremtéshez adott állami hozzájárulás is egyformán illetné meg a külföldi és a hazai, a nagy – és a kisvállalkozásokat, de még szívesebben, ha a hazaiak előnyt élvezhetnének.
Várjuk a kormányzat további intézkedését, mely a hazai termelők hazai piacon való elsőbbségét biztosítja, hiszen számos európai uniós országban vannak a hazaiakat előnyben részesítő szabályok. Elég, ha csak Németország és Franciaország ez irányú szabályozását példának veszik jogalkotóink. Ebbe a körbe tartozik a hungarikumok számba vétele és védettség alá helyezése is.
Végül, de nem utolsó sorban várjuk mindazok elszámoltatását, akik az ún. rendszerváltás óta, helyzetükkel és egymásnak biztosított lehetőségeikkel élve és visszaélve, jogszabályok megkerülésével és off-shore cégeken keresztül, de igazolható érdemi tevékenység nélkül szerezték vagyonukat, megkárosítva ezzel az egész nemzetet.
Budapest, 2010. október 26.
a Turul KÉVE tagsága
Forrás: Turul KÉVE