Történelmük során a népek előbb-utóbb érvényesíteni akarják a maguk igazságát az őket leigázó, gyarmatosító, rabságban tartó hatalmakkal szemben. Előbb-utóbb minden nép szabadságharcot vív, és újra meg újra kísérletet tesz arra, hogy szabadon dönthessen a maga sorsáról. Nagyobb hatalmak a maguk hatalmi, gazdasági és politikai érdekeiktől vezérelve és erőfölényükkel élve gyakran leverik vagy még csírájában elfojtják ezeket a törekvéseket, így a világ egészét nézve mondhatjuk, hogy igazságért és szabadságért folytonos harc folyik a világban, s van úgy, hogy e szabadságküzdelmek eredménnyel végződnek nagyobb, erősebb hatalmak ellenében.

Most elsősorban az ENSZ közgyűlésére figyel a világ. Mindenki azt lesi, hogy a világszervezet megfelel-e annak a várakozásnak, amely a világ nagyobb részét jellemzi: igazságot szolgáltat-e sok évtized után a palesztin népnek, segít-e felszámolni végre azt a képtelen állapotot, hogy az 1948-ban nagyhatalmi segítséggel létrehozott Izrael Állam miatt egy másik (őshonos) népnek nem lehet önálló, független állama. Ha ugyanis az emberek igazságérzete szerint a zsidóságnak joga van saját, önálló államiságra, akkor a palesztinoknak is joguk van. Ha igaz, hogy a legjobb, a tiszta helyzetet teremtő megoldás az volna, ha a két fél békés úton, tárgyalások útján meg tudna egyezni egymással, akkor az is igaz, hogy ezeket a tárgyalásokat egyenlő feltételekkel kell megalapozni, nem pedig nagyhatalmi háttérrel és a fegyverek, a haditechnika fölényével. Lehet, hogy ez csak jámbor óhaj, mert a világpolitikát nem a belátás, hanem az erőviszonyok szabályozzák. Csakhogy így vagy nem lesz megállapodás, vagy ha lesz, az mint torz diktátum újabb és újabb bajok forrásává válik. Ám akkor az a kérdés, hogy mire való az ENSZ, minek a színjáték, ha az Amerikai Egyesült Államok egymaga amúgy is eldöntheti a kérdéseket, mégpedig az egyik fél különlegesen kivételezett státusa mellett. Minek humánumról, demokráciáról, az államok, népek függetlenségéről beszélni, ha egy egész népet egyszerűen páriákként lehet kezelni, míg a másik nép állig felfegyverezve szabadon tágíthatja „életterét” a térségben. Mi magyarok, emlékezzünk most Tria­nonra, emlékezzünk 1956-ra, emlékezzünk a magunk történelmére, szabadságküzdelmeinkre, harcainkra igazságunk érvényesítéséért, többnyire békés eszközökkel, olykor véres fegyveres harcokkal. A Habsburgok ugyan minek tekinthették Bocskai hajdúit, Thököly és Rákóczi kuru­cait, a negyvennyolcas portyázó, rajtaütő huszárokat. Ők nyilván terroristáknak (ha akkor élt volna ez a kifejezés), mi pedig szabadságharcosoknak és hősöknek a miein­ket, nemzeti létünk, szabadságunk és igazságunk védelmezőinek.

Mégsem relativizálhatjuk azonban az igazságot, a világ erkölcsi törvényeit. Mi igazán tudjuk, hogy a világ nagyhatalmainak érdekei döntöttek fölöttünk mindig, és nem az igazság, nem a szabadság vagy a nemzeti függetlenség és önrendelkezés eszméje. Megtapasztalhattuk ötvenhatban azt is, hogy az ENSZ mint fölső világszervezet szinte semmire sem képes a világ rendje és a népek igazsága érdekében. Most tehát meglepő lenne, ha éppen mi csodálkoznánk ezen a furcsa helyzeten. Csodálkozásra nincs okunk, szolidaritásra, együttérzésre és annak kifejezésére annál inkább. Igazságérzetünk és érdekünk egyaránt azt mondja nekünk, hogy Iz­rael Államnak léteznie kell, mert kell, hogy a zsidóknak is legyen saját hazájuk, de azt is mondja, hogy önálló palesztin államnak is léteznie kell, mert a palesztinok semmivel sem kevesebbek és történelmük okán sincs kevesebb joguk, mint a zsidóknak. Megkockáztathatjuk a kijelentést: az egész emberiség érdeke egyébként ennek az ügynek a mielőbbi tisztességes, kölcsönös belátáson alapuló rendezése, mert a Közel-Kelet térsége ma tűzfészek és a harmadik nagy világégés egyik kiinduló pontja lehet.

Különös időbeli egybeesésnek is tekinthetjük a palesztin üggyel, illetve az ENSZ-közgyűléssel a magyar miniszterelnök dabasi fellépését. Volt Orbán Viktornak Dabason egy különösen fontos mondata, melynek a palesztinok ügyéhez látszólag nincs köze, a világ közállapotaihoz annál inkább. „Magyarország nem gyarmata senkinek sem” – mondta a miniszterelnök. Akinek van füle, hallja, hogy ebben a mondatban a gyarmatosítás veszélyéről van szó. Arról, hogy a szabadságharcok ideje nem múlt el a világban, legfeljebb most nem fegyverekkel zajlik, hanem politikai és gazdasági eszközökkel. És annak, aki nem tudná, azt is elárulja ez a mondat, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lehetünk mi itt Közép-Európa palesztinjai. Nemcsak józan ítélőképességünk, nemcsak történelmünk erkölcsi hagyatéka és logikája kötelez tehát minket együttérzésre a palesztinokkal, de mindaz is, amit jelenkorunkban átélünk, amit a magunk sorsa révén láthatunk, tapasztalhatunk ma is a világból. Mégis, reménykeltő, hogy fordulóban van a világ, hogy bár tele van veszélyekkel, de fordulhat jobbra is, és ha a Közel-Keleten jobbra fordul, azt érezni fogjuk Európában is, csakúgy, mint az ellenkezőjét.

Forrás: Magyar Hírlap