Történelemhamisítás
Hétfőn
a Népszabadság első oldalán adta tudtul: „Itt a magyar szolidaritás.”
Nagybetűvel írni ugyan nem merte a világjelentőségű gdanski
munkásmozgalom nevét, de a cikkben megszólaló Kónya Péter, a leningrádi
iskolákat és a Szolidaritás és a szolidaritások letörésének fortélyait
kitanult KGB-tanuló rendvédelmi, a tegnap még bohóc-forradalmár
félreérthetetlenül utal az ősi szolidaritásra.
„Hangsúlyozta:
a lengyel Szolidaritás 1980 augusztusában alakult meg és hamarosan
tízmillióan csatlakoztak a gdanski hajógyár munkásaihoz, és ezzel
létrejött Európa legnagyobb civil szerveződése, amely elsöpörte az
aktuális hatalmat.” – írja Népszabadság. Azt persze nem elemezve, hogy
ebből Kónyánk szeme előtt egy lebeg: elsöpörni az „aktuális” magyar
hatalmat.
Hősi
küzdelem kezdődött el akkor, alapvetően lengyel küzdelem a Hajógyárban,
amely bátorságot és valódi összetartást kívánt és amely csak hosszú, az
egész lengyel nemzetet, a katolikus egyházat, az értelmiséget és a
népet nem kétharmados, hanem még nagyobb erővel küzdelembe szólító, a
Keresztet magasra emelő nemzeti mozgalommá fejlődve győzött. Sok
szenvedés, megpróbáltatás, internálás és gyilkosság után. Akkor a
Népszabadság csak olyan tudósítókat küldött Varsóba, akik a Szolidaritás
ellen tudósítottak, de most is a lap jólfizetett munkatársai.
A
magyarság szeretetáradata azonnal megindult Lengyelországba, kevés
olyan magára valamit adó fiatalember akadt, aki nem fürdött meg lelkileg
az új lengyel önfelszabadításban. A lengyelek pedig áradtak ide,
lengyel piacok nyíltak és a levegőt optimizmus töltötte be, szinte
fütyülve arra, hogy Jaruzelsky tábornok – leningrádi utasításra, Varsói
Szerződéses jóváhagyással, tehát Kádár–Aczél helyesléssel katonailag
letörte a mozgalmat. A lengyel pápát hasba lövették egy török fiúval,
akit Bulgáriában képeztek és szerveztek be bizonyos Dobrevek. Apró
Piroska férje, Dobrev elvtárs bolgár KGB-s tiszt, valami sikkasztásért
büntetést is kapott később. Most Dobrev Klára és Apró Piroska néni és az
egész MSZP vezérkar ott tolong az ezzel párhuzamos Gy-Day rendezvényen,
a Gyurcsány ügyészi kihallgatása utáni fröcsögésen, amely a volt
miniszterelnök sajátosan perverz műsora. De egybefolyik Kónya Péter
szolidaritásával.
Moslék
az egész. Blöff és átkozódás. Üres, tartalmatlan nagyhangúság. Egy
maroknyi leningrádi és egyben New York-i hatalombitorló már-már esztelen
kapaszkodása a hatalom lecsüngő vasbakacsa után. A mozgalmak
magyarellenesek. Minden mozdulatuk a többségi magyar keresztény –
természetesen az igazi Szolidaritás folytatásának is tekinthető –
kormányzása ellen irányul. Valahogy kiütni a hatalmat a magyarság
kezéből.
Az
első D-Day egyébként kudarcot vallott. (Hogy miért D-Day, azt csak a
szervezők tudják. Talán azért, hogy semmi ne legyen benne magyar.) a
meghirdetett százezernek legfeljebb a tizede, ha összejött benne, nagy
szakszervezetek maradtak tőle tisztes távolban és a meneteket látva,
akik felvonultak, vagy leheveredtek valahol, nem mutattak
bizalomgerjesztő képet. Ha olyan arcfelvételeket készítettek volna a
vonulókról, mint amilyeneket Kuncze belügyminiszter készíttetett annak
idején a MIÉP Szabadság téri nagygyűléséről, minden egyes arcról,
résztvevőről, bizonnyal felismerhető lett volna a Gárdától a
Betyárseregig sokféle figura. Napidíjról még nincs tudomásunk.
Az
egész azonban társadalmilag sokkal lehangolóbb, mint amennyire
politikailag veszélyes. Látható, hogy a kormány blazírtan tűr, s
miközben a Gy-Day hőse apró vurstli színpadán a föügyész ellen
acsarkodik – felelősségre vonást kívánó arcátlansággal –, Orbán, a
kilövetésre ítélt kormányfő a mai világ egyik legnagyobb
hatalmasságával, Szaúd-Arábia királyával, tárgyal. Megegyezéseket
kötöttek, szándéknyilatkozatot írtak alá, egy olyan környezetben, ahol a
falakról csorog az arany és minden magabiztosságot és erőt sugároz.
Orbán olyan lépést tett amilyet magyar miniszterelnök még soha. Közben a
D-Day hőse egy bukott rendezvény után Walesa Szolidaritását akarja
ellopni a Népszabadság segítségével, a Gy-Day hőse pedig picinyke vásári
színpadon kiabálja nevetségesre magát. Szóra sem volna érdemes az egész
és valóban hagyni kellene őket főni a saját keserű levükben, ha a D-Day
és a Gy-Day mögött nem állna három országos televízó, rádiók, sajtó,
Népszabadság és egy nemzetközi hatalom. Hiába jelentéktelen mint
belföldi választási erő, mint politikai kísérlet a hazugság-szolidaritás
és vele együtt az egész MSZP, LMP, ha mögöttük, beleértve az Amerikai
Magyar Népszavát, Kertész Ákost, ekkora magyarellenes tévéháttér,
nemzetközi támogatás, pénz áll. Ezt az egész konglomerátumot, a
Jobbikkal együtt, nem mint pártot, hanem mint egy nemzetközi,
magyarellenes központ konnektorát kell komolyan venni.
A
magyarságnak történelme során meg kellett tanulnia, hogy sorsát nem
belső érték- és szándékarányai döntik el, hanem külső tényezők. Bajnai
Gordon, aki illetékes miniszterként előterjesztette a Kings City
beruházást, nyilván a fővállalkozó St.Lauder, a zsidó Világszövetség
megbízottjával, Joav Blum úrral egyetértésben, abban a biztos tudatban
tette ezt, hogy akármit terjeszt elő, nem lesz erő és hatalom, amely
megtudván St. Lauder jelenlétét az üzletben, akárcsak kérdéseket is mer
feltenni. A kormánya pedig megkapja azt a politikai támogatást, amely a
magyarság fölötti korlátlan hatalomgyakorlást szavatolja. Most pedig,
miközben Gyurcsány még csak a főügyészség előtti vásári bódéban
ripacskodik, Bajnai Gordon Amerikában ad elő a Harwardon és más
egyetemeken, mint ahogy előtte az SZDSZ és az MSZMP óriásai,
akadémikusai, elnyűtt és el sem nyűtt szellemi nagyságai. Bajnai Gordon,
a Wallis Rt. ifjú vezetője, a libatenyésztők réme, egyetemi előadásokat
tart. Ez az ő védelme, amelyért megfizetett. Mit ad elő? Mindegy. Ha
kabátujjából libákat varázsol elő, az is előadás.
Ez
elsősorban a hálózat kiterjedtségére mutat. Nem csupán a három
kereskedelmi televízió különböző mértékű támogatása, a rádiók és
hetilapok sora, a Népszabadságtól a fuldokló Népszaváig jelzi a
látszólag jelentéktelen csapat mögötti felsorakozás erejét, hanem az a
kétségtelen befolyás is, ami a közvélemény elbizonytalanodásában máris
érezhető. Nem kell mindjárt a választási eredményekre gondolni. A
választások még messzi vannak, odaáig még el kell jutni. De vajon lesz-e
elég kitartás a kétharmados nemzeti keresztény táborban, lesz-e olyan
elszántság, mint amilyen elszántságot a Kertész-erők tanúsítanak.
Kertész Ákos megvetése és gyűlölete a magyarság iránt nem egyedi. A
raccsoló Hiller Istvántól Steiner Pálig, Kivágónétól Lendvai Ildikóig,
Horn Gábortól Magyar Bálintig, Kis Jánostól Heller Ágnesig mindegyik ezt
vallja, érzi, de taktikai okokból nem Kertész módra fejezi ki.
Gyurcsány ennek a magyarellenességnek a közepébe tűzött KISZ-gój, aki a
legbelső Apró–Klein–Dobrev körbe lett bepetézve és Leisztinger Tamás
ő-szittyasága által csalással felminiszterelnökösítve. Mert kellett egy
abszolút gátlástalan figura. A Moszad- megfigyelők hamar felismerték.
A
hamis Szolidaritás bajnokai és Gyurcsány két vasat tartanak a tűzben
Kertészéket is beleértve. Az egyik, hogy a hatalom elveszti a türelmét
és visszaüt, a másik, hogy nem veszti el a türelmét és mindent eltűr. Az
első esetben az a haszon származik számukra, hogy sajtójuk segitségével
áldozatok lesznek és, ha a visszaütésnek esetleg egy-két zsidó áldozata
is produkálható, erről egyébként ők gondoskodnak, akkor a magyar
antiszemitizmus, beleértve a kormányét is, vitán felül áll és a
kétharmados hatalmat görög kényszerpályára lökik – eladható Égei-tengeri
szigetek nélkül.
Ez
a „minél rosszabb annál jobb” leninista forgatókönyv csak egy
eltávolítandó útakadálynak tekinti az alkotmányozó kétharmadot, amelyet
éppen azért kell, mint annakidején a bolsevikok tették a
Kerenszkíj-kormánynyal, puccsal eltávolítani, hogy visszaálljon az a
régi Rákosi–Gerő és ávós zsidó Péter Gábor-hatalom, amely Kádár–Aczéllal
nem szakadt meg, hanem más formában folytatódott, és a rendszerváltás
után kapott néhány éves koncessziókat vagy félkoncessziókat, hogy
váltásos demokráciának tűnjék fel. Ők így gondolják. Ezért hivatkozik
Kónya Péter a Szolidaritásra és ezért provokál olyan megveszekedetten
Gyurcsány.
A
hatalom türelmességét felmutató változatban pedig azt a hasznot remélik
Kertészék-Népszaváék, hogy a saját tömeg saját kormány- gyengeséget lát
a mindent eltűrésben és kiábrándul önmagából, gyenge kormányából.
Az
emberek nagy többsége minden teketória nélkül börtönben akarja látni
Gyurcsányt, mert oda való. Nem érti meg azt sem, hogy az ő saját médiája
– ha van ilyen? – miért beszél róla ilyen sokat. Gyurcsánynak csak
mellékbűne az, amiért most kérdőre vonják. Ő miniszterelnök volt 2006.
szeptember 18-án és október huszonharmadikán, amikor embereket tettek
életükre sérültté, vakká, vertek laposra magyar és nem magyar rendőrök.
Pusztán Gergényi utasítására? Lehet, de akkor is mindenért ő a felelős
és az egész azért történt, hogy a köre és ő maga a terror légkörében még
2010-ig uralkodhasson és rabolhasson és vörös iszapot zúdíthasson az új
kormány nyakába. A nép előtt ezek tények. A nép nehezen értelmezi a
jogállamiskodó huzavonát és petyhüdtséget lát a szertartásosan lassú
folyamatokban. Ez pedig a Kónya Péter – Heller Ágnes – Kertész
Ákos-front sikere. Sajtója ezt naponta fogja rágni, csócsálni –
csacsenolni.
A
kormánynak azonban a jelenlegi világhelyzetben aligha van más
választása, mint ez a végtelen türelem. Beláthatatlan feltételek közt
kell megcsinálnia a 2012-es költségvetést, az új alkotmány csak 2012.
január elsején lép életbe, a jogos anyagi elégedetlenség és a
gerjesztett jogtalan elégedetlenség addig nőttön nő, pénz nincs semmire
és minden megoldás csak félmegoldás, mert nem lehet több. Éppen az
fogyhat el, amire a legnagyobb szükség van: a nemzeti együttműködés
akarata. A közös vállalkozás izzó hevülése, amely a kétharmados sikert
meghozta. Az embereknek fogalmuk sincs, milyen konok, mindenre elszánt
ellenséggel állnak szemben.
Az
évből hátravan még három hónap, köztük az október. Emeljük magasra
magunkban közös keresztény és keresztyén jelvényünket, a Krisztus
keresztjét, és esküdjünk fel szavak nélkül, hogy bármilyen nehézségek
között megtartjuk magunknak, magyarnak Magyarországot.
Forrás: MIÉP
|