Szóval mindezekről szó esett, sok szó. De egy apróság nem futott be nagy
karriert a magyar sajtóban. Valamiért nem tartották fontosnak a balosok
és a liberálisok, hogy ezzel is megismertessék a hazai közvéleményt.
Eldugták a sorok közé. Szerencsére a külföldi sajtó nem volt ennyire
szemérmes.
Nos, a tervezet 14. pontjában, szinte csak úgy
mellékesen, a következő apróság olvasható: Az euroövezeti tagállamok,
illetve a hozzájuk csatlakozó más tagállamok megfontolják, és tíz napon
belül döntenek arról, hogy 200 milliárd euróval növeljék az IMF
kapacitását. (Aztán ezzel a 200 milliárd euróval az IMF persze majd
„megsegíti” Olaszországot és Spanyolországot…)
Ez a 200 milliárd
eurócska nem ugrott fel a hazai lapok címoldalára. S ez lehet a magyar
kormányfő „vergődésének” is az oka, ugyanis a költségvetési szigor
alkotmányba foglalása olyan nagyon nem rázhatta meg, lévén mi már ezt
megtettük, elsőként. S amikor belevettük az alaptörvénybe a
költségvetési szigort, akkor a balos és liberális véleményvezérek ezért
szedték le rólunk a keresztvizet…
Nézzük meg közelebbről ezt a 200 milliárd eurót, számoljunk egy kicsit.
Az
Európai Unió lélekszáma a legutolsó, 2011. október 26-i hivatalos adat
szerint 493 023 627 fő. Talán megbocsátják, ha az egyszerűbb számolás
kedvéért ezt felkerekítjük 500 millió főre. Nos, 500 millió fővel
számolva a 200 milliárd euró azt jelenti, hogy minden uniós polgár odaad
400 eurót az IMF-nek.
Nézzük mindezt Magyarországra vetítve: ha
Magyarország csatlakozik a megállapodáshoz, úgy lélekszám-arányosan
miránk 4 milliárd euró jut majd. Amikor leülök vasárnap ebédelni a
családommal, papa, mama, nagyszülők és a gyerekek, az a jóérzés tölthet
el, hogy a húsleves és a rántott hús között mindösszesen 4400 euróval
megsegíthettem a valutaalapot. S ehhez a Magyarországra eső 4 milliárd
euróhoz azért számoljuk hozzá a következő tényt: amikor újrakezdődtek a
tárgyalások az IMF és hazánk között, arról szóltak a hírek, hogy egy
körülbelül 4-5 milliárd eurós mentőcsomagra lesz szükségünk. Tehát, ha
csatlakozunk a megállapodáshoz, akkor előbb odaadunk az IMF-nek 4
milliárd eurót, utána kapunk az IMF-től hitelbe 4 milliárd eurót, amit
majd megint visszafizetünk, jó sok kamattal. Ráadásul az IMF-hitel
feltétele az is, hogy a kormány felhagyjon eddigi gazdaságpolitikájával,
a válság terheit kizárólag a lakossággal fizettesse ki, a bankokat
pedig tehermentesítse.
Ügyes, nem?
S tegyük fel azt a
kérdést is, ha már egyszer muszáj megsegíteni Olaszországot és
Spanyolországot, akkor vajon az EU miért a New York-i székhelyű IMF-nek
adja oda a pénzt, miért nem adjuk oda mindjárt az érintetteknek? Nos,
erre igen egyszerű a válasz. Azért, mert ezt a pénzt a jegybankok fogják
odaadni. A jegybanki függetlenség mai értelmezése szerint a jegybankok
(leánykori nevükön nemzeti bankok) nem avatkozhatnak be közvetlenül a
költségvetésbe. Vagyis: ha az EU-tagországok jegybankjai odaadnák
közvetlenül a pénzt Olaszországnak és Spanyolországnak, akkor ezután az
aktus után a nemzeti kormányok feltehetnék a kérdést, hogy a jegybankok
vajon miért nem segítenek saját országukon felhalmozott tartalékaik
segítségével (például a gazdasági növekedés beindításában)?
S ha
ezt a kérdést fel lehetne tenni, akkor oda lenne a jegybanki
függetlenség most értelmezett realitása, ennek az egész mocskos
rendszernek az egyik fundamentuma.
Hát ezért az IMF.
Azt
mindenesetre jó, ha tudják, hogy ebben a pillanatban a világtörténelem
egyik legnagyobb szabású és legaljasabb rablása zajlik. S ahhoz, hogy
ezt a rablást ezek a cinikus bűnözők végre tudják hajtani, nemcsak a
pénzünkre van szükség, hanem még néhány dologra. Mindenekelőtt
„szakértői kormányokra”. Ez most az új jelszó: szakértői kormány!
Kezdődött
a görögökkel. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Lukasz
Papademosz, a szakértő. Folytatódott az olaszokkal. A választott
kormányfő ment, és érkezett helyére Mario Monti, a szakértő.
Mi a közös ebben a két szakértőben?
Az,
hogy mindketten a Goldman Sachs köpönyegéből bújtak elő. Nevezett
Goldman Sachs a világ egyik legnagyobb globális pénzügyi szervezete,
profilja pedig a befektetések és az értékpapír-kereskedelem. Székhelye
Manhattanben van. Amikor a jó Marcus és Samuel Sachs megalapították
cégüket a 19. század derekán, talán nem gondoltak arra, hogy egyszer
irányítani fogják az egész világot. Hát, most irányítják…
Amúgy a
Goldman Sachs tevékenységéről egyetlen példa a közelmúltból: az Index
2010. április 19-én megírta, hogy az amerikai bankfelügyelet eljárást
indított ellenük. A cikk címe: Hogy verte át befektetőit a Goldman
Sachs? Hát úgy, hogy „a már láthatóan bedőlés felé tartó hiteleket
csomagolták értékpapírba, és úgy adták el azokat, mintha jó nyereséggel
kecsegtetnének. Közben a Goldman egyik partnere éppen ezen értékpapírok
bukására játszva ért el óriási nyereséget”. Hát íme, Goldmanék… Egy
igazi aranyember…
Szóval „ezen értékpapírok bukására játszva” –
vagyis shortolva. Ez a bizonyos partner a Paulson and Co. volt. Ők
shortolták a piacot, és így az amerikai ingatlanpiac összeomlásán 600
százalék hozamot értek el. És nincsenek börtönben, nem is verték őket
agyon – dehogy! Élnek és virulnak.
S még egy apróság: Görögország
a Goldman Sachs segítségével és támogatásával hamisította meg
költségvetési adatait. S most ebből a Goldman Sachsból érkezett
Papademosz, a szakértő, a „nép atyja”, hogy megmentse Görögországot.
Idehaza pedig a megfelelő körök egyre hangosabban sürgetik a „szakértői
kormány” felállítását. Róna Péter közgazdász, egykori amerikai bankár,
akit az LMP időről időre fel szokott kérni szakértő miniszterelnöknek, a
minap azt nyilatkozta, hogy a kötvénypiacok előbb-utóbb ki fogják
kényszeríteni Orbán bukását és egy szakértői kormány felállítását,
miképpen tették ezt már a Gyurcsány–Bajnai váltáskor is.
Azért ez a mondat elég informatív, nem?
Többek
között arról mesél, hogy a nemzetközi pénztőke úgy döntött, nincs többé
szükség demokráciára, de még annak látszatára sem. Ezentúl majd a
kötvénypiacok választanak kormányokat. S hogy valami látszat azért mégis
fennmaradjon, az európai polgároknak meghagyjuk a vita lehetőségét
azokban az életbevágó kérdésekben, mint az állatvédelem, a libatömés,
vagy a melegek házassága. Ezzel elbíbelődnek, mint a hülyegyerek a
homokozóban. Olyan apróságokról pedig, mint gazdaság, pénzügyek,
társadalomszerkezet, mobilitás és jövő, majd dönt az IMF, a Goldman
Sachs, majd döntenek a kötvénypiacok.
S mi kell még ahhoz, hogy ezt az égbekiáltó gazemberséget véghez lehessen vinni?
Hát
háborús pszichózis kell hozzá. Merkel fújta meg először a sípot.
Október 26-án reggel, a Bundestagban a következőket mondta: „Nem
hihetjük, hogy magától értetődő egy újabb békében és jólétben eltöltött
fél évszázad Európában. Nem az. Ezért mondom, ha megbukik az euró,
megbukik Európa is.”
S Merkel ebben a beszédében természetesen
pénzt kért a válságkezeléshez, szorosabb integráció mellett tört
lándzsát, és a lisszaboni szerződés átírását javasolta. A legutóbbi
uniós megállapodástervezetet keveslő Egyesült Államok vezérkari főnöke,
Martin Dempsey tábornokot pedig „rendkívül nyugtalanítja az európai
helyzet”, s szerinte az unió felbomlása zavargásokhoz fog vezetni.
S
nehogy azt gondolják, hogy mindez napjaink trükkje. Ugyan kérem, évek
óta zajlik e nagyszabású rablás előkészítése. A rossz emlékezetű
zsúrfiú, a Gazprom igazgatótanácsában landoló Gerhard Schröder szocdem
kancellárként már szorgalmazta az Európai Egyesült Államok létrehozását:
„A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió
nem létezhet közös fiskális, gazdaság- és társadalompolitika nélkül.
Ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat”. Nagyjából ezzel egy
időben Soros György már az európai államkincstár létrehozását
szorgalmazta.
Tehát a gyógyír a válságra a nemzeti szuverenitás
feladása, a teljes integráció, a közös pénzügyek, a nemzeti kormányok
lecserélése szakértői kormányokra, a demokrácia eltörlése, s a további
dereguláció és privatizáció, valamint a megszorítások. Ha odaadjuk
pénzünket és szabadságunkat az IMF-nek és a Goldman Sachsnak, nem lesz
háború, és nem lesznek zavargások.
Én persze remélem, hogy nem
lesznek zavargások. Sem Európában, sem Amerikában. De ha mégis, remélem,
a „kötvénypiacok” lesznek az első áldozatok.
Forrás: Magyar Hírlap