Régen nem várta a világ ennél mélyebb szorongással az új évet. Talán nem
tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, hogy az előttünk álló esztendő a
második világháború utáni korszak egyik legbonyolultabb és legtöbb
kockázatot hordozó éve lesz. A maja naptár jövendölése a világ végéről
így most aligha tesz jót az egyébként is épp világvége hangulatban lévő
emberiségnek. Ám miközben a maja naptár a világ pusztulását vetíti
előre, a kínai naptárban 2012 a Sárkány éve lesz (ez a mi időszámításunk
szerint 2012. január 23-án kezdődik majd), és ott ettől éppen életerőt,
sikerességet, dinamizmust várnak. És bizony azok a tektonikus mélységű
változások, amelyek részben már el is kezdődtek, részben pedig még a
szorongó emberiségre várnak, nagymértékben éppen a Sárkány hazájához,
Kínához, illetve Kína és a Nyugat viszonyához kapcsolódnak.
Érdemes kicsit már a sárkány szimbolikáján is elmerengeni, mert a
nyugati és a keleti mitológia a legrégibb időktől kezdve homlokegyenest
eltérően szemléli a sárkány alakját. A nyugati mesékben a sárkány az
ős-gonosz megtestesítője, pusztító fenevad, a mértéktelenség, a
kegyetlenség, a cinizmus szimbóluma, amely kíméletlenül kifosztja,
feléli az emberi világot anyagi, fizikai és lelki, erkölcsi értelemben
egyaránt. A keleti sárkányokat viszont éppen ellenkezőleg, a derű, a
jóság, a bölcsesség és a segítőkészség megtestesítőjének tartják. Mi sem
jellemzi ezt jobban, mint az az ősi történet, miszerint régen, amikor
Kínában még nem voltak folyók és tavak sem, az aszály miatt kiszáradt a
táj, az emberek pedig éheztek. Négy sárkány megsajnálta őket, elhozták
nekik a vizet, Jáde császár szigorú tiltó parancsa ellenére. A császár
az árulásért büntetésül négy hegy belsejébe záratta őket. Ám ők ennek
ellenére is újból segíteni akartak, nehogy még egyszer víz nélkül
maradjanak az emberek. Így aztán, feláldozván magukat, folyóvá
változtak, és kitörve hegyi börtönükből, belőlük lett Kína első négy
folyója, amely máig is az élet legfőbb táplálója. A mesék eltérő
narratívái az emberi létezés legmélyebb filozófiai dilemmáit tükrözik
vissza, a sárkányos mesék ontológiai mélyén a szakralitás alapkérdése
húzódik meg. A nyugati embernek a sárkányról alkotott képe valójában a
saját lelkének kivetülése. A mértéktelenséget, kegyetlenséget, a
közösséggel való cinikus szembefordulást szimbolizálja, rávilágítva a
civilizáció egyik legősibb dilemmájára. Mert igaz ugyan, hogy az önzés, a
telhetetlenség hatalmas erőket mozdít meg az emberi világban, de ha
nincs a szakralitás mértékletessége, türelme, szelídsége és alázata
(amelyek összefoglaló neve a szeretet), a mértéktelenség túlhajszolása
végzetes tragédiába fordul. És persze nem arról van szó, hogy a Kelet
emberi világa valami ősi idill forrásaiból épül, ahol nincs kísértés a
közösséggel való szembefordulásra, a közösség szakrális vagyonának
kirablására, végső soron a Teremtés legmélyebb világszerveződési
logikájával való szakításra. Ám a Kelet mégis csak érzékel valamit az
emberi létezésnek abból a legősibb rétegéből, ahol megvoltak még a
kozmikus szeretet építőkockái, s az ember használta is őket. A nyugati
lélek rettegése a sárkánytól valójában a saját lelke, sőt a kollektív
tudattalanja mélyén tomboló szörnyeteget idézi, akit irtózatos erejű
ösztönvágyai, folytonos kielégületlensége hajszol a fizikai élvezetek
óceánja felé, amelybe persze a dolgok szakrális logikája szerint csak
belefulladni lehet. És ezen az sem változtat, hogy az egyre nagyobb
többség számára még ez is csupán illúzió marad, hiszen valóságos
élvezetek helyett inkább csak élvezetpótlékok hamis világának primitív
vásárlójaként végül a csillogó semmit szorongatja görcsös
kétségbeesésében. (Ezért költ például lelkesen a nyomorgó, kifosztott
magyar tízmilliárdokat a Való Világ emelt díjú SMS-eire és az ennek
élvezetét kiteljesítő vadonatúj plazmatévére.) A keleti sárkány
hatalmas erejével az emberi közösségeket igyekszik segíteni, például
éppen az élet forrását jelentő víz eljuttatásával. De vajon mit
gondoljunk ezek után arról, hogy a sok ezer éves szakrális talapzatra
épülő Kína éppen a Nyugat végtelen mértéktelenségének modelljét
valósítja meg, amelyről a Nyugat „főkonstruktőrei” legfeljebb csak
álmodtak, de megvalósítaniuk soha nem sikerült… A Sárkány éve
vajon választ adhat-e arra a döntő kérdésre, hogy akkor most a jövő
melyik sárkányé lesz tulajdonképpen? A nyugati sárkány a természetet
brutálisan felzabáló, az emberi lét alapfeltételeit felélő, létpusztító
sárkánya győzi majd le a mértéktartó keleti sárkányt? Vagy fordítva?
Hosszú távon persze ez a kérdés nem kérdés, hisz a mértéktelen nyugati
sárkány az általa elpusztított világgal magát is halálra ítéli. Csak hát
mint azt John Maynard Keynes (híres közgazdász) cinikus mondása óta
tudjuk, „hosszú távon valamennyien meghalunk…”, ami kétségtelen tény, de
addig… Addig nem egészen mindegy, hogy a sárkányok harcában milyen
fejlemények következnek. A keleti filozófia egyébként éppen ezeket az
éveket, a Sárkány éveit tartja a legsikeresebbeknek. A Sárkány évére a
kínaiak mindig az Öt Áldás üzenetét vonatkoztatják, bízva, hogy az Öt
Áldás végig, az egész évet jellemzi majd. Hogy mi az Öt Áldás? Harmónia,
Erény, Bőség, Beteljesedés és Hosszú élet. Csak reménykedni tudunk,
hogy az emberiséget valóban errefelé vezeti majd a 2012-es év keleti
sárkánya. Forrás: Magyar Hírlap
|