Történelemhamisítás
A
szokásos év végi összefoglalóra készülve egyszer csak elém meredt, hogy
a 2011-es esztendő nem tárgyalható és nem elemezhető évkrónikaként,
hanem csak trianoni sorsfordulóként. A magyarság tönkretételének s végül
az ország súlyos megcsonkításának terve, szándéka, a külső és belső
ellenerők összeműködése már 1917-ben, Amerika hadba lépésének és a
bolsevikok uralomra jutásának idején elkezdődött, és folytatódott a
békeszerződés kényszerű aláírása után a megmaradt országban rendet
teremteni törekvő Horthy-rendszer ellehetetlenítésének politikájával.
A
hasonlóság kísérteties. Kik kínálták fel önként szétosztásra egy soha
senki által komolyan nem gondolt elv – a népek önrendelkezési joga,
wilsoni elv – nevében Magyarországot? Károlyi Mihályék. És kik alkották
Károlyi közvetlen környezetét? Azok, akiket Franchet d’Esperey tábornok a
szövetséges erők balkáni főparancsnoka így illetett 1918 novemberének
legelején, amikor Károlyi és társasága leszaladt hozzá aláírni egy
megalázó fegyverszünetet: „Az urak mind zsidók?” Hatvani Deutsch Lajos,
Jászi Oszkár, Linder Béla és más hasonlók álltak vele szemben, Károlyi
legközvetlenebb munkatársai, tartói és orránál fogva vezetői. Károlyi
mint pacifista térd alatt csatolt, buggyos térdnadrágban feszített,
mintha erdei túrázásra indult volna. A tábornok mélyen megvetette őket.
Nem zsidóságuk, hanem gyülevész voltuk, felelőtlenségük miatt. Megvolt a
véleménye azonban a magyarságról is, amely hagyja, hogy ilyenek
képviseljék.
2010-ben
Magyarországon a fennálló szabályok és törvények betartásával
kétharmados többséget szerzett egy pártszövetség, amely élve ezzel a
felhatalmazással elkezdte a rendcsinálást, új alkotmányt írt, nemzeti
együttműködést hirdetett meg, a nemzetközi porondon is követésre találó
intézkedéseket vezetett be és csökkentette az államadósságot. Ezt a
kormányt működése első hónapjaiban már támadták természetesen, de az ősi
taktika szerint egyelőre csak halványan, altató jelleggel. Mostanra
azonban, tekintettel arra, hogy az új alkotmány 2012. január elsején
életbe lép és az addig meghozandó sarkalatos törvények, mint a Nemzeti
Bankról szóló később is csak kétharmados többséggel,
alkotmánymódosítással volna megváltoztatható, az egész világot behálózó,
szervezett támadás indult meg a kétharmados többséggel rendelkező
kormány és annak miniszterelnöke ellen, mint 1918-ban előbb gróf Tisza
István személye és rendszere ellen. A Tisza István ellen már a háború
alatt is kibontakozó heves támadás aztán folytatódott az uralmat átvevő
Teleki Pál, Bethlen István és Horthy Miklós képviselte rend ellen – a
magyar függetlenség ellen. Most mindez Orbán Viktorra és kétharmados
országgyűlési többségére irányul.
Ezt
a nemzetközi és egyszersmind belsőleg szervezett megdöntési szándékot
nehéz nem hazaárulásnak minősíteni. Franchet d’Esperey tábornok
kifakadása ma is érvényes.
Azt
a gyűjtőpártot, amely a Fideszből lett az évek során, magába ölelve
volt MDF-eseket, kisgazdákat, sőt átváltozásra mindig kapható állampárti
elemeket is, a magyar függetlenség letéteményesének elismerni –
felületesen szemlélve – meglehetősen nehéz. Sok emberi gyengeség,
számító vágyak, önzés, hatalmi dölyf és felemásság keveredik benne az
átgondolt nemzetpolitikai intézkedések sorával, az egész magyarságért
való kiállás szép teljesítményeivel. Tény azonban, hogy jelenleg nincs
más számottevő és kormányképes nemzeti politikai erő. A küzdelem minden
hiba ellenére hősi. Most minden belső ellentmondásával együtt a
kétharmados hatalom és a kormány fennmaradása jelenti a magyar
függetlenséget, különben ránk borul a magyarság megsemmisítésének
második hulláma, a végleges Trianon. Nincs mit tenni, be kell látni, és
tényként kell elfogadni, hogy ma ez a sokféle tartású emberből,
polgárból, keresztényből, hívőből és neveltetése révén pogányból,
kisközösségek, körök családi összejöveteleiből, de ugyanakkor széles
fronton bevethető, időt, munkát, talpalást, meggyőzést vállaló
értelmiségiekből, kispolgárokból, plebejusokból és sok fiatalból és
fiatalos szellemű középkorúból és idősből álló had képezi a magyar
megmaradás fundamentumát. Ennek élén áll Orbán Viktor, a miniszterelnök,
aki önálló történelmi képződmény, mondhatni sűrítmény, idegen szóval
entitás. A reá zúduló gyűlölet a Franchet d’Esperey előtt felsorakozó
társulat, a Károlyi-bugyor – hogy ne mondjak mindig Ascher Cafét –
részéről már ravaszabb és célratörőbb, és sokkal szélesebb nemzetközi
hátterű, mint ami gróf Tisza Istvánra irányult annak idején. Orbánt
azonban egyelőre nem szíven lőni szándékozzák, miként tette azt
annakidején Pogány-Schwartz József, a Népszava tehetségtelen újságírója,
a későbbi hadügyi népbiztos és két társa, hanem kétharmados többségével
és az egész keresztény magyarsággal együtt akarják ledarálni. Az
Orbán-ellenes front New Yorktól Tel Avivig, Brüsszeltől Berlinig, az
IMF-től az EU bizottságig húzódik, miként ezt a legutóbbi napok piszkos
trükknek is felfogható eseményei igazolják. Emlékezzünk: leült előzetes
tárgyalásra a kinevezett IMF tárgyalóval egy EU biztossal is
megerősített küldöttség, és a villásreggeli első falatai után felállt,
mondván, hogy az elfogadás alatt álló sarkalatos törvény az MNB-ről
sérti annak függetlenségét. Ezt üzeni a központi EU bank is. Ez egy
olyan piszkos trükk a nemzetközi politikában, amelyet csak egy mélyen
gyűlölt rendszer, kormány ellen vetnek be.
A
magyarság megsemmisítésének első hulláma, a trianoni hullám kétarcú
volt és ennél fogva félrevezető. Első renden a győztes államok, s
elsősorban a franciák merevségének és korlátozottságának, a saját
Németországgal szembeni hátországuk megszervezési szándékának tüntették
föl, kihagyva belőle azoknak a pénzügyi köröknek a számításait, amelyek
mesésen meggazdagodtak a világháborúban, és egy új világégésből származó
aratásra készültek és alkották meg a csupa feszültségből álló
békerendszert. Ez a bankártörekvés Benes Eduárd elvakult német- és
magyargyűlöletével is takaródzott. Tény azonban, hogy az első
világháborún Amerika bankárai, nagybankjai mesésen meggazdagodtak. Elemi
érdekük volt olyan békerendszert létrehozni, amelyik magában rejti egy
következő meggazdagodás lehetőségét. Ehhez szükség volt mindenekelőtt
Németország megalázására, a német revansvágy felkeltésére, valamint
Nagy-Magyarország feldarabolására és ezzel egy közép-európai egymásra
fenekedés megteremtésére. Ha Nagy-Magyarország egyben marad, olyan
gazdasági és politikai erő jön létre a háború után felgyorsuló
technológiai fejlődés következtében, amely önállóságával, gyors
szaporodásával ellenállhat az új háború és az új meggazdagodás tervének.
Ezért kellett Magyarországot csonkolni. Nem volt szabad egyben hagyni.
De
mielőtt erre sor került volna, Károlyi Mihály országgyűlési képviselő
1917-ben egy vita során Tisza szemébe vágta: „mi már az antanttal
vagyunk”. Vagyis az ellenséggel. Ezért semmilyen megtorlás nem érte,
holott hazaárulásért fel lehetett volna akasztani. 1917-ben a háború még
nem dőlt el. A német csapatok francia földön álltak, a Marne vonalán,
és váltakozó sikerű állóháborút vívtak a francia és az angol
hadsereggel. Az egyik francia előretörés hős tábornoka éppen Franchet
d’Esperey volt. Tisza szó nélkül ugyan nem hagyta, de eltűrte Károlyi
kijelentését, és azt sem elemezte, mit jelent szavaiban a többes szám
első személy. Kik vannak Károlyi mögött? Vajon csak ellenzéki pártja,
vagy talán az a kör, amelyikkel megjelent Belgrádban? Tisza mint
liberális nagyúr hibázott. Károlyit és körét nem tekintette méltó
ellenfélnek, és nem csapott le rájuk. Észre kellett volna vennie, hogy
háttérerő van a hazaáruló kijelentés mögött. A magyarság százezrei
véreznek a frontokon, hullnak, csonkolódnak a repeszgránátoktól, nem
haboznak életüket áldozni a háborúban, amelynek értelmét talán már
legbelül vitatják vagy legalábbis már felötlöttek bennük az első
kétségek. De első a kötelesség. Az ellenséggel, zárótűzzel,
szuronyrohamban, szemtől szembeni harcban kell leszámolni. Ölni kell és
halni, ha úgy rendeli Isten. És akkor feláll az országgyűlésben egy
farkastorkú kretén, kártyás, Jászi Oszkárokkal és Hatvany Lajos bárókkal
körülvett gróf és kijelenti, hogy ő már az ellenség győzelmét várja.
Tiszának azonnal eljárást kellett volna indítania Károlyi ellen,
hátországát pedig a legkeményebb eszközökkel fel kellett volna
számolnia. Szétverni a háttér intézményeiket, Galilei Körüket,
megszüntetni lapjaikat és megsemmisíteni valamennyit mint az ellenség
beférkőzött ötödik hadoszlopát. Háború volt, s az ellenség nyilvánvaló
beférkőzésére másféle válasz eleve nem is lett volna adható. Tisza
azonban még annyira bizonyos volt a becsületes eszközökkel és
vitézséggel kivívható győzelemben, hogy nem lépte meg ezt. Valójában
eszébe sem jutott. Nem fért bele a liberalizmusába.
Ettől
a hazaáruló kijelentéstől számítható a nagy törés. Felsorakozik és
hadoszloppá rendeződik az a belső társulat vagy azoknak a belső
társulatoknak a sora, amelyek a nemzet erőfeszítéseivel szemben
mindenkor az ellenség oldalán állnak. Képletesen akkor alakul meg az
Ascher Café, vagy ha úgy tetszik a Károlyi-bugyor.
1925-ig,
amíg Bécs eltartja őket a Bécsi Magyar Újság körül, amelyet Jászi
szerkeszt, szerveződik meg a polgári radikális és a kommunista
ellenállás a Horthy-rendszerrel szemben. Ezt Mályusz Elemér kitűnő
könyve nyomán már mi is lefestettük. Jászi sorra házalta az
utódállamokat, románokat, szerbeket, cseheket, nem kerülve el Benest
sem, és egységes fellépésre, akár katonai intervencióra kívánta
rábeszélni őket Horthy ellen. Az üzlet csak azért nem jött össze, mert a
nagy antant nem engedte. Bár nem szerette Horthyt, keresztbe is tett
neki, ha úgy adódott, de megfelelt neki, mert stabilizált. De Jásziéknak
1925-ig minden eszköz jó volt, amivel rossz hírét tudták költeni
egykori hazájuknak és vezetőjének, Horthy kormányzónak. Elterjesztették
például a Héjjas Iván, Prónai Mihály és Francia Kiss Mihály
vérengzéseiről szóló mesét, amely 80 elkapott és bizonyítottan gyilkos
vörös kivégzésével járt együtt, mígnem a román megszállásnak 5000
áldozta volt, és az ország kirablása, Szamuely különvonatos
vérengzéseinek, minden vizsgálat nélküli akasztásainak pedig több mint
kétszáz. Mindezt Domonkos László kitűnő könyvéből is tudhatjuk, amely
Francia Kiss Mihály életéről és haláláról szól. Francia Kiss Mihályt
pedig, aki a legkiválóbb katona volt a háborúban, 1947-ben akasztották
fel, lényegében ártatlanul. Bosszúból. Amikor bekövetkezett az, amire
számítottak, és az ellenség megnyerte nekik a második világháborút, s
Sztalin csapatai elözönlötték az országot, megbecstelenítve és
megfertőzve a magyar nők százezreit, ők azonnal a bosszúra gondoltak.
Debrecenben, a szovjetek által engedélyezett ideiglenes kormány
székhelyén már 1944-ben meglincseltek és felakasztottak két
keretlegényt, minden tárgyalás nélkül. Erdei Ferenc nem veszi be a
Parasztpártba Püski Sándort, mert a háború alatti működését
jobboldalinak ítéli. Évekig Püski tartotta el, a tartozás megfizetéséről
hallani sem akar.
De
hát nem tekintettek-e a Károlyi-bugyor Párizsban és New Yorkban és
itthon élő hangadói és tagjai már a harmincas években is a
hangsúlyozottan antibolsevista Horthy-rendszer jövendő háborús
ellenfelére, a szovjet rendszerre azzal a várakozással, hogy ez majd
elpusztítja a nemzet törvényesen fennálló rendjét? Miközben a
Horthy-vezetés a német–olasz tengelytől határkiigazításokat nyert, és a
nemzet óriási lelkesedése közben Horthy fehér lován bevonult Kassára és
Kolozsvárra, nem ágált-e a Károlyi-bugyor Népfrontja, Békepártja,
rejtett és nem is rejtett kommunistáival és Cafésaival a magyar siker
ellen? Aztán még erősebben a háború ellen, amely már azért is folyt,
hogy a nemzet megtarthassa visszakapott jogos tulajdonát?
A
magyar zsidóságnak azonban akkor már komoly sérelmei voltak, mert
megszülettek az első zsidótörvények. Ezek felerészben a németek
elaltatására szolgáltak, de kétségtelenül semmi jót nem ígértek a magyar
zsidóságnak a fennálló rendszerben, és részben indokolták az ellenség
oldalára sodródását. Kivándorlás indult meg, Soros Györgyöt is 1938
táján vitte ki apja, 14 évesen Amerikába. Akkor rögzült tehát az a belső
állapot, amelyikben a társadalom egyik része, elsősorban a zsidóság
hallgatólagosan vagy nyíltan, kommunistaként vagy szociáldemokrataként
az ellenség oldalára helyezkedett. Felszabadítását attól várta.
A
helyzet kísértetiesen hasonlít a maira. Működik, kiabál, szervezkedik
Soros fővezér körül egy Berlinbe, Párizsba, New Yorkba és Washingtonba
szétosztott társaság, túlnyomó többségükben izraeli befogadásra
jogosult, legalább anyai ágon zsidó származású egyénekből, akik roppant
nagy vagy roppant nagynak feltüntethető nemzetközi támogatást élveznek, s
jelenleg még birtokolják a Magyar Nemzeti Bankot, és minden erővel,
minden igénybe vett nemzetközi támogatással meg akarják buktatni a
kétharmados kormányt, le akarják váltatni Orbán Viktort.
Mit
akarnak? Vissza akarják állítani azt a többszörösen megbukott idegen –
Izraelt és New Yorkot maradéktalanul kiszolgáló – rendszert, amely a
képtelen adósságot felhalmozta, amely mindent kiárusított, és amelyben
csak a Károlyi-bugyorból élők, a felső tízezer élt gondtalan életet,
építette lakóparkjait, szerezte meg – majdnem – sukorói ingatlanjait. A
magyar nép számára a lehető legrosszabbat, a visszaállíthatatlant
akarják visszaállítani, de ehhez olyan látványos segítséget kapnak, mint
az IMF és EU delegáció szájukat meg sem törlő távozása. Ez azt jelenti,
hogy az EU és az IMF együtt hajtott végre egy Orbán-ellenes
provokációt. Utána pedig egy ki tudja, honnan előkapart magas rangú
washingtoni kormánytisztviselő megismételte az intést. A szervezettség
tehát példátlan szélességű és mélységű.
Magyarországnak
2012 első negyedévében lejár egy több száz milliárdos tartozása,
amelyet ha nem tud teljesíteni, akkor Görögországhoz hasonlóan csődbe
kerül. Ez a régi adósság csak úgy fizethető ki, ha a kormány újra magas
kamatozású kötvényeket bocsát ki és azokat le is jegyzik, óriási további
megterheléseket okozva – vagy ha az MNB a maga igen nagy, ugyancsak
több száz milliárdos tartalékából kifizeti. Amennyiben off-shore-os
elnöke, a Deloitte and Touche haramiacégből előrántott vezetője és
Moszad-ellenőre, a kommunikációs tevékenységéért kétmillós fizetést húzó
Braun Róbert a helyén marad, természetesen nem fizeti ki. Ott
raktározódik a töménytelen euró milliárd a függetlennek mondott, de
valójában ellenérdekű fél, a New York-i és az izraeli magyarellenességbe
tartozó MNB-ben. A kormány pedig megbukhat. Az MNB függetlensége mese.
Az MNB jelenleg az idegen érdekek szolgálatában áll.
A
legújabb fejlemény – kedd, déli hírek – hogy maga Barroso elnök is
aggódik az MNB fentebb leírt függetlenségéért. Levelet írt Orbánnak és
meg is fenyegette arra az esetre, ha az új jegybanktörvénnyel be merne
hatolni az MNB széfjeibe és nemzeti célra merné felhasználni a magyar
nemzet jogos tulajdonát. Ma minden az MNB körül forog és a magyar
megmaradás, a kétharmados többség fennmaradása cérnán függ. Új Trianont
készítenek elő Budapesten a Soros György-tábor hangadói, Ascher Cafésai,
nemzetközi színtéren pedig maga a New York–Tel Aviv tengely. Kiderült,
hogy az összeesküvés nem hóbortos elmélet, hanem tény.
Most
a kétharmados többség fennmaradása áll útjában a nemzetköziség új
terveinek. Meg kell buktatni a magyar kétharmadot, mert különben nem
kebelezhető be a maradék ország úgy, ahogy azt annak idején Sharon vagy
Rabin elnök felvázolta. A régi kiszolgáló, mindent túlteljesítő, általuk
alkalmazott kormányra, kiszolgáló kormányra van szükség, illetve olyan,
kívülről odatett hivatalnok kormányra, mint Görög- és Olaszországban.
Azt
hiszik, Olaszország már megadta magát? El tudják képzelni, hogy
Spanyolország valaha is megadja magát? Azt hiszik, hogy Írország fél?
Nagyon tévednek, sikereik csak látszatsikerek. Bennünket talán le lehet
hengerelni, de a világ és Európa még nem fogadta el ezt a kinevezéses
világrendet. A történelemnek hullámai vannak.
De
hát megbuktatható-e a kormány, beleszorítható-e abba a helyzetbe, hogy
nem tudja kifizetni a lejárt adósságot, mint például Görögország? Mit
tehet? Az első a kötvény kibocsátás. Nyolcszázalékos, irreálisan magas
hozamú kötvényaukciókkal esetleg megteremthető, iszonyú áron, a
szükséges fedezet, ha a kibocsátott papírokat lejegyzik. De előfordult
már, hogy hasonló feltételek között sem jegyeztek semmit. Az egész dolog
irányított. Elég egy hitelminősítőtől származó figyelmeztetés és nem
jegyez senki. De még ebben az esetben is megtehetné az MNB, hogy egymaga
jegyzi le az összes kibocsátást, és a papírokat elteszi a széfjeibe, a
pénzt meg a kormány rendelkezésére bocsátja. A jelenlegi felállású Braun
Róbertes MNB azonban ezt nem teszi meg. Ezért ha a kormánynak nincs más
forrásból származó pénze vagy ígérvénye, amiről e sorok írójának
természetesen fogalma sincs, hiszen a magyarság sorsáért aggódó sorait
be nem avatott megfigyelőként veti papírra, akkor nehéz elképzelni a
kormány megmenekvését.
Amint
fentebb jeleztük, immár Barroso elnök is síkra szállt az MNB
függetlenségének megőrzéséért, levelet írván Orbán Viktornak. Az a
Barroso, akinek stábja és ő maga is kudarcot kudarcra halmoz. Legutóbb
például nem sikerült összeszednie azt a kétszáz milliárd eurót, amit az
IMF rendelkezésére szerettek volna bocsátani, hogy az kisegíthesse a
bajba jutott euróövezeti tagországokat. Nagy-Britannia nem adott bele
egy vasat sem. De ez nem zavarja Barroso elvtársat – kommunista volt
ugyanis előéletében –, hogy megfenyegesse Orbánt.
Sokan
abban bíznak, hogy itthon éppen azért nem következhet be sem a görög,
sem az olasz eset, mert a kormánynak kétharmados többsége van az
országgyűlésben, míg ilyen sem Papandreunak, sem Berlusconinak nem állt
rendelkezésére, és őket azért lehetett eltávolítani és a globalitás
központjaiból odahelyezett hivatalnokokkal – kvázi népbiztosokkal –
felváltani, mert elolvadt a többségük. De ez csak a látszat.
Felváltották őket, mert ez volt elhatározva, és volt erejük hozzá.
Felváltották őket, mert ez volt az új világrend kialakításának két első
állomása, a harmadik lépcső pedig a lejátszódó események tanúsága
szerint a miénk. Valami ehhez hasonló készül a 17 eurós ország körében
is, csak ott egyelőre bizonytalanul és kiforratlanul. Egy központ
irányítson minden országot. A parlamentek és a választott politikusok
legyenek másodrendűek. Braun Róbert világrendje legyen uralkodó egész
Európában. Közben Amerikában a FED számolatlanul nyomtathassa és
szaporíthassa a fedezetlen dollárt. Szép álom az, hogy a kétharmados
többség parlamenti súlyánál fogva képes ellenállni ennek a nyomásnak.
Soros György és a globalitás más korifeusai előtt nincs kétharmados
akadály, nem számít egy nemzeti parlament – egy nemzet sem számít, amely
nem az ő nemzetük. S ők most éppen a kétharmados többséget akarják
megsemmisíteni.
Ilyen
szervezett támadás a magyarságot Trianon óta nem érte. E pillanatban
kétséges az is, hogy ez túlélhető, mégis most elsőrendű,
helyettesíthetetlen kötelesség a menekvésen gondolkozni és a túlélésre
szervezkedni. Lehet, hogy a pénzhatalom túlereje térdre kényszeríti a
kormányt, és a fenyegetések megakadályozzák, hogy birtokba vegye jogos
tulajdonát, amely az MNB-ben az idegen erők kezén van. Lehet, hogy itt
is sikerül felállítani a hivatalnokkormányt, pontosan úgy, ahogy azt már
az egyik globalizátor megjósolta.
Lehet.
De azt már most a leghatározottabban tudomására kell hozni a
Soros-tábornak, hogy az új rendet a magyarság óriási többsége, a
megbuktatott kétharmad mögött álló tömeg szabotálni fogja. Ugyanúgy,
mint ötvenhatban november 4-e után elkezdődik a szabadságharc második
szakasza. Azoknak az Ascher Cafésoknak, azoknak a Károlyi-féle „mi már
az antanttal vagyunk”-okosoknak nem lesz tanácsos védőőrizet nélkül az
utcán mozogniuk, mert ha felismerik őket, tekintet nélkül a
származásukra, kemény szavak, leköpködés és az indulat hevében még ki
tudja, mi vár rájuk. A hazaárulást az újra elnyomott magyarság meg fogja
torolni. És nem fog habozni a bűnösök megnevezésekor, semmilyen
származás nem lesz menlevél.
Barroso
Orbán Viktornak küldött fenyegetése súlyos. „Nyomatékosan figyelmezteti
a magyar kormányfőt, hogy ne merjen olyan banktörvényt hozni, amely
csorbítja a mostani MNB idegenszolgálati hatalmát, ami az úgynevezett
függetlenséget jelenti. Ebből a menekvés első lépése logikusan
következik: olyan, az eredeti szándékok szerinti jegybanktörvényt kell
alkotni, amely az MNB-t csak a magyar nemzet javára engedi tovább
működtetni. Ezt a kétharmadosság most meg tudja lépni, és az első
csatában győzni tud. Ennek a lépésnek a következményei, nemzetközi
retorziói azonban nem ismertek. Most úgy látszik, hogy a kormányban
megvan a kellő elszántság ennek a bankvágásnak az apróbb
kompromisszumokkal való megtételére, de a Soros–Barroso front
válaszlépése, például a forint elleni újabb támadása egyelőre
kiszámíthatatlan. Káintól és hű követőitől minden gonoszság
elképzelhető.
A
történelem mindenesetre azt mutatja, hogy ilyen időkben sem a
meghátrálás, sem a túlzott kompromisszumra hajlékonyság nem célravezető,
hanem igenis csak a kemény kiállás, a szembenézés. Magyarország nem tud
és nem is akar háborút indítani senki ellen, és éppen annak, a
Trianonban a történelem színpadán először megjelent bankár
haszonlesésnek köszönheti mostani kiszolgáltatását, amelyik az első
világháború roppant profitja után a második roppant profit alapját
vetette meg, többek közt a mi csonkolásunkkal. Barroso itt ne
fenyegessen, se nyomatékosan, se sehogy! Ha világháborút akar és abból
gyors bankárprofitot, támadja meg Iránt! De lám, nem meri megtámadni
Iránt. Még azok sem merik ezt megtenni, akik neki diktálnak. Ebből
következik magányos harcálláspontunkról küldött első tanácsunk: erős,
magyar érdekű jegybanktörvény, aztán a többit majd meglátjuk. Ellenállás
már most, de az ellenállásban az egész kétharmados népnek részt kell
vennie.
Záró megjegyzések.
Az
első a távlat kérdése. Egy efféle elemzéshez távlat volna szükséges. Ma
azonban távlatra várni reménytelen dolog. Az események maguktól is
összetorlódnak, azonkívül szándékosan össze is torlasztják őket, azok,
akiknek ez lehetőségükben áll. A távlatot a globalizmus eltörölte. Tíz
év múlva, húsz év múlva ezeket a ma megélt történéseket, kis életünk
tényeit a meghamisított történelem – ha csak le nem rázzuk a
történelemhamisítók uralmát – zűrzavaros üledéke takarja, vagy esetleg
egy elfogadott törvény tiltja meg a róla való nyílt beszédet. A „2011-es
év elemzésének vagy tagadásának” tilalmi törvénye. Ma a távlathoz, a
szemlélődéshez engedély kell, mert a világ urai, mondjuk a torlasztók,
beültetik a népeket a káprázatok klipmozijába és nem is engedik kijönni,
mert az utcán esetleg ellátna a Keleti pályaudvarig, és az már távlat.
Veszélyesen emberi dolog.
Ezért
nem vártam a távlatra, megpróbáltam a lehetetlent. Nem vagyok
kétségbeesve. Bízom népem életerejében és az „Erős várunk nékünk az
Isten” kezdetű forradalmi indulót dúdolom magamban. Ellenségeinknek
pedig azt üzenem minden indulat nélkül: ne akarják meglátni azt a
felháborodást, ne akarják megtapasztalni azokat az indulatokat, amelyek
esetleges térdre kényszerítésünk után, az igazságtalanság uralmának
bevezetése után kirobbannak magyar, keresztény, keresztyén
testvéreimből.
Remélem,
pontosan értik, amit Esze Tamás talpasainak szájával és vezénylő
fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc bölcs mérsékletével üzenek.
Ne tépkedjék sebeinket, mert ők pusztulnak bele! Mást nem mondhatok.
Solymár, 2011. december 20.
Forrás: MIÉP
|