Az emberiség legnagyobb és legtitokzatosabb kérdésére próbálok választ találni, amikor azt fejtegetem, hogy mi lesz a lyukkal, ha elfogy a sajt?…

Rejtély! Mert ugye a sajtot megesszük, miközben a lyukat nem tudjuk, elvégre lyukról van szó, így nyilván azt gondolhatjuk, hogy a lyuk megmarad, miután a sajtot befaltuk. Csakhogy felmerül a kérdés, hogy ez esetben hol lelhető fel a megmaradt lyuk? Ha alaposan szemrevételezzük a hajdani sajt lelőhelyének környezetét, csalódottan észrevesszük, hogy a lyukat nem látjuk sehol… A lyukat is megettük a sajttal együtt? Valószínűleg. Vagy mindössze arról van szó, hogy a lyuk nem létezhet a sajt nélkül. Egy mesében egyszer már megjárta egy lyuk a zoknival, amikor is a lyuk hízott, hízott, hízott, míg túl nem hízta a zoknit - és mindketten eltűntek!
  Azt hiszem, kijelenthetjük tehát, hogy semminemű lyuk nem létezhet azon dolog nélkül, amin van. Tehát a lyuk létezésének feltétele egy tárgy (vagy fogalom), ami képes a kilyukadásra. És ha a lyuk nagyobbá válik, mint a kilyukadt tárgy (vagy fogalom), akkor az a bizonyos tárgy (vagy fogalom) eltűnik a lyukkal együtt.
  Szentencia: a lyuk maga a semmi. Vagy a semmi egy nagy lyuk, csak mi nevezzük tévesen semminek, mert a lyuk szót gyakran elrontják a hozzá nem értők és “juk”-nak írják. A semmi szót pedig soha senki nem írja “semi”-nek, persze…

Ergo a lyuk nem tűnik el, csupán kiteljesedik. A sajt válik lyukká.

A bejegyzés témáját adta: ‘Rincike.

Kávécserjét akarok. Arabicát. Köszönöm! ^^
Pólóban sétálgatni az utcán, mikor mindenkin nagykabát, sál-sapka van, jó móka.
Utálom, ha valaki meg akarja változtatni az evési szokásaimat. Ha egész nap nem eszem, akkor az nekem úgy jó. Nehéz elfogadni mások hülyeségeit: tudom.
Továbbá: azt sem kedvelem túlzottan, ha egyéb szokásaimat akarják megváltoztatni.
Olcsó és pici albérletet találtam szülőföldemen. Ha nyár végefelé még kiadó lesz, beköltözöm!! (Aki nem tudná, annak: szülőföldem = nyócker.)
Egyre inkább megvetem a blogokat. Lehetne a blogírás és -olvasgatás helyett beszélgetni is… néha… No, ez majd egyszer egy másik post lesz.
Miért az M a legkopottabb betű a billentyűzetemen? Ilyen egoista volnék, hogy folyton nevem kezdőbetűjét ütlegelem?
Rájöttem, hogy a bal kezem rengeteg dologban annyira ügyes, mint a jobb. És ez egy felettébb fontos és életbevágó megfigyelés volt…

Kávéságfüggő vagyok. És koffeinségfüggő is, ha már itt tartunk. Tartok. Vagy mi. Ez nem titok, büszkén vállalom, hogy szeretem a koffein tartalmú ősi ital ízét, főleg, ha jó erős; a zamatát, a kultúráját… Eddig műveletlen voltam, most azonban utána néztem ennek-annak - elkezdtem kikupálásomat a kávé(ság) ügyében.

És jöhetnek a kávéságellenes kampányok.

1. Találkoztam kamikaze galambbal. Bátor jószág: kis híján a fejemen landolt.
2. A kávéba szokás vodkát tenni.
3. Mínuszban is lehet melege az embernek. Még egy szál pólóban is, miközben szakad a hó.
4. Léteznek még jófej emberek a tömegközlekedési járműveken.
5. Furamód vonzom a tömeget a kávézókba: elsőként ülök le, nem telik el negyed óra érkezésem után, s már minimum 2-3 társaság a nyakamban tolong, hangosan csivitelve megzavarják köreimet és fülhallgatót kényszerítenek a fülembe tombolóan hangos zenével.
6. Írás közben (egy kávézóban) elesettnek tűnök, ahogy gubbasztok a sarokban magamba zárkózva. Legalábbis egy fura néni szerint. Pedig alkotni nem lehet “nyíltan”…
7. A földre hullt, összegyűlt hó olyan, mint a süni: makacs madár, mert csak akkor repül, ha belerúgnak.

Mi most ő? Az álmaim rosszak. Tán elátkozott.
Nem, az élet sivár ingovány; s ott hagy majd egyedül.
Köszönet annak, aki mindent, ami rossz, megtudott.
Sírommá lesznek könyveim, s táncolok, ahogy az Ördög fütyül.

Írok. Néha jobban megy, néha kevésbé. Írni jó. Nem marad közben időm a mindennapos ügyeken törni megfáradt fejem.

Ansızın tarifsiz gelir ya
O zamanlar sormaya cürettin kalmaz olanından
Feri soluk, niyeti kayıp, dardayım
Aşk nefrete ne yakınsın

Kin kırdı her okşamak istediğimde seni
Elimi gözlerimi gömdüm tebessüme
Yalnız kendine inkarın
Sadece senden kaçarsın
Halin ele verir anlamazsın

Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi
Yalan söyleme bana
Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi
Zaten yoktur nedeni

Uzak düşmüşüm kendimden, aklım fikrimden
Çaresiz sürükleniyorum
Bilerek peşinden
Yalnız kendine inkarın
Sadece senden kaçarsın
Halin ele verir anlamazsın

Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi
Yalan söyleme bana
Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi
Zaten yoktur nedeni

Yok, halin saf değil
Niyetin başka başka güzel
Yok, halin saf değil
Niyetin başka başka güzel

Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi
Yalan söyleme bana
Yalan söyleme bana
Gözlerin anlatıyor herşeyi

Ez a hét… ez a nap…

Vér szava hív, csal, tengere buzdít: látom az arcát.
Vak tüze élve emészt, és könnye feladta a harcát.
Mit tehetek? kérdem - de ne választ adj nekem erre!
Semmi beszédet, szót, csak hallgasd: tű foka merre
Ássa a végtelen út poros álmát, bús-kusza karcát.
És eleven nyelvével: vérrel hagyd, hogy emésszen…
Mert agya várt már rád - bosszúja e kín maga lészen.

Alszom már (bordó ágy várt), mert fáj dalom ébren…
Tű-sár vért és álnok álmot látok a térben…
Gyöngyház angyalt (bársony fényűt) sírva ha kértem:
Nem kaptam, nem voltam jó, nem tett soha értem…

(Igen. Ismét egy hajnali menet. Felhőtlen jókedvben. )

Volt itt sírás-rívás, fogak csikorgatása…
Sok ostoba, mély filozofikus agymenés…
Mostanában zene, mely megmutatta, mennyire vegyes ízléssel rendelkezek…
Millió beszámoló az élet apró örömeiről és dolgairól - lévén nagy dolog és öröm nem sok adatik meg nekem…
Rébusz és érthetetlen elmélkedés, mely megmutatta, mennyi boldogságot is lel jómagam a ködösítésben…
Néha sokszínű betű, csakhogy feldobjam oldalam betűszínének monotonitását...
Megújulás a mindennapos írás örömére…
Idézgetés mástól és magamtól, ha ihlet híján álltam a napi bejegyzés fölött - vagyis ő állt fölöttem, ezért nem nagyon jött új ötlet…
Sok-sok komment; és mostanában napi 5 bloglátogató, akikről nem tudom, hogy kik, de biztos…
Fáradt szitkozódás a fáradt szürkeség tiszteletére…
Kétségbeesések minden mennyiségben…

Így telt el száz nap. Így lett ez egyhuzamban a századik. Még ha csalással is. De!

MÉRLEG - Az egyensúlyra törekvő
Mindenkivel kedves, akivel találkozik. Nem tudja feladni az elveit. Sajátos, egyedülálló vonzereje van. Kreatív, energikus és nagyon társas. Utál egyedül lenni. Nyugodt, nagylelkű. Kedves és gyönyörű. Flörtölő típus. Túl könnyen beadja a derekát. Halogató. Nagyon hiszékeny.

SKORPIÓ - A komoly
Nagyon energikus. Intelligens. Féltékeny és/vagy birtokolni vágyó. Dolgos. Nagyszerűen csókol. Rögeszméssé vagy titokzatossá válhat. Sokáig neheztel. Vonzó. Határozott. A tartós partnerkapcsolatot szereti. Beszédes. Romantikus. Időnként én-központú. Szenvedélyes és lobbanékony.

HALAK - Az álmodozó
Nagylelkű, kedves és figyelmes. Nagyon kreatív és nagy képzelőerővel bír. Titokzatossá és bizonytalanná válhat. Érzékeny. Nem kedveli a részleteket. Álmodozó és nem a valóságban él. Együttérző és szerelmes típus. Kedves. Önzetlen. Jól csókol. Szép/gyönyörű.

Őszinteség
Emberek! Ne legyetek őszinték egymással! Az igazság felfedése egy másik ember előtt mindössze azt eredményezi, hogy az a bizonyos másik vérig fog sértődni rád - vagy minimum felhúzza egy csöppet az orrát és keményen visszavág…
  A legtöbb ember látóköre eléggé szűkös. Nem képesek elfogadni a másik álláspontját, egyéniségét, igazságát. Ezért aztán az őszinteségnek gyakran összeveszés a vége… Szomorú.

Hazugságok
Szükséges hazudnunk? Van olyan, hogy kegyes hazugság, füllentés, vagy csupán szépíteni akarjuk a romlottat? Van szép hazugság?
  Kérdések… és nincsenek válaszok. A hazugság, mint olyan, már eleve nem tisztán meghatározott fogalom. Ha valakit nem akarsz megbántani, azért nem vagy teljesen őszinte, az is hazugság? Vagy az még elfogadható?
  Létezhet olyan ember, akinek nem tudsz hazudni?

Fecsegés
Az ember olyan különleges képeséggel megáldott állat, hogy huzamosabb ideig képes jártatni a száját - fölöslegesen.
  Beszélünk, beszélünk, beszélünk (úgy is írhattam volna, hogy “Szó, szó, szó…”) - de mi végett? Néha értelmes és/vagy szükséges információkat és/vagy gondolatokat osztunk meg egymással. De gyakran csap át a kommunikáció fölösleges időkitöltéssé. Valaki egyszerűen képtelen elfogadni a csendet - élni benne, vele, neki. Vagy arról van szó, hogy gyerekkorában soha nem hallgatták meg, így annyi szó gyűlt össze benne, hogy felnőtt(ebb) korára folyamatosan dől belőle. Mint amikor a Tisza árad. Csak rosszabb.

Lehetne mindig csend. Akkor nem lenne sértődés, sem hazugság, sem felesleges szóvihar. Hm.