A napok elszelelnek, és könnyen jönnek újabb napok. Amikor a sötétségben reszketsz, valahol, máshol, éppen felébrednek és nekiveselkednek a szürke pirkadatnak.
Az árnyékot is könnyebb meglátni, ha süt a nap. Tiszta fehérben, noha nem leled a feketét, megszűnik a fehér, és megszűnsz te magad is.
A zöld fű nem zöld. Csak fű.
Az égen a csillagok múló pillanatok. Már rég nem élnek, mikor nézed őket, fényük látszat, álom csupán és elenyésznek a végtelenségben. Mégis míly csodás teremtmények.
Nincs örök, csak amit te teremtesz örökké. Te vagy az örök.
Síron túlról hallottam egy hangot és eggyé váltam vele. Mégsem haltam meg.
Mert szeretnek.

Borzalmasan nagyon régen
mikor még jézus is a földön járt
egy ufó szállt le a hegyek között
de semmi szépet nem talált

egy zöld mütyürke szállt ki onnan,
hogy meggyőződjön róla ô
e földi világ barátságos
és nem kell tartani semmitől.

Egy kis barlangban nézelődött
csontokat, és egy kis köcsögöt,
de nem vette észre a háta mögött
a gonoszan vigyorgó hörcsögöt

a kicsi hörcsög nem habozott
mögélopózott csendesen
majd iszonyú harci kiáltással
nyalogatni kezdte rendesen!

R: első szabály: nézz körül!
második: ne kezdj ufóval!
a harmadikra meg már nincs idő, mert
megint kiszaftál magaddal!

Kis ufokánk bősz haraggal
lefegyverezte a hörcsögöt
szemében hideg méltósággal
így eképpen szörcsögött

e világ túl sok neked és nekem
és nálam az örökös erőfölény
cyberlénnyé teszlek én hát
legyen belőled systemgörény!

Úgy is lett, egy villanásra
a hörcsög eltűnt egy perc alatt
és egy NT szerverben talált magára,
ahogy számolgatja a bájtokat.

Azóta is, ha nagy fagyás van
és szidod az NT-t mert utolért
tudd, hogy így áll bosszút rajtad
a systemgörény az ufóért.

Bár az éj sűrűjén
ezer rémkép vesz körbe,
bírnom kell - Ő érte!

Sorra életre kél,
minden vérszívó, vad démon,
minden árnyék veszély.

Győznöm kell, lélekkel!
Bármi vár,
hullhat vérem, nem nagy ár -
ő érte!
Innét már nincs más út,
lépjek bár a semmibe,
szívem hajt érte!

Minden vágy eggyé vált,
Tűnő emlék az otthon,
Hozzá fűz szerelmem.
És ha Őt nézem én,
Minden félelem csak látszat
És az érzés, mi győz.

Szívem már oly erős,
Tűz és elszántság járja testem át -
Ő érte.
Minden vészt állnom kell,
Míg csak biztos révbe érünk -
Őt kell védjem.

Szív és ész
tettre kész!
Érted győztem le önmagam
is én - csak érted!

Semmi nem gyűr le már!
Itt vagyok, csak bízz bennem!
Én nem hagylak el!
Lesz erőm, lesz hitem!
Bátran áldoznám fel most mindenem -
Te érted!

Folyjon vérem,s ha kell,
vesszek el, hisz végzetem:
szeretni téged.

Az élet vicces és gyermeteg, néha érthetetlen játékot játszik.
Az élet szép a maga módján.
Az élet érdekes és meglepetésekkel teli.
Az élet élet. Róla nincs mi többet mondani.

Ezennel hivatalosan is (legalábbis szerintem) Restaurant City-mániás lettem. Meg Facebook-os is. És kvízfüggő. Na jó, az egyre kevésbé vagyok. Tehát kvízfüggő voltam, de már kezdek kigyógyulni.
Dolgozom, dolgozom mostanában, keresek, szépen keresek is, és ez összességében jó. Azért nem ártana egy kis szünet valamikor a NEM túl távoli jövőben…
Kiestem a névgyakorlatból. Szomorú. Régebben sok-sok keresztnevet tudtam jelentésestül, most meg… szomorú.
Még mindig nem futtya többre, mint néhány sor. Még szomorúbb…
És még mindig imááádok pontpontpontozni…

Kérek kocsit…
A hangyák érzékelik a hőt?
Néha úgy érzem, hogy túl rendes vagyok, amikor volán mögött ülök… Mellesleg gyűlölöm a klímát az autóban.
Kérem vissza a piros-sárga-narancssárga “kockás” függönyömet az egyik kedvenc buszomraa!! Nagyon zavar, hogy lecserélték.
Szívesen hallgatnék új zenéket.
És tényleg kérek kocsit…

Johnny Boy

When I hear that wind blow,
all across the Wicklow mountains.
Is it you I hear a calling?
Johnny boy, oh Johnny boy.

When I look to the west,
out across the River Shannon.
I can still see you smiling.
Johnny boy, oh Johnny boy.

When the leaves have turned to brown
and winter’s due.
As I watch the sun go down,
I’ll think of you.

When I hear that wind blow,
all across the Wicklow mountains.
Sure it’s you, I’ll hear a calling.
Johnny boy, oh Johnny boy.

Ma fél éve, hogy először jártam Dorogon - habár lehet, hogy kicsiny gyermekkoromban voltam arrafelé, de már nem emlékszem.
Ma fél éve, hogy először találkoztam azzal a fiúcskával, akivel azóta együtt vagyok.
Ma fél éve, először megcsókolt…

Szóval boldog féléveset!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsiny fiúcska, örökkön rendetlenkedő hajtincsekkel és fürkésző tekintettel. Ez a kicsiny fiúcska a kerek város közepén élt szüleivel és nagyszüleivel. Testvére nem született.
  Egy napon, amikor elérkezett a fiúcska születésének napja, a szüleitől ajándékba egy különleges távcsövet kapott: ha belenézett a szerkezetbe, nem a messzi-messzi földekre és hegyekre látott el szobájának ablakából, hanem a messzi-messzi, elkövetkezendő időket szemlélhette kedvére. Megleshette, mi fog történni a szomszéd ház előtt a következő napon, vagy ha kedve szottyant, azt is megtudhatta, hány meg hány új ház épül a város melletti dombokra. Kedvét lelte ebben az ajándékban. És nemsokára a jövő megszállottja lett…
  Éjt nappallá és nappalt éjjé téve ült, ült, üldögélt távcsöve mellett és tekintgetett az amúgy ködös jövőbe; és különlegesnek érezte magát, amiért ő olyan tudás birtokában lehet, ami nem sokaknak adatik meg. Apránként már tudomást sem vett az őt körülölelő világról: csak azt látta, ami még meg sem történt, és lehet, hogy soha nem is fog.
  Hosszú évek teltek így el. A fiúcskához nem jött látogatóba senki: ő sem ment senkihez. Nem beszéltek hozzá: nem beszélt senkihez. Iskola után egyenesen hazament, hogy belekukkantson távcsövébe és elmélkedjen a láttottakról. Egyszer azonban egy tél végi délutánon, mikor a sötétségből kémlelte a ködöt, a jövőbeni főtér egyik padján megpillantott egy öregembert: ruhája kopott volt és fakó, fejéről a haj megannyi kiszáradt kóróként meredt a világba, kezére ráncokat húzott a felette elrohanó idő. Foga pedig már alig. Szeme réveteg fürkészte a körülötte járokat örökkön. Szánalom és megbocsátó mosoly ült arcán: fáradt volt és megbékélt. Kínokkal teli. Olyan arc volt az övé, mely megélt már sokat, de még ennél is több döntését bánta meg, és ha tehette volna, visszapörgette volna az idő kerekét. Szánalmas élete lehetett. A fiúcskának ismerős volt ez az arc, ez a tartás, ez a tekintet… És ekkor történt valami, ami még soha azelőtt: az öregember egyenesen a távcsőbe, a fiúcska szemébe nézett…
  Hatalmasat reccsent a távcső, amikor a járdára zuhanva széttört.

Virág vagyok a réten.
Vagy Hold, de ott a Nap,
mely túlragyogja fényem.
Mag vagyok, és jő a fagy:
jégváram lesz a halál,
ha megmaradok néma mag.
Toll vagyok, és egy madár
otthonom, szűk reményem,
hogy szárnya légre kel s talál.
Zsír vagyok a kenyéren,
és éhes száj, ha magához hív,
az alkonyt meg nem élem.
Szél vagyok: a lomb beszív,
megemészt a zöld, az ág,
a Föld, az Ég, a kéz, a szív.
Kő vagyok - kicsiny magát:
testemet csak én bírom.
És viselem a tél fagyát.
Ember vagyok. Úgy írom,
mi látomás volt: lelkemen
te lehetsz csupán szirom.