Az Elte Pályázati Innovációs Központja fejlesztési pályázatot írt ki. A
pályázat minimum 30 millió, maximum 70 millió, teljes összegét tekintve
pedig 270 millió forint. Célja mezőgazdaság, tiszta technológia,
biotechnológia és orvosi műszerek, valamint - és ez a legfontosabb -
informatikai fejlesztések. A lényeg: a pályázat csak izraeli-magyar
közös pályázatként adható be. Ennek kapcsán azonnal gyanú ébred az emberben, és csilingelni kezdenek a
vészharangok. Mi az, hogy csak izraeli-magyar közös pályázatként adható
be? Alapvetően izraeli iskolákkal és személyekkel nem dolgozik össze
más, csak eleve zsidók (illetve zsidó diákok). Ismerve a dolgok menetét,
ez megint nem szól semmi egyébről, mint a magyar iskolákra szánt, amúgy
is rettentően kevés állami támogatás átjátszásáról Izraelnek.
Miért nem
csak magyar pályázatok ezek, és kizárólag csak magyarok vehetik
igénybe? Miért kell nekünk zsidó egyetemistákat is pénzelni, amikor
Izrael amúgy is kirabolja a bankjain keresztül a fél világot, iszonyat
milliárdos támogatásokat zsebel be Németországtól a holokauszt valláson
keresztül, az USA számára pedig Izrael a feneketlen zsák. Miért nekünk
"csóró" magyaroknak kell még ezeket is támogatni? A kiírás témája szintén árulkodó: ha tisztában vagyunk azzal, hogy a fő
lehallgató, megfigyelő, mindenhol állandóan ármánykodó népség a zsidó,
és mindezeknek fő országa Izrael, akkor egyből felsejlik az embernek,
milyen fajta programokról és informatikai fejlesztésekről is lehet szó.
Milyen atomreaktort akarnak megint megtámadni, milyen új Stuxnet vírust
kifejleszteni, vagy még modernebb lehallgató és megfigyelő rendszereket?
Itt egy pillanatra kitérnék arra, hogy miért is kellett az izraeli
"szerelőknek" azonnal Fukusimába futni a robbanás után? Ehhez tudni kell
a Stuxnet vírus működésének elvét, mely az iráni atomerőmű kapcsán
került nyilvánosságra, miszerint a vírus titokban marad a reaktor
számítógép rendszerében mindaddig, amíg hiba nem keletkezik. Amint hiba
lép fel, a vírus aktivizálja magát, és megakadályozza, hogy a rendszer
hibát jelezzen. A hiba maga elvégzi a munkát, amiről a kezelők a
végsőkig nem értesülnek, és bekövetkezik a robbanás. Azonnal felmerült a
kérdés; nem lehet, hogy a rengés okozta kárt a vírus nagyította fel
azáltal, hogy az erőmű mérnökei nem értesültek időben az okozott
károkról? Így elhárítani sem tudták. Semmi más épeszű magyarázat nincs,
miért kellettek az izraeli "szerelők" - eltüntetni a nyomokat. A
vírusról tudjuk, hogy elszabadult az interneten. Ezt bevallották, hogy
valójában a világ összes internetre kötött atomreaktorában ott van. Mi
ez, ha nem nemzetközi terrorizmus? Méghozzá nukleáris terrorizmus.
Az ilyen fejlesztéseket támogatja
a magyar állam az Eltén keresztül? Köszönjük, jobban tenné a magyar
vezetés, ha ebből kimaradna, és az ilyen fajta felelősséget nem varrná a
magyarok nyakába. Másrészt azt is tudjuk ajánlani, hogy a paksi
reaktort mielőbb kössék le a világhálóról, és az összes számítógépét
dobják ki, az új reaktorok pedig teljesen izolált rendszerben
működjenek, mielőtt véletlenül egy kis nézeteltérés miatt itt is
bekövetkezne egy Fukusima. (Paks ugyanis elérhető a nemzetközi
hálózaton, a NAÜ így figyeli a reaktorokat)
Visszakanyarodva az eredeti
témához: továbbra is érthetetlenül állunk az előtt, hogy miért kell
izraeli pályázatot kiírni nekünk magyaroknak. Miért nem magyar-bolgár,
vagy magyar-koreai, ha már mindenképpen nemzetközi a pályázat? Nem kell
válaszolni, ez csak költői kérdés marad. Mert úgy néz ki, nagyon sok még
mindig az elherdálni, külföldi milliomos zsidó diákocskákra
elszórakozni való pénzünk.
Kemény Gábor
Forrás: Hídfő
|