Fogd és óvatosan engedd vissza !!!
Gyöngyös koncér (védett, 2.000 FT) Amur Vörösszárnyú keszeg Rutilus frisii meidingeri Heckel, 1852 Teste megnyúlt, hengeres, áramvonalas. A kicsi alsó állású száj, a paducéhoz hasonló. A hátoldala sötétzöld, oldala ezüstösen csillogó, a has fehér. A farokúszó mélyen bemetszett. A hát és a farokalatti úszó homorú. A hasúszók és a farokalatti úszó vörhenyes, a többi szürkés színű. A hímeken ívási időben nagyszámú és viszonylag nagyméretű nászkiütés jelenik meg. A Fekete-, Azovi- és Kaszpi-tenger mellékén a Dnyeszter, Dnyeper, Don és Bug folyókban ívó Rutilus frisii Nordmann, 1840 elkülönült előfordulású alfaja. Vándorló, kisebb csapatokban a Duna felső szakaszán, néhány ausztriai és németországi tóban (Chiemsee, Fraunsee, Altersee, Mondsee) és az azokba ömlő folyókban él (Cihař és Malý, 1975). Alkalmanként a Duna osztrák szakaszán is megjelenik, a folyó magyar-szlovák határszakaszának szlovák oldalán való előfordulásáról is van adat (Hensel, 1979). A Duna magyarországi szakaszán még nem sikerült kimutatni, de valószínűsítik előfordulását (Pintér, 1989). Áprilisban-májusban ívik a tavak be- és kifolyóinak környékén. Táplálékában férgek, rovarlárvák, puhatestűek, növények és ritkán halak szerepelnek. Ctenopharyngodon idella Cuvier & Valenciennes, 1844 Szinonim: Leuciscus idella (Valenciennes, 1844); Ctenopharyngodon laticeps (Steindoechner, 1866); Pristiodon siemionovi (Dybowski, 1877). Megnyúlt testű, hengeres, oldalról enyhén lapított torpedó formájú, rendkívül izmos hal. Feje a testéhez képest kicsi. A száj félig alsó állású, a szájnyílás hátsó része enyhén lefelé lejt. Az ajkak jellegzetesen vastagok és kemények. A nagy szemek a megszokottnál alacsonyabban vannak. A széles homlokon az orrnyílások és a száj között sekély bemélyedés található. A robosztus test viszonylag kicsi úszókat visel. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények, kaudális peremüket sötét szegély övezi, ettől testén félholdakból álló mintázat látható. Háta zöldesbarna, oldala aranysárga, hasa piszkossárga színű. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke. Ivari dimorfizmus csak tavasszal, az ívást megelőzően alakul ki, a tejesek mellúszói a test felőli oldalon érdes tapintásúvá válnak. Eredeti élőhelyén (kínai nagy folyók, Jangce, Sárga-folyó, Hszicsiang és az Amur középső és alsó folyása) tipikus folyóvízi halnak számít, életének minden szakaszát a főmederben tölti. Ivarérettségét Kínában 4 év alatt éri el, egyéb területen - ahol meghonosították - a földrajzi szélességtől függően 14 hónap (Maláj-félsziget) és 6-10 év (Magyarország, Lengyelország) fejlődési idő szükséges, hogy először ívjanak. A tejesek általában korábban érik el ivarérettségüket. Őshazájában csoportosan ívik a folyók sodorvonalában, kavicsos fenék fölött, 21-22 oC hőmérsékletű vízben, áradások alkalmával a felsőbb szakaszokon. Hazánkban az 1963-tól Kínából és a volt Szovjetunióból importált halat, más európai országok gyakorlatához hasonlóan, mesterséges úton szaporítják. A faj természetes szaporodása hazai vizeinkben még nincs egyértelműen tisztázva, bár jelezték már szaporodását a Dunában (Kászoni, 1988) és a Tiszában (Pintér, 1977, 1989). Az ovulált ikra 1,5-1,8 mm átmérőjű, amely a megtermékenyítés után 3,5-4,5 mm-re duzzad. Az embrionális fejlődés az adott hőmérsékleten igen gyors, mindössze 30-36 óráig tart. A kikelt lárvák 5 mm hosszúak, az exogén táplálkozásra a kelést követő 4-5. napon térnek át. Az első formált táplálékát apró zooplankton szervezetek adják (Rotatoria, juvenilis Cladocera, Copepoda), később bentikus élőlények (Chironomidae lárvák). Fokozatosan tér át enzimrendszerének és tápcsatornájának teljes kifejlődése után a szubmerz növények fogyasztására. Meghatározóvá a növényi táplálék 5-6 cm-es testhossz elérésekor válik. 2-3 éves korban a nád, sás fiatalabb hajtásait, a víz feletti növények aláhajló részeit is megeszi. Bizonyos táplálékszelektivitás megfigyelhető az amur esetében. Az élőhelyén található növényféleségek közül először a számára kedves tápláléknövényt kezdi fogyasztani, aminek következtében a mederfenntartási célokból telepített amurok tevékenysége kezdetben nem látványos eredményű. Intenzív növényfogyasztása miatt természetes vizekbe való kihelyezése ma már nem igazolható. Számos természetvédelmi probléma vetődött föl, többek között az, hogy a partvédő növénysávokban, vagy a vízterületen honos halfajok természetes ívóhelyében és ivadékbölcsőjében jelentős károkat okoz Scardinius erythrophthalmus Linné, 1758 Szinonim: Cyprinus erythrophthalmus (Linné, 1758); Leuciscus erythrophthalmus (Kessler, 1856). Teste oldalról lapított, magas, a hát, de különösen a has erősen ívelt. A faroknyél rövid és magas. A fej aránylag kicsi, a homlok egészen lapos. A száj felső állású, az alsó állkapocs előbbre áll, mint a felső. Az úszók közül a mell- és a hasúszó aránytalanul kicsi, a hát- és a farokúszó jól fejlett. A hátúszó kezdete a has- és a farokalatti úszó közötti távolság felénél van. Utóbbi két úszó széle homorú, az úszók között pikkelyekkel fedett él húzódik. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények. Az oldalvonal teljes, a has irányában erősen ívelt. Fontosabb testméreteinek arányai erősen variábilisak, amelyeket az ivari különbségeken kívül az élőhely változatossága is okoz. A pontyfélék egyik legszínesebb hala, háta folyóvizekben acélfényű feketés, oldalai aranysárgák, hasán ezüstös fehér. Nagy átlátszóságú, dús növényzetű állóvizekben háta inkább zöldesfekete, oldala sárgaréz csillogású. Páros úszói, valamint a farokalatti úszója vérvörös, a hát- és a farokúszó szürkés alapszínű, vörhenyes árnyalattal. Az ivadék színezete fakóbb, ilyenkor gyakorta összetévesztik a bodorkával, amelytől a garatfogak alapján különíthető el biztonsággal. Az írisz fehér vagy sárgás árnyalatú, esetleg narancssárga, gyakran tarkítják kicsiny vérvörös foltok, de egésze sosem vörös. Egyik-másik népies elnevezése (veresszem, pirosszemű kele) éppen ezért megtévesztő lehet. Tipikusan csapatban élő hal, megfigyelték már 100 ezer egyedből álló csapatát is (Maitland és Campbell, 1992). Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A tejesek színezete élénkebbé válik az ívást megelőző időszakban, a nászkiütések a fejen és a test elülső részén nem olyan kifejezettek, mint más pontyfélénél. Az ívás áprilistól júniusig tart. A hímek jelennek meg az ívóterületen először, majd az ikrások megérkezése után beűzik, behajtják azokat a vízinövényzet közé. Az ikrások a vízfelszín közelében rakják le a növényekre 1,0-1,7 mm átmérőjű ikráikat, amelyek száma 90-230 ezer között változik. Az ívási hőmérséklet tekintetében megoszlóak a vélemények, 15-18 oC-tól (Berinkey, 1966; Maitland és Campbell, 1992) 20-24 oC-ig (Nikolszkij, 1950; Kryžanowskij, 1949) találhatók erre vonatkozóan adatok. A kelés a vízhőmérséklettől függően a termékenyítést követő 5-6. napon történik, a 4,5-6 mm-es lárvák a fej ragasztómirigyénél fogva 3-4 napig, a szikanyag teljes felszívódásáig a növényeken függenek. Első táplálékuk apró zooplankton szervezetek és algák. Fejlődésük során fokozatosan térnek át a fajra jellemző táplálékbázis, a magasabbrendű növények fogyasztására. Az irodalmi adatok alapján a kifejlett példányok nem kizárólagos növényevő szívesen fogyasztanak állati eredetű táplálékot is (Niederholzer és Hofer, 1980; Maitland és Campbell, 1992). Hosszú életű de viszonylag kis termetű halfaj. vissza
Gyöngyös koncér (védett, 2.000 FT)
Amur
Vörösszárnyú keszeg
Rutilus frisii meidingeri Heckel, 1852
Teste megnyúlt, hengeres, áramvonalas. A kicsi alsó állású száj, a paducéhoz hasonló. A hátoldala sötétzöld, oldala ezüstösen csillogó, a has fehér. A farokúszó mélyen bemetszett. A hát és a farokalatti úszó homorú. A hasúszók és a farokalatti úszó vörhenyes, a többi szürkés színű. A hímeken ívási időben nagyszámú és viszonylag nagyméretű nászkiütés jelenik meg. A Fekete-, Azovi- és Kaszpi-tenger mellékén a Dnyeszter, Dnyeper, Don és Bug folyókban ívó Rutilus frisii Nordmann, 1840 elkülönült előfordulású alfaja. Vándorló, kisebb csapatokban a Duna felső szakaszán, néhány ausztriai és németországi tóban (Chiemsee, Fraunsee, Altersee, Mondsee) és az azokba ömlő folyókban él (Cihař és Malý, 1975). Alkalmanként a Duna osztrák szakaszán is megjelenik, a folyó magyar-szlovák határszakaszának szlovák oldalán való előfordulásáról is van adat (Hensel, 1979). A Duna magyarországi szakaszán még nem sikerült kimutatni, de valószínűsítik előfordulását (Pintér, 1989). Áprilisban-májusban ívik a tavak be- és kifolyóinak környékén. Táplálékában férgek, rovarlárvák, puhatestűek, növények és ritkán halak szerepelnek.
Ctenopharyngodon idella Cuvier & Valenciennes, 1844
Szinonim: Leuciscus idella (Valenciennes, 1844); Ctenopharyngodon laticeps (Steindoechner, 1866); Pristiodon siemionovi (Dybowski, 1877).
Megnyúlt testű, hengeres, oldalról enyhén lapított torpedó formájú, rendkívül izmos hal. Feje a testéhez képest kicsi. A száj félig alsó állású, a szájnyílás hátsó része enyhén lefelé lejt. Az ajkak jellegzetesen vastagok és kemények. A nagy szemek a megszokottnál alacsonyabban vannak. A széles homlokon az orrnyílások és a száj között sekély bemélyedés található. A robosztus test viszonylag kicsi úszókat visel. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények, kaudális peremüket sötét szegély övezi, ettől testén félholdakból álló mintázat látható. Háta zöldesbarna, oldala aranysárga, hasa piszkossárga színű. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke. Ivari dimorfizmus csak tavasszal, az ívást megelőzően alakul ki, a tejesek mellúszói a test felőli oldalon érdes tapintásúvá válnak. Eredeti élőhelyén (kínai nagy folyók, Jangce, Sárga-folyó, Hszicsiang és az Amur középső és alsó folyása) tipikus folyóvízi halnak számít, életének minden szakaszát a főmederben tölti. Ivarérettségét Kínában 4 év alatt éri el, egyéb területen - ahol meghonosították - a földrajzi szélességtől függően 14 hónap (Maláj-félsziget) és 6-10 év (Magyarország, Lengyelország) fejlődési idő szükséges, hogy először ívjanak. A tejesek általában korábban érik el ivarérettségüket. Őshazájában csoportosan ívik a folyók sodorvonalában, kavicsos fenék fölött, 21-22 oC hőmérsékletű vízben, áradások alkalmával a felsőbb szakaszokon. Hazánkban az 1963-tól Kínából és a volt Szovjetunióból importált halat, más európai országok gyakorlatához hasonlóan, mesterséges úton szaporítják. A faj természetes szaporodása hazai vizeinkben még nincs egyértelműen tisztázva, bár jelezték már szaporodását a Dunában (Kászoni, 1988) és a Tiszában (Pintér, 1977, 1989). Az ovulált ikra 1,5-1,8 mm átmérőjű, amely a megtermékenyítés után 3,5-4,5 mm-re duzzad. Az embrionális fejlődés az adott hőmérsékleten igen gyors, mindössze 30-36 óráig tart. A kikelt lárvák 5 mm hosszúak, az exogén táplálkozásra a kelést követő 4-5. napon térnek át. Az első formált táplálékát apró zooplankton szervezetek adják (Rotatoria, juvenilis Cladocera, Copepoda), később bentikus élőlények (Chironomidae lárvák). Fokozatosan tér át enzimrendszerének és tápcsatornájának teljes kifejlődése után a szubmerz növények fogyasztására. Meghatározóvá a növényi táplálék 5-6 cm-es testhossz elérésekor válik. 2-3 éves korban a nád, sás fiatalabb hajtásait, a víz feletti növények aláhajló részeit is megeszi. Bizonyos táplálékszelektivitás megfigyelhető az amur esetében. Az élőhelyén található növényféleségek közül először a számára kedves tápláléknövényt kezdi fogyasztani, aminek következtében a mederfenntartási célokból telepített amurok tevékenysége kezdetben nem látványos eredményű. Intenzív növényfogyasztása miatt természetes vizekbe való kihelyezése ma már nem igazolható. Számos természetvédelmi probléma vetődött föl, többek között az, hogy a partvédő növénysávokban, vagy a vízterületen honos halfajok természetes ívóhelyében és ivadékbölcsőjében jelentős károkat okoz
Scardinius erythrophthalmus Linné, 1758
Szinonim: Cyprinus erythrophthalmus (Linné, 1758); Leuciscus erythrophthalmus (Kessler, 1856).
Teste oldalról lapított, magas, a hát, de különösen a has erősen ívelt. A faroknyél rövid és magas. A fej aránylag kicsi, a homlok egészen lapos. A száj felső állású, az alsó állkapocs előbbre áll, mint a felső. Az úszók közül a mell- és a hasúszó aránytalanul kicsi, a hát- és a farokúszó jól fejlett. A hátúszó kezdete a has- és a farokalatti úszó közötti távolság felénél van. Utóbbi két úszó széle homorú, az úszók között pikkelyekkel fedett él húzódik. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények. Az oldalvonal teljes, a has irányában erősen ívelt. Fontosabb testméreteinek arányai erősen variábilisak, amelyeket az ivari különbségeken kívül az élőhely változatossága is okoz. A pontyfélék egyik legszínesebb hala, háta folyóvizekben acélfényű feketés, oldalai aranysárgák, hasán ezüstös fehér. Nagy átlátszóságú, dús növényzetű állóvizekben háta inkább zöldesfekete, oldala sárgaréz csillogású. Páros úszói, valamint a farokalatti úszója vérvörös, a hát- és a farokúszó szürkés alapszínű, vörhenyes árnyalattal. Az ivadék színezete fakóbb, ilyenkor gyakorta összetévesztik a bodorkával, amelytől a garatfogak alapján különíthető el biztonsággal. Az írisz fehér vagy sárgás árnyalatú, esetleg narancssárga, gyakran tarkítják kicsiny vérvörös foltok, de egésze sosem vörös. Egyik-másik népies elnevezése (veresszem, pirosszemű kele) éppen ezért megtévesztő lehet. Tipikusan csapatban élő hal, megfigyelték már 100 ezer egyedből álló csapatát is (Maitland és Campbell, 1992). Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A tejesek színezete élénkebbé válik az ívást megelőző időszakban, a nászkiütések a fejen és a test elülső részén nem olyan kifejezettek, mint más pontyfélénél. Az ívás áprilistól júniusig tart. A hímek jelennek meg az ívóterületen először, majd az ikrások megérkezése után beűzik, behajtják azokat a vízinövényzet közé. Az ikrások a vízfelszín közelében rakják le a növényekre 1,0-1,7 mm átmérőjű ikráikat, amelyek száma 90-230 ezer között változik. Az ívási hőmérséklet tekintetében megoszlóak a vélemények, 15-18 oC-tól (Berinkey, 1966; Maitland és Campbell, 1992) 20-24 oC-ig (Nikolszkij, 1950; Kryžanowskij, 1949) találhatók erre vonatkozóan adatok. A kelés a vízhőmérséklettől függően a termékenyítést követő 5-6. napon történik, a 4,5-6 mm-es lárvák a fej ragasztómirigyénél fogva 3-4 napig, a szikanyag teljes felszívódásáig a növényeken függenek. Első táplálékuk apró zooplankton szervezetek és algák. Fejlődésük során fokozatosan térnek át a fajra jellemző táplálékbázis, a magasabbrendű növények fogyasztására. Az irodalmi adatok alapján a kifejlett példányok nem kizárólagos növényevő szívesen fogyasztanak állati eredetű táplálékot is (Niederholzer és Hofer, 1980; Maitland és Campbell, 1992). Hosszú életű de viszonylag kis termetű halfaj.
vissza
fel
