|
A nagykanizsai Csónakázótó Nagykanizsa mellett egykor az ipar számára épült, majd horgászladik nélküli csónakázótóvá változott a víztározó.
Tulajdonképpen az 1987-ben bekövetkezett halpusztulás után egy újjászületett vízrõl van szó, melyet kotrás és egyéb munkálatok után újra halasítottak. A nagyvíz mellett, ami negyven hektárt tesz ki, létre hoztak egy kisebb öthektáros tavat is, ahová szintén érvényes az engedély
Halak A tározó szép halakat, termetes süllõket és amurokat rejt, de a csukaállomány is gyorsan felnõtt. A harcsáknak kevésbé örülnek a helybéliek, ám mégis jelen vannak a bajszosok.A pontyok adják a fõ, és legfontosabb halcsoportot, mellettük a kapitális dévérek és a kisebb ezüstkárászok is megférnek. A compó állomány tekintélyesnek mondható, a szivárványos ökle populáció pedig szinte egészen egyedülálló. Helyek
A halak zömét a tározóközepén kell kersni. A kortárs víztározókkal ellentétben, ezt a tározót az átadás után már megtisztították egyszer, tehát némileg vékonyabb az iszap réteg az átlagosnál. A fenék egyenetlen, helyenként akadós. Köszönhetõ ez annak, hogy itt leginkább csak az eredeti patakmeder menti patakvölgy került elöntésre, keskeny víztározót létrehozva, mely leginkább csak a déli végénél szélesedik ki. Itt a gátnál a vízmélység ugyan eléri az öt métert, az átlagos két méternyi víz miatt inkább sekélynek mondható a tó, mint mélynek. A két és fél kilométer hosszú tározó völgyzárógátja felett még egy szigetecske színesíti a látnivalót. Békés halak Mivel a pálya keskeny, könnyen el lehet érni pattól a mélyebb, eredeti patakmeder környéki helyeket. Pontyra, amurra, kárászra általában önetetõs fenekezõvel (konzerv kukorica) érdemes megdobni a középvonalat. Ugyanitt kapitális dévérekre is számíthatunk (trágyagiliszta, csonti, kukorica, kenyérrózsa). Fontos azonban, hogy ha ki mondottan a lapátdévérekre pályázunk, érdemes megkockáztatni egy finomított fenekezõt: itt leginkább rezgõ-, vagy lengõspicces módszer jöhet szóba. A feederekkel még kényelmesen meg lehet dobni az ideális távolságot, de ha tovább kívánunk finomítani az sem lehetetlen. A távoli match botos úszózás, 8-10 grammos, - önsúlyos úszókkal szintén eredményes lehet, hátránya, hogy ha tényleg jó, akadósabb helyet találtunk, a megakasztott hal könnyenlefordulhat még mielõtt belelendülnénk a fárasztásba.
A parti sávban kifejlõdõ hínármezõben elcsíphetünk egy-két szebb compót is (csonti-kukoica csali), de csak nyáron, hiszen az elsõ hûvösebb napok után a partmenti vízi növényzet gyors pusztulásnak indul, aránylag hamar. Rabló halak
Csuka és süllõ. Ezek a ragadozók a legelterjedtebbek. Nyáron a hínármezõ szélében érdemes úszózva, õsszel a víz bármely régiójában pergetve, illetve vízköztre szerelt fenekezõvel próbálkozni csukára. Télen a kishallal csalizott úszós készséget dicsérik a helyiek. Süllõre nyáron a fenekezés az ideális módszer. Az esti órákban a mûcsalis horgászat hozhat jó eredményt, míg az õsz a süllõ esetében a pergetésé. De legalább annyira "fogós" a jól megválasztott halszelet is az úszó, vagy fenekezõ horgán. Mivel rengeteg ökle él a vízben a ragadozók eleve sok táplálékot találnak, de így a csalizásnál is szerephez juthat a kis szivárványhal. A harcsa valószínûleg kevésbé kedveli az apróhalat; a horgon meg pláne, úgyogy erre a halra horgászva, a nadály és a pióca, valamint a lótetû illetve a kárász jöhet számításba, mint élõ csali. A mûcsaliti közül a twisterek, és a körforgó villantók lehetnek sikeresek.
fel |
|