Fogd és óvatosan engedd vissza !!!

Menü
Tudnivalók
Módszerek
Bojli
Vizek

A történetük röviden leírva:

 

Kora reggel érkeztek a Pécs melletti még bojlizástól szűz tóra (egyébként szép tó, csak hát a horgászok viselkedése a tavon elég szörnyű, amiben a halőrök is tevékenyen részt vesznek.) A terület alapos felmérése után, úgy döntöttek a gát előtti mélyebb vízen vetik be horgaikat. Már az első percekben meglepett minket az etetés intenzivitása. Össze is mosolyogtunk Laci barátunkkal, hogy mit akarnak ezek avval a töménytelen golyóval. Na persze, akkor még nem ismertük ezt a csodálatos csalit. Még felrémlett bennem hogy, úgy 85 táján egyszer a pécsi hobby boltban vásároltunk Francia bojlit, kb. 10 szem lehetett egy csomagban, ami persze évekig feküdt a ládánk mélyén. Haj, ha akkor tudtuk volna, amit most. Na mindegy az alapos etetés után botjainkat hátra hagyva szóba elegyedtünk, velük s elmondták, hogy Európa számos vizén kipróbálták már az általuk készített titkos csalit. A fényképalbumuk átnézése után igen csak elkomorodtunk, hiszen ilyen halakat még csak álmainkban láttunk. Úgy egy órányi eszmecsere után (ami abból állt, hogy ők magyaráztak, s szemléltetés képen bemutattak kétféle bojlis módszert) Visszaballagtunk botjainkhoz majd miután bevetettük készségeink, érdeklődve néztünk feléjük, várva hogy szerencséjük lesz-e? 9-óra után néhány perccel egyszer csak felharsant a sporttársak elektromos kapás jelzője, s az eredmény egy 14 kg körüli ponty. Majd jó 15 perc után újra a jelző hangja, az eredmény egy 12 kg körüli ponty. Mindezt azon a helyen, ahol előtte még 5 kg feletti pontyot se láttunk. Bár tudtuk, hogy van benne nagyobb hal is, mert a telepítések során több szép pontyot is rakott bele az akkori vezetőség. Lett is csődület, ami azt eredményezte, hogy megjelent a halőr. Gyors intézkedés, okoskodás, idiótizmus. Az történt, hogy az ellenőr a halak láttán azonnal engedélyt kért, ami persze rendben is van, mert az a dolga, de hát, amikor a Német horgászok vissza akarták dobni a halakat, máig sem értem miért, azt mondta az okos halőrünk, hogy ha beírták, vigyék is el. Hát meglepődtünk ilyet még nem is hallottunk, hogy muszáj elvinni a halat. Bár megismerve az ottani viszonyokat, ezen most már nem csodálkozom. Még szerencse, hogy alig 10 percnyire van egy szomszéd tó. Odasiettünk, és óvatosan visszaengedtük a két halat, s érdekes módon az ottani halőrnek nem volt ellenvetése.

 

 


fel      
Menü
Halaink
Egyéb
Fórum
Blog
Eladó
Kenyérsütés