Fogd és óvatosan engedd vissza !!!

A horgászok nagyon kedvelik a vörösszárnyú keszeget, egyrészt, mert mohón és határozottan veszi fel a csalit, másrészt, mert ez az egyik legszebb színezetû hal.

A vörösszárnyú keszeg elsõ szempillantásra nagyon hasonlít a bodorkára, és a kisebb egyedeket gyakran össze is tévesztik vele. De amikor eléri a 15 cm-es nagyságot, még a legszebb színezetû bodorka is csak szerény, ezüstösszürke hal hozzá képest. A vörösszárnyú keszeg háta aranyos olajoszöld színben játszik, ritkábban barnás. Oldala aranyszínû, néha mély bronzos árnyalattal, úszói vérvörösek, és éppen ezért nevezik vörösszárnyú keszegnek. Régebben kicsit zavaróan pirosszemû kelének is hívták, noha pirosas szeme inkább a bodorkának van, ellentétben a vörösszárnyú sárga szemével. Azt a leglényegesebb jegyét, amely a bodorkától minden kétséget kizáróan megkülönbözteti, minden horgásznak észre kell vennie, mert nagyon jól látszik akkor, amikor le veszi a horogról. A vörösszárnyú szája felfelé áll, alsó állkapcsa hosszabb a felsõnél, a bodorkánál pedig éppen fordította helyzet.

A másik, a kéthalat egymástól jólmegkülönböztetõ jegy a hátúszó elhelyezkedése. A bodorka hátúszója a halúszókkal egy vonalban kezdõdik, a vörösszárnyú keszegé pedig hátrább, a farok felé eltolódva. És végül szivárványhártyájának színe sárga, mintha minden piros színanyagot elhasznált volna az úszóira a bodorkáé pedig piros. A bodorka és a vörös szárnyú keszeg keresztezõdhet, és a hibridek megkülönböztetése még a szakembereknek az ichtiológusoknak is gondot okoz. A legbiztosabb módszer ilyenkor garatfogainak megvizsgálása. A vörösszárnyú garatfogai két sorban állnak, a külsõ, nagyobb sorban öt, a belsõben két foggal. A bodorkának egy sor garatfoga van, a hibrideknek pedig kettõ, de a belsõben mindössze egy kicsi foggal. A vörösszárnyú magas háta arra utal, hogy az állóvízekben érzi a legjobban magát. És valóban így van, mert a táplálékban dús sekély vízekben nõ a leggyorsabban, és itt is él a legnagyobb számban. A folyókban is megélnek a vörösszárnyúak, de ott a gyenge sodrású vagy álló, és viszonylag meleg vizû helyeket keresik. Néha még a folyók torkolatvidékén, a gyengén sós vízben is elõfordulnak. Meglehe tõsen gyakran választanak maguknak állásta vízbe merült fák ébokrok közelében, a vízi növénsyek telepeiben, vagy a part menti bokrok vízbe csüngõ ágai alatt.

A vörösszárnyú keszeg gyakran táplálkozik növényekkel, és hazai halaink között az egyik legtipikusabb növényevõ halnak tartják. Különféle vízinövényeket és moszatokat fogyasztanak, sõt a más halak számára ehetetlen növényeket sem vetik meg. Ezért olyan gyakori a kis öblök moszatoktól "virágzó" vizében. Mégsem igazi vegetáriánus a szó szoros értelmében. Étrendjének a növényekhez hasonlóan fontos részét alkotják az apró állatok. A fiatal egyedek a plankton apró élõlényeit (pl. vízibolhákat) és vízirovar lárvákat fogyasztanak. Képesek más halak ikráját is felfalni, sõt néha halivadékokra is vadásznak. Ragadozó hajlama az idõ múlásával egyre erõsödik. A nagy egyedek, ha éppen nincs más táplálékuk, a növényevés helyett inkább az apróhalakra, a vízfelszíni rovarokra kezdenek vadászni.

Életmódjuk

A nagy vörsszárnyúak kicsi, 10-20 halból álló rajokban élnek. A raj hûvös, borús idõben a fenék közelében, a vízinövények között, mintegy 3 m-es mélységben tartózkodik. Napos idõben gyakran még a nagy vörös szárnyúak is közvetlenül a felszín alatt úszkálnak, és a vízinövények közötti folyosókat, a nádasban lévõ kis nyilt vízfoltokat páztázzák. Nyáron és kora õsszel a nádleveleken rengeteg rovar, fõként levéltetû van. A legkisebb szellõ, egy-egy felszálló madár is a vízbe szórja õket, így könnyû zsákmányt jelentenek a vörösszárnyúak számára.

fel