Nyúldomolykó

Domolykó

Jász

Leuciscus leuciscus Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus leuciscus (Linné, 1758); Sőualius leuciscus (Heckel és Kner, 1858); Sőualius lepusculus Heckel (Herman, 1887).

A test megnyúlt. Közeli rokonától a domolykótól elsősorban kisebb feje és kevésbé vaskos teste különbözteti meg. A száj kicsi, enyhén alsó állású, a felső állkapocs túlnyúlik az alsón. A szájzug nem éri el a szemen keresztül húzott merőleges vonalat. Az oldalvonal a test közepén van, kissé lefelé ívelő. A farokalatti úszó szegélye homorú. A farokúszó hosszú, mélyen bevágott. Testét viszonylag apró, de vastag pikkelyek fedik, szélükön apró fekete pontocskák vannak. Háta feketés, néha sötétszürkén barnás, vagy sötét olajzöld. Oldalai ezüstösen csillogóak, egyes élőhelyein aranysárgák. A has fehér, néha ezüstös. A hátúszó általában füstszínű, a has- és a farokalatti úszó töve sárgás-vöröses, a többi szürke. Az írisz sárgás, sötét apró pontokkal tarkítva. Patakokban és kisebb folyókban a pisztráng szinttájtól kezdődően egészen a lassú, síkvidéki tájakig megtalálható a növényzetmentes, kavicsos-köves medrű szakaszokon. A fiatalabbak kisebb rajokat alkotnak, az idősebb példányok szoliterekké válnak. Nagyobb állományai a paduc szinttájon alakulnak ki. Ivarérettségét a tejes a harmadik évben, az ikrás egy évvel később éri el. Az ívóhelye egész évi tartózkodási helynek közelében van, tehát nászát nem előzi meg a folyóvízi halakra általában jellemző felfelé vándorlás. Ívásra március-május hónapokban verődik össze kisebb csapatokba és homokra, kavicsra rakja le 1,5-2 mm átmérőjű sárgás színű ikráit. A természetes ívásának megfigyelésekor tapasztalt széles vízhőmérsékleti intervallum (10-24,8 oC) arra enged következtetni, hogy az ívási időszakot nem a víz hőmérséklete határozza meg (Ivaszkiewicz, 1970). Embrionális fejlődésük 16-18 oC-on 14-16 napig tart. A kikelő lárvák 7,5-8 mm hosszúak, kezdetben gyorsan fejlődnek (Maitland és Campbell, 1992). Az ivadék és a kifejlett egyedek táplálékáról hazai adataink nincsenek. Egyes szerzők szerint elég nagy arányban fogyaszt algát és detrituszt (Hellawell, 1974), elfogyasztja a rovarlárvákat, férgeket, repülő rovarokat, de megeszi a korhadó növényi és állati eredetű anyagokat is. A halragadozás nem jellemző a fajra, de felszedegeti más halfajok, elsősorban a paduc ikráit (Gyurkó, 1972).

Leuciscus cephalus Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus cephalus (Linné, 1758); Cyprinus dobula Linné (Bloch, 1782); Sőualius dobula Linné (Herman, 1887).

Teste vaskos, hengeres, oldalról csak enyhén lapított. Feje feltűnően nagy, amit néhány népies neve találóan fejez ki (fejes domolykó, fejes hal, nagyfejű hal ... stb.). A homlok széles, a fej felülről lapított. A száj csúcsba nyíló, vagy kissé felső állású, szeglete túlér a szem elülső szélénél húzott merőleges vonalon. Az állkapcsok hossza egyenlő. A farokúszó kevésbé mélyen bemetszett, mint a nem többi tagjáé. Cycloid pikkelyei nagyok és vastagok, szélüket feketés-barnás pettyekből álló rajz díszíti. A hát- és a farokalatti úszó szegélye domború. Háta feketés, barnászöld vagy sötétzöld fémes csillogással, oldala vízterületenként változóan ezüstös, vagy aranyosan csillogó, hasa fehéres, de nincs fémes csillogása. Hát- és farokúszója sötétszürke enyhe pirosas árnyalattal, a mell-, a has- és a farokalatti úszók vörösek, szélük felé fokozatosan halványulón sárgába átmenők. A fiatal példányoknál valamennyi úszó szürke. Az írisz sárga vagy ezüstös, fent egy barnás-zöldes, alul pedig egy fekete pont látható rajta. A domolykó többnyire a folyók felső szakaszán él, a Felső-Tiszán a küsz és a paduc után a harmadik legnagyobb gyakoriságú hal (Györe et al., 1995), de előfordul a nagyobb folyók középső szakaszán, valamint hegyvidéki tározókban is. Elkerüli a folyók iszapos medrű, lassan folyó részeit. Előszeretettel tartózkodik az alámosott partoldalak alatt, a vízbe nyúló ágak és gyökerek között, a vízösszefolyásokban, a magasabb parti építmények árnyékában. Fiatalabb korban csoportban járnak, az idősebbek inkább magányosak. Szaporodásbiológiáját elsőként Romániában tanulmányozták. A tejesek 3-4., az ikrások 4-5. életévükben válnak ivaréretté. A tejesek oldalvonala körül és feje alatt apró nászkiütések jelennek meg az ívási időszakot megelőzően. A víz optimális ívási hőmérsékletének elérésétől függően májusban-júniusban ívik, egyes megfigyelések szerint a hidegebb telet és tavaszt követően ez egészen eltolódhat augusztusig (Jászfalusi, 1944). Az ikrások egyedenként 25-100 ezer darab 1,3-1,5 mm átmérőjű ikrát raknak le a folyók sekélyebb mélységű kiöntéseiben. Az embrionális fejlődés a 18-19 oC-os vízben 4-6 napig tart. A kikelő lárvák 7-8 mm hosszúak. A kelést követően a lárvák még 3-4 napig a szikzacskóból táplálkoznak, annak teljes felszívódása után fitoplanktont, majd apró zooplankton szervezeteket fogyasztanak. November táján már elérik a 8-10 cm hosszúságot. A kifejlett példányok rovarlárvákkal, férgekkel, puhatestűekkel, a víz felszínére hulló rovarokkal élnek. Az idősebb példányok nem válnak kizárólagos halragadozókká, mindenevők maradnak az egyre növekvő halfogyasztás ellenére is. Európából több alfaját is leírták (Rolik, 1962; Pintér, 1989): Leuciscus cephalus albus - Közép-Olaszország, Dalmácia, Albánia; Leuciscus cephalus cabeda (Dél-Franciaország, Észak-Olaszország); Leuciscus cephalus cavedanus (Wloszech); Leuciscus cephalus cephalopsis (Mnyejszej); Leuciscus cephalus macedonicus (Sztruna, Marica és Meszta folyók); Leuciscus cephalus meridionalis (Franciaország); Leuciscus cephalus orientalis (Kaukazus, Balkán); Leuciscus cephalus pyrenaicus (Spanyolország); Leuciscus cephalus vardarensis (Vardar folyó, Macedónia).

Leuciscus idus Linné,
1758

Szinonim: Cyprinus idus (Linné, 1758); Cyprinus jeses Linné (Bloch, 1782); Cyprinus orfus Linné (Lorek, 1837); Idus melanotus Heckel (Herman, 1887).

Teste oldalról lapított, mérsékelten magas, a hát- és hasvonala íveltebb, mint a nem többi tagjáé. A hátvonal íve a kifejlett példányokon, a nyakszirt tájékán megtörik. Feje közepes nagyságú, szája kicsi, csúcsba nyíló, de a szájhasíték kissé felfelé irányul. A szájzug nem éri el a szem elülső szegélyéhez húzott merőleges vonalat. Pikkelyei apróbbak, mint a két domolykóé. Faroknyele rövid és magas. A farokalatti úszó szegélye homorú, a farokúszó elég nagy és mélyen kivágott, alsó lebenye valamivel hosszabb a felsőnél. A háta kékeszöld, esetleg szürkészöld, aranyos tündökléssel, oldala kékesen ezüstös vagy sárgás rózsaszínű. Hasa sárgásfehér. Páros úszói, valamint a farokalatti úszó vöröses árnyalatú, a többi kékes, ónos szürke, enyhe vöröses árnyalattal. Az aranyos-pirosas xantorisztikus változata hosszas mesterséges szelekció eredménye. Az arany-orfának nevezett változat testének alapszíne narancssárga vagy vörös, amelyet szabálytalanul elszórt fekete foltok díszítenek. A jász előnyben részesíti a tiszta vizű lassú áramlású síkvidéki folyókat, patakokban és tavakban ritkán alakul ki nagyobb állománya. Előfordul a Balti-tenger brackvizében is. Kedvező életkörülményeket biztosítanak számára az olyan tározók is, amelyeknek bőséges a vízutánpótlása, mint pl. a Kiskörei-tározó (Harka, 1985; Györe, 1995). Ivarérettségét a tejes 3-4, az ikrás 4-5 éves korban éri el. Nagyobb csapatokba verődve áprilisban-májusban keresik fel a folyók lassú áramlású, homokos aljzatú szakaszait, ahol 14-16 oC vízhőmérséklet mellett rakják le az 1,6-2,3 mm átmérőjű ikrákat. A 60-150 ezer darab ikrát egy adagban bocsájtják ki. Az embrionális fejlődés 8-10 napja után kikelő lárvák 3-6 mm (Popescu, 1950), más adatok szerint 8-10 mm hosszúak (Maitland és Campbell, 1992). A pigmentálódás a kelést követő 3-4. napon kezdődik meg. A fiatal egyedek növényi planktonnal, majd zooplanktonnal táplálkoznak, növekedésük során fokozatosan alakul ki a fajra jellemző mindenevés. A kifejlett egyedek táplálékában megtalálhatók a makrofiták, puhatestűek, férgek, rákok, rovarlárvák, halivadékok, sőt még a detritusz is. Néhány európai országban, pl. Lengyelországban és Oroszországban mesterségesen is tenyésztik pontyos tógazdaságok járulékos halaként, mivel a pontynak nem táplálékkonkurense.