Karika keszeg

Dévérkeszeg

Lapos keszeg

Blicca bjoerkna Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus bjoerkna (Linné, 1758); Blicca argyroleuca Heckel (Herman, 1887).

Teste magas, oldalról erősen lapított. A fej kicsi, az orra tompán lekerekített, homloka széles és domború. Szemei a fejéhez képest nagyok, a száj csúcsba nyíló, de a felső állkapocs valamivel túlér az alsón. Szemének retináján egy fényvisszaverő réteg található, amely a fényt a pálcákra vetítve jelentősen megnöveli a szem érzékenységét a kissé zavaros vízben (Maitland és Campbell, 1992). A meredek ívű és töretlen hátoldalon többé-kevésbé jól látható pikkelytelen barázda húzódik. A mell- és a hasúszók rövidek, a rövid, de magas hátúszó kezdete jóval a hasúszó töve mögött van. A farokalatti úszó hosszú és magas, szegélye homorú. A faroknyél rövid és magas, a farokúszó hosszú és mélyen kivágott. A hason a hasúszó mögött egészen a végbélnyílásig pikkelytelen él húzódik. Közepes nagyságú cycloid pikkelyei vastagok, a hosszanti sorok pikkelyei az oldalvonal és a hát közötti területen közel azonos méretűek. A hát sötétbarna, esetleg kékes színezetű, az oldalak szürkésen ezüstös csillogásúak, a has ezüstös. A hát-, farok- és farokalatti úszó szürke, szürkéskék, a páros úszók töve vörhenyes. Lassú sík- és dombvidéki folyókban, állóvizekben közönséges. Ivarérettségét 3-4 éves korában éri el. Ívóhelyeiket, a növényzettel benőtt szélvizeket májusban-júniusban keresik fel nagy csapatokban. A hímeken a pontyfélékre oly jellemző nászkiütés a fejen és a test elülső részén jelenik meg. Az ikrások egyedenként 15-110 ezer enyhén sárgás, kb. 2 mm átmérőjű ikrát raknak le több részletben a növényekre a víz felszínéhez közel. A 4-6 nap múlva kikelő lárvák 4,5-5 mm hosszúak. A karika keszeget a szakirodalom fakultatív bentofágnak és planktofágnak tartja (Vijverberg és Densen, 1984). Nem tekinthető a dévérkeszeg igazi táplálékkonkurensének az egymástól elkülönülő élőhelyek miatt. A tavak litorális zónájában, életterükben némi átfedés tapasztalható ugyan, de a vizsgálati eredmények itt sem igazolták a táplálékbázisért való versengésüket (Lammens, 1984).

Abramis brama Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus brama (Linné, 1758); Abramis vetula Heckel (Herman, 1887).

Oldalról lapított, magas testű hal, a hát vonala gyengébben, a hasé erősen ívelt. A nyakszirtnél egy jellegzetes törés figyelhető meg. A feje kicsi, orra legömbölyített, szeme közepes nagyságú. A száj félig alsó állású. Hátúszója magas, rövid, a farokalatti úszó hosszú. A hosszú farokúszó mélyen kivágott, alsó lebenye valamivel hosszabb a felsőnél. A háton a fejtől a hátúszóig egy pikkely nélküli barázda húzódik, a mellúszó után a hasi részt nem borítja pikkely. A hosszanti sorok pikkelyei az oldalvonaltól a hát felé haladva fokozatosan kisebbednek. A háta szürkésfekete, sötétbarna, ólomszürke, a folyóvízben élőké feketés-olajzöld esetleg kékes árnyalatú. Oldalai sárgásszürkék, a vízterülettől függően dominálhat az aranyos árnyalat. Hasa sárgásfehér. A fiatal egyedek úszói áttetszőek, színtelenek, a kifejlett példányoknál palaszürkék. Az írisz aranyosan, vagy ezüstösen csillog. Számos környezeti tényezővel szembeni nagy toleranciájának köszönhetően csak a gyors áramlású patakokból, ill. az erősen elmocsarasodott vízterekből hiányzik. Ivarérettségét hazánkban 3-4 éves korra éri el. Ívása több szakaszban április végétől júniusig tart. Csapatosan, zajosan ívik a szubmerz növényzettel benőtt részeken, az áradások alkalmával frissen elöntött réteken, de fűzgyökérre, algaszövedékkel bevont kövekre is lerakja 1,2-1,6 mm átmérőjű ikráit. Az ovulált ikra mennyisége egyedenkén 100-340 ezer között van. A növényre vagy egyéb aljzatra ragasztott ikrák fejlődése 18-20 oC-on 3-4 napig tart. A kikelő lárvák 3,9-5,3 mm, más adatok szerint 6-6,5 mm hosszúak (Maitland és Campbell, 1992). 2-3 napig az aljzathoz ragadva pihennek, majd a szikanyag teljes felszívódása és levegőnyelés után megkezdik az önálló táplálkozást. Eleinte algákat, majd 8-9 napos korukban apró zooplankton szervezeteket fogyasztanak. Háromhetes korban, amikor elérik a 2,5-3 cm-es nagyságot rovarlárvákkal, férgekkel táplálkoznak. A kifejlett egyedek fakultatív bentofágok és planktofágok (Vijverberg és Densen, 1984; Bíró, 1985). A Kaszpi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területéről ismeretes egy alfaja, az Abramis brama orientalis Berg, 1948. Az Abramis brama danubii Pavlov, 1956 dunai alfaj önállóságát többen vitatják. Herman (1887) könyvében Abramis vetula Heckel, 1835 silány keszeg néven leírt faj minden valószínűség szerint a dévérkeszeg egy rosszul növekvő változata, amelyet a Körösök vízrendszerében is sikerült kimutatni (Györe és Oláh, 1988).

Abramis ballerus Linné, 1758

Szinonim: Cyprinus ballerus (Linné, 1758).

Teste megnyúlt, oldalról lapított, nem annyira magas, mint a többi Abramis fajé. Feje kicsi, szája felső állású. Orra rövid és hegyes, szeme nagy. Homloka lapos és széles. Mellúszója hegyes, rendszerint eléri a hasúszók kezdetét. A hátúszó rövid és magas, szegélye egyenes. A farokúszó hosszú, mélyen bevágott, az alsó lebenye hosszabb a felsőnél. A farokalatti úszó igen hosszú, az úszósugarak száma meglehetősen széles intervallumban variábilis. A háton a fej végétől a hátúszóig pikkely nélküli barázda húzódik. A hátúszó kezdete jóval a hasúszó töve mögött van. A hasúszó mögött a has egészen a végbélnyílásig pikkelytelen. A háta sötétkék vagy zöldes, esetleg szürkésbarna, az oldalak ezüstös csillogásúak. Hasa sárgásfehér vagy enyhén vörhenyes. A páros úszók halványsárgák, feketén szegélyezettek, a páratlan úszók világosszürkék. Nagyobb folyókban, azokkal összeköttetésben álló holtágakban és tavakban, hazánkban a Balatonban is él. Tipikus nyíltvízi hal. Tavasszal csapatokban vonul megszokott ívóhelyére, a folyók felső szakaszainak kiöntéseire. Hároméves korában válik ivaréretté. Az áprilistól-júniusig terjedő ívási időszakban a frissen elöntött füves területek növényeire rakja le 20-70 ezer, 1,5 mm átmérőjű ikráját, melyből a megtermékenyítést követő 12. napon kelnek ki a lárvák. Nyíltvízi életmódjának megfelelően a lapos keszeg planktofág.