Karinthy Frigyes
(1887—1938)
Sokgyermekes kispolgári családból született. Sokirányú érdeklődése már
gyermekkorában megmutatkozott. Még diák, amikor első, fantasztikus regénye
megjelenik egy folyóirat hasábjain.
A középiskola elvégzése után több egyetemre iratkozott be, de megállapodni
sehol sem tudott. Érdeklődése, vágya a mozgalmas, kötetlen élet után az
újsáírói életformához vonzotta. Ekkor barátkozott meg a Nyugat-nemzedék
számos kiváló képviselőjével, Babitscsal, Füst Milánnal; különösképpen
Kosztolányival, aki élete végéig legjobb, leghűbb barátjaként állt mellette.
Humoros írásaival érte el első komoly, széleskörű sikerét.
Ezek az írások forradalmat jelentettek a kabarészínpad, s általában a
humoros műfaj területén. Minden, látszólag „könnyű”, csak nevettetni akaró
írása mögött mély átgondoltság, nagy tudás, társadalom és emberismeret
van. Karinthy mesterségének, hivatásának kiváló ismerője és mindig nagy
biztonsággal választja ki mondanivalója ábrázolására a legalkalmasabb
kifejezési eszközöket.
Az első világháború idején a béke bátor, szókimondó harcosa: újságcikkeiben,
haditudósító-paródiáiban gyilkos szatírával leplezi le az emberiség ellenségeit.
Bár felesége, a kiváló színésznő, Judik Etel halála elkeseredésbe, magánélete
egyik legszomorúbb korszakába taszítja időlegesen, mégis lelkesen vesz
részt a Tanácsköztársaság kultúrális megmozdulásainak szervezésében.
A Tanácsköztársaság bukása után jó ideig tétován, bizonytalanul él. Második
házassága is számos problémát vet fel, nem zavartalan: otthona nem harmónia
forrása a világ káoszával szemben. A fasizmus térhódítása, az ellenforradalom
garázdálkodása rázza föl, nyitja ki szemét; újra a régi Karinthy lesz,
az embertelenség bátor szavú leleplezője.
1936-ban agyműtéten esik át. Ekkor már országosan ismert és tisztelt író.
A napisajtóból szinte az egész ország olvassa aggodalommal s várja sorsa
jobbra fordulását — tisztelőitől táviratok ezreit kapja. Ez a műtét két
évvel toldja meg életét.
1938-ban hal meg váratlanul, de valószínű régebbi betegsége következtében.
Megjelent a Nem nekem köszöntek című válogatás (1955) utószavában