Nagy Lajos

(1883—1954)

 

 

„Írásra legtöbbször a harag vagy valami miatt való elkeseredésem ösztönzött” — vallja magáról sajnálatosan csonkán maradt önéletrajzában. Regényei, novellái, publicisztikai termése, karcolatai szinte kivétel nélkül az elégedetlenség, a lázongás, a tiltakozás szülöttei.

 

Keserű pillanataiban szívesen hangoztatta, hogy az irodalom nem képes a világ berendezkedésén változtatni. Valójában nem hitte ezt. Gyakran hangzik el a kifogás, hogy ismétli önmagát. Még ha a mindennapi megélhetésért folytatott munka valóban kényszerítette is, hogy legcsattanósabb ötleteit, témáit többször is felhasználja, mást is kell látnunk ebben. Egy ember ismétli itt csökönyösen, kitartóan a maga igazát. Nem változik az író szemlélete, de a kritizált világ sem: maguk a témák nem évülhetnek el.

 

Ami különösen megejtő ebben a konok, puritán hangban: elveihez való következetessége. Az 1918-ban diplomatákat és generálisokat felkötni kívánó Nagy Lajos világnézeti bátorságát nem félemlíti majd meg a keresztény nemzeti kurzus terrorja, a mostoha életkörülmények, nem befolyásolják a mérsékletre intő „jótanácsok”. Nem téveszti-szédíti meg az ellenforradalmi korszak bizonytalanságában felburjánzott egyetlen ködös elmélet sem. Egyik méltatója a barát József Attila versét idézi:

 

Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,

a meg nem gondolt gondolat...

 

Nagy Lajos mentes maradt ettől a kórtól. Tántoríthatatlan elvhűségében, pontos logikájában, találó, mindenen átlátó okosságában csak a költőhöz fogható.

Apostag községben született, hatéves koráig az uradalmi béres nagyapa, a szelíd, simogató nagyanya neveli. Budapesten kezd iskolába járni, ekkor kezd megismerkedni az édesanyjával. Önéletrajzában — A lázadó emberben — hosszan ír azokról a lelki zavarokról, gyötrelmekről, amelyeket a törvénytelen származás jelent számára. Tanul, hogy tanulhasson, de befejezi középiskoláit, sőt jogi egyetemre is beiratkozik. Huszonkét éves korában közlik első írásait a Nyugatban. Első kis novelláskötete — Az asszony, a szeretője és a férje — 1911-ben jelenik meg.

Több mint ötszáz novellát írt.

Ezek a novellák új hangot jelentettek a magyar irodalomban. Keserű szókimondással, rendkívüli pontossággal és az igazság kérlelhetetlen szeretetével ábrázolják a gyűlölt világot.

Legjobban a szegény emberek és a gazdag emberek életének ellentmondása izgatja, és mindkettőnek ábrázolásában ennek a társadalmi konfliktusnak vádoló megfogalmazására törekszik.

Regényei, szociográfiai művei (Vadember, Három magyar város, Kiskunhalom, A falu álarca, Budapest nagykávéház, A három boltoskisasszony, A fiatalúr megnősül) a magyar kritikai realizmus egyik legnagyobb íróját mutatják. Kiskunhalom című remekműve vádbeszéd. Látszólag szenvedélytelenül tárgyilagos, néhol riportszerű, de tudományos pontossággal írja le a nagy falu egy napjának életét. Az egyetlen falu életétől egy egész történelmi kor és társadalom érzékeltetéséig jut el a művében az író. Nagyon igaza volt József Attilának, aki azt írta a regényről, hogy „több mint filozófia és több mint költemény”. Hogy „minden kimutatható eszköz” nélkül érte el azt a hatást, mellyel „egy pillanatra színtelenné teszi eddigi versirodalmunkat”.

Karcolataiból a Horthy-korszaknak szinte teljes képe bontakozik ki, elnyomása, nyomora; témái mellé önként kínálkoznak József Attila verscímei és részletei. Egyaránt ír a szemfényvesztő és szemérmetlenül hazudó látszatról, a földbirtokos és gyáros hasznáról, a fasizmus térhódításáról, a fajvédőről, az ember ellenőrzéséről, az akasztásról, az élelmezés nehézségéről, a drágaságról, az ágyrajárásról, a nélkülözést tovább elviselni nem tudó öngyilkosokról.

Igazi szatíra-írói képességekkel rendelkezik. Nem indulatokkal, hanem tényekkel, nem felháborodással, hanem leleplezett logikai és főleg társadalmi ésszerűtlenségekkel győz meg.

A felszabadulás Nagy Lajost már öregen és betegen találja, de számos írása tanúskodik arról, hogy alkotóerejéből semmit sem vesztett.

 

Megjelent a Képtelen természetrajz című válogatás (1958) utószavában