“…a vikingek kereskedővé szelídült utódai bonyolították le a [kereskedelmi] forgalmat.”
“A középkori családban mindennapos volt a halál, együtt kellett vele élni.”
/Gyöngyszemek a Száray-Szász másodikos történelem tankönyv első néhány fejezetéből/

Mostanság kicsit furcsa állapotban vagyok… Koncentrálni - ez a szó elhagyta a szótáramat. Felfogni egy szöveget - képtelenség számomra. Újdonságot tanulni? Na, ezt inkább hagyjuk. Nem tudom, mi van velem. Mindenesetre jó, hogy most lényegében csak ismétlem (töriből) azt, amit már jónéhányszor megtanultam…
A gondolataim összevissza cikáznak a fejemben. De ez nem jelentős probléma. Mert ma rájöttem, hogy azért tudom őket irányítani (köszönet ezúttal az Athenának ). S ha így haladok, záros határidőn belül megint rámtör az íráskényszer… Alig várjátok, mi? Főleg, hogy csak írok az írásról, mialatt semmi kézzel (szemmel) foghatót sem adok. Jól tolom.
És most fáradt vagyok. Pedig aludtam eleget. Csak kávét nem ittam. Egész nap! Az elmúlt időben túlzásba vittem egy kissé: itt volt az ideje szünetet tartani. Azért csalogat… elvégre a kávéságfüggőt csábítja minden, ami kávé. De ezt hagyjuk.
Igen. Ma ennyire voltam kreatív. Ezt már akkor is sejtettem, amikor a címet megírtam. Örök bocsánatkérés…

Mostanában zene
- Athena: Yalan (És majdnem minden, ami Athena.)

Azért álmodozok nagyon sokat, azért alkotok és tartok fenn világokat a fejemben (néha részleteket lapokon is), azért élek bennük nagyon gyakran, mert így több vagyok, mint ami lehetek. Más vagyok. Mindenki vagyok. Az vagyok, aki lenni szeretnék. Amolyan szerepjáték ez - a különbség csupán annyi, hogy itt én diktálok minden szabályt, én mondom meg, mi történjen, és rajtam kívül nem játszik senki. Magam vagyok teljesen ezer felé szakadva: a jó, a gonosz, a “statiszta”, a szörnyeteg, a réten a fű, a ház, az ég, az erdő. Minden. Természetesen befolyásolnak az általam ismert történetek: megesik, hogy kölcsönzök figurákat, karaktereket innen-onnan, sőt néha eseményeket is, de ez mellékes. Az intertextualitást növelni kell, ugye-ugye…
Híres-hírhedt világaim arra is tökéletesen jók, hogy kiéljem magam: esetleges furcsa hajlamaimat, gyilkos ösztöneimet, vágyakozásaimat. Ha ott ölök, ártatlan maradok, s nem üldöz a törvény poros keze. Ha ott bántok, senki lelkébe nem tiprok. Ott szárnyalhatok, ha ahhoz van épp kedvem, lehetek önzetlenebb, mint amilyen itt vagyok. Az egyetlen határ: a képzeletemé.
Szabadság ez. Fejbe zárt szabadság.

1868-ban megjelent a Borsszem Jankó c. élclap.
1863-ban megszületik Konsztantyin Sztanyiszlavszkij orosz színész, rendező, színészpedagógus…
1969-ben pedig Marilyn Manson (er. neve Brian Hugh Warner) amerikai énekes, vokálos, zenész, producer.
1173-ban meghal Boleszláv lengyel fejedelem…
1974-ben ugyanilyen sorsra jut Illés Béla író és újságíró.

Én pedig rájöttem, hogy szeretek vizesnek lenni, azután pedig száraznak, de nem szeretek törülközni. Ki vállalja, hogy minden zuhanyzás után megtörölget engem?
Találtam egy poros, ámbátor fekete kesztyűt és szépen megnyírbáltam. Így most a tenyerem nem fázik, az ujjaim azonban továbbra is lefagynak. De legalább hordok kesztyűt, mégsem kényszerülök annak levételére minden egyes alkalommal, ha csinálni szeretnék valamit a kezemmel. (Hm, ez elég félreérthetőre sikeredett.)
Hajnali háromkor úgy kellett megerőszakolnom magam, hogy letegyem végre a Moby Dick-et és aludni térjek. (Igen, továbbra is élvezem az olvasását.)
Belevetettem magam a kemény török rock hallgatásába. Jó is az!
Előkapartam a történelem tankönyvemet, a másodikosat, sőt mi több, el is kezdtem tanulni. No jó, ez túlzás. Leginkább csak olvasgatom. Nem nagyon fogom föl, mit akar. De ráébredtem a valóságra: emlékszem még mindazon eseményekre, amiket egy-két éve háromszor is megtanultam már.
Vajh’ mi olyan érdekes rajtam, hogy az embereknek bámulniuk kelljen? Igaz, hogy elvetemült és őrült sorozatgyilkosnak festek (és az is vagyok), de attól még…? (Az elvetemült és az őrült szavak nagyon viccik. Mert: elvetem + ült, valamint: őr + ült. Micsoda felfedezések!)
Újfent rájöttem, hogy imádok buszozni, mindazonáltal továbbra is mizantróp vonásokat mutatok.
És végül, de természetesen nem utolsó sorban még egy ráismerésem: különleges érzékkel rendelkezem, hogy elüldözzem az embereket magam körül. Köszönöm, köszönöm! Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy mennyire szeretem, amikor egy ember nem viseli el, ha úgy viselkednek vele, mint ahogy ő viseltet mások iránt. (Megjegyzés: igen, szeretek célozgatni!)

És hát… ennyi.

Mostanában zene
- Kargo: Boğaziçi (Török rockbanda, akik elsőként tudtak sikeresek lenni hazájukban e műfajban.)

Végre nekiestem tisztességesen Melville bácsi Moby Dick-jének. Ergo elkezdtem olvasni a tényleges történetet. És beleszerettem…
Szólítsatok Ishmaelnek. Kissé csapongó, kissé érthetetlen logikájú, kissé falra mászok a főhőstől (pedig még nem olvastam belőle annyit - mi lesz később?), de attól még nem találtam egyetlen olyan oldalt sem, amiből ne idéznék szívesen. Mit oldalt? Bekezdést sem! Olyan mondatokat képes leírni Herman, hogy ketté áll a fülem, kitágul a pupillám és egyébként is padlót fogok. Persze nem ítélek az első pár fejezet után. Meglátom, mi sül ki belőle. Mindenesetre a kezdés (szerintem legalábbis) jól sikeredett.

Ad vocem, idézetek: szívesen kiírnék néhány ütősre megalkotott mondatot a regényből, csakhogy annyi van, hogy nagy hirtelen egyet sem találok… szégyen. Azért egy számomra jó részt kikotortam a szavak tengeréből:

“Igen, e szemek ablakok, s a testem a ház. Milyen kár, hogy nem tömték be a réseket és hasadékokat, és nem dugtak bele imitt-amott egy kis sebkötő pólyát. De most már késő javítani rajta. A világegyetem kész…”

U.i.: Tele van vesszőhibákkal a könyv… Hozom a formám!

Pókerfüggő vagyok.
A kávé annyi hatással van rám, hogy nehezebben alszom el. De fel nem ébreszt.
Nem félek a sötét utcákon. Sem a sötétben. Úgy látszik, húsz évnyi félelem eltűnhet a semmibe.
Ki tudok keveredni a szenvedés állapotából. Néha könnyebben, néha nehezebben, néha segítséggel, de csak sikeredik.
Egyre gyatrább a helyesírásom. Mégsem leszek korrektor?
Rég pánikoltam tömegben. Lehet azért, mert rég voltam igazi tömegben.
Szívesen elmennék egy Nightwish koncertre. Habár ott biztos tömeg van. És nem akarom Anette-től hallani azokat a számokat, amik nem a Dark Passion Play c. albumon vannak… Illúziót rombolna, méghozzá rendesen.
Nem emlékszem, mióta van a létra az én szobámban.
Ma egész nap a Márió nevű játékkal foglaltam el magam. Mármint akkor, amikor ébren és itthon voltam. Amikor aludtam és nem voltam itthon, akkor nem.
Télen hideg van az utcákon.
A laptopom hidegpárti.
Buszokkal körözni jó. Két dolog miatt, méghozzá: 1. rendesen lehet gondolkodni, ki lehet kapcsolni; 2. a buszvezetők hülyének néznek, amikor harmadszorra szállsz vissza ugyanarra a buszra a végállomáson.
Ha felmászol a körtefára, elcsap a villamos.

Néha nagyon tudom utálni magam.

Mit néha?

Mostanában zene
- David Jordan: Sun Goes Down 

- avagy apró örömök az életben:

1. lobogó naagy kabát, ami stílust ad
2. lobogó naagy haj, ami nem szép, nem sok, de legalább hosszú
3. hideg Nescafé instant kávé - természetesen úgy, ahogy én készítem el
4. észrevenni, hogy egy idős hölgy próbál feljutni a jó-sok-kilós bőröndjével a villamosra és segíteni neki
5. -10 fokban kimelegedni
6. úgy tudni, merrefelé jársz, hogy nem tudod, hol vagy
7. busszal tenni néhány kört
9. nem haragudni a hajléktalan és részeg bácsira, amiért halkan leszólít
10. látni az Oriont
11. céltalannak lenni
12. sötét séta az esti-éjjeli utcákon
13. egész nap rohangálni
14. elalvás előtt gondolkozni… álmodozni
15. Kacsi ^^
16. úgy menni fel a másodikra a lépcsőházban, hogy nem gyújtasz villanyt éjszaka
17. sőt, mi több: ebben a sötét lépcsőházban végigtáncolva haladni felfelé
18. nagyon késve indulni, mégis időben odaérni
19. barátokkal beszélni
20. megérezni (vagy inkább tudni), hogy valaki akkor fog rád írni msn-en, amikor te éppen kutyát sétáltatsz
21. és végül, de nem utolsó sorban: kihagyni a 8. számot

A Mostanában zene rovatban eddig szereplő zeneszámok:
- Alice Cooper: Poison
- Ali Campbell ft. Beverley Knight: Running Free
- Korn: Love Song
- Jimmy Eat World: Sweetness
- Michael Buble: Sway
- minden, ami Virgin Steele (Child Of Desolation)
- minden, ami Sonata Arctica (Broken)
- minden, ami Lostprophets (Sway - Full Version)
- Sonata Arctica: The Misery
- Sonata Artcica: Tallulah
- Dream Evil: Losing You
- Limp Bizkit: Hold On
- Right Said Fred: Don’t Talk, Just Kiss
- Nickelback: Hero
- Blink 182: I Miss You
- Green Day: Wake Me Up When September Ends
- Mecano: Hijo De La Luna
- Eena: Gates of Eden (Go Trabi Go Soundtrack)
- Sonata Arctica: Silver Tongue
- Gary Moore: Over The Hills And Far Away
- KT Tunstall: Big Black Horse And The Cherry Tree
- Matthias és Martin Lysgaard: If U Were Mine
- Ben Deignan: Touch
- Lynyrd Skynyrd: None Of Us Are Free
- Tarkan: Kuzu Kuzu
- Paul Young: Come Back And Stay
- Tori Amos: Dark Side Of The Sun

Minden, amit az év folyamán bevégeztem. Illetve azon dolgok, amelyekre vissza tudok emlékezni…

- írtam egy majdnem hibátlan hexameterekből álló verset (káelemezé, ugyeugye)
- elballagtam a gimiből
- leérettségiztem
- az első csók
- tanulói jogviszonyba kerültem egy felsőoktatási intézménnyel (Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, ókori nyelvek és kultúrák alapszak, klasszika-filológia szakirány - a pontosság kedvéért)
- egyedül töltöttem egy nyarat itthon
- 10000 játékosból 62. lettem egy No Limit Texas Hold’em Freerollon
- megnéztem az Ed c. sorozat első évadát vagy hússzor
- egy nap alatt bejártam egész Magyarországot úgy, hogy csak két városban voltam (Budapest-Szeged)
- végigolvastam Bram Stoker Drakuláját
- Judit hozott nekem Angliából 2 doboz original british cigarettát (és még sok-sok mást is)
- nagyjából 2500 km-t vonatoztam
- ittam Asahi Dry import japán világos sört
- írtam három novellaszerűséget és belevandálkodtam egy félig kész kisregényembe
- új világokat alkottam (szám szerint kettőt, ha emlékezetem nem csal)
- dolgoztam kb. 2 hónapot
- sárkánygyilkolós-bélhörgős rock/metal irányba fejlődött a zenei ízlésem (Moonsorrow, Sonata Arctica, Hammerfall)
- Quantum Leap-fan lettem
- rájöttem, hogy zongoráznom kéne
- ettem havat
- és ettem muflont meg kecskét is
- rengeteget filozofáltam és álmodoztam - jé!
- rengeteget pókereztem - ismét jé
- rengeteg Túró Rudit ettem
- átvirrasztottam néhány éjszakát
- az év vége felé szörnyen aktív blogolásba kezdtem
- legyőztem a sötétségtől való rettegésemet
- rájöttem, hogy néha túlságosan szabadjára engedem a fantáziámat, és nem lesz ez így jó; valamint arra, hogy a zene befolyásolja, éppen mire gondolok (Nightwish és Gary Moore főleg)
- no meg persze bebizonyosodott: hiába olvasok lassan, azért csak elmehetnék korrektornak
- Dobby, Dobby!!
- fotózgattam, elég sokat és szépet főként a templomos sorozatomhoz téve hozzá új mesterműveket
- megszerettem a csendet és az egyedüllétet
- felfedeztem az egyik kedvenc helyemet (Idegbeteg Csirke brátnémmal együtt) a 112-es busz vonalán (XII. ker., Thomán István utca, Orbánhegy)
- regisztráltam a HotDogon (Abeem néven, jé)
- ‘Rincikémmel együtt tartottam kiselőadást az osztály előtt Szexualitás a művészetben címmel (az idén volt, ugye? )
- megtanultam a We Will Rock You c. Queen-szám szövegét
- nyertem ‘Rincikém ellen biliárdban, mert olyan laza voltam, hogy szét is estem, és testem kicsiny cafatkái belökdösték a golyókat a lyukakba (és ennek kapcsán megvilágosodtam: a biliárd a világ legperverzebb játéka)
- meglehetősen sokat töltöttem tömegközlekedési járművökön - természetesen cél nélkül, csak úgy, mer’ az jóó
- nem igazán voltam aktív versírás ügyében, vagy legalábbis nem gépeltem be azt a keveset sem
- többször kényszerültem hazasétára (persze nem messziről), mert lemaradtam az utolsó buszomról
- nagyon sokszor megcsodáltam az Oriont
- jártam Dorogon és…:):)
- e

Szűkös kis lista többnyire ostoba apróságokkal, de tőlem ennyi telik.

Ez van a világgal. Förtelem.
S míg az: rács van szívemen.
Belevész az éjszakába, mint a ház,
mi a múltért térdről súg imát.
És míg lelkem tolla röpdes a papíron:
én csendtől kínozva e képet álmodom.

(Ez volt ‘Abeem’ búcsúja 2008-tól.)

Mostanában zene
- Hammerfall: The Fallen One

Végképp bizonyságot nyert: nem bírom az alkoholt. Mármint nem leszek tőle rosszul, nem adom vissza a természetnek (legfeljebb nagyobb mennyiségtől), csak furán leszek tőle. És ehhez egy fröccs is elég… Tanúm is van rá!
Valami irtózatos, mennyire tudom utálni az embereket. Pontosabban néhány embert. Lassacskán komolyabban fogok gondolkozni a tömegmészárláson. De nem ám kedves sorozatgyilkos leszek, aki hajléktalanokat és szenvedőket küld a másvilágra, hanem szadista, vérengző: sok-sok szenvedés, könny és kétségbeesés kíséri majd utamat! No meg természetesen igazságtalan is leszek. Habár a vérengzésben amúgy sincs igazság. Na, nem mintha az életben lenne.
Ha ott lehettem volna a teremtésnél, biztos azt javaslom Istennek, hogy teremtse az embert némává. (Isten ugye a saját képmására teremté az embert, s már e hitből adódóan az embernek némának kéne lennie, mivel Isten sem nagyon beszél…) Mennyivel könnyebb lenne, ha nem tudnánk egymást szavakkal ostorozni. Ha nem pletykálkodnánk. Vagy ha legalább egymás szemébe mondanánk azt, amit alap esetben a háta mögött másnak mondunk.
Jaj. Nem szabad nekem alkoholt innom.

Sasadi út - Budaörsi út - Nagyszőlős utca - Bocskai út - Kosztolányi Dezső tér - Bocskai út - (nevenincs utca) - Siroki utca - (Karinthy Frigyes út) - Móricz Zsigmond körtér - Bartók Béla út - Szent Gellért tér - Szabadság híd - Fővám tér - (”minden út Rómába vezet”, valamint “erre nem jártam még” alapon) Molnár utca - Március 15-e tér - Erzsébet híd, pesti hídfő.
(8-as busz: Ferenciek tere - Kossuth Lajos utca - Astoria - Múzeum körút - Kálvin tér - Kecskeméti utca - Ferenciek tere - Erzsébet híd - Döbrentei tér [egyik kedvenc templomom!] - Hegyalja út - BAH-csomópont [Kongresszusi központ] - Hegyalja út - Németvölgyi út - Érdi út - Márton Áron tér [régebben: Farkasréti tér] — 53-as busz: Hóvirág út - Mindszenty József bíboros tér - Hóvirág út - Sasadi út.)

Sétáltam ma egy keveset. És persze, hogy ilyenkor nem viszem magammal a kabátzsebemben a fényképezőgépem és az állványom… A Szabadság híd valami iszonyatosan szép és hangulatos volt. No meg a hajléktalan bácsika is, aki ott ült egy lámpaoszlop tövében (és persze leszólított, de megdicsérte a hajam, ezért megbocsátok neki).
Amikor elindultam, szidtam magam, amiért nem vettem sálat. Vagy kendőt. Vagy bármit a nyakamba. A Bocskai útra érve már nem bántam. A Bartókon pedig vetkőztem… hirtelen sok lett a 3 hosszú ujjú és a kabát. Szal jah…
És többet erről a délutánról-estéről írni nem is nagyon érdemes.