Karinthy Frigyes
Tessék pontosan kérdezni
— Szervusz, de le vagy égve, nyaraltál?
— Szárszón voltam, vikenden.
— Igen? Ott nyaral a családom.
— Tudom, a feleséged őnagyságával találkoztam.
— Igazán? Izent valamit?
— Nem, csak egy percig beszéltem vele, éppen csak üdvözölhettem.
— Mi az, hogy éppen csak üdvözölhettem, valamit csak mondott! Nem kérdezett rám?
— Valamit kérdezett, de nem tudom biztosan...
— Jaj, de egy hebehurgya ember vagy, nem lehet tőled semmit rendesen megtudni!
— Hát mit akarsz?
— Légy szíves, mondd el pontosan, szóról szóra, mit beszéltetek. Pontosan, úgy, ahogy kérdeztem.
— Kérlek szépen, ahogy parancsolod. Szóval, megláttam, és azt mondtam: kezit csókolom, nagyságos asszonyom. Mire ő...
— Mire ő? Kérlek, úgy mondd, ahogy történt...
— Mire ő hadonászni kezdett a karjával a szemem előtt, a lábával rúgott egyet hátrafelé, és azt mondta, jó napot, Skurek, és köpött, na, ha olyan szabatosan tudni akarod.
— Mi...i?! Micsoda?!... Mit beszélsz?! Hadonászott?!... Rúgott?!... Köpött?!... Az én feleségem?!...
— Igenis, ha tudni akarod, és a következő pillanatban lefeküdt a hasára, úgy forgott körbe, és rugdalódzott maga körül, és azt kiabálta, ha találkozik Emillel, mondja meg neki, hogy jól vagyok.
— Jézus Mária! Ez igaz?!... És te ezt így mondod?
— Hogy mondjam? Úgy mondom, ahogy történt.
— Szent Isten... Hiszen ez nyavalyatörés... vagy napszúrás... vagy kergekór... mutasd, hogy csinálta...
— Így kérlek, így rugdalt és csapkodott...
— És te nyugodtan nézted, és nem segítettél...? És nem emelted fel?... És nem hívtál orvost?
— Minek? Ott nem olyan mély a víz, és különben is tud úszni.
— Miféle víz?
— Hát bent, a víz, amiben találkoztunk.
— Ó, te hülye! Hát a vízben találkoztatok? Miért nem mondod?
— Te csak azt akartad tudni, hogy mit beszéltünk, azt nem kérdezted, hol találkoztunk.