Hajjaj… ez egy értelmes bejegyzés lesz… de most ezt így nem… sok és ideges és egyébként is…

…és holnap…

Mostanában zene
- Sonata Arctica: The Misery

Mostanában kicsit kusza minden, nem jönnek a szavak, nem jönnek a szavak… Ez nem meglepetés. Gondolkozom, s minél többet gondolkozom, annál többször jövök rá, hogy a legrosszabb dolog, amit az ember tehet, hogy gondolkozik. Jómagam sem értem magam, mi van velem, elvégre olyan egyszerű is lehetne az élet…

  Ez a negyedik napja az örökkévalóságnak. Ha éppen van valamit kezdenem az időmmel (amely megadatik), akkor minden jó. Csakhogy nem tudom, mit is tehetnék… Írhatnék. Végre úgy igazán. Mert tudom, hogy ha nekiesnék, menne. Elkezdhetnék tanulni, hiszen lassan azt sem ártana.
  Elég sok cselekedni való akad…

ESTRAGON (szelíden) Akartál valamit mondani?
Vladimir nem válaszol. Estragon előrelép
Valamit közölni akartál velem? (Csend. Megint előrelép) Mondd, Didi…
VLADIMIR (meg sem fordul) Nincs semmi mondanivalóm.
ESTRAGON (előbbre lép) Megharagudtál? (Csend. Újabb lépés előre) Bocsáss meg! (Csend. Lépés előre. Megérinti Vladimir vállát) Ide hallgass, Didi!
Csend
Add a kezed!
Vladimir megfordul
Ölelj meg!
Vladimir megmerevedik
Hagyd, hogy megöleljelek!
Vladimir elérzékenyül. Összeölelkeznek. Estragon hátrahőköl
Fokhagymaszagod van.
VLADIMIR A vesémet gyógyítom fokhagymával.
Csend. Estragon figyelmesen vizsgálja a fát
Most mit csinálunk?
ESTRAGON Várunk.
VLADIMIR Igen, igen, de várás közben mit csinálunk?
ESTRAGON Kössük fel magunkat?
VLADIMIR Legalább feláll.
ESTRAGON (izgatottan) Feláll?
VLADIMIR Meg ami azután következik. Ahova hull, ott nadragulya nő. Ezért sír a nadragulya, ha kitépik a földből. Ugye, nem tudtad?
ESTRAGON Akasszuk fel magunkat most rögtön!
VLADIMIR Egy ágra?
Közelebb lépnek a fához, vizsgálgatják.
Nem bízom a sikerben.
ESTRAGON Attól még megpróbálhatjuk.
VLADIMIR Rajta!
ESTRAGON Majd utánad.
VLADIMIR Nem, előbb te.
ESTRAGON Miért én?
VLADIMIR Mert könnyebb vagy nálam.
ESTRAGON Épp azért te.
VLADIMIR Nem értem.
ESTRAGON Gondolkozz egy kicsit, hadd lám!
VLADIMIR (gondolkozik, majd végül) Nem értem.
ESTRAGON Megmagyarázom. (Töpreng) Az ág… a faág… (Dühösen) Miért nem próbálod megérteni?
VLADIMIR Minden bizalmam benned van.
ESTRAGON (erőlködve) Gogó könnyű - az ág nem törik el - Gogó meghal. Didi nehéz - az ág eltörik - Didi egyedül.
Csend
Viszont, ha… (Keresi a megfelelő kifejezést)
VLADIMIR Erre nem gondoltam.
ESTRAGON (miután megtalálta, amit keresett) Aki többre képes, az kevesebbre is képes.

Az egész itt!

Mert még mindig nem megy.

Hideg, tiszta arc, jötte kegyetlen szende,
Megtörve egy könnyű álmot, a balgaság végét,
Fakóság, az arcon nyugvó pillák aranyfénye,
Rideg, sápadt arc csillag-édes homály mélyén;
Mint a nő, ki múló rosszért bosszút álnokul áll,
De szépségedre gondolva emléked fakó, mint mikor
Termett és hervadott és termett hangot se hallatva,
Gyöngyként, szellemként, halálként, fél éjjelen át
Termett és hervadott és termett, míg elhagytam, tudom,
De fekete kertem földjében szunnyad az ő magva,
Most hallgatom a dagály hajótörő harsogását,
A megzavart part kiáltását hullám-üldözve,
Sétálok a halvány, fagyos szélben megtalálva
A nárciszt holtan, s Oriont sírjába merülve.

Sajnálom, most nem vagyok kreatív hangulatomban…

De azért ‘Mikulást mindenkinek!

I try to tread softly, because maybe I tread on your dreams… 

Mostanában zene rovat
- Alice Cooper - Poison
- minden, ami Virgin Steele(Child Of Desolation)
- minden, ami Sonata Arctica (Broken)
- minden, ami Lostprophets (Sway - Full Version)

Elképesztő csendesség uralkodik ilyenkor az utcákon. Mintha minden elmenekült volna az éj és a hideg elől: be a házakba, a meleg kandallók elé, a lámpákhoz, az ágyakba… Ezt látván szinte kedvet kapok egy hosszú sétához abban a biztos tudatban, hogy senkivel és semmivel nem találkozok utam során.
  Az ilyen csendet és nyugodalmas magányt szeretem. Kiváló alkalom az elmélkedésre… sokminden eszembe juthat, sokmindenen rághatom magam anélkül, hogy megzavarna a Világ. Magába szív a csend, megszűnik minden, hirtelen magam vagyok. És nem fáj a magány. Az éj derekán az aszfalton nem fáj a hallgatás sem: nem tombol lüktető dallam a fülemben, csupán a fejemben harsognak a gondolatok. Ez így van jól. Ilyen estéken, ilyen napok után, ilyen időkben…
  Kicsit zavar van most bennem. Sűrűvé lettek az intézni, mondani, gondolni… tenni valók. Nem tudom, hol kezdjem. Hogy folytassam. És hogy végződjék, ha bármi mondandónak vagy gondolandónak végződnie kell egyáltalán valahogyan…

Nyolc óra múlva már valahol Kőbánya-Kispest környékén leszek, a vonaton. Megyek Szegedre, hogy pontot tegyek albérletügyem végére. Utána már csak a diákigazolványom köt ahhoz a városhoz. Talán jó lenne csak ilyen ügyekre koncentrálnom, s nem a Lélekkel foglalatoskodnom.

Sajnálom… most egy kicsit nem vagyok jól.

Hosszas gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy az embernek (legalábbis nekem biztosan) szüksége van olyan álmokra, amik nem teljesednek be. Nem is jó megfogalmazás ez így… Olyan álmok kellenek, amiknek nem szabad beteljesedniük…

Már nyár végén, ősz elején eszembe jutott ez, amikor felvettek az egyetemre, és lekerültem Szegedre. Egészen addig, amíg valósággá nem vált, éber álmaimban csodaszép volt a szegedi diákélet, az egyetem, a szabadság, a hosszasan fárasztó haza- és visszautak, tehát az egész úgy, ahogy volt. Még az órák is. Amikor azonban belecsöppentem az egészbe, nem tetszett. Jó volt, szép volt, amíg álom volt. És valahogy ekkor jöttem rá: kellenek álmok… Olyan álmok, amik csak és kizárólag álmok, amik nem lesznek soha valósággá, amik csak a fejemben léteznek. Persze én nem azt mondom, hogy minden álom köteles ilyennek lenni. Mindössze arról van szó, hogy a sokmillióból legyen legalább egy, amin gondolkozhatok, töprenghetek, amit kitalálhatok és formálgathatok saját magam kedve szerint. Mert valami csak odabent lehet szép; és ha kijut…

Hogy miért pont most írom le, amire három hónappal ezelőtt gondoltam? Azért, mert még mindig itt motoszkál bennem. És nehezen tudom eldönteni, melyik álom ilyen álom, s melyiknek kell beteljesednie…

- pálcikatolvaj lettem (ötlet: kopirájt Enikő/Somebody)
- tetszik az a Légiós nevű hely a Farkasréti téren
- adtam borravalót
- befejeztem egy nyár óta porosodó novellámat (nem volt nehéz…)
- de még lesz dolgom vele, persze
- és azért továbbra is várok a Múzsám csókjára…
- a buszvezetők viccesek
- a Szerencsebuszommal utaztam ^^
- a boltban nem a kedvenc nénim volt a kasszás, akinek nem is kell semmit mondanom, már adja, amit kérnék…
- AltGr+í SZIVECSKE AltGr+y Quantum Leap AltGr+í Shift+6 SZIVECSKE AltGr+y
- ihletet, ihletet, ihletet…

Egy közepesnek mondható, fekete színben pompázó, néhol fehér folttal tarkított kutyáról beszélek. Egy kutyáról, aki őrt állt egy körbekerített építménynél a Feneketlen tó partján és ránk hozta a szívrohamot (illetve csak Enikőre, muhaha, mert én előbb észrevettem), amikor odasompolygott mellénk a lépcsőre és holdugató hangban tört ki. Egy kutyáról, aki el-elfutkorászott egy-egy fajtársát vagy éppen belső hangját követve, s még az sem zavarta, hogy szakad az eső. Egy kutya, aki vígan eltávolodott, ám valamiért - ki tudja? - mindig visszatért, s akire ráaggadtam a Bendegúz nevet…
  És mikor elmentünk, követett volna. Hát két óra “együttlét” elég, hogy valaki ragaszkodni kezdjen hozzánk?…

(Beleírtam a blogomba! )

A Quantum Leap rossz hatással van rám. Illetve nem tudom. Lehet, hogy jó… Mindenesetre idegesítő, hogy már az egyik világomat is angolul gondolom… Elkezdtem leírni, ami eszembe jutott. Aztán még írtam hozzá. Angolul. De mivel tudni való, hogy tele van hibával, nem áll szándékomban megmutatni senkinek. Megmarad a gépemen. Vagyis talán majd egyszer…
  Ez az egyik. A másik pedig, hogy az éjjel angolul álmodtam… Pontosabban azon a nyelven próbáltam kommunikálni külföldiekkel az Osztyapenkónál és elmagyarázni nekik, hogy ahol megálltak az autójukkal, az bizony buszsáv, és nem lesz ennek jó vége. (Tesó, ha olvasod: még José is benne volt az álmomban… egy másik jelenetben. )
  Pedig én szeretem az anyanyelvemet! No persze nem árt egy kis gyakorlás az angol terén… de legalább írni magyarul írjak.

He wishes for the cloths of heaven

Had I the heavens’ embroidered cloths,
Enwrought with golden and silver light,
The blue and the dim and the dark cloths
Of night and light and the half-light,
I would spread the cloths under your feet:
But I, being poor, have only my dreams;
I have spread my dreams under your feet;
Tread softly, because you tread on my dreams.

                       /William Butler Yeats/