Koncz Zsuzsának születése napjára

Nézd, idebenn most fúj a szél,
Elfeledetnek hitt életről mesél.
Évek szállnak, pörögnek, mint körbejáró falevél,
Dalaid e világban, bennem él.

*

Nem tud fenntartani semmilyen emberi szeszély,
Eshet az eső nem baj, ha közel a tél,
legszívesebben maradnék.
Maradnék a nyár utáni őszi csoda emlékében,
Aranyló ég tűzében.
Most még néha, hull a hó és hózik,
De a tavasz már nem sokat késik,

*

Úgysem maradok én magamra,
Van kedvem nemcsak egy tavaszra,

*

Rohan az idő, évszakok egymást váltják,
A lényeget mindig meghagyják,
Titkon visszajárnak,
Akár az angyali árnyak.

* * *

Feküdtem a fűben, s rám nézett a nap,
Emlékek szelídültek meg bennem, egész életélmény alatt,
Ahol valóságnak tűnt a nemlétezés, ahogy egy dalt sodort felém a szél.
Kérdezte tőlem: Hol jársz fiú?
Keresve, párom kérdeztem tőle: Hol jársz te lány?
Azt hittük eltévedtünk valahol az úton,
Mégis megtaláltuk egymást, mint két mesebeli tündér, a kéklő ég alatt álmokat küldvén.
Nem kérdeztem soha, merre visz az út, az élet maga válaszolva, biztonságot nyújt,
Hősies szenvedélyem békét, háborút kitalált, de igazából nem kellett más, csak a megnyugvás.
Elhiszem, hogy nyílik még a sárga rózsa, és nem emelem fel fejem a hazug szóra,
Hagyom, hadd forogjon velem, ami egyszer volt, s újra lesz, ahol zöldell a rét és minden Természetes.
Visszagondolván, megvan az a dal, ami most is felkavar,
S csillagvárban ifjúként, világ zajától távol csendben én,
Várok mindenkit, ki belopta magát lelkemben, és ott ül valahol a szívem rejtekén.

1946. március 7-én született

Borbé Levente
2005. február. 16