Dobot verem, pörög-pörög,  bumm-bumm,
bum-bumm és újra
bumm!

Kérem segítsen a bennem lakózó erény,
a kristálytiszta élmény!

            Lángokba fürödve látom én,
            Vízben égve érzem én,
            Fűben fekve várom én,
            Egekbe kívánom én,
fohászom énekét,
hogy általuk
tettem felemelkedjék.

Négy Jó Barátom kérlek én,

kárt ne tegyetek bennem,
s ezen a szép kerek földtekén!

Perzselő láng

(tűz)

Fénybe öltözött aranyár,
vágyban táncoló szikraláng,
ne emésszen forróságod,
ha kilopódzva rám találsz.
Mégis érzem mennyire égetsz,
perzselsz s veszettül felégetsz,
nincs mi csillapítsa sebeim,
s nincs ki jéghidegben felhevít.
Nem lehetek önemésztő,
magamba fulladó füstgomolyfelhő.
Inkább leszek gyertyaláng,
forró lángnyelv vagy napsugár,
aki éjszaka csillagok közt jár.

Csöppkristály

(víz)

Homályban útra kél,
játszadozva dülöngél,
hová tart és hová ér,
nem tudni soha, de sokat ér.
Ő maga pedig életet adó vér,
igazi tiszta ér.

Maradni sem vesződne
egyhelyben,
inkább halad előre,
s körbe-körbe,
víztömegből kilépve,
teszi mint minden pöttyöcske,
különválva tovaszáll belőle,
akár a lélekrekettye,
felköltözik az égre.

Párologva többiekkel felhőként,
lecsapódik záporként.
Kíváncsian talpra áll,
útra kélve muzsikál,
az életet adó
szomjoltó,
üdítő,
frissítő,
folyékony csöppkristály.

Kincstár

(Föld)

Dombok és hegyek
rejtekében vár,
fű, fa, virágár,
 - s talajon át,
miként a teremtés  beleszáll.
Héthatáron keresztül lát
a sarjadó növénytár.

Völgyben rejtegetve
őrzi még,
 az emberek,
s a termőföld bölcsői melegét.

Életről pedig folyton döngicsél,
büszkén mutogatja
vadak s madarak lakhelyét,
s a zöld erdő-mező dalát,
ringatja
árkon-bokron át.

Ha netán megremeg a gránitvár,
s káoszba kerül a világ,
ami egyszer romba dőlt,
egymagában újból felépül,
s kínálja újra pompás otthonát,
élettel telítetve
a szemlélődő Földkirály.

Égi szellemtánc

(Levegő)

Eget verő szellő jár,
felhőkkel vígan táncikál,
cirógatva tovaszáll,
friss levegőt hinti már.

Néha dühöng, tombol, dörög,
körbeforog s körbejár,
fölkapva magával mindent,
ami egyszer útjába áll.

Pedig mily kellemes és szép,
ha keringőt járnak a szellőcskék,
friss fuvallat dalaként,
éltető segítőkész álomként.

Borbé Levente
2007 márciusvég