A pásztor által énekelt dal megtalálható:
Virágok vetélkedése
Régi magyar népballadák, című könyvben.
Kriterion könyvkiadó, Bukarest. 1986
A dal címe: Szegény ember vótam(1) én (A gazdag feleség) 75 ének/216 oldal. A színdarabban a 8-9 oldalakon szerepel.

SZEREPLŐK:

- Pásztor - Gyula bácsi
- Panni - Gyula bácsi szomszédja
- Géza - Panni férje

Kirándulók:
- Jocó
- Jutka
- Lóri
- Gyöngyi

Néprajzosok:
- Adolf
- Alfréd
- Ottó
- Evelin
- Henrietta
Gyerekek:

- Ferike, - Panni és Géza fia
- Ferike két játszótársa

DÍSZLET
Egyenesen komplex. Rengeteg gondolkodást igényel az összeállítása. Az is lehet nem is lehet összerakni, de az is lehet, hogy ki tudja. Maradjunk a ki tudjánál (2). A színpad közepén egy kaliba áll. Az épület egy dombon helyezkedik el, noha nem kell színpadra vinni egy dombot. Bár ki tudja, van esély rá, hogy valakinek úgy tetszene... A kaliba előtt néhány szerszám hever elhagyatottan. Van még miegymás is. Van a pásztor mindennapi életéhez szükséges akármik.
A háttér nagy részét a fenyvesek uralják. Ezért lenne jó egy esztenánál (3) előadni a darabot. A kalibát egy kis kerthez hasonló, inkább kerítésféleség veszi körül. Ebben a kertben található a pásztor által összetákolt fapad, faasztal és néhány székecske. Némelyik székecskének kinevezett csutak. Vigyázzanak a fa beszerzésénél, ha nincs bárca, akkor az erdész büntetésével megnyekkenti (4) az egész előkészületet.
 

ELSŐ SZÍN

Nos, ilyen hegyvidéki idill kellős közepén, egy verőfényes nap zajlik az esemény. A pásztorna kinevezett pacák a birodalma kellős közepén üldögél a fapadon, egy botot faricskál. Panni gyermekével és a lurkó két barátjával érkeznek a kalibához. Panni kezében fűzfából készült kosár van. (Elég nehéz az előállítása.) A kosár megvan vetve élelemmel. A pásztor már távolról vigyorogva rázendít mondókájára:
PÁSZTOR - Na, kijöttetek megént (5)! Pannika, ne mind hozz annyi mindent, meg sem érdemlem. Inkább hagyjátok magatoknak, jól elvagyok itt a hegyen. Értem aztán igazán nem kell fáradozni.
PANNI - Na ne mondj ilyesmit Gyula! Azé megérdemled. Ha te nem akkor ki a ráksúly érdemelné meg.
FERIKE - (futkározik az anyja körül) Én, én, én!
PANNI - Ferike! Te nem vagy ráksúly!
PÁSZTOR - Jól van, nem mondok olyanokat.
PANNI - Akkor vedd el azt a kicsiséget a kosárból, vesd meg véle a beledet.
PÁSZTOR - Így akartam hallani.
Ferike végtelenül unja az egészet, barátaival el kezd marháskodni, aztán kergetőzés lesz belőle.
PÁSZTOR - De azt mond ca (6) meg, mi a csudának hoztál ennyi ennivalót nekem? Mi Pistával ezt egy hét leforgása alatt sem esszük meg. Még a kutyáknak kell adjuk...
PANNI - Annyit ne mind mondj! Gyúrjátok bé (7) ne, azé hoztam! - Vigyorogva közli - Van nekem egy meglepetésem. (Gyula unalmasan int) A helyzet úgy áll, hogy jönnek valami külföldi izék, s össze vissza fognak kérdezni mindenfélét tőled. Azt hiszem arról, hogy mi a nyavalyát csinálsz te itt fent a hegyen.
PÁSZTOR - Van is amit kérdezni azon, mit es (8) csinálok. Jobb lenne, ha valami hasznosabb dologgal űznék el a napot. Vagy állítsd oda egy cseppet fát vágni, mingyá (9) elmegy a kedvük a kérdezősködéstől.
PANNI - Há (10) igazad van. Mondtam es az uramnak ezt a dolgot. ő azt mondta, az ilyen fajtákot (11) igába kéne fogni, hadd húzzák a szekeret a lovak helyett, többet nem kérdezősködnének. Vagy legalább egy évre ki kéne kecmeregjenek melléd, hadd érezzék milyen es valójában, mert csak így lehet megtudni.
Pásztor - (Magyaráz Panninak közben a gyerekeket figyeli, ahogy kókoskodnak (12) egyfelé) Ugyan, ne vegyétek úgy a szívetekre. Azt amit ők csinálnak, az most mesterségnek számít.
PANNI - Eleget tudom én es, de mi lenne, ha csak kérdezősködnék egész nap s nem csinálnék semmit? Na!?
PÁSZTOR - Ej, ej, azé te es gyakoroltad egyszer-egyszer.
PANNI - (Elvigyorodik), - Jó, jó, de azé nem kapok pénzt.
PÁSZTOR - Eppeg (13) az hiányzik, egyéb semmi.
PANNI - Mégse veszem annyira komolyan, vagy igen?
PÁSZTOR - Az teljesen mindegy. Ha a pletyka munka lenne, akkor már egy egész vagyont kerestél volna véle.
PANNI - Nana, messzire mentél!
PÁSZTOR - Tényleg a falutól egészen messzire... De, ha irigyled őköt (14) állj neki te is a mesterségüknek, valami csak összejönne.
PANNI - Egyszer szép es lenne.
FERIKE - (Robogva odagázol az anyjához) - Mi lenne olyan szép desnya ? (15)
PANNI - Ha belé ne kotyognál valamibe, jól sem esne, mars vissza játszani!
Ferike visszaszalad pajtásaihoz, tovább marháskodnak.
PÁSZTOR - Látod Pannika, te sem értesz az ők mesterségükhöz, még es belekotyogsz, mint a fiad.
PANNI - Ezt es jól kimagyaráztad. Nagy eszed van neked Gyula, úgy vált mint a nadrág feneke!
Erre egyet röhögnek. A gyerekek észreveszik a mókát, nekiszöknek a pásztornak és kezdik gyámbászni (16). Sültelenkednek véle. Cibálják a fülét, kiráncigálják kezéből a botját, lekapják fejéről a kalapját. Ezen heherésznek boldogan, míg a szenvedő alanynak el nem fogy a türelme.
PÁSZTOR - Na, megint kezditek! Ne buzeráljatok...! Ha nem fejezitek be, nem mondok többet mesét s kész!
Erre a haramiák abbahagyják a mókázást.
FERIKE - Mikor fogsz mondani mesét?
PÁSZTOR - Amikor felállítanak ide a vendégek, azé hogy ők is hallják.
FERIKE - Honnan tudod, hogy a te vendégeid jók voltak? Hátha rosszalkodtak, akkor pedig nem mondhatsz mesét nekik.
PÁSZTOR - Az ilyesmit megsúgják nekem a madárkák.
FERIKE - Azt a mindenit! Jó lenne, ha nekem es közbe súgnának valamit.
PANNI - Ferike! Ne mind okoskodj! Most szépen fogod magad s a barátaiddal együtt hazamész, megértetted!?
FERIKE - Desnya!
PANNI - Semmi nyavalygás! Sipirc haza! Egy szót se halljak! Lássam mán, hogy elindultatok!
A gyerekek leeresztett fejjel eregelnek (17) el. Panni pedig hetykén leül a pásztor mellé.
PÁSZTOR - Na ezeket egyszer jól elküldted.
PANNI - Úgyes (18) felmásznak a hegyre, hogy meghallgassák a mesédet.
PÁSZTOR - Milyen biztos vagy a dolgodban, te Panni.
PANNI - Mért lennék biztos, mindig annyira felbolondítod őköt, evvel az örökös mesemondással. Ejsze (19) meg es szokták mán, egyfolytában követelik tőled. Neked es, hogy a csudába jut eszedbe annyi mese...
PÁSZTOR - Megsúgják a madarak.
PANNI - (Vigyorogva), - Ugyan vélem ne bolondozz!
PÁSZTOR - (Elmosolyodik) Most, hogy ritkán kell mászkáljak a nyájjal, még több időm van mesén gondolkozni. (Legyint) Igaz, eddig es volt elég időm rea (20). Főleg amikor egy cseppet megtudtam pihenni. Azé kell egy kis ábrándozás.
PANNI - Jópofa vagy te Gyula! Na, ejsze én es megyek.
PÁSZTOR - Jaj, Pannika, az Isten fizesse meg nektek a jószívűségeteket. Hálás vagyok érte.
PANNI - Ne mind magyarázz! Megérdemled s kész! Ha csak arra gondolok mennyit fagyoskodsz kora tavasztól őszig, és még arra a tátott szájúra is gondod van... Mesterséget adsz a kezébe, az éppen elég.
PÁSZTOR - Hagyjuk most ezt. Ne hozz egészen zavarba. A Pista nevében is köszönöm.
PANNI - Ne mind köszönd.
PÁSZTOR - (Egy kicsit ravaszul) - Lágy kenyeret hoztál-e?
PANNI - Szilvapálinkát-e?
PÁSZTOR - Igen, azt.
PANNI - Hehehe! Ott van a kosárban. A jó múltkórjában csak azért nem hoztam meg sokat szivattyúztál. Nem akarjuk, hogy te es le vesd a patkót, mint az elődöd.
PÁSZTOR - Nem kell félteni engem, amíg van amit bévegyek a testbe nincs semmi baj. Olyan egészséges vagyok, mint a bükkmakk.
PANNI - Jó, jó, de az nem úgy megy! Szempillantás alatt bélődöröghetsz egy szakadékba. Nem eppeg egyenes ez a terep. S na, ott van még Lágyták (21) Pista es, rá es kell gondolni.
PÁSZTOR - Jól béindult a lepcsegőd (22).
PANNI - Nem es, nem hagyom. Nélküled egy fabatkát sem érne szerencsétlenje.
PÁSZTOR - Ne szaporítsuk a szót, igazad van. Rendesek vagytok hozzám, ezért fogok ügyelni magamra.
PANNI - Nem kell mindjárt nyájaskodni, mű ugyes tudjuk mit érzel.
PÁSZTOR - Látom nagyon vakaródzol hazafelé. Nyugodtan kicsődítheted azokot (23) a jövevényeket hozzám.
PANNI - Jó, aztán jövünk, vagyes (24) nem es jövök, csak ők jönnek a gyerekekkel. A gyerekek fel tudják kaptatni hozzád ide a hegyoldalba. Ne, Isten véled!
PÁSZTOR - Szervusz Pannika. Isten veled!
Panni letekeri a hegyoldalból. Alig tűnik el a látóhatárról, valakik máris eregelnek fel a hegyen. Az egyik annyira boldog, hogy néha éri a lába a földet, a másiknak nem is éri, viszont, aki a legtöbb csomagot cipeli, bizony eleget éri, szinte belesüpped a földbe. Valami kiránduló féleségnek néznek ki.
JOCÓ - Jó napot bácsika, na mit csinál?
PÁSZTOR - Te vagy az Jocókám, rég nem kambacsoltál (25) errefelé! Látom megszaporodtatok. Utoljára ketten ereszkedtetek fel a hegyen.
A kirándulók illendően össze-vissza köszönnek, ily módon: Jó napot! Adj Isten! Egészséget sötöbö.
PÁSZTOR - Gyertek közelebb, ejsze nem tépetitek most tovább. Meg kell pihenni!
JOCÓ - Nem, nem. Egyből nem indulunk.
PÁSZTOR - Akkor jó, egy istenit szórakozunk.
Elkezdenek beszélgetni, ki kivel. Jocó éppen a pásztorral.
JOCÓ - Gyula bácsi nem megy mostanában a csordával?
PÁSZTOR - Nem megyek a nyájjal, ott van Pista, ő intézi. Estére béeregelnek ide. Aztán a többit intézem.
LÓRI - Biztos megfogja tanulni. Ügyes legény lehet...
PÁSZTOR - Ügyes a frászt! Két balkezű, de itt el lesz mellette, amíg engem is le nem cserél valaki.
JOCÓ - Csodálatos dolog, mégis tud nyájat őrizni.
PÁSZTOR - Azt tud, de a fejéssel elég gond van. Favágáshoz es konyít egy keveset.
LÓRI - Sok munkája lehet, akkor magának.
PÁSZTOR - Kitelik az időmből. Itt fenn ellehet tölteni az időt. Mondjuk nem lehet unatkozni, mostanában vadállatok helyett az emberek mászkálják a terepet. Egyre több a jövésmenés, egyre kevesebb az erdő. Az utóbbi időben úgy nyiszálják, hogy mindjárt a hűlt helyét kell megcsodálni.
JOCÓ - Emlékszem gyermekkoromban nagy erdőségek voltak mindenfelé.
PÁSZTOR - Sajnos a tavalytól es fogyott. Kijönnek ezekkel a zakatoló izékkel és halomszámra rittyentik.
LÓRI - Azért még messze van az, ameddig elfogynak az erdők. A meredek sziklás terepet bajjal fogják elintézni.
PÁSZTOR - Nem lehetek annyira derülátó, még arra is sor kerülhet.
LÓRI - Szerintem azért nem foglalkoznak ezen a részen, mert több lenne a baleset, mint a kivágott fa.
PÁSZTOR - Egy cseppet se számít, ha kell megoldják azt ők, hogy lehet bécibálni a fákat. Kinéznek egy szeles estét, felküldik ide a szélvihar mestereket s azok elintézik.
A lányok vígan heherésznek. Az egyik a csutakon csücsül. A másik boldogságában ég és föld között lebeg.
PÁSZTOR - Látom a szép kislányok kacagnak egyfelé! Biztos valami nagyon érdekes.
JUTKA - Néztük a bácsit, s az jutott eszünkbe, mi lenne, ha mi is itt a fenyvesek között meghúzódva éldegélnénk.
PÁSZTOR - Elég érdekes lenne...
GYÖNGYI - Valóban érdekes ilyen kalibában tölteni le az életet.
PÁSZTOR - Csak kora tavasztól őszig.
GYÖNGYI - Nem tudnám elviselni ezt a magányos életet. Egy idő után becsavarodnék, ebbe a kibírhatatlan állapotba.
LÓRI - Azért egy barlangnál, csak kényelmesebb.
JUTKA - Mit nem mondasz, te okos tojás!
JOCÓ - Nem szép Jocóka bácsi előtt ilyesmit mondani, még megsértitek.
PÁSZTOR - Ugyan, engem már nem lehet megsérteni. Igazatok van. Ez egy vacak kis szálláshely. Mi tagadás, jobban hasonlít a barlanghoz, mint egy házhoz, de a városi barlangoknál valamivel szebb, legalább feldobja a környék. A tömbházak inkább hasonlítanak börtönkaptárokhoz, mint valami kényelmes szálláshelyhez. JUTKA - Ez nem igaz! Van benne kényelem! Ott a melegvíz, fűtés, villany és még sok minden, na!
PÁSZTOR - Ha a betonbunkert kényelmes helynek lehet nevezni... Hát igen, a városból dúvad a könnyelműség, a felületesség.
JUTKA - Nos, ha igen, akkor is jobb, mint itt sínylődni. Még egy házban is előnyösebb lakni, mint ebben a vityillóban.
PÁSZTOR - Ugyan, egyformán éljük az életünköt, nekem pont olyan könnyű itt élni, mint nektek a füstös városban. Különbség sok van a kettő között, csak a hely változik a de a jóérzés nem.
JOCÓ - Így van!
GYÖNGYI - Valóban. A szokás kérdése.
PÁSZTOR - A fején találtad a szöget. Nekem ez a jó, nektek meg az. Az én világomat nem kell berendezni. Magától kész van, néhány kelléken kívül. A tiétek egy létrehozott mesterséges világ, és ráadásul nem időt álló.
GYÖNGYI - Éppen ezért jövünk el ide, hogy töltődjünk fel a természet szépségével.
LÓRI - Maga is közbe le kellene jöjjön, hogy megcsodálja a várost.
PÁSZTOR - Eddig sem szerettem, de mostanában még annyira sem, Tele van ezekkel a kaptárokkal, a régi gyönyörű épületeket nem kímélik, sok újat húznak fel amiről kevésbé lehet eldönteni, hogy micsoda.
JUTKA - Na látja, ez a baj, le sem jár, azt sem tudja milyen az élet egy városba! Kitalál hetet havat, s nekünk szép ügyesen be akarja magyarázni. És megjegyezném őméltósága kaliba királynak attól, hogy városban lakunk, még természetesek vagyunk!
PÁSZTOR - Persze, persze, a magatok módján. Természetesen mesterségesek. Azé nem kell felveszni mindenre, én ilyen vagyok. Összebeszélek mindent, de mit csináljak, ha ez a véleményem?
JOCÓ - Nem sértett meg senkit Gyula bácsi, csak ők is elmondták a véleményüket, ahogy maga is tette.
LÓRI - Ha akarja mi elvisszük a városba. Egy kis tapasztalat senkinek sem árt.
PÁSZTOR - Köszönöm ezt a kedvességet, de nem kell. Inkább egyet igyunk.
Körbeadja a lütyüt (26), mindenki szürcsöl belőle. Van aki egy kicsit merkel (27), de azért beveszi a testbe.
JUTKA - És miért nem kell?
PÁSZTOR - Visszakanyarodok a dumához, azért mert szinte az egész gyerekkoromat ott töltöttem.
LÓRI - Elnézést, nem tudtuk.
PÁSZTOR- Mit nézzek el, meg sem haragudtam. Na, de folytatom. A gyermekkorom nyarait sikerült nagyszüleimnél töltsem, de igazából ott sem tetszett nekem.
JUTKA - Egészen meglepődtem. Hihetetlen! Egy városból jött pásztor?!
JOCÓ - Gyula bácsi miért nem mesélte el nekünk?
PÁSZTOR - Mert nem kérdeztétek.
LÓRI - Úgy tudom, most sem kérdeztük.
PÁSZTOR - De szóba hozódott...
LÓRI - Igaz.
GYÖNGYI - Engem az a fele érdekel, hogyan történhetett meg ez mind magával?
PÁSZTOR - Eléggé, hosszú kacskaringós és unalmas történet. Leegyszerűsítve talán annyit mondhatok, a sors rendelkezett így felettem.
JUTKA - Tényleg hisz a sors kezében?
PÁSZTOR - Teljesen mindegy miben hiszek, már itt vagyok.
GYÖNGYI - Elég rossz lehet.
PÁSZTOR - Mi lenne rossz? Nem rossz itt semmi. Igazából, most történik velem valami. Ha így tudtam volna, akkor gyerekkoromban elszöktem volna pásztornak.
A pásztor elmosolyogja magát. Mindenki röhög ahogy bír. Megtört a sokperces komolyság. Újra előkerül a lütyü, néhányszor körbejár. Egyre fokozódik a jókedv. Ennek jelét a mecsergés (28) adja meg. Minden dalt felibe elbaunkolják (29).
PÁSZTOR:
-Szegény legény vótam én,
-Gazdag leányt vettem én,
-Kedvit nem találtam én.
Tűk es na! Csak ismételni kell végét.
AZ EGÉSZEN:
Kedvit nem találtam én.
PÁSZTOR:
S még városban mentem én,
Selyem ruhát vettem én,
Kedvit nem találtam én.
AZ EGÉSZEN:
-Kedvit nem találtam én.
PÁSZTOR:
-S az erdőben mentem én,
-Csipkebotot vágtam én,
-És azt hazavittem én.
AZ EGÉSZEN:
-És azt...
PÁSZTOR:
Nem, nem!
-Ajtó mellé tettem én.
-Reggel elévettem én,
-S a hátára hántam (30) én,
-Kedvit feltaláltam én.
AZ EGÉSZEN, vigyorogva:
-Kedvit feltaláltam én!
PÁSZTOR - Kihagytam a második szakaszt.
JOCÓ - Az nem probléma.
LÓRI - S hej de asz mondja hogy,
Utcára nyílik a kocsmaajtó,
AZ EGÉSZEN belebőgnek:
-Kihallatszik belőle a szép muzsika szó,
-Sört ide, bort ide, meg egy barnalányt, s az anyját,
-Hadd mulassam ki magam igazán.
-Szeretni szerettelek...
PÁSZTOR - Ez nem jó nóta. Mű most pálinkát iszunk, nem sört, de még bort se.
JOCÓ - Igaz.
S hej de,
-Ha még egyszer sok pénzem lesz felülök a repülőre,
-Úgy elszállok mint a fecske, odafenn a levegőbe...
PÁSZTOR - Micsoda?
A TÖBBI :
-S amerre én járok bámul a világ,
-Irigylik a sok pénzt amit költök rád.
Lóri túlkiabálja az egészet.
-Én a sok pénzt nem sajnálom,
-Csak te légy a pici párom.
Lóri odaugrik Jutkához kezdi csummantani (31).
PÁSZTOR - Nincs rossz ének, csak nem túl részeg az ember.
JOCÓ - Ej, de jót mulattunk.
LÓRI - Na Gyula bácsi, ha máskor is ilyenre sikerül a látogatás, akkor sokszor felkapaszkodunk a hegyre.
JOCÓ - Reméljük nem sértjük meg azzal, hogy itt hagyjuk az ennivalót. Nem haraptunk bele semmibe.
PÁSZTOR - Engem nem érdekel az sem, ha rágtátok, haraptátok, vágtátok, úgyes meglesz éve. Nem olyan fából faragtak, aki csak úgy megsértődik.
LÓRI - Mi pedig köszönjük a finom pálinkát.
PÁSZTOR - Semmiség, legalább nem mecskentem (32) meg tőle.
JUTKA - Azért mégis jó volt ez a kis beszélgetés. Tudja, nekem mindennél többet ér az őszinte beszéd.
PÁSZTOR - Nekem is.
GYÖNGYI - Furcsamód beszélt a városiakról, Gyula bácsi. Teljesen összezavart.
PÁSZTOR - Ne se törődj, a véleményem nem mindig igaz. Sok embert kell meghallgatni ahhoz, hogy valamit elhiggyünk. Attól függ szavunknak mennyi a hitele másokkal szemben. De ha kedved támad rötyötölésre (33) a városi izéről szívesen meglátogathatsz.
GYÖNGYI - Úgy érzem hamar viszont látjuk egymást.
PÁSZTOR - Köszönöm. Most egy kicsit hangosan gondolkozom. Tudjátok, az élet mindenkiből azt formál, ami igazán nem szeretett volna lenni. Ilyen az új világ. Vannak kivételek is, mondjuk, de azok rendszerint erősítik a szabályt. Akinek meg ez az megadatott, annak lelke teljességében másokkal is tud foglalkozni.
GYÖNGYI - Gyula bácsi is kivétel.!
PÁSZTOR - Szeretnék az lenni. Ki tudja talán egyszer bejön.
JOCÓ - Ne szerénykedjen Gyula bácsi, számunkra mindig kivételnek fog számítani.
A pásztor félig lesütött fejjel meghatódottan néz feléjük. A társaság kezd szedelőzködni. Jocó megöleli az öreget.
JOCÓ - Azt hiszem tovább kell álljunk. Minden jót Gyula bácsi!
A TÖBBIEK - A legjobbakat! Viszlát! Isten magával! Még látjuk egymást!
Elindulnak a falu felé. Gyöngyi vissza nyögődözik és ad egy puszit neki. Jutka a nagy integetésbe egyszer seggre ül, de halad tovább. Mindenki integet, amíg el nem tűnnek a látóhatárról.
A pásztor egyedül maradván egyet sétál. Rátör a köhögés. Leül a padkára, kezdi faragni félbehagyott pásztorbotját. Rágyújt egy szivarra, attól aztán még jobban kezd köhögni, egyet-kettőt krákog melléje.

MÁSODIK SZÍN

  A kaliba elé kerülnek a széthordott csutakok és az asztal is. A csutakokat nagy szakértelemmel rendezi el hősünk. Véget ért a déli munka és belelés. Pista újra elkambacsolt a nyájjal. A pásztor leheppen (34) egy csutakra és tovább bütyköli a botját. Távolról már látja, hogy eregelnek felfelé valakik, aztán kiveszi Panni alakzatát. Rögtön rájön, hogy ő rittyenti fel a hegyre a vendégeket. Abbahagyja a faricskálást, mikor néhány méterre érnek a kalibához, elébük siet.
PÁSZTOR - Adjon Isten szerencsés napot mindenkinek!
VENDÉGEG, összevissza, ahogy érik - Jó napot, Egészséget, Adj Isten! Sötöbö.
PANNI - Na látod, vannak vendégeid.
PÁSZTOR, Pannihoz lép, - Kéne véled beszéljek...
A vendégek, amíg körülnéznek, pakolásznak és elhelyezkednek, addig a pásztor és Panni derécselnek (35) erről-arról.
PÁSZTOR - Ezek felkapaszkodtak véled, de nem úgy volt megegyezve, hogy a gyerekek jönnek ki? És te? Tán megszöktél a férjedtől?
PANNI vigyorog, - Ne viccelődj Gyula! A gyerekek később jönnek ki, most eppeg játszanak, ebédidő után jó egy csepp futkározás.
PÁSZTOR - Jól van, na, csak szeretem őköt putyukálni (36).
A pásztort utoléri a köhögés.
PANNI - Megint megfáztál. Mondtam már, ügyelj magadra!
PÁSZTOR - Jó, jó.
A kedves vendégek feléjük közelítenek.
PANNI - Én nem es tartom fel az uracskákot, nyugodtan beszéljenek, mert én úgy sem maradok, sok dolgom van otthon. Isten magikkal!
VENDÉGSEREG - Viszontlátásra! Isten magával! Sziribú! Pá angyalkám! Sötöbö.
Panni elmegy.
ALFRÉD - Gyerekek, elővehetem a gépet?
OTTÓ - Természetesen, csináljuk meg minél hamarabb, mert még ma vissza akarok jutni a szállodába. Azt hiszem a faluba nem lenne jó, ha megszállnánk.
EVELIN, idegeskedve - Milyen település istenkém! Még fürdőszobájuk sincs az embereknek. Ráadásul ez a környezet is mennyire kibírhatatlan.
HENRIETTA - Ezek a dolgok már le vannak írva szakkönyvekbe, onnan is lehet másolni. Valakiket felöltöztettük volna ilyen maszkurának, mint az itteniek, és kész a film. Rémes, mennyire összepiszkolódtam ettől a mászkálástól.
EVELIN - Nem kell túlzásba esni.
HENRIETTA - Még hogy túlzásba, mondhatom szép. Jut eszembe, hol itt az illemhely? Igénybe akarom venni...
PÁSZTOR - Micsoda?
HENRIETTA - Az illemhely. A vécé, ha másképp nem érti.
PÁSZTOR - Mi sem egyszerű hölgyem, válasszon magának bokrot. Talán az jó lesz, nézze csak mennyire pompázatos darab.
A hölgyek elégedetlenségük kinyilvánítása érdekében kezdenek zsummogni (37).
ADOLF - Ne mind zúgolódjatok lányok, ilyenkor az összetartás a fontos, nem pedig az öszkonfortos szálloda, ezt tartsátok szem előtt. A problémáitokat pedig oldjátok meg minél előbb, úgy hiányoznak, mint a púp a hátunkra.
HENRIETTA - Jól van na, te tudod, te vagy a főnök.
ADOLF - Ebből ki kell hozzunk egy könyvanyagot, egy rádió és egy tévéműsort még akkor is, ha boszorkányok fognak potyogni az égből. Munkára fel!
PÁSZTOR - Elnézést a zavarásért, de szeretném tudni, mit fognak tőlem kérdezni?
EVELIN - Ön az adatközlő. Várja ki a sorát türelemmel, hamarosan rengeteg kérdést teszünk fel, és azokra fog válaszolni ügyesen, aprólékosan.
HENRIETTA - Ne búsuljon, ha egy kérdést nem ért, majd megmagyarázzuk. Világos?!
PÁSZTOR - Mint a vak ablak.
HENRIETTA - Na látja, egy csöppet sem kell féljen.
OTTÓ viccesen, - Nem fog fájni.
EVELENI szintén viccesen, - Csak néhány kérdés és kész.
HENRIETTA - Várjatok meg míg jövök. Hozom a noteszkémet.
PÁSZTOR - Nem kell papír a baj elvégzéséhez, van elég keptelán (38) lapi a környéken.
ADOLF - Gyula bácsi, én a rendező vagyok, tudja. Elnézést, ha eddig nem mutatkoztam be, ilyen amikor az embernek sok a munkája.
PÁSZTOR - Elhiszem.
ADOLF - Tudja Gyulu bácsika, önökkel egy beszélgetést fogunk lebonyolítani. Beszélgetés témája az itteni élet, vagyis a pásztorság.
PÁSZTOR - Nahát!
ADOLF - Engedje meg, hogy bemutassam kollégáimat.
PÁSZTOR - Megengedem.
ADOLF szerre mutogatja kollégáit, - Itt a filmező, Alfréd a becsületes neve (Alfréd elegánsan meghajol). A mellette lévő személy Ottó, ő az, aki felveszi a hangot., tudja Gyula bácsi. Ez a hölgy meg Evelin, és a másik hölgy, aki jelenleg nem tartózkodik körünkben, mert szükségletei a bokorban szólították el őt, Henrietta (Henrietta a bokorból integet).
PÁSZTOR - És magácskát, hogy hívják?
ADOLF - Na látja szinte elfelejtettem., ez a sok munka. Az én nevem Adolf.
PÁSZTOR - Milyen Adolf?
ADOLF - Az most koránt sem fontos.
PÁSZTOR - Remélem nem veszi zokon, ha még egy kérdéssel megterhelem magácskát?
ADOLF egy kissé ingerülten, de kedvesen, - Terheljen csak teljes nyugalommal.
PÁSZTOR - Maguk magyarok?
ADOLF - Miért kedves Gyulu bácsi?
PÁSZTOR - Csak azért, mert olyan furcsa nevük van.
ADOLF mérgesen, de mosolyogva, - Persze, hogy magyarok vagyunk! (Okosan hozzáteszi.) Ezek a nevek akkor jöttek be divatba, amikor mi születtünk.
Mindenki megbocsátóan mosolyog.
PÁSZTOR - Ezek szerint az is divatba jöhet, hogy egészen más nyelven fogunk beszélni egy idő után?
Kacagnak mindannyian. Van aki átcsap hahotázásba. Henrietta visszaérkezik "a munka mezejére".
HENRIETTA - De milyen választékosan tud beszélni Gyula bácsi!
EVELIN - Könnyű a kirándulóktól tanulni.
ADOLF - Készüljön fel Gyulu bácsi, hamarosan megárad ön felé a kérdésözön.
PÁSZTOR - Csak nyugodtan (Közönség felé). Már egy félórája erre várok.
ALFRÉD Adolfhoz, - Te Dolfi, nem lenne előnyösebb, ha egy subát terítenénk a hátára?
OTTÓ - Mikor kezdjük már el?
EVELIN - Jaj, mennyit tudsz várattatni, te Dolfi!
ADOLF - Csönd legyen! Gyulu bácsi, van-e önnek egy pásztor subája? Tudja, amit a pásztorok a hátukra téve hordanak., szoktak viselni.
PÁSZTOR - Hát történetesen akad egy kilyukadt példány, de azt a fekhelyemre raktam be. Tudja azért, mert úgy egy cseppet kényelmesebb, nem nyomják azok a kemény hutyurók (39) az oldalamot.
ADOLF - Nem baj az, hozza ki, és hozzon az asztalra egy kis ennivalót, Mondjuk szalonnát, túrót, hagymát meg miegymást, amit a pásztorok enni szoktak, jó!?
PÁSZTOR - Jó.
Bemegy a pásztor a kalibájába, addig a többiek türelmetlenül várnak. Subásan érkezik vissza. Két kezében pedig hozza az élelmet.
ADOLF - Jöjjön, jöjjön!
PÁSZTOR - Itt is vagyok.
ADOLF - Rendezze el az ételt az asztalon pásztor szokás szerint.
HENRIETTA Adolfhoz, - Dolfi, elgondolkoztál azon, hogy miként fog festeni az adatközlőnk egy kiszakadt subában?
ADOLF - Te azt ne búsuld.
PÁSZTOR az asztalra mutat, - így jól van?
ADOLF - A két konzervet vissza kell vinni.
PÁSZTOR - Jó.
EVELIN - Úristen! Nylon abroszt terített az asztalra!
HENRIETTA - Csak semmi gáz Evelin. Ne izgulj, én hoztam egy szőttest magammal véletlenül.
EVELIN - Megkérem a bácsit, szedje föl az ételt.
PÁSZTOR - Jó, fölszedem.
HENRIETTA nagy buzgalommal leterítette az asztalra "gyönyörű" szőttesét, amit véletlenül magával hozott. Aztán újra rápakoltak mindent.
PÁSZTOR - Most mit csináljak?
ADOLF - Bizonyosan úgy értette, mit tegyen. Nos, menjen be a házba és hozzon egy csupor tejet, aztán tegye föl az egyik lábát a csutakra, egy kicsit nézzen szét, s aztán üljön le enni.
PÁSZTOR feszülte figyelte a mondókát, - Jó.
ADOLF - Alfréd, amikor nyílik az ajtó motor, filmezni! Elkészültél?
ALFRÉD - Igen. Kezdhetjük.
A pásztor kivájkálódik a kalibába, kezében egy csupor tejjel, elmegy az asztalig, feltesz egyik lábát a csutakra.
PÁSZTOR - így jó?
ADOLF - Leállni! Leállni, de most rögtön!
PÁSZTOR - Mi a baj?
ADOLF idegesen, - Ugyan, nincs semmi baj Gyulu bátyó, csak ne szóljon közbe. A pásztorbotját pedig hagyja itt az egyik csutakon. A subáját pedig vegye fel rendesen. A konzerveket meg itt felejtette, vigye be a kalibába, de most, jó?
PÁSZTOR - Jó.
A pásztor újra bemegy a kalibába.
ADOLF - Figyelj Arnold!
A pásztor, mint előbb végig játssza az egészet, még meg se nyekken.
EVELIN - Nem sóhajtott Gyula bácsi a jó levegőtől.
ADOLF - Leállni!
OTTÓ Evelinhez, - Azt külön vesszük fel, majd azután, hogy lejár ez a séta. Mindezek után fogom beszéltetni őkelmét.
EVELIN - Engem egy csöppet sem érdekel. A sóhajtás nagyon fontos mozzanat. Éppen ezért egy örömteli egészséges sóhajtást szeretnék hallani.
HENRIETTA - Te Adolf, amikor Gyula bácsi felteszi a lábát a csutakra, az nem jó, mert látszik a gumicsizmája. Az pedig eléggé zavaró, ha a kritikai szempontot figyelembe vesszük.
ADOLF - Igazad van Heni.
HENRIETTA - Egy csapásra a sóhajtást is meglehet valósítani.
ADOLF - Ebben is igazad van Heni.
PÁSZTOR - Akkor feltegyem a lábamat a csutakra, vagy nem?
ADOLF - A terv változott. Ezúttal Gyulu bátyókám, nem kell föltegye a lábát a csutakra. Helyette más lépésre kell elszánja magát. Megfog támaszkodni egyik karját használva a csutakba, a másikban pedig jó szorosan fogja majd a csuprot. Jooó!
PÁSZTOR - Jó.
ADOLF - Aztán igyon a csuporból és sóhajtson egy jó nagyot. Sóhajtás után mondja, "de csodás itt a levegő!"
PÁSZTOR - Jó.
A pásztor újra beeregel a kalibába.
ADOLF - Alfi figyelj! Te pedig Ottó, amikor az asztalhoz ér és megáll, akkor rögzítsed a kismagnódra a sóhajtozását.
OTTÓ - Rendben főnök.
A pásztor megint végigjárja a számára már kiszabott megszokott kálváriát, ezúttal sikerül.
ADOLF - Ez az Gyulu bátyó! Jó volt Gyulu bátyó! Látja, összelehet ezt hozni.
PÁSZTOR - El sem képzeli, hogy én mennyire örülök.
ADOLF - Jó voltál Alfi, kezdtél belejönni. Most pihenj meg.
ALFRÉD - Azt akarom. Már folyamatban e terv megvalósítása.
ADOLF a pásztorhoz, - Még nincs vége.
PÁSZTOR - Mit számít az, már belejöttem.
ADOLF - Most az fog következni, hogggyy Gyula bácsi nagy szeretettel fogad minket.
PÁSZTOR - De én már fogadtam magukat.
ALFRÉD kényszeredett mosollyal, - Tudja Gyulu bátyócskám, most Alfréd újra filmezni fog. Ön ügyesen helyet foglal az asztalnál, közben eszik egy kicsit az asztalon lévő finomságokból. Egyen jóízűen, kiegyensúlyozottan. Mi pedig meglepjük Gyulu bátyót. Amikor minket meglát, lepődjön meg, majd álljon fel és siessen felénk, aztán boldogan köszöntsön minket.
PÁSZTOR - Ejsze ezt úgy kell csinálni, mint a filmeken, meg kell játszodni.
ADOLF - Igen Gyuluska bácsi, látom érti. (mosolyog).
PÁSZTOR - És ennyi az egész?
ADOLF - Nem éppen. Mikor nagy örömmel köszöntött minket, akkor meghív szeretettel az asztalához és leültet minket. Megkínál a finom ételével, mi pedig ellegetni fogunk belőle. Ez idő alatt pedig kérdéseket fogunk felrakni önnek, amelyekre válaszolni kell. Jooooóó!
PÁSZTOR - Most már értettem Adolf úr.
Alfréd újra felállította az állványt és ráerősítette a filmező gépet.
ADOLF - Mindenki figyelmébe! Eltérünk a szokványos kérdezősködéstől. Nem kell használni föltétlen a kérdőívet. Csak úgy spontán módra, úgy jobban fog sikerülni.
ALFRÉD - Akkor mindenki készen áll? Lehet jönni gyerekek, már beállítottam a masinát, majd én is odakerülök, hadd látszódjak rajta.
Megjegyzésképpen, ez a dolog rögtön sikerült. Remek alkotás mindenkit önelégültséggel töltött el.
Mindenki az asztalhoz ült, ahogy megvolt beszélve. A hölgyek rögtön kezükbe vették a külön bejáratú jegyzettömbjeiket, készen álltak a munkára. Alfréd erre a készülődős időre kikapcsolta a gépet, majd újra indította. Adolf és Ottó valamint a két nőcike kérdezősködtek a pásztortól. A "vendégek" pedig ez idő alatt kóstolgattak az asztalon lévő "finom" ételből.
ADOLF - Na most! Kezd het jük!
OTTÓ - Jaj, de csodálatos érzés Gyula bácsi, hogy meghívott asztalához, maga a tökély. Kellemes itt fenn a fenyvesek között ez a friss levegő. Milyen fönséges itt a táj! - Amikor befejezte lelkendező hadonászását megkérdezte: Régóta pásztorkodik?
PÁSZTOR - Egy jó ideje már.
OTTÓ - Bizonyosan szereti ezt a mesterséget?
PÁSZTOR - Szeretem. Az a baj, hogy mostanában sokat kornyikálok, már nem járok el a nyájjal, azt megteszi Pista és néhány legény, aki itt fenn kalibázik a hegyoldalba.
OTTÓ - És ki a Pista?
ADOLF - Biztos egy ügyes fiatal pásztorlegény.
PÁSZTOR - Eppeg ügyesnek nem mondhatom ezt a Pistát. Még a nyolc osztályt sem tudta elvégezni. Dolgozni sem vették fel, nem es lehet itt munkát találni, osztán hozzám szegődött.
ADOLF - Gyula bécsi keze alatt jó pásztor lesz belőle.
PÁSZTOR - Azt kötve hiszem. Ha elérem, hogy odafigyeljen amire kell, akkor is egy olyan közepes lesz, ha lesz.
ADOLF - Ne szerénykedjék már!
PÁSZTOR - Sajnos nem a szerénységen múlik, hanem azon, hogy ez a gyerek egy kicsit trálálá.
ADOLF - Az mit jelent.
PÁSZTOR - Azt, hogy gyagyás.
OTTÓ - Mi történt véle?
PÁSZTOR - Semmi különös. Születése óta ilyen. De jóindulatú, segítőkész gyerek. Igaz későre tanul, de amit egyszer megjegyez, az megvan jegyezve.
OTTÓ - Érdekes, de inkább beszéljünk arról, hogy mivel foglalkozik.
PÁSZTOR - Beszéljünk nyugodtan, az úgyes könnyebb, mint csinálni.
OTTÓ - Errefelé még használják a faedényeket? Miben dolgozzák fel a tejet?
PÁSZTOR - Faedény, ejsze olyamba nem. Ami eppeg kerül.
ADOLF - Gyula bácsi szokott béjárni a faluba? Mikor ér véget a pásztorkodása ebben az évben? Mikor kezdi újra? Meddig dolgozik pásztorként?
PÁSZTOR - Egyszerre túl sok volt a kérdés, de azért megfelelek. Ha egyszer kora tavasszal kijöhettem ide, akkor ritkán megyek bé a faluba. Közbe költözünk es más kalibába, attól függ, hol legeltetünk. Addig amíg bé nem áll a fagy idekint vagyok, azaz vagyunk.. A faluba csak akkor eregelünk bé.
HENRIETTA - Hányan vannak idekint?
PÁSZTOR - Mikor hányan.
ADOLF - Azért nem rossz a pásztor élete!?
PÁSZTOR - Ugyanúgy, mint minden mesterség ez is változik.
ADOLF - És a munka?
PÁSZTOR - Hát az úgy van, hogy hajnalban megfejjük a báránykákot, fejés után kicsapjuk a legelőre. Este még egyszer megfejjük, s ennyi nagyjából.
EVELIN - Jaj, mennyire érdekes.
HENRIETTA - És minden áldott nap ugyanezt ismétli?
PÁSZTOR - Igen. Ezenkívül feldolgozzuk a tejet, de távolról sem annyira érdekes, ahogy a kisasszony gondolja.
OTTÓ - Mi lesz azzal a tejjel, amit kifejtek?
PÁSZTOR - Azzal semmi. Azután inkább lesz. Beoltjuk a tejet, természetes vagy műoltóval, egy óra hosszát hagyjuk állni, hogy kössön meg. Azután kézzel jól meg kell vacskolni (40), hogy darabokra törjön szét. Ezt az összetört darabokot félórai nyomkodás után bele lehet rakni egy cseberbe.
EVELIN - Jaj, mennyire érdekes! Roppant izgalmas! Mondja csak Gyula bácsi, hogyan készül el a túró?
PÁSZTOR - Hát az úgy kicsi leánykám, hogy a sajtot vízbe rakjuk, kihúzzuk belőle a savót, aztán kivesszük belőle a darabokot, kicsavarjuk belőle a vizet, ledaráljuk, ízlés szerint megsózzuk és osztán összegyúrjuk. Mikor kész van belé kell rakni a dézsába.
ADOLF - És melyik a legfinomabb túró?
PÁSZTOR - Hát, mifelénk az, amelyik elválik a dézsa falától. Az az igazi, amelyiknek a színe a dézsa alján kékes színt vált. Akkor tökéletes, ha jól csíp.
HENRIETTA fintorogva, - Biztos finom lehet.
PÁSZTOR - Az a. A jó túrónak szaga es van. Sokan azt mondják büdös, azét mert elvannak kényesedve. Finnyások (41) lettek.
ALFRÉD egy kicsit odaszökik, hogy ő is legyen benne a képbe, - Mondja Feri bácsi., jaj, ezer bocsánat, Gyula bácsi, a sajt hogy készül el?
PÁSZTOR - Elfelejtem folytatni, amit elkezdek. Egy kicsit összevissza beszélek, pedig egy jó bácsi gondolatba sem téved. A nyájterelgetőtől lehet csak baklövéseket elfogadni.
ADOLF - Ügyet se vessen rá. Mindenki téved.
PÁSZTOR - Tehát a beoltott tejet cseberbe hagyjuk állni, amíg megköt. A megkötött masszát kivesszük a cseber aljából és belecsomagoljuk a sajtruhába.
EVELIN - A sajtnak van ruhája, nahát! És, hogy néz ki az?
PÁSZTOR - Az sehogy, egy gézdarab.
ALFRÉD - És tovább?
PÁSZTOR - Súlyt rakunk rá, hogy a savó lecsorogjon. Amikor már nem csorog több savó kész a sajt.
OTTÓ - És mi lesz a savóval?
EVELIN - Azzal is lesz valami, csak várd ki a végét.
ADOLF - Szerintem is. De inkább hagyjuk Gyula bácsira, ő a szakértő, ő kell elmondja.
PÁSZTOR - Hát, a cseberben maradt savót rézüstbe főzzük tovább, folyamatosan kavargatjuk, nehogy odasüljön. Ami magától feljön a tetejére az, az orda. Ezután pedig az ordaszedő kanállal kiszedjük az ordát, szintén gézbe rakjuk és felfüggesztjük egy szegre, azért, hogy csepegjen ki belőle a víz. Ami megmarad, az a rendes orda. Bé lehet venni a testbe, nagyon finom.
EVELIN - Hihetetlen, mennyire érdekes! Biztos sok munkát vesz igénybe?
PÁSZTOR - Nem es olyan sokat, meglehet bírni.
HENRIETTA - Azért van munka véle, csak szerénykedik.
PÁSZTOR - A jó munkához idő kell, a rosszhoz még több.
A vendéggárda szabványos filmezési mosollyal fogadja a mókás megjegyzést.
ADOLF - Gyula bácsi, jómagam hallottam egy híres pásztor ételről, az a neve zsendice. Mi a zsendice bátyókám?
PÁSZTOR - Üstbe főtt savós orda. Melegen kell venni az edényből.
OTTÓ - A pásztorlak, meg a körülötte lévő épületek mire szolgálnak?
PÁSZTOR - Az, az érzésem maguk most engem ugratnak. Ezeket velem mind elmondatták s közbe tudják.
OTTÓ népieskedve, - Ó ez nem igaz. Hát mi honnan a csudából tudnánk, kérdem én?
Állítását a többiek bólogatásukkal megerősítik.
PÁSZTOR - Na jó! Az esztena nálunk felé sajtkészítő és tároló lakból és egy pihenőhelyből áll,
OTTÓ - A juhok hol alszanak?
PÁSZTOR - A nagy kosárba alusznak, mert a kisebbik a fejésre szolgál. A nagykosarat háromnaponként költöztetjük, amikor felgyűl a ganyé. Igen, mert a sok szarba már nem megy a pihenés.
EVELIN - Bocsássatok meg, egy kicsit rosszul érzem magam. Elmegyek virágot szedni.
Evelin nehezen kászálódik ki az asztal mellől, de ahogy sikerült túllenni rajta, futás ki a hegyoldalba. Mindenki mereven követi tekintetével a szaladó alanyt. Kedves Evelin egy darabig meghajolva marad. Oka az okádás. Úgy hányik mint a murányi kutya. Közben jó hangosokat nyög, hadd hallja mindenki mennyire szenved. Valahogy így: Jaaaaaajjj!
HENRIETTA- Tudja Gyula bácsi, Evelin némely esetben érzékeny, főleg, ha ürülékről esik szó. Ne aggódjon érte, hamarosan rendbe jön. Folytassa csak az előadását, az sokkal fontosabb.
A pásztor egy darabig bámulja Evelint. Aztán arcáról lassan elül a csodálkozás, újra belekezd mondókájába.
PÁSZTOR - Mindig a kosár egyik fele mozdulatlan marad, a többi meg költözik. A kosár mellett pedig van egy bújó, abban alszik az őrző.
ADOLF - Biztos a farkasok miatt találták ki.
PÁSZTOR - Hát nem eppeg. Attól függ. Mostanság az emberektől jobban kell tartani, divatba jött a lopás.
ADOLF - És mit eszik Gyula bácsi?
PÁSZTOR - Ami van. Attól függ mit hoznak közbe. Megegyezés alapján működik, ezenkívül amit még kapunk. Főleg gombát, erdei gyümölcsöt és gyógyfüvekből készült teával öblítsük le. Persze a legfontosabb élelmiszerünk a tej és tejtermékek.
Hü ha elég finoman eléadtam magamot. Ettől a beszédtől ejsze nem lehet rosszul lenni.
Mindenki a szokott műanyagmosolyával nyugtázza, hogy értik a tréfát.
OTTÓ - Tehenet őrzött?
PÁSZTOR - Persze, hogy igen, de az már régen volt. Mos kimondottan juhaink vannak.
ADOLF - Ismeri a gyógynövényeket?
PÁSZTOR - Azokot amelyikek itt a hegyen vannak igen. Ismerem a gombákot es.
ADOLF - Azt hiszem ezekről a dolgokról jobb lenne egy másik alkalommal beszélni.
PÁSZTOR - Nem muszáj beszélni, én mutatni es tudom.
ADOLF - Jól van Gyuluska bátyuska, köszönjük az ajánlatát, de nem fér bele a programunkba. Majd máskor. Köszönjük a beszélgetést (int a filmezőnek).
PÁSZTOR - Tiszta jó szívvel.
ALFRÉD - Sikerült kikapcsolnom ezt a vacakot.
ADOLF - Rendben.
HENRIETTA szédelegve visszaérkezik, - Jaj, menjünk haza, én már nem bírom elviselni., nagyon rosszul vagyok.
EVELIN - Henrietta, én mondtam neked, azt amit nem ismersz, azzal ne akarj foglalkozni.
HENRIETTA - Jaj, végem van!
ADOLF - Miért kellett föltétlen enned abból a túróból. Látod, hogy elkerüljem a hozzád hasonló csúfos jelenetet, csak mímeltem az evést, és nincs semmi bajom. Hányszor kell még elmondjam, hogy az ismeretlennel nem szabad játszani. Persze te okosabb akarsz lenni bárkinél a világon.
Henriettát leültetik a földre. Evelin, Alfréd, Adolf és a pásztor őt putyukálják.
Ottó bekapcsolja a gépezetet és a pásztorhoz megy.
OTTÓ - Feltehetek egy kérdést Gyula bácsinak?
PÁSZTOR - Há persze, akár kettőt es, már belejöttem.
OTTÓ kezébe veszi a pásztorbotot, - Mit jelentenek ezek a díszek a botocskáján?
PÁSZTOR - Ezen még nem gondolkoztam el. Tudja, unalmamba szoktam faricskálni.
OTTÓ - Tényleg nincs semmi jelentőségük?
PÁSZTOR - Nyugodjon meg, ha lenne, rég elárultam volna. Talán azt gondolja füllentek? Hát velem gyakran megesik.
OTTÓ - Jaj, de vicces ember maga, Gyula bácsi.
PÁSZTOR - Nem eppeg heherészésre szántam.
OTTÓ - Hallottam, hogy tud furulyázni, valóban?
PÁSZTOR - Valóban.
OTTÓ - Milyen jó! Akkor előadhatna legalább egy dalt a furulyáján.
PÁSZTOR - Most becsületes leszek, nincs hozza kedvem.
OTTÓ - Miért nincs kedve?
PÁSZTOR - Csak!
Adolf otthagyja a putyukáló társaságot és a pásztorhoz láp.
ADOLF - Gyuluskácska bátyotyacskám.
PÁSZTOR - Az Isten szerelmére kérem ennél jobban ne becézzen. Mit akar mondani nekem? Mi a gond?
ADOLF - Még egy leheletnyit kellene maradjunk, amíg a kedves társunk magához tér.
OTTÓ - Amíg helyre nem jön.
PÁSZTOR - Világos., mint a vakablak.
ADOLF - Annyira örülök Gyula bácsinak, mert mindent olyan viccesen fog fel.
PÁSZTOR - Főnök úr, jó alkalom lesz a mese hallgatásra. Amíg a kedves kisasszony teljesen magához tár, addig elmondok egy mesét. Nem most rögtön. Bármelyik pillanatba itt lehetnek a kölykök a faluból, ők nagyon szeretik hallgatni.
ADOLF - Jól van Gyuluskó bátyó!

HARMADIK SZÍN

A színen újítások vannak. Muszáj volt új kellékeknek helyet szorítani. Az asztalka megint elköltözött a házzal szembeni oldalra. Az egyik felén van a pad, a másik felén pedig a csutakok vannak összesűrítve. Egy fenyőágakból összetákolt fekhelyet is látunk, amin a "beteg", kényeskedve forgolódik. A pásztor vendégeit oda ültette, ahol hely volt.
Megérkeznek a gyerekek. A pásztor meglepetésére a gyerekekkel visszajött Gyöngyi is. (Ha valaki nagyon hitelessé akarja varázsolni színpadát, javasolom egy egész juhnyáj beterelését egy összetákolt karámba.)
A pásztor mikor észreveszi az régi új vendégeit felpattan a helyéről és elébük siet.
PÁSZTOR - Nahát, ilyen hamar visszajöttél meglátogatni?
GYÖNGYI - Igen. A gyermekektől hallottam, hogy meséket szokott mondani, gondoltam egyet én is meghallgathatok. Ezért határoztam úgy, hogy visszafordulok. Meghallgatnám, ha szabad.
PERSZE - Hát hogyne! És mégis, mivel fogsz hazamenni?
GYÖNGYI - Hallottam, hogy ezek az urak mikro busszal jöttek., gondolom szorítanak egy állóhelyet számomra.
ADOLF - Természetesen, ez nem kérdés. Úgy látom hamarosan helyrejön a kedves csoporttársunk és máris indulhatunk.
PÁSZTOR - Gyertek közelebb kölykecskéim, üljetek le ide mellém. Van elég hely idekint halistennek, Na, jók voltatok-e?
GYEREKEK kórusba, - Igen!
Mindenki nevet, azaz egyesek röhögnek
PÁSZTOR - Na most csendet kérek! Csak a légyzümmögést lehessen meghallani!
OTTÓ - Felvehetem a szerkezetemre?
PÁSZTOR - Csak tessék! Csak többet legyeskedjen fiam, mert még le kell üssük a végén.
Újra heherészés. Még Ottó is röhög, csak szegény Henrietta nyögdécsel.
HENRIETTA félig felkönyökölve, - Remélem nem lesznek benne csúnya dolgok, mert azt én már nem tudnám elviselni.
PÁSZTOR - Az élet mindenféle nemkívánatos dolgokkal együtt jár. Sajnos bele kell jönni ebbe is.
HENRIETTA nyögdécselve, - Azért a mese, az mégis mese.
PÁSZTOR - Igen, az. Nekikezdhetek?
GYEREKEK - Igen!!!
PÁSZTOR - Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy legényke, pontosan valamikor. Ez a legényke imádta magát dicsérni, de legfőképp másokat ugratni. Cifrábbnál cifrább ruhákba járt. Mindig körülményesen öltözött. Amikor kész lett csak amúgy ragyogott, mint egy feldíszített karácsonyfa. Önzőségében nem látott messze az orrától. Mindebben a szülei voltak a ludasok, mert ahelyett, hogy foglalkoztak volna véle elhalmozták mindenféle csecsebecsével. ő pedig egy elkényeztetett nebánts virág lett. (Pásztor a gyerekekhez fordult). Titeket elkényeztettek-e otthon a szüleitek?
GYEREKEK - Neeem!!!
PÁSZTOR - Kényesek vagytok-e?
GYEREKEK - Neeem!!!
PÁSZTOR - Akkor jó, mert ha olyanok letettek volna mint Gőgös Aladár, akkor előbb-utóbb az ő sorsára juttatok volna. Ez az Aladár nevezetű legényke egy szép nap, mikor újra felakarta magára hívni a figyelmet, hogy megdicsérjék, úgy ahogy máskor is szokta, egy hirtelen meglepetés érte. A kertben ahol sétált hirtelen sötétség lett. Aladár nem látott égvilágán semmit. Nemsokára kivilágosodott, de nem a városkájába találta magát a szokásos "rajongói" között, hanem máshol.
FERIKE - Hanem hól?
Adolf megértően vigyorogva a kíváncsiságot tettetve rákérdezett.
ADOLF - Tényleg hol?
PÁSZTOR - Máshol, egy szikla tetején. Rögtön észrevette, hogy valami rendkívüli dolog történt vele, de azért egy cseppet sem jött zavarba. A megszokott gőgös modorát alkalmazta továbbra is. Sétafikált fel s alá, hátha valaki megcsodálja. De bizony nem vette észre senki. Hiábavaló volt a fáradozás. Az állatok nagy ívben elkerülték. Még a fű is kiszáradt ahova leheppent. Ahogy teltek a napok egyre magányosabb lett. Elegáns ruháját összekente. Úgy nézett ki, mint egy sárban fetrengett disznó. A ruháját mikor végigmérte és észrevette az éktelen szakadásokat úgy bőgött, mint egy szarvasmarha.
EVELIN - Nem vagyok szőrszálhasogató típus, de azért megkérdezhetném mivel élt Aladár, csaknem levegővel?
PÁSZTOR - Mivelhogy élnie kellett.
FERIKE - Nem levegővel, hanem gyümölccsel!
PÁSZTOR - Igen bizony. Szegény hősünknek csak az erdei gyümölcs jutott táplálékul. Unalmában, hogy kitöltse idejét épített magának egy kalibát. Elfelejtette az urizálást. Jól tette, hogy felejtette, mert nem lett volna akinek ágáljon. Ahogy teltek a napok egyre jobban megértette a madarak nyelvét. Így aztán elszállt a magányossága. A magányosság helyét felcserélte a boldogság. Ahogy rohant az idő egyre okosabb lett megtanulta az állatok nyelvét, ő maga pedig deli legénnyé cseperedett. Olyan erős lett, mint a csuda. Megszerették őt a környékbéli állatok is. Mikor minden rendjén volt és boldogan élt meghitt világában, ugyanaz történt mint eltűnésekor, csak most a varázslat visszájára fordult. Sötétség lett. Eltűnt szeme elől az erdő. Amikor újból világosság támadt, már nem látta saját kezével épített kalibáját.
FERIKE - Hűha! Akkor visszakerült a városba.
PÁSZTOR - Vissza bizony.
Ottóhoz fordulva, - Megkérem önt, hogy a mikrofont egy kicsit próbálja távolabb tartani tőlem, mert észrevétlenül kinyomja a szememet vele.
OTTÓ - Ja, elnézést, tényleg közel tartottam.
PÁSZTOR - Köszönöm.
OTTÓ - Szívesen
PÁSZTOR - Tehát, visszakerült a városba. Nem ismerte fel senki. ő viszont sok embert felismert. Örült is meg nem is. Elsétált a városi ligetbe, leült egy padkára, és búsulta a jól bevált előző életét. A nagy semmiből hirtelen mellette termett egy tündér. Aladár mégsem lepődött meg. Azért furdalta a kíváncsiság vajon mi fog történni. A tündér percek alatt elhessegtette érdeklődését. Rögtön elmondta, hogy mi járatban van. Gyorsan ecsetelte habarójával, csak amúgy pörgött a nyelve. Kiderült, hogy neki volt benne a keze az egész dologban, Aladár fosztos (42) ruhája helyett egy pirimókosat (43) varázsolt. Aztán útnak eresztette Aladárt gyerekkori otthona felé. Mielőtt elbúcsúztak volna, a tündér Gőgös Aladár nevét Szép Aladárra keresztelte. Nemcsak azért, mert szép deli legény lett belőle, hanem azért is, mert a lelke tiszta lett, mint a patyolat.
FREIKE - Hazaengedte a tündérkisasszony?
PÁSZTOR - Igen.
FERIKE - Addig ott volt a tündérnél?
PÁSZTOR - Igen. Helyesbítek, Tündérországban volt.
A gyerekek csodálkozva bámultak a pásztorra. A pásztor beintett a folytatásra, a gyerekek csak bólogattak rá.
PÁSZTOR - Amikor a szülei viszontlátták az elveszett fiúkat, majdnem kiugrottak a bőrükből. Nagy ünnepet csaptak. Most is akarták putyukálni, de már nem ment. Szülei egy palotát akartak venni neki, de Aladárnak az sem kellett. A palota helyett kért egy nagy kertet. Megadták neki jó szívvel. A kertet beültette fákkal, a régi fákat meghagyta, pár év leforgása alatt olyanná vált, mint egy kis erdő. A kert közepébe barátai segítségével (mert az is lett neki), házat épített. Ott élt boldogan, ameddig egy lány meg nem tetszett neki. Érdekes módon egy olyan lány tetszett meg neki, akit gőgös korában sohasem vett észre. Feleségül vette. Azóta boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Hogy szavamat össze ne keverjem, született két kisfiúk és egy kislányuk is. A tündér mindháromra elvállalta a keresztanyaságot. Vége.
FERIKE - Honnan hallottad ezt a mesét? Ezt is a madárka súgta meg neked, mint a többit? A tündérkisasszony?
PÁSZTOR - A tündérkisasszony mesélte a madárkának, s a madárka meg nekem.
GYEREKEK - Hűha!
PÁSZTOR - Ennyi volt, kicsi volt , elfogyott. Menjetek játszani, amíg beszélek a vendégeimmel.
A gyerekek felpattannak a helyükről és játszadozva lelépnek a színről. Csak akkor fognak visszatérni, mikor Gyöngyi hívni fogja.

Közben Henrietta aránylag helyrejött. Az asztal közösen visszacipelték, a csutakokat körberakták. A padot is odavonszolják, ura elkezdnek beszélgetni.
OTTÓ - Érdekes mesét mondott. Ilyet még sohasem hallottam. Az anyjától vagy apjától tanulta?
PÁSZTOR - Egyiktől sem.
OTTÓ - Akkor valaki mástól hallotta?
PÁSZTOR - Senkitől sem hallottam.
ALFRÉD - Csak azt ne mondja, hogy ön találta ki.
PÁSZTOR - De mondom.
OTTÓ - Tényleg?
PÁSZTOR - Tényleg.
ADOLF Én már tudtam.
ALFRÉD - Ilyen erősen vált az esze?
PÁSZTOR - Néha még erősebben is. Tudják, az öreg ember még nem vén ember. Azért kitalálhatok ezt azt.
ADOLF - Biztosan Gyulus bátyuska fiatal korában sokat olvasott.
PÁSZTOR - Fiatal koromban tényleg sokat olvastam, de azóta is olvasgatok néhanapján délután.
EVELIN - És mit szokott olvasni, milyen meséket?
PÁSZTOR - Platónnak, Arisztotelésznek, Szent Pálnak, Kantnak Lao-Ce-nek a meséit. De másoktól is szívesen olvasok.
ADOLF - Hogyan? Jól hallottam? Maga kicsoda?
PÁSZTOR - Sajnálom, hogy az önözés elmaradt, de így is megfelel. A kérdésére válaszolva Pásztor vagyok uraim és hölgyeim.
HENRIETTA - Hát kik azok a Platónék.?
PÁSZTOR - Olyan emberek voltak, akik egyfolytában egy újabb mesén törték a fejüket. Ezek a meseírók, mesemondók, azt hitték, hogy meséjüket az emberek sokasága elfogja olvasni. Sőt mi több, azt is gondolták, hogy a tanulságot le fogják szűrni belőlük az olvasók.
HENRIETTA - Azért minden könyvet én sem olvashatok el, pláné holmi külföldi meseírótól. Semmi köze sincs a néprajzhoz, de még a népmesékhez is!
ADOLF - Ha meg nem haragszol egy kicsit elhallgatnál? Szeretnék néhány kérdést feltenni Gyula bácsinak.
OTTÓ - Ugyan, mire vagy kíváncsi? S különben sincs szalagom, amire fölvetessem a szöveget.
ADOLF - A vetetés most e helyzetben nem szükséges. Akit nem érdekel a téma jobb, ha más elfoglaltságot talál, vagy hallgat egy kicsit.
GYÖNGYI - Egyetértek. Pont azért jöttem vissza, mert érdekelt a sorsa, hogy mi történt Gyula bácsival, ameddig nem volt pásztor.
PÁSZTOR - Hát jó, ha ennyire érdekel életem története, elmesélem fülétől-farkáig. Kérdést lehet föltenni, de a durva megjegyzésektől kíméljenek, mert ha nem én is tudok csípős lenni. Rég nem volt ilyen felhajtás körülöttem, egészen tetszik.
EVELIN - Nem is csoda, van egyedül amin gondolkozzék.
PÁSZTOR - Van. Röviden elmondom életem rövid pályafutkorászását. Kolozsváron nőttem fel. Óvodától-egyetemig, minden iskolát az említett városban végeztem. Egyetem után a kommunista bizottság kihelyezett egy kisvárosba.
HENRIETTA - A mindenit, nem gondoltam volna! Nem néztem volna ki magából. Tényleg, ez igaz?
PÁSZTOR - Igen. Ami igaz, az igaz.
Mindenki ámulatba esik csak tátongnak egyfelé, merezgetik (44) a szemöldökük.
EVELIN - Nahát!
PÁSZTOR - Nahát nélkül, nehéz idők jártak. Gyenge voltam én az akkori rendszer követelményeihez. Úgy éreztem lépten nyomon becsaptak. Ezért kerültem a gyárba. Amíg a gyárba dolgoztam, egy picit még tudtam tartani magam, de aztán feladtam és elzüllöttem. Részeges mocsok senki lett belőlem.
GYÖNGYI - Jaj Istenem!
PÁSZTOR - A gyárban sem tűrtek meg sokáig. Kidobtak az ivászatomért, így hát elfogadtam azt az állást, amit ajánlotta, abba a faluba ahol hagyták a mikrobuszt. Helyettesítő tanárként éltem napjaimat.
HENRIETTA - Mit végzett Gyula bácsi?
PÁSZTOR - Hogy milyen iskolát? Mérnöki diplomám van. Útmérnöki. Ezt a szakmát akkor folytattam tökéletesen, amikor teljesen berúgtam. Nagyon kellett hazafele mérjem az irányt, nehogy egy sáncba beköltözzek.
EVELIN - Valahogy nem tartom humorosnak, egy szikrát sem.
PÁSZTOR - Igaza van hölgyem. Nem gondoltam komolyan, hiszen a diplomámat kiraktam a házikóm falára. Legalább így nem felejtem el honnan indultam.
GYÖNGYI - És a szülei?
PÁSZTOR - Köszönik, jól megvannak. Még élnek.
GYÖNGYI - Soha nem látogatták meg?
PÁSZTOR - Valahogy úgy. De beszéljünk egyébről.
EVELIN - Gyula bácsinak van saját háza?
PÁSZTOR - Nincs.
EVELIN - De az előbb mesélt egy házikóról.
PÁSZTOR - Igen, meséltem, de az nem az én tulajdonom.
EVELIN - Nem a Gyula bácsié?
PÁSZTOR - Telitalálat. Nekem nincs is szükségem rá. Minek a ház, úgysem vihetem magammal a túlvilágra.
GYÖNGYI - Kié az a ház, ahol télen eltetszik lakni?
PÁSZTOR - Pannikáék nyári konyhája. Most érthető?
GYÖNGYI - Igen, érthető. De mi lett a tanítással?
PÁSZTOR - Mi lett volna, ott is addig ittam, míg az órákra be sem tudtam menni. Ha véletlenül bebotladoztam sokszor megesett, hogy feltörültem a padlót az elegáns ruhámmal. Ezért hívtak a gyerekek úgy, hogy szeszes törlő rongy.
Mindenki jót hahotázott ezen.
HENRIETTA - Teljesen helyrezökkentett ez a kis beszélgetés. De egyet nem értek Gyula bácsi, miért kezdett inni?
PÁSZTOR - Miért ne!
ADOLF . Na látja Gyuluvicskó bátyócskovec, nem tesz jót magának a sok ital.
PÁSZTOR - Sajnos ezt én is tudom. Szerencsére megértő kollégáim sokáig eltűrtek. Aztán jött egy fiatal lány körünkbe, az pedig ügyesen beárult a tanfelügyelőségen. Azóta nem tanítok. Mostanság már az a lány igazgatói rangban szenved.
HENRIETTA - Ne haragudjon, de nem válaszolt a kérdésemre.
PÁSZTOR - Elnézést hölgyem. Elragadott a hév és más irányba kalandoztam el. Hogy miért ittam annyit? Jó kérdés. Talán azért, nehogy eligyák előlem. Vagy talán azért, mert sokan nem isznak, valaki le kell töltse azt is.
EVELIN - Ez butaság Gyula bácsi.
GYÖNGYI - Lehet, hogy butaságnak hangzik, de nekem nem az. Inkább móka.
EVELIN - Gyöngyike drága, hogy mersz ilyen hangnemben beszélni velem? Te mellettem csak egy pacalista vagy!
ALFRÉD - Jól van Evelin, ne idegeskedj, látod milyen fiatal, legyen több eszed.
ADOLF - Úgy tudom, nem vitatkozni jöttünk ide.
PÁSZTOR - Fölösleges hajba kapni értem. A cirkusz senkinek sem használ. Lehet egy kicsit darabos voltam az előbb, de hát ilyen durva vagyok én így egymagamban. GYÖNGYI - Mi történt az iskola után Gyula bácsival?
PÁSZTOR - Semmi említésre méltó. Talán annyi, amikor kidobtak az iskolából, pont abban az időben kelt egybe egyik kedves tanítványom Zoltán, a szépséges Pannikával. A nyári lakot, pedig kiadták nekem télire. Egyik nyáron felcsaptam pásztornak. Azóta folytonosan gyakoroltam ezt az életformát, és íme sikerült elsajátítanom.
EVELIN - Nem érzi megalázottnak új helyzetét? Nem érzi, hogy lecsúszott a ranglétrán?
PÁSZTOR - Társadalmi ranglétra? De mi is az a társadalmi ranglétra? Nem egyéb, mint egy illúzió, amelyben gyakran az érzéketlenség diadalmaskodik a hivatástudatba kapaszkodva. Egyetlen dolog számít, tűzön vízen át azt a célt elérni. Mostanában karrier nevet kapott, ahol hiábavalóan tündökölhet élete végéig. Legalább én mindig fent vagyok a csúcson, csak télen csúszok le innen a magaslatról.
EVELIN - Azt látom, hogy fönt van, de csak a hegytetőn.
PÁSZTOR - Kicsit kommunista szövegnek hangzik, de ahogy az itteniek mondják, semmi nélkül jövünk a világra, s úgyis távozunk, ha valamiket ránk nem aggatnak.
EVELIN - Nahát, nahát, csak nem számít a hegytetős dolog?
Gyöngyi kivételével, mindenki kacag. Gyöngyi dühösen fölpattan a helyéről, merkelve néz Evelinre.
PÁSZTOR - Gyöngyike, ülj vissza, nem kell komolyan venni, hisz egy játék az egész. Az én problémám, már nem probléma, éppen ezért.
ADOLF - Mégis, hogy érti azt, hogy fent van mindig, ebben lappang egy kis miszticizmus, nemde bár?
PÁSZTOR - Egyszerű az egész. Keveset iszom, mert nincs akitől kapjak. Van egy jó mesterségem, amit becsülettel kitanultam és büszke vagyok rá. Ráadásul van időm elgondolkozni életem értelmén.
ADOLF - Gyuluska bátyó aztán jól belenyugodott a sorsába tanult ember létére. Mit tesz az iszákosság... Pedig mennyi szép mesterséget tanult meg.
PÁSZTOR - Akárhány mesterséget tanul meg az ember, csak egyet tud igazán csinálni, vagy egyet sem.
ADOLF - Nohát érdekes megjegyzés.
PÁSZTOR - Az. Válasszunk más témát, hiszen már lassan unalmassá vált.
OTTÓ - Csak nem sértődött meg Gyula bácsi?
PÁSZTOR - Dehogy.
ADOLF - Azért még egy kérdést feltennék.
PÁSZTOR - Csak nyugodtan.
ADOLF - Csak úgy kíváncsiságból kérdem, mi a véleménye rólunk? Mit gondol társaságunkról?
PÁSZTOR - Köszönöm a bizalmat, de nem válaszolnék. Mit tudok én magukról?
ALFRÉD - Ugyan Gyula bácsi..., mondja csak el!
PÁSZTOR - Darabos beszédű ember vagyok, félek valakit megsértek, pedig azt nem akarom.
HENRIETTA - Nem vagyunk sértődékenyek. Tessék csak mondani...
PÁSZTOR - Jól van na. Hát amikor felkapaszkodta a hegyen, gondoltam valami csodabogarak. Nem sokat tévedtem. Ahányszor filmezgettek nem is csoda, habár számomra teljesen szórakoztató volt.
ADOLF - Mi a kultúrát védjük, népünk nemes értékeit, nehogy elkallódjanak! Valami maradjon fenn az útókornak is belőle.
OTTÓ - Csodálom ennyire szórakozott rajtunk. Bizonyára nem hallott még a hagyományápolásról?
HENRIETTA - Hölgy létemre megmászom ezt a hatalmas hegyet és akkor maga csak szórakozik rajtunk!
EVELIN - Ne idegeskedj Henrietta, hagyjad hadd mondjon, neki csak ennyi jutott...
HENRIETTA - Jól van na, csak úgy mondtam. Pontosan egy pásztor fog kioktatni minket.
ALFRÉD - Lassan a testtel Henrietta, mi lenne ha nemcsak magunkra, hanem Gyula bácsira is figyelnénk, vagy nem azért jöttünk ide?
GYÖNGYI - De igen. Én is úgy látom.
ADOLF - Mondja tovább Gyulusku bácsiku.
PÁSZTOR - Ejsze mégsem, csak civakodás lesz belőle.
ADOLF - Ó na, csak az önérzet szólalt meg bennünk.
PÁSZTOR - Jó. A kultúráról mégsem úgy kellene beszélni mint egy lisztes papír staneszliről (45), azért annál egy kicsivel több. Amit műveltek azt saját magukért is tették, vagy nem? Mindennek kinézett csak éppen hagyományápolásnak nem.
ADOLF - Akkor mi volt, ha nem hagyományápolás?
PÁSZTOR - Karrierista láz. Saját fülemmel hallottam, hogy ebből az anyagból mit akarnak kihozni. Annak ellenére, hogy hamis képzetekkel párosították a valóságot. Hiányzik egy szikrányi hivatástudat.
ADOLF - Gyuluska bátyó szerint mi a kultúra?
PÁSZTOR - Ez egyfajta vizsgáztatás?
ADOLF - Oh, dehogy.
PÁSZTOR - Ahogy a könyvekben áll: A kultúra, az emberi társadalom által létrehozott anyagi és szellemi javak. Nos, elégedettek a régen bemagolt meghatározással? Jaj, megjegyezném, a szar az nem kultúra, az kultúrszenny, igaz felhasználható.
OTTÓ - Ön szerint mégis, hogyan védhető meg a kultúra?
PÁSZTOR - Semmiképpen sem úgy ahogy mostanság értékelik. Információhalmaznak tekintik, ami erre-arra felhasználható. Magácskáék is besoroltak engem valahová. A jól bevált szakszó szerint adatközlőnek neveztek meg, pedig saját nevem is van. Azt hiszem a legegyszerűbb dolog mégis az lenne, ha az embert újra embernek néznék, és nem testi-szellemi akrobatának érzelemmentesen.
OTTÓ - Ezt mégis hogy érti?
PÁSZTOR - Jó lenne, ha mindenki embertársával beszél, ha már kérdezte, és nem önmagával. Annyit adjon másoknak magából, amennyit kapni szeretne. Legalább annyira szeresse embertársát, mint saját vagyonát. Akkor majd háttérbe szorulnak a báránybőrbe bújt alakoskodók.
OTTÓ - Vagyonra szükség van. Az föltétlen kell az élethez. Az adja a biztonságot.
ADOLF - Nem kell mindjárt felszippantani amit mond. Nagy általánosságba fejti ki mondanivalóját Gyulu bácsi.
PÁSZTOR - Valóban. Gondoltam most én kérdezek egyet. Miért ilyen a világ amilyen?
ADOLF - Mert a történelem során az emberi érdekek így alakították ki
PÁSZTOR - Meggyőzőbb választ nem is lehetett volna adni.
ADOLF - Csaknem gúnyolódik. Talán meséljem el az egész történelmet?
PÁSZTOR - Dehogy. Nem kell mesélni semmit.
A sok duma végett sokan félrevonultak jegyzeteikkel. Evelin és Henrietta nekigyürkőztek rajzolni. Ottó és Alfréd dicséri a két nőci munkáját, ahogy az esztenát és környékét pingálják. A pásztor, Adolf és Gyöngyi csak akkor fognak bele újra a dumálásba, mikor már csak ők maradtak régi helyükön.
ADOLF - Visszakérdezek. Gyula bácsikácska szerint, akkor miért ilyen a világ, amilyen?
PÁSZTOR - Azért mert először az érdek, s utána jöhet a többi.
ADOLF - Nocsak! Egy kissé elfogult gondolat. Nem hinném magamról, hogy erőszakos lennék. Ráadásul a magyarság kulturális értékeit mentem át az útókornak. Mi ebben az önös érdek? Mások által művelt munkát szeretném kibővíteni, és ha lehet befejezni. Nem hinném ezért haragudna rám a következő nemzedék.
GYÖNGYI - Úgy érzem, a magyarságból csak a nyelv maradt fenn, s az sem sokáig. Ha lélekből nem jön valami, az véges, mint a földi élet.
ADOLF - Pontosan ezért harcolunk! Ezért végezzük mi ezt a munkát. Valaki fel kell vállalja, vagy nem?
PÁSZTOR - Lehet, hogy így van. Viszont a kutatásokat valahogy úgy kellene végezni, hogy a csupasz valóságot próbálják megörökíteni.
ADOLF - Azt akarja mondani, hogy nem úgy dolgoztam, ahogy kellett volna?
PÁSZTOR - Amíg a célunk eléréséért embereket ráncigálunk, mint sakktáblán a figurákat, addig nem létezik a többség által érzett igazság.
ADOLF - Mit tart Gyulucska bácsi igazságnak?
PÁSZTOR - Talán azt, amit én annak hiszek és eltudom fogadtatni másokkal is. Ez nem mindig sikerült. Még Jézus is elcsúszott rajta. Utána természetesen divattá vált az ő igazsága. Azt hiszem igazság egy van. Van aki közel áll hozza, van aki eléggé távol. Az igazságérzet magunk kovácsolt illúzió, amelyben kizárunk minden hamis gondolatot, amelyek szintén magunkba fogalmazódtak meg. Éppen ezért kell az őszinteséget erénnyé kovácsolni újra, mert így az egyes embert is meglehet menteni, nem süllyedne vissza újra állati szintjére buzgó tevékenysége közben. Talán akkor az emberiség megmentődik kultúrájával együtt és nem pusztul bele önmagába.
ADOLF - Vajon mi mit teszünk, nem a kultúrát mentjük?
PÁSZTOR - Van mikor látszólagosan.
ADOLF - Hogyhogy látszólagosan?
PÁSZTOR - Példa a magyarsággal. Nem magyarkodni kell, hanem magyarnak lenni. Sajnos már sokat nem érnek ezek a szavak egy olyan világban, ahol mindent kiforgatnak, őszinteség pedig a ködbe vész, de mindezek ellenére van remény.
ADOLF - Na ez az, az őszinteség ködbe vész...
GYÖNGYI - Kiforgatja Gyula bácsi szavait.
ADOLF - Ugyan.
PÁSZTOR - Íme az élő példa. Nem föltétlen azt akartam mondani, hogy nincs őszinteség, csak eltűnőben van. Ha pedig az nem lesz valóságérzetünk is kibillen, az pedig a pusztulás felé vezet.
ADOLF - És mégis mi lenne az, amitől sikerülne megvédeni az embereket a zűrzavartól?
PÁSZTOR - Nem mondhatom el gondolataimat. Nem annyira fontos, mert csak az én világom létezik benne.
ADOLF - Mondja csak, úgyis értem.
PÁSZTOR - Kiindulópontnak talán az sem rossz, hogy nem az egyes emberekért van a világ, hanem mindenkiért. Természetesen nemcsak az emberekért. Ezt persze számos firkász rögzítette már értékes könyveikben. Sajnos a könyvek minősége is romlott, egyre felületesebb kiadásban jelennek meg. Azért használják manapság vécépapírnak, tűzgyújtónak meg lapítónak.
ADOLF - Valóban, de néha azért adják ki így, mert tömegesen használják a tanügyben a diákokra gondolván. Mindannyian tudjuk, hogy a könyv az emberi kultúra őrzője.
PÁSZTOR - Az igazi könyv igen. Nem érdemes napjainkat holmi üres beszédű semmitmondó könyvel tölteni. Segítséget kaphat az ember, de az sem biztos, hogy jó, de legalább eligazít a teljes értékek felé. Olvasáskor az ember választ kap egy két dologra, esetleg könnyebben megtudja értetni magát másokkal és önmagával. Erőt kap, hogy kíváncsian szemlélje a világot és keresse az igazságot, ahogy gyerekkorában tette.
ADOLF - Érdekes dolgokat rejteget magába Gyula bácsi. Volt amin elgondolkozzak.
GYÖNGYI - Teljes szívemből örülök, hogy visszajöttem. Mondja csak Gyula bácsi, maga sejti mi az élet értelme?
PÁSZTOR - Sajnos számomra sem egyszerű a felelet. Nekem most már megfelel egyetlen dolog is, az, hogy van egy hivatásom. Ez a pásztorság. Ehhez a munkához értek a legjobban. Ezt a munkát tudtam teljes lelkiismerettel végezni. Itt mindent megéltem amire vágytam, amit máshol nem tudtam. Máshol kinevettek volna ábrándozásaimért, itt nem. Itt lélekben megerősödtem, most már nem szégyellek semmit. Kimondhatom nyugodt lélekkel, annak örülök, ha látom reggel felkelni és este lenyugodni a Napot. Imádom a Holdat, ahogy este világít. Örülök az esős és napos időnek egyaránt, az egész természetnek, amelynek részesei vagyunk Mindannak ellenére amit összehabartam nemrég, szebbnek látom a világot, mint elfecsérelt okoskodó éveimben.
GYÖNGYI - Ez lenne a boldogság titka?
PÁSZTOR - Nem biztos. Lehet ez valami más, de mindenki másképpen jut el hozza, ha sikerül eljutnia. Például, nekem elég egy tűzgyújtás is, hogy jobban érezzem magam.
Adolf elszalad a hátizsákjáig, kivesz egy kétliteres nylon edényben tárolt bort. Az asztal felé menet, mindenkit odaszólít.
ADOLF - Hagyjátok abba a rajzolást, gyertek inni Gyuluskó báttyó egészségére! Ha lehet, akkor egy kicsit szaporán, jó!?
OTTÓ - Mit beszéltetek az öreggel?
ADOLF - Mindenféle zagyvaságot, ami csak éppen eszünkbe jutott.
ALFRÉD - Ezért kár volt annyit várni.
ADOLF - Muszáj egy kicsit az öreggel beszélni, eleget unja magát idefenn. Azért nem volt annyira rossz beszélgetés... Na gyerünk!
Mindenki félbehagyja előző tevékenységét, felkászálódnak a helyükről és újra körbeülik az asztalt.
PÁSZTOR - Ha már ilyen jól összegyűltünk először igyatok ti, megérdemlitek, sokat dolgoztatok ma.
GYÖNGYI - De Gyula bácsi...
PÁSZTOR - Semmi de, igyatok az egészségemre, majd én is iszom a tietekre. Igazán lehetek előzékeny, ittam eleget életemben.
Veszik a flakont, szerre mindenki meghúzza. Aztán a pásztor kezébe kerül a palack.
PÁSZTOR - Egészségünkre!
Mindenki int neki. Nagyot húz belőle, kezd köhögni. Annyira erőlteti a köhögés, hogy átvált fulladozásba. Röfögését nem tudja abbahagyni, minden egyes erősebb köhintésnél egyet inog a csutakján, míg véle együtt felborul. A nem messze lévő kőbe belerittyenti a fejét. Vér csordul ki a füléből, halántékánál lassan lefolyik. Erre mindenki felszökik a helyéről. Van, aki ijedtében kiabálni kezd, mások meg csitítják őket.
HENRIETTA sivalkodva, - Jaj! Jaaaaajjj!!!
ADOLF - Úristen, mi történt
Egy idő után körbeveszik a pásztort.
GYÖNGYI - Jaj Istenem, nem mozog!
EVELIN - Én jó előre mondtam, ne jöjjünk ide ki. Úgy be vagyok ijedve.
HENRIETTA - Jaj, mindjárt elájulok! (El is ájul a vér láttán.)
Alfréd a pásztor mellére teszi fejét. A szívdobogását szeretné hallgatni, de az megállt.
ALFRÉD - Meghalt.
Mindenki kővé dermedve áll egy percecskét.
OTTÓ - Most mi a frászt tegyünk?
GYÖNGYI - Gyerekek, hol vagytok? Ferike!
A gyerekek megérkeznek.
GYÖNGYI - Menjetek a faluba de gyorsan, és mondjátok meg, hogy meghalt Gyula bácsi! Tudjátok kiknek kell! Baleset történt...
FERIKE - Édesanyámnak?
GYÖNGYI - Igen, neki, csak siessetek, jó!
GYEREKEK - Jó...
A gyerekek is megmeredtek, addig amíg Gyöngyi oda nem szólt.
GYÖNGYI - Induljatok már! Hamar, hamar!
A gyerekek elszaladnak.
ADOLF - Mi is elmegyünk segítségért.
EVELIN - Nekünk muszáj menni?
OTTÓ - Gyöngyöském, szépségem, ugye itt maradsz, amíg visszajövünk?
GYÖNGYI - Persze.
Ottó felveszi az előbb elájult hölgyet és a többiekkel együtt sietve kirobognak a látótérről. Gyöngyi meg odamegy Gyula bácsi teteméhez és rendje módja szerint sírásba kezd. Arra lesz figyelmes, hogy fényesség támad Gyula bácsi körül. Gyula bácsi felül.
GYÖNGYI könnyeit törölgetve, - Azt hittem, hogy meghalt?
PÁSZTOR - Úgyis van.
GYÖNGYI - Akkor mégis, hogy tud beszélni?
PÁSZTOR - Minden lehetséges. Aztán nem ijedj meg tőlem kislányom. Itt a hegytetőn csak te látsz élve. Most mennem kell mert várnak, de ígérem vigyázni fogok rád.
GYÖNGYI - De mit mondjak, ha nem találják a testedet?
PÁSZTOR - Na végre, milyen más amikor tegezel! Ne se búsulj, ők azt találják itt, amiben hisznek. Meglátod minden a legnagyobb rendjén fog menni.
GYÖNGYI - Találkozunk még?
PÁSZTOR - Bármikor, amikor csak szükség lesz rám.
Elbúcsúznak egymástól. A pásztor meg eltűnik, mint szamár a ködben.
Kis idő múltán Gyöngyi észreveszi, hogy közelednek valakik. Panni jön nagy dirrel - dúrral, aztán szép sorjában mint a kacsák, a férje, Adolf, Ottó és Alfréd. Egy tárgát hoznak magukkal. Mindenki a pásztor teteméhez siet.
Panni sírva, - Jaj szegény ember! Pista nem is tudja! Ha megtudja még jobban megkókul (46) szegény feje...
GÉZA - Én itt maradok, majd szólok neki, amikor beérkezik a nyájjal.
ADOLF - Tegyük fel a tárgára (47)! A hegy aljába van a kocsi, igyekeznünk kell, mert sötétedik!
OTTÓ - Óvatosan!
Gyöngyi szemével nézve: a semmit felteszik a tárgára, nagy nehezen. Néhányat nyögnek melléje. A súly alatt kissé megroggyannak. Gyöngyi nagyot néz. ők pedig lehajtott fejjel beszélgetve elballagnak. Alfréd még egyszer hangoskodik.
ALFRÉD - Ugye megfogtátok rendesen?
A TÖBBI CIPELőS - Igen. Persze. Természetesen. Sötöbö.
PANNI - Most már eleget segítettél Géza, menj vissza. Te kell az esztenánál maradj.
GÉZA - Meggondoltam magamot. Amíg Pista az esztenához ér, addig a faluból küldünk valakit. Most inkább hazafelé tartok, mert fáradt vagyok.
PANNI - Kit lehet ilyenkor kiküldeni?
GÉZA - Ha pénzről van szó, akkor kerül ember is...
PANNI - Ilyen jó pásztor még nem lesz egy, mint ez a Gyula.
GÉZA - Dehogynem, van még sok jó ember a világon, és azok között pedig akad olyan es, aki a pásztorságot kedveli.

Lassan már csak hangfoszlányok hallatszanak. Mikor eltűntek a színről, megjelenik a pásztor. Fény követi minden léptét. Ugyanolyan szutykos, mint eleinte, csak sokkal derűsebb.
PÁSZTOR, a közönséghez, - Ne bámuljanak így rám! Ne féltsenek engem. Tudhatnák, most egészen jó helyen vagyok. Végre én is hazatértem... De ha szükség van rám csak szóljanak, mert én ott leszek és segítek. Isten magukkal!
Félúton újra megfordul.
PÁSZTOR - Na, menjenek csak haza szép nyugodtan.
Kimegy, de rögtön visszatér.
PÁSZTOR - Menjenek már!

VÉGE

Borbé Levente
Összehozva 1999-ben.
ÍRVA: 1999 nyárvégén és ősz elején.

SZÓMAGYARÁZAT

vótam - voltam
maradjunk a kitudjánál - maradjunk annál, hogy valaki tudja-e?
esztena - fejősjuhászattal kapcsolatos szállásgazdaság
megnyekkenti - itt azt jelenti, hogy, keresztbehúzza a tervet
megént - megint
ca - csak
bé - be
es - is
mindgyá - mindjárt
há - hát
fajtákot - fajtákat
kókoskodnak - bolondoznak
eppeg - éppen
desnya - édesanya
rea - rá
gyámbászni - csintalanul elbánni véle
eregel - lassú léptekkel halad
úgyes - úgyis
ejsze - lehet, hogy..., azt akarod mondani, hogy...
rea - rá
lágyták - tátott szájú
lepcsegőd - lebzselőd, beszélőkéd
azokot - azokat
vagyes - vagyis
kambacsol - szédelegve érkező, akinek van célja csak ráérős
lütyü - akármilyen folyadék, itt szeszes ital
merkel - rosszal, haragszik
mecsergés - dallamtalan csúnya éneklés
elbaunkolják - elmecsergik
hántam - ebben az esetben vertem
csummantani - cuppantani
mecskenés - részegedés
rötyötölés - buzgó beszélgetés
leheppen - szinte esve ül le
derécselés - kellemes beszélgetés
putyukálni - édesgetni
zsummogni - beszélgetve mérgelődni
keptelán lapi - acsalapu
hutyuró - karó
vacskolni - gyúrni, erősen tapogatni
finnyások - válogatósok
fosztos - rongyos
pirimókos - cicomás, kiöltözött
szemöldökük merezgetik - mérgesen /csodálkozva vagy ijedten megvonják szemöldökük
staneszli - papír zacskó
még jobban megkókul - még bolondabb lesz
tárga - négy felől fogható és rajta bármit szállítható eszköz.