A helyesírás története. A magyar írásbeliség kezdetéig nyúlik ez vissza, a tihanyi alapítólevélig (1056), tudomásunk szerint először tettek kísérletet arra, hogy latin betűkkel magyar szavakat írjanak le. Probléma onnan származik - van egy betűkészlet (latin) és egy hangkészlet (magyar) és a kettő nincs szinkronban egymással - vannak hangok, amire nincs jel és vannak jelek, amire nincs hang. Kezdetben nagyon nagy az ingadozás az írásmódban - ahány szkriptórium, annyi megoldás. Szinte kaotikus sokszínűség állapotából indul el. A következő állomás a reformáció kora - könyvnyomtatás elterjedése - még mindig nagy az ingadozás - ahány könyvnyomtató műhely, annyi féle megoldás - de sokkal kevesebb könyvnyomtató műhely el tudja látni az országot - ez kevesebb műhelyt és kevesebb eljárást jelent. Ekkor jelenik meg a Biblia, ez a nagy tekintélyű szöveg normává válik bizonyos mértékig. Heltai Gáspár prédikátor nyomdász - nagyon sokat tett a mai magyar betűállomány kialakításáért. Kazinczy és a nyelvújítás kora - a nagy viták kora.
Fontos vita a jottista - ipszilonista vita.
Ipszilonista - mennyünk | Jottista - menjünk
A vita lényege - mi legyen a helyesírás legfontosabb szabálya - kiejtés szerint vagy analizáló módon? Ezt Kazinczy döntötte el a jottista részre - ebben teljesen igaza volt, ez messze magasabb rendű helyesírási elv. Az alapelvek megfogalmazódtak - MTA létrejöttével és különösen nagy lendülettel 1867 után - megfogalmazzák a magyar helyesírási szabályzatot, ez közmegegyezéssel szentesített helyesírási norma - mindmáig ezt követjük. Az alapelv nem változott idáig, csak kis részek.
A négy helyesírási alapelv:
1. fonetikus
2. Analítikus
3. Hagyományőrző írásmód
- ide a magyar szavak 2 csoportja tartozik
- az ejtéstől eltérően írt családnevek és az elipszilonos szavak köre
4. Egyszerűsítés elve (szignifikáció)
- gazdaasszony - gazdasszony, balatonalmádi-i - balatonalmádi, sakk+val -
sakkal (n. sakkkal).