Óvakodj a törpétől! Ifjúkoromnak ez a bornírt krimiparódia-vígjáték filmcíme ugrott be, mikor legújabb témám vezérgondolatát keresve az “Óvakodj a csodatévőktől” nyitómondatra gondoltam…

Gyakori jelenség a lovasvilágban, hogy egy képzetlenebb lovas valami problémával küzdve tanácstalanságában segítséget keres, és balsorsa egy mágushoz sodorja. “Majd én rendbe teszem! Megcsinálom! Kijavítom!” etc. – rikkant a mágus. És lőn! A csodatévő fölül lovadra, csinál, amit csinál, tesz, amit tesz, lesz, ami lesz. Rossz esetben nagyokat rúg-rángat-rikoltoz-pálcáz-sarkantyúz. Ezek jól látható, föltűnő jelek, – aha, gondolod, itt van az eb elhantolva, ez a rejtély titka, a titok nyitja, a kulcs! Még rosszabb esetben minden látható, felismerhető gesztus nélkül egyszerűen megy körbe-körbe, előre-hátra és a ló csinál mindent, mint a parancsolat, úgy, amint neked sohasem – a sárga irígység rágja szívedet! Hogy lehet ez!!! Jószándékú csodatévő miközben a lovon ül, segítőkészségét bizonyítandó szózatokkal él hozzád. “Nézd csak, ezt csináld, így kell, ez a helyes módszer” stb.

A “nem csodatévő” szimplán csak igazi lovas, oktató: – “lovasoktató” ilyesmire nem pazarol időt! Egy dolog t.i. hogy egy érett, képzett, rutinos lovas, aki már elért egy jó szintet, de mindenképp fölötted áll tudásban, avagy legalább is magabiztosabb, dominánsabb nálad, “keresztül tud-e menni” a lovon adott esetben?! Ez az idézett szlogen annyit tesz magyarán, rá tudja-e kényszeríteni akaratát a kérdéses helyzetben? Más dolog pedig, hogy ha ezután azonnal helyet cseréltek, neked is megy-e?!

A legtöbb esetben itt a csapda! Gyakran előfordul, valószerű, hogy neked is sikerül, ha talán nem is oly símán-flottul, mint a csodatévőnek. Ez azzal a szomorú eredménnyel zárul, hogy föllélegzel: aha! van oldva a “probléma”, ennyi volt, kész, kössz!!! Később, talán már legközelebb, de mindenképp rövid idő múlva jön a hideg zuhany! Nem fog működni a dolog! Mivelhogy nem is működhet!!! Nem lenne természetes! Miért?!? Hát azért, mert a ló és lovas egy egységet alkot, a lovaglás “dialógus” (párbeszéd) vagy kérdés-felelet játék. Akció-reakció!

Ha egy japánnal próbálod megértetni magad, de nem tudsz japánul, marad a testbeszéd, mint a kommunikáció legősibb, legkezdetlegesebb, de mindenképp egyetlen és utolsó esélye. Ha ebben nincs bizodalmad, avagy mindenképp biztosra akarsz menni, nincs más hátra egy “japántudót”, tolmácsot kell találnod. Fordítsuk le ezt most esetünkben, értelmezve “lovasnyelvre”!

A ló “japán”, semmit sem ért “emberül”! Az ő nyelve a testbeszéd, és a te dolgod, hogy azokat a gesztusokat megismerd, elsajátítsd és alkalmazd, amik számára megfelelők. Ha magad nem “beszéled a japánt” (a lovassegítségek nyelvét), és “tolmácsot” fogadsz, ő megérteti lovaddal, hogy mi a föladat, a ló meg is teszi azt neki! Ha az illető nincs a helyszínen, és nem “beszél” a lóhoz (nem ő ül rajta és lovagolja!), nem is történik semmi! Ennek ellentmondani látszik,az a tény,hogy sokszor a csodatévő és a “lovas” aktuális gyors helycseréje után mégiscsak “működik” a dolog valahogy! Ohó! Hó! Sőt! Hohó!!! Akkor itt valami sántít?!? No,ne aggódjunk, azért nem annyira…:-)))

Van máááásik! (Mondá Eötvös bácsi, a zenebohóc.) Azaz van rá ésszerű, logikus, hiteles, érvényes magyarázat. Mint azt már mondottam volt, több ízben is: – a ló érzékeny állat! “Emlékszik” ugyanis miközben érzékeli, hogy ez már nem “ugyanaz”! Hasonlít,hasonlít, de nem ugyanaz! Ugyanakkor emlékszik, hogy az előbb a jó, hibátlan, tökletes, de ha ez nem is igaz, mindenképp egy érvényes, domináns, reveláns segítséget kapott. Addig, míg az előző “élmény” (benyomás) hatása hat (7,8,9…:-))), másképpen szólva “ki nem párolog belőle”, csinálni fogja, amit kértél. Magában elrendezi: jó-jó, nem szuper, nem az igazi a dolog, de talán épp gyöngébb pillanatod van, talán valamiért nem megy úgy, ahogy előbb, de azért értjük mi ezt…

Az idő viszont könyörtelen! Telik-múlik és egyszer csak nyoma sem marad az előző hatásnak, csak a nyilvánvalóan hibás, rossz, tökéletlen kivitelezés. Innen pedig kétfelé ágazik az út. Alternatíva, hogy a ló jóindulatára bízzuk, “megérti-e” mit akarunk, akár a japán, ha tört japánsággal, gyalázatos, a fölismerhetetlenségig rossz kiejtéssel mondunk neki valamit, amikor főleg a partnerünkön múlik, “megfejti-e” mit akartunk mondani. Másik esetben hibátlan, jó kiejtésű, kifejezést használunk félreérthetetlenül!

Az lenne az igazi és valóságos CSODA, ha erre minden tanulás, gyakorlás nélkül spontán képesek lennénk. (Vagy, ha nem csoda, akkor zsenik vagyunk, született lovasok!) Miután e fölvázolt lehetőség bízvást állíthatom szerfölött ritka, mondhatnánk párját ritkítja! – marad a “járt út”, a gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás(=tanulni, tanulni, tanulni, ahogy a nagy lovas, V.I.Lenin monta volt…:-)))

Sapienti sat! Ha meg nem halok,folytatom!

Vissza a tartalomhoz…