LOVAGLÁSFILOZÓFIAI LECKÉK, avagy LOVAGLÁS(ról) MÁSKÉPP… No.16 |
|---|
Mottó: “Az igazság szadizmus, szalonképes formában” |
A ló mindig lefelé nivellál, avagy az ábácé fontosságáról. |
Boldog emlékű, Istenben megboldogult Jó Apám mondása volt: “Jegyezd meg fiam, az ember mindig lefelé nivellál!” – ami, ha magyarul (közérthetően) szeretnénk mondani, valahogy így hangoznék: Az ember mindig a dolog könnyebbik végit fogja meg…
Pontosan itt arról van szó, hogy a dolgok közti szintkülönbségek a dolgok természete szerint igyekszenek kiegyenlítődni, azonos szintre, harmóniába-összhangba kerülni. Azonban a dolgok természete roppant érdekes mód nem az, hogy az alacsonyabb szint kapaszkodik föl a magasabbra, hanem épp ellenkezőleg! a magasabb szint süllyed le az alacsonyabbra. Ami, ha jól meggondoljuk, éppen hogy logikus, merthogy így kényelmes, így kevéssé fáradságos 
Bár, nem így hasznos!
Különösképpen nem, a ló-lovas-lovaglás viszonyában nézve.
Mert mily szép is lenne, ha az ember kezdő-amatőrszintű fia(lánya) venne egy nagytudású, magasan képzett lovat, s attól szépen eltanulna rögvest, azonmód üstöllést, de izibe minden tudást, s ezzel fölfelé nivellálva, a saját alacsonyabb szintjét a ló magasjáéra tornászná. De, -mint azt mindannyian számos példa alapján bízvást/bizonyosan állíthatjuk! – ha hébe-korba elő is fordul ilyesmi (kivétel számba mennően!), az semmi esetre sem általános és az esetek zömére épp ellenkezőleg jellemző!
Hisz hány meg hány esetről szól a fáma, mikor a gyönge képzettségű lovas jól képzett lovat vett, amit rövid időn belül “lenullázott” igénytelen, színvonaltalan, technikailag képzetlen lovaglásával.
Ez már csak a világ legtermészetesebb dolgai közé tartozik, és a ló alaptermészetéből, a tanulási készségből fakad. A ló ugyanis szüntelen tanul, méghozzá alkalmazkodásos tanulás formájában. Ez ugyanis az evolúciós kényszer, a túlélés, a szelekció törvénye.
( Magyarul: megszoksz, vagy megszöksz, szökési esély nélkül, viszont kiszelektálódási rizikóval! )
Ha mármost a lónak igénytelen, rossz technikájú, hibás lovaglást kell elszenvednie, akkor ezt hősleg torelája, de természetesen egyidejűleg alkalmazkodás formájában lefelé nivellál. A lónak MINDEN megtanítható, szó szerint BÁRMI, legyen elég “okos Hans” példája. (Aki nem tudná miről beszélek, kalapálja be a gugli keresőjébe az idézetben szereplő szövegelemet).
Nos, tehát! 100 szónak is 1 a vége, (azaz, hogy a szót ne szaporítsam!), ahhoz, hogy a lovunkat megfelelően tudjuk használni, vagy képezni, az elvárt szintre, a lovaglás technikai alapjainak magabiztos (hogy ne mondjam: SZUVERÉN) alkalmázási képessége szükségeltetik.
Valaminek a szuverén tudása pedig 2 alappiléren nyugszik. S ezek: a dolog elemi részeinek (elemeinek)ismerete, és azok kreatív alkalmazásának képessége. Mit kell ezalatt értenünk? Az elemi részek a lovaglás technikai “ábécéjé”-t foglalják magukban, a kreatív alkalmazás, a lovaglási föladatok kivitelezése, az adott körülmények közt, az adott lóra adaptálva.
Mit értsünk a lovaglás “ábácéje” kifejezés alatt? Kis kitérérőt kell tennem, az érthetőség érdekében, induljunk el a “káyhától”…Mi is a lovaglás nyelve? A nálam okosabbak, többek rég leszögezték: a
TESTBESZÉD!
Lovaglás terén mit tekinthetünk testbeszédnek? A lovon ülő lovas által adott segítségeket. Hány ilyet ismerünk? Ülés (testsúly, testtartás, súlypont a szinonímái), csizma (lábszár), szár (kéz). (Nem térek most ki ezek mamtematikai, %-os arányára fontossági sorrendjük tekintetében, a lovaglás folyamatában értve.)
És, máris hoppá! Hászen ez csak 3 elem, egy valamirevaló ábécé, meg akár több 10 karakterből is áll! No! segáz! Maradjunk a realitások talaján! EZ az ábécé ugyanis egy technikai jellegű, mesterséges, “művi” alkotású jelrendszer, még ha a ló természetes ingerlékenységén és anatómiai működésére alapuló is. Márpedig, csak hogy 1 közismert analógiát mondjak!, mindenki hallott a Morze-ábécéről, ami össz-vissz 2 db jelre, egy rövid (ti) és egy hosszú (tá) hangjelzésre, és ezek ismételt kombinációira épül. A lovaglástechnikai ábéácénk ettől máris fejlettebb-bonyolultabb, hiszen 3 elemet kombinál
Igazi ábécéhez illően, ezzel a 3 lemmel, kifogástalanul és tökéletesen ki tudjuk fejezni a lovaglástechnikai kevésszámú “testbeszéd” fogalmát: Melyek is ezek? Célszerűen (dialektikusan!) ellentétpárokba rendezve: indulj-állj, lassíts-gyorsíts, irányváltás (testpozicionálás: állítás-hajlítás) jármódváltás (lép-üget-vágtáz). Az utolsó kettő nem dialektikus ellentétpár, ami kivételként csakis erősíti a szabályt
Azonban, aminthogy az ábécé betűiből alkotott szavak (fogalmak) is az élő nyelvekben, ez az ábécé is kettős funkcióval bír. Egy alapfunkció, a praktikus, használati “lókezelő lovaglás” (hétköznapi beszéd-hobbyzás)) és egy alkalmazott, “speciális funkció”, (művészi kifejezés-versenyzés) értelmében. Aminthogy nagyon más képet mutat a ló természetes, spontán lépése, és az összeszedett, (lovaglástechnikailag-művileg befolyásolt) lépés, hogy csak egy szimpla, tán a legegyszerűbb példát említsek. Aminthogy ég és föld van a kisgyermek spontán dallamos gőgicsélése, és az operaénekes áriázása között, hogy valami magasabb síkra is értelmezzem.
Sic itur ad astra! – mondták a régi latinok, és mondják a művelt japánok, már akik jezsuitákhoz jártak iskolába, ahol a képzés alapja a klasszikus görög-római kulturkörre épül
Minden lecke, tanóra, oktatás végére didaktikailag elmaradhatatlanul kívánkozik az összegzés, a konklúzió, a tulság levonása. Esetünkben mi lenne ez?
SENKI SE LEHET JÓ LOVAS, IGAZI LOVAS BIZTOS TECHNIKAI ALAPTUDÁS NÉLKÜL!!!
Az irodalmi Nobel-díjas, is az általános iskola első osztályában az ábécé tanulással kezdi. És csak a nyelv pontos, és tökéletes elsajátítása után alkotja meg művészi meterremekeit….
Sapienti sat…