Mert kérdem én, hogy jön a csizma az asztalra, az alázat a lovasba… )) Kissé érthetőbbé téve, a szemléletről, viselkedésről mondom ezt. Ne úgy álljak a lóhoz, hogy ha már fölkucorodtam a hátára, ugyan csináljon meg nekem mindent, bármit, akármit, de izibe’ üstöllést! Már csak azért, mert én vagyok, aki vagyok, a nagyhatalmú sündisznócska oszt kész, passz! A csuka parancsára!!! – mely szólást gyermekkori mesében hallottam… Neeem!

Az állítás első fele oké, az igény rendjén való: valóban az a cél, hogy a ló mindig, mindenkor, minden körülmények közt abszolút perfekt módon együttműködjön, végrehajtson. Viszont nem mindegy, hogy mire föl. Ha Japánba utazom, nem várhatom el, hogy bármit mondok bárkinek, bárhol magyarul, minden további nélkül simán megértse és érdemben reagáljon rá! Ha én úgy gondolom, egy nagy rúgás a ló oldalába, avagy egy otromba rántás a száron, vagy bornírt gyiázás vagy más hasonlók tökéletesen világos, egyértelmű és elég: ugyan mire föl?!? Miért köteles ló azt, úgy és ahogy én teszem azonmód parírozni?

Ez nem így van. Ha együttműködést, konszenzust várunk a lótól, vele is “lóul” kell beszéljünk! A ló beszéde, mint tudjuk, testbeszéd. Tehát az alázat ebben az estben nem más, mint az eltökélt, jószándékú, maximális igyekezet, hogy maradéktalanul, de a lehetőségek szerint legjobb tudásunk szerint elsajátítsuk a kívánt technikát és annak szelíd-szolid, minimális, épp csak jelzésszintű alkalmazását. Mint már arról volt szó, a ló hiperszenzibilis (nagyon érzékeny!) állat. Kevesebb több! Biztos megérted, nyájas olvasóm, ha egy markáns példát hozok.

Tételezzük föl, hogy nagyon szerelmes vagy, régóta epekedsz szíved királynőjéért (királyáért! – nem kívánt törlendő, értelemszerűen… )) s egyszerre csak egy romantikus pillanatban jelentőségteljesen és olvadón füledhez hajlik és rebegé alig hallhatóan lehelve: szeretlek drágám! Mennyei zene ez, a szférák hangja, bülbülhang, szeráflant…de ugyanez ezer decibelekkel harsogva-üvöltve, dobhártyaszaggatóan…Na ugye, már kapiskálod, mire gondolok!

Na szóval ez mind, meg ilyesmik, az alázat!

Sapienti sat! Kevesebb több! Azért -még- folytatom

Vissza a tartalomhoz…