S íme, a kedvenc anekdotám:

Az Ősz Mester teljes erőbedobással oktatja zöldfülű tanítványát. Elkeseredetten, minden eszközt megragadva próbálja kért föladat kivitelezését megvalósíttatni lovasával, de kudarcot vall. Részletesen, logikusan, értelmesen magyaráz, emeli a hangerőt, szuggerál, pantomimelve “előjátssza” a szükséges mozdulatsort, stb.

Végül, utolsó szalmaszálként, leparancsolja a lovast, maga kecmereg a nyeregbe és a szemléltető oktatást, a pedagógia csúcsát, a személyes példát választja. Bemutatja a gyakorlatot, többször, ismétli több nézőpontból, felhívja a figyelmet kiemelten fontos mozzanatokra.

Egyszerűen briliáns az előadása, melynek csúcsán felkiált, tanítványához intézve: Látod? Annak arcán nem villan meggyőző reflex, mire tovább fokoz, kétségbeesetten: Nem látod?!? Mivel láthatóan semmi fény az éjszakában rezignálta vonja le a következtetést: Na látod!!!

Mi ebből a lényeg? Igazán jól akkor lovagolsz, ha segítségeid “láthatatlanok”! Külső szemmel szinte észrevehetetlen, apró rezdülések legyenek a segítségek. A ló hiperérzékeny, csak jelzésekre van szüksége. Minél kevésbé kifejezett (erős) a segítséged, annál inkább kérésnek, irányításnak veszi a ló, és nem pedig durva, erőszakos, ijesztő, kellemetlen-kényelmetlen ingernek, amire nem célirányos választ, hanem természetszerűleg tiltakozást nyilvánít.

Ez akkor is igaz, ha vannak elrontott lovak, akik szakszerűtlen, hibás, durva lovasoktól “tanultak” és ennek megfelelő “válaszokat” mutatnak a lovaglás közben. Nagyon rövid idő alatt (de tényleg!) azonban az ilyen ló is felfigyel, ráérez és elfogad finoman adott segítségeket is és látható megkönnyebbüléssel, természetesen “áll át” a helyes vágányra. Ne feledd! finoman kezdeni, és fokozatosan növelni a “nyomást”, az alkalmazott segítség erejét még mindig ésszerűbb és praktikusabb, mint egyből ajtóstul rontva a házba riasztó, agresszív módon föllépni.

Sapienti sat! Remélem a gyakorlatban is kipróbálod tanításomat! Lovad érdekében mondám…

Vissza a tartalomhoz…