Játsszunk el gondolatban a következő történettel! Képzeljünk el valakit, aki erősen eltökéli, hogy világszínvonalú zongorista lesz. Nem tököl hát, nem lacafacázik, rögvest be is szerzi a világ zongoraiparának csúcstermékét. Ezután vesz néhány órát, elsajátítja a legkezdetlegesebb technikai alapokat, majd az egyedi, kíváló, csúcsszuper hangszer birtokában koncertezni kezd, és mindent elsöprő, frenetikus sikert arat, világhírnévre tesz szert. Látom leki szemeimmel, de inkább hallom lelki füleimmel, amint olvasóm így kiállt: Hohó! Ácsi! Nem addig van az a…! Hát a hosszas tanulás, verítékes gyakorlás, a lassú, időtrabló fejlődés meg a többi!!! Hol marad?!?

Érdekes, hogy ez a szemfüles és bölcs, kritikus szemlélet nyomaiban sem fedezhető föl a lovaglás világában. Számtalan tanítvánnyal akadt dolgom, akik óriási ambíciókkal és igen erős elhatározottsággal jelentkeztek be, kijelentve: mindenképp meg akarnak tanulni lovagolni. Nem sajnálnak sem időt, sem fáradtságot, legyek nagyon szigorú, kemény, következetes, ne ismerjek tréfát és kegyelmet az okításban, szóljak a legkisebb hibáért és egyáltalán…:-))) Ehhez képest megdöbbentő módon, úgyszólván pillanatok alatt, 1-2 óra leforgása elég volt a kezdeti lendület, nagy akarás elillanásához!

Sokat töprengtem ezen, miért van ez így, hogy is van ezzel, mik az okok? Végül azt találtam, a vizuális benyomás lehet a megtévesztő! Ha megnézünk egy jó lovast, aki szuverén, tehát lovával egységben, összhangban, harmóniában dolgozik az annyira sallangmentes, minden komplikációt, extra nehézséget kizárónak tűnik, hogy első gondolatunk nem lehet más: na, ez nekem is menni fog, ebben aztán semmi különleges, semmi megoldhatatlan-kivitelzhetetlen nehézség nincs! Még nagyobb csapda, ha kezdő tanulót, vagy ügyetlenebb “haladót”, ígénytelen lovast látunk lovagolni! Azonnal,magától értetődőn adódik a sommás, megföllebbezhetetlen ítélet: így én is tudok… (Sőt! Implicite ebben már “benne van” a meggyőződés, hogy nekem jobban is menne!!!)

Ennél már csak egy lehet rosszabb! Mikor fölül a páciens, tényleg a léztező legfelületesebb, legprimitívebb “használati utasítást” hanyagul, figyelmetlenül, “félfüllel” meghallgatva máris úgy tevékenykedik, nagy buzgalommal, mintha hosszas kiképzéssel, nagy gyakorlattal egyenértékű több éves tapasztalat birtokában tenné! Hiába is érkezik ilyenkor akármilyen jószándékú segítség, baráti tanács,szelíd figyelmeztetés, etc. – lepereg róla! Ha maga a tanuló lesz is elégedetlen kis idő múlva a hatékonyságával, akkor is egyetlen lehetséges magyarázatot tart elképzelhetőnek: rossz a ló! Kiindulási példánkra utalva, ez úgy fest, mint amikor hamisan játszom zongorámon a “Boci,boci tarka” opust, és ezt a hagszerre fogom. Ha odaül elé más, és kifogástalanul lejátsza?! Akkor is a lóban van a hiba!!! (Most már újfent visszaugorva a saját témánkra…:-)))

Számtalanszor lejátszottam ezt, és soha még nem hallottam tanítványtól, hogy ő akkor valamit rosszul csinál(t), nem tud(ott). Mindig sz@r volt a ló, esetleg, ha udvarias akart lenni, megkockáztatott egy “Feri bácsi nálam jobban tud lovagolni” bókot. De eltántoríthatatlan meggyőződés sugárzott belőlük, hogy a lónak kutya kötelessége szót fogadni, parírozni, produkálni az elvárt tevékenységet. A másik, ebből szervesen levezethető, egyenesen következő tanulság az, hogy ha a ló “sz@r”, le kell cserélni, venni egy másikat, természetesen drágábbat, mert az biztos többet tud… Ez igaz is! Szerintem is így van: – ideig-óráig!!!

A ló ugyanis pont olyan, mint a zongora! Minél jobb, annál drágább! De ez semmi többet nem jelent, mint annyit, hogy csakis a hozzá való viszonyt, a használat, a kezelés, a működtetés módját, színvonalát tükrözi vissza. Ami “működtet”, ami az eredményt okozza, a sikert hozza az nem más, mint a TUDÁS!!! Erről meg már úgy emlékszem, mintha leszögeztem volna, csakis a tanulás, gyakorlás, ISMÉTLÉS eredményezheti…:-)))

Sapienti sat! Folyt köv.!

Vissza a tartalomhoz…