A könyvben rejlő kincsadomány, az olvasás, mindig is előkelő helyet foglalt s foglal el hétköznapjaimban. Néha mentsvárként, máskor pedig segítőtársként kitartóan ott volt s van mellettem, mint hű barát. Olvasási szokásaim az életkorom igénymértékéhez igazodva váltakoztak.
A hajdani iskolai kötelező olvasmányokon túl el egészen könyvtárosi mivoltomig mindig azt olvastam el, aminek a témája többet adott, megragadott. Jelenleg, szakmabéli emberként két olvasási szokásom alakult ki egymástól függetlenül, azt is lehet mondani párhuzamosan haladnak, ,,kéz a kézben" egymás mellett. Az egyik a szakmám iránt érzett kötelezettségbe torkollik, a másik pedig a szabadidőmbe.
A szakmabeli követelményekhez igazodva olvasmányaim menetében igyekeztem kihasználni a könyvtár jelenlegi adottságait, egy adott témán belül pedig kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket. A reklámoktól kezdődően, a műsorújságokon keresztül benne van minden egyes információközlő ,,olvasmány". Ilyenek a lexikonok, szótárak, szakkönyvek és a művészet csodás káprázatán keresztül az irodalomelmélet sokasága, és végül, de nem utolsósorban maga az irodalom. Ehhez természetesen felhasználom a Világháló adta lehetőségeket is. Tudom, merész vállalkozás (habár kívülállónak kevésbé tűnik úgy), amibe fejszémet már több mint tíz esztendeje belevágtam, de másként nem sikerülne megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a mai világ diktál. Ha nem teremteném meg ezt a bűvös varázst, nem tudnék ajánlani könyveket, másnemű olvasmányanyagokat, és eligazítani érdeklődő táboromat a keresés labirintusában. Valamelyest résen kell hogy legyek a mában, és figyelnem a felkínálkozó anyagokat, amelyek információáradatában csónakázva kellő éberséggel ki tudom fogni azt a szükséges olvasmányt, esetleg annak feldolgozási módszerét is, amely a kedves olvasó, kereső, használó kedvére lehet (van).
Nos, térjek rá a szabadidőm adta olvasmányi bűvkörömre. Elmondhatom, hogy a tömérdek hír, ami átjáró házként használja elmémet, csodálatos útmutatóként hasznosítható az olvasás szabad égisze alatt.
Az olvasási szabadságom sem tiszta és végtelen, mivel elsősorban lányaimnak kell megfelelnem. Igaz, ők rugalmasak, és hamar ráharapnak, arra, amit kínálok, imigyen korlátozottságomban is nyitott kapuk tátongnak. Az ők felhozatalukban inkább az irodalom foglal helyet. Szeretik a verseket, meséket, érdekes rövidebb-hosszabb történeteket, s a gyerek-, valamint meseregényeket is. Mostanság a magyar népmesékből, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor, Móra Ferenc műveiből olvasgatok nekik, főleg az őszi és téli évszakokra írtak érdeklik őket, és Csipikét (minden nap egy-két fejezetet), még nem értünk a történet végére... Jóleső érzés a felolvasás, örvendek, hogy két-háromévnyi szünet után visszaköltözött életembe. Azért is szeretek felolvasni barátaimnak, feleségemnek, akár több részletben regényeket is, mert a mű hangsúlyát jómagam adom meg. Kedvenceim közül felolvasni könnyebb feladat, mivel már valamelyest ismerem a művet. Így szólalt meg ,,hangos könyvként" Bulgakovtól A Mester és Margarita, Voltaire Candideja, Ibsentől Nóra, Milnetől Micimackó, Exupérytől A kis herceg, valamint Weöres Sándor, József Attila, Szilágyi Domokos, Wiliam Blake, Nichita Stănescu, Marin Sorescu versei is. Igaz, nem egy egyszerű közlési mód, hiszen a felolvasás bűvköre felelősségre kötelez, mivel kissé eltér a csöndes olvasás világától. Ilyenkor igyekszem kipréselni egyéniségemből a legtöbbet, a helyénvalóbb mondanivalót, mert azzal új világot teremtek, amelynek kapuőre hallgatóközönségem, s annak lereagálása a kissé bolondosnak tetsző színjátszó szerepemhez igazodik.
Most pedig jöhet, amit ténylegesen csak a magam lelki üdvösségére, annak táplálására és tisztítására áldozok. Az olvasmányok sokszínűsége kiskoromban másként hatott rám, nem hagyott nyugodni. Általában amit tanácsoltak szüleim, tanáraim, barátaim és nevelőim, afelé hajolva irányultam, s követtem a divathullámokat is, ameddig rá nem jöttem arra, hogy elsősorban mi a fontos számomra, milyen (főleg irodalmi és filozófiai) mű adott és ad többletet, azt a bizonyos pluszt, amivel jobban megértem a körülöttem zajló világot, s természetesem magamat, és szerepemet ebben az elég érdekes emberi világban. A számtalan mesén kívül az első ,,komolyabb" olvasmányaim közé tartozott Jókai Mór néhány regénye, Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma, Gárdonyi Géza Egri csillagok című alkotása, Móra Ferenc Kincskereső kisködmöne, Rejtő Jenő munkái stb. Aztán a már jól ismert műveket olvasgattam, már csak a népszerűségük végett is. Úgy gondoltam, azok átmentek már az olvasói vélemények és a kritika szelektáló kereszttüzén. Természetesen, ha némelyik mű ,,megfeküdte a gyomromat" rögtön letettem, jöhetett a másik... Később már merészebb voltam és igyekeztem a kortárs szerzők világát is kóstolgatni. Manapság már gyakrabban teszem. Ez időben olvasgattam Dante Isteni színjátékát, Ibsen drámáit, a Kalevalát, Cervantes Don Quijoteját és a görög filozófusok műveit, itt kiemelném Platont. Az akkori kortárs szerzők közül Bodor Ádám, valamint Sütő András, Olosz Lajos írásai hagytak nyomot a lelkemben.
Szerencsésnek tartom magam, mert a hajdani olvasási szokásaim szilárd alappillérei voltak a családom és a baráti társaság, amelynek minden tagja böngészett, és ahol szabadon kinyilváníthattuk véleményünket (főleg barátok között) az éppen szóba kerülő műről. Sok érdekes és hasznos, s egyben szórakoztató napot éltem meg e nagyszerű lehetőséggel megkoronázott olvasótársaságban. Sikertörténetemet megszépítette és titkos régiókba terelte, a mások által ajánlott könyvek többsége, amelyek magukba rejtve beszéltek az ajánlott könyv tulajdonosának lelkivilágáról is. Volt, amikor a dolgok másként sültek el. Jó példa erre, amikor egyik gyerekkori pajtásom szerre adagolva, egyenként, könyvek sokaságát nyomta kezembe, és én semmi kételkedés és gyanú nélkül elolvastam, hogy jobban megismerjem személyét, mire hónapokkal később kiderült, hogy ő maga egy fikarcnyit sem olvasott, hanem az elmondásaimba és elméleteimbe kapaszkodva világosította meg elméjét az éppen szóban forgó könyvek kapcsán. A rossz csak az volt benne, hogy ezek az ezoterikus olvasmányok (Gyógyító kezek, Éld az életed stb.) nem igazán kötöttek le, durván fogalmazva végignyúztam minden egyes lapját. Amikor világossá vált a turpiság óvatosan kezeltem azt a dolgot, hogy bármit a kezembe nyomnak rögtön el is olvassam.
Hogy milyen könyvek hatottak rám? Ilyenkor az irodalmi vonalat szeretem emlegetni. A magyar szerzők után főleg az orosz művek nyűgöztek le, természetesen, a nagy nyugat-európai klasszikusok és a dél-amerikaiak közül is néhány belopta magát a szívembe. A fentiekben ezek közül a felolvasott műveknél már említettem néhányat. Magyar szerzőktől Móricz Zsigmond Úri murija, Kosztolányi Pacsirtája, Karinthy Frigyes Így írtok ti kötete, Tamási Ábelja, Bodor Ádám Sinistra körzete, Karácsony Benő művei, Bajor Andor novellái hatottak rám leginkább. A külföldi szerzők palettája sokkal szélesebb, az említetteken kívül Erich Maria Remarquenek a Három bajtársa, Falubertnek a Bovarynéja, Salingernek Magasabbra a tetőt ácsok és Franny és Zoeey kötetei, Tolsztoj Gyónása, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, Marqueznek a Száz év magánya, Alekszandr Zsityinszkij Tükörlépcsője, Hrabal Gyöngéd barbárokja, és Franz Kafka eddigi ismert összes műve. Igazából ennél tágasabb a felhozatal, hiszen ideig-óráig (azt hiszem, sokan vagyunk így) sokkal többen hatottak rám. A szerzőnélküli alkotások - a népmeséktől kezdődően az utolsó botra rótt írásig - mindig is érdekeltek, és gondolataiknak menete egyből megfogott, ezért a mai napig is szívesen olvasom őket. Itt e hatást gyakorló művek megemlítésénél még néhány gondolat erejéig maradok Kafkánál, hiszen a Kastély című regénye mélyen hatott rám. Nem valék húsz esztendős még, amikor elolvastam. Szörnyű érzéseket keltett bennem, amelyeket pár hónapig magammal hurcoltam. Sajnos, az akkori meglátásom a mű mondanivalója kapcsán nem sokat változott. Az a bizonyos ördögi kör, amelynek egyik alappillére a mai világban is a bürokrácia, jelenleg is úgy virágzik, mint hajdan, ahol a józanság és a tisztánlátás háttérbe szorulva követheti az álvilág által teremtett imázst. Szerencsémre nem ragadtam le Kafkánál és e kötet után sokkal derűlátóbb könyveket olvasva sikerült kilépnem kelepcéjéből, anélkül, hogy nagyobb kárt okozott volna bennem. Még néhány gondolat erejéig hozzátenném, hogy barátaimra nem így hatott ez a mű, egyesekre sehogy. Azt mondták olyan, mint egy vasúti menetrend, hiszen mindkettőből megtudsz valamit. Ez így is van rendjén, sohasem lehet tudni, hogy milyen olvasmány fogja meg igazán az embert.
Hogy mit szeretek mostanság olvasni? Természetesen elsősorban irodalmi műveket, de természetemtől fogva nem idegenek számomra a filozófiai, történelem-földrajzi vonatkozású, és részben egyes természettudományi művek sem. Az esztendő meglepetést okozó olvasmányai között tartom számon Barabási-Albert László Villanások és Behálózva című munkáit. Mindkét köteten lehetett rágódni, nem is keveset. Érdekes megvilágításban bontakoztatta ki gondolatait, és meggyőző érvekkel próbálta alátámasztani, azt hogy minden mindennel összefüggésben van, s ezért hatást gyakorol egymásra, valamint azt a gondolatot, hogy minden kiszámítható, vagyis nincsenek véletlenek.
Azt hiszem, nem érdemes véka alá rejteni azt sem, hogy éppen mit böngészgetek e december esti napokon szívesen. Tehát, a jelenlegi kötet, amelyet elmerülve lapozgatok, és ami fő helyen áll olvasmányaim között az Orbán Zsolt és Bicsok Zoltán ,,Isten segedelmével udvaromat megépítettem..." Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Nagyon szeretem minden szempontból megközelíteni letűnt múltúnk kultúrájának gyöngyszemeit, ami tartalmas emlékével léleknemesítve hozzám is szól, mert közvetetten, vagy közvetve részese vagyok ennek az örökségnek. Igen, mert az élő múlt a jelenben tovább biztat a még létező kincseink megbecsülésére, s ha kellő ráfigyeléssel és felelősségérzettel közelítjük meg értékeinket, akkor a jövőben majd ontani fogja ennek a helytállásnak a gyümölcsét. Nem tudok közömbös lenni e felleltározott történéseket bemutató olvasmány iránt, s mivel belső világom része is mindez, és mint más itt élő nemzetünk fiainak, úgy nekem is közöm van hozzá.
Az olvasás fogalmát boncolgatva elmondhatom, hogy minden kis szöveg számomra az egész kenyér szemernyi morzsája, az a szellemi táplálék, amelytől megkapom azt a bizonyos felfrissülést, amitől napról napra feltöltődöm.
Az olvasás mindig a segítségemre siet, megnyugtat és megerősít hitemben.
Az olvasás által egyre többet észreveszek a világból, s részleteiben kutakodva nem merülök el a körülöttem lévő káoszban, mivel tudom rendszerezni és megalapozni azt a rendet, ami nyugtató, hiszen ott én vagyok az egyedüli rendező, s ha jól birtokolom, akkor hatásával csodákra képes dolgokat lehet művelni.
Soraimat apám gondolatával zárnám, aki tizenéves tudálékosságomra azt mondta ,,Hiába a tudás, ha nem lehet kibogozni mi micsoda benne. Olyan az egész, mint egy összedőlt könyvtár". Értettem a szóból. Azóta igyekszem rendet tartani, szépítgetni, óvni belső könyvtáramat, hogy az elolvasott művek és egyéb információk áradata felajánlásom során kellően célba érjen másoknál.
Borbé Levente, 2011 decembere.