SZÉKELY HÍRESSÉGEK

  Néhány esztendővel ezelőtt elindítottam a Fenyőszegi Cserekjék lapomban a SZÉKELY HíRESSÉGEK sorozatot. Igyekeztem kiemelni időrendi sorrendben a legfontosabbakat. Remélem, nem hagytam ki egyetlen nagy embert sem, ha mégis, akkor mindenki tegye hozzá azt a hiányt.

 A székelyek között sok a lázadó, nem is csoda, hiszen kiváltságos helyzetben voltak századokon át. Ezt a kiváltságot néha a hatalmon lévő fejedelmek, királyok, császárok (mikor kihez tartoztak) csorbították. Bizony az ilyesmi nem maradt szó nélkül, még akkor is, ha meg volt torolva.
- I -
Első nagy emberünk, akiről szó lesz egy igazi lázadó.

  DÓZSA GYÖRGY (székely származása miatt Székely György néven is említették) feltételezések szerint 1470-ben született Dálnokon (Maksa községhez tartozott, a volt Sepsiszék egyik faluja, ma Kovászna megye része). A korabeli források alapján negyven esztendős lehetett 1514-ben, halálának idején. Lófő-nemes családból származott. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel. Apja a vitézi rendhez tartozott, nem sokat foglalkozott fiának neveltetésével, a lényeg az volt, hogy megkedveltesse véle saját "mesterségét", éppen ezért a feltételezések szerint György nem sajátította el az olvasás tudományát sem. Édesapja halála után Makfalvára (Maros megye) került, szerény körülmények között tengette életét. A fiatal Györgyöt az apjától kapott örökség, a katonai pálya vonzotta. Elég korán katonának állt.
   Többször ellenkezésbe került a székelyek törvényeivel, de aztán kitűnő katona lett belőle. Több végvárban is szolgált, adatok hiányában nem tudjuk pontosan, hogy hol. Szapolyai János az 1513-as török elleni hadjáratában, mint lovaskapitány vesz részt. E hadjárat után a nándorfehérvári őrségben tesz szolgálatot. 1514. február végén győztes párviadalt vívott a szendrei lovas spáhik (török lovas vitéz) vezérével, az epeirosi (görögországi terület) Alival. II. U László (Magyarország, Horvátország és Csehország királya) vitéz tettéért kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte. A király egy falut is ajándékozott neki, s engedélyezte, hogy családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen. Ugyan ebben az év áprilisában Bakócz Tamás esztergomi érsek kihirdette a törökök elleni kereszteshadjáratot. Az esztergomi érsek a keresztes hadsereg vezérévé választotta. Katonák híjában parasztokat tóboroztak a hadseregbe.
   1514 májusában Magyarország területéről a nemesség mellett mintegy 40000 fős paraszti had gyűlt össze. A nemesség és a táborba szálló parasztok hamar összeütközésbe kerültek egymással. Bakócz a kialakult helyzet végett leállította a toborzást. Dózsa ennek ellenére összeszedve a környékbeli táborok népét és a török ellen indult. Báthori István temesi ispán szétverte a keresztesek Maroson átkelő előőrseit. Erre válaszolva másnap Dózsa György megostromolta és felgyújtatta a nagylaki várat, ahol Báthori nemeseivel a győzelmet ünnepelte. A keresztes hadjárat átcsapott parasztfelkelésbe. Dózsának már nem volt megállása, több környékbéli birtokossal együtt kivégeztette Csáky Vilmos csanádi püspököt is.
   A paraszthadsereg három hadtestre osztva sorra elfoglalta a Maros menti várakat. A harcok átcsaptak a szomszédos területekre is, de már nem volt olyan egységes a hadtest, mint eleinte. Dózsa a pesti táborban maradt, helyette öccsét, Gergelyt küldte a szétforgácsolódott csapat élére, azonban Gergely hadát szétverték, hasonló helyzetbe kerültek az ország többi részén harcoló parasztcsapatok is. Ez idő alatt Dózsa György Temesvárt ostromolta. Szapolyai János erdélyi vajda 20 000-es sereggel temesváriak segítségére sietett. A megfáradt parasztsereg ekkor megadta magát. Dózsa György és testvére Gergely fogságba esett. Tetteiért elítélték és csúfosan kivégezték. A kivégzés felülmúlt minden emberi méltóságot. Levetkőztették meztelenre, lábainál kötözték meg, tüzes vassal megkoronázták, majd később izzó vastrónra ültették (vastrón egyes források szerint nem volt). A fejét levágták és a testét négyfelé vágva, bitófára függesztették ki. A kivégzésben saját katonái vettek részt.
   Sajnos a nemesség a dolgozó parasztjait nem akarta elveszíteni, ezért igyekezett megtorlással kordába tartani őket. Lehetséges, hogyha problémák nem merültek volna fel a nemesség és parasztság között, győzelemre vihették volna a török ellenes hadjáratot Dózsa Györggyel, s talán neki is más lett volna a további sorsa.
   Információ: Márki Sándor: Dósa György, M.T.T, Budapest, 1913; Erdély története, A.K., Budapest, 1989; Glatz Ferenc: A magyarok krónikája, M.K., Budapest 199; Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája, A.K., Budapest, 1983.

- II -
  SZÉKELY MÓZES - Erdélyi Fejedelemség egyetlen székely fejedelme Lövétén született 1550-ben (?), egyes feltételezések szerint Székelyudvarhelyen 1553-ban, és Brassóba hunyt el 1603. július 17-én. Arcképének átörökítése Bethlen Farkas történetíró nevéhez fűződik. Udvarhelyszéki lófő család sarja. Unitárius vallást gyakorolta. Apja Literáti Székely János volt az első székely sókamarás. Felesége Kornis Anna. Fiatal éveit Sófalván töltötte. 1850 körül sófalvi kamarás, később Udvarhelyszék főkapitánya és főbírója lett. Báthory István erdélyi fejedelem oldalán harcolt a Habsburg-pártiak ellen. Merész és bátor vitézként állta a sarat a harcokban. Egyik vitéz tettéért Báthory az erdélyi fejedelemség főparancsnokává választotta. Báthory István (Lengyelország királlyá választása után) hadnagyaként harcolt a "lengyel király" oldalán 1576-1585 között Oroszország ellen. Báthory vitézségéért "szentelt lovaggá" ütötte. Rettegett Ivánnal kötött béke után hazatért Erdélybe. Ekkor nevezte volt ki Báthory a sófalvi sóbánya kamaraispánjának. Báthorytól nemesi címet is kapott, habár akkoriban a székelyek többsége nemesnek számított, viszont a fejedelem részéről kapott földadomány valóban nemes gesztusnak számított.
   Eredményes katonai tettei alapján világossá válik, hogy a Báthoryak hű embere volt. 1595-ben részt vállalt a Szinán Pasa elleni hadjáratban majd 1599-ben Báthory András oldalán harcolt a Selimbări ütközetben. Báthory Andrásnak és később Mihai havasalföldi vajdának lett a fővezére. Azonban 1601-ben szembefordul Mihai vajdával és Basta tábornok rémuralmával is. Megkísérelte Báthory Zsigmondot újból trónra segíteni, később pedig a goroszlói csata után a császárellenes hadsereg élére állt.
   A gorószlói vereséget a tövisi vereség követte. Basta hatalma kezdett megszilárdulni, Székely Mózes látván győzelmének véglegességét a törökökhöz menekült. 1602-ben Erdély felszabadítása érdekében Temesvárral kezdődően Pécset, Székesfehérvárt és Pestet is érintve szervezte meg hadseregét a Habsburg-pártiak ellen. 1603-ban pedig török segítséggel betört Erdélybe. Fejedelemmé választásának idejét 1603. április 15-26. közötti dél-erdélyi katonai táborozásának idejére teszik. Ott a Vaskapu melletti táborban, saját katonái kiáltják ki fejedelemnek. A fejedelmi cím hivatalos felvevésére 1603. május 8-án kerül sor (más dátum szerint május 3.), amikor sikerül kiűzni az ellenséges csapatokat Gyulafehérvárról, az akkori fejedelemség fővárosából. 1603. májusa és júniusa között Székely Mózes az Erdélyi fejedelemség nagy részét felszabadította, Basta zsoldosait pedig kiűzte az országból. A Habsburgok által felajánlott szövetséget elutasította. A Habsburgok ezt követően Radu Serban havasalföldi vajdát bízták meg, hogy támadja meg a függetlenségpárti erdélyieket, miközben felbíztatták a csíki és háromszéki székelyeket is. A székelyek két pártra szakadva harcoltak egymás ellen...
   A véres csatában 4000 magyar és székely halt meg. 1603. július 17-én a Habsburg-párti székelyek és a Radu havasalföldi vajda elleni harcban a Brassó melletti csatában vesztette életét. A halott fejedelem fejét levágva az ellenséges csapat egyik vezére Radu vajdához viszi, testét titokban a brassói Michael Weiss bíró temeti el saját kertjében. Basta a csata után diadalmasan tér vissza az országba, megtorolja az ellene való lázadást és hadserege, pedig korlátozás nélkül garázdálkodhatott, 1604-ben távozott kifosztva az országot. Információ: Erdély története a kezdetektől 1606-ig. A.K., Budapest, 1986; Sebestyén Mihály: Erdélyi Fejedelmek, Mentor, Marosvásárhely, 1994; Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes. Erdély Székely Fejedelme, Székelyudvarhely, 2007; Történelem 4. 1500-tól 1789-ig, Reáltanoda Alapítvány, Gyoma, 1997

- III -
APÁCZAI CSERE JÁNOS
  Művelődéstörténetünk egyik kimagasló alakja volt. Sokat tett az írástudás terjesztésében. A hazai oktatásügy megreformálását tűzte ki célul. 1625-ben született Apácán (ma Brassó megyéhez tartozik - szászul Gist). Anyagiakban szegény, de szellemi értékekben gazdag szabad székely családból származott. Szellemi felemelkedésében két tanárember hatott rá, a kolozsvári Porcsalmi András, aki magánutón is tanította, és Bisterfeld János Henrik tanító, akik az enciklopédikus tudásra ösztönözték őt. Tanulmányait az Apácai iskolában kezdte (elemi ismereteket és az alapfokú latintudást itt sajátította el), majd Kolozsváron és Gyulafehérváron folytatta, ahol már megismerkedett a puritánus eszmékkel. Kolozsváron a grammatikai (nyelvtan), poétikai (költészettan) és retorikai (szónoklattan) osztályok elvégzése után a gyulafehérvári kollégium akadémiai tagozatán filozófiát és teológiát tanult.
   Tanulmányai befejezése után a marosvásárhelyi latin iskola igazgatói-rektori állását kínálták fel neki, de nem fogadta el, mert Bethlen Gábor által létrehozott alapítvány jövedelméből Geleji Katona István erdélyi püspök külföldre küldte tanulni. 1648.-tól pedig Hollandiában jár egyetemre nagyrészt Ultrechtben, ahol megismeri a kor új filozófiai eszméit (Descartes érdekli a legjobban), és ott találkozik az angol puritanizmussal (anglikán vallás megtisztítása a katolicizmus maradványaitól, valamint világi beavatkozástól), amelynek lelkes híve lesz. Ott tartózkodása alatt tanulása csiszolása végett ellátogat Francia, Belga és Angolhonban.
   1651-ben doktori fokozatot szerez. Ebben az esztendőben veszi feleségül egy gazdag ulterchti családból származó lányt, Aletta van der Maetot. Apósánál laktak egy ideig, ahol hozzákezdett 1652 őszén az első nemzeti enciklopédia (Magyar Encyklopaedia) megszövegezéséhez. 1653 nyaráig művének elkészült fejezetei nyomtatásban is megjelent. Ugyanebben az esztendőben hazahívták Erdélybe. Feleségével és gyermekével a Gyulafehérvári Akadémia gimnáziumi tagozatán kezd tanítani költészetet, gondolkodástant, ékesszólást, héber és görög nyelvet, valamint latin klasszikusokat. 1654-ben nyomtatta ki Gyulafehérváron a Magyar Logikácska tankönyvét. 1656-ban puritán vallási nézeteiért II. Rákóczi György megfosztotta állásától, s elűzte Gyulafehérvárról. Lórántffy Zsuzsanna közbenjárásával a kolozsvári középfokú tanintézetbe kerül. Itt iskolavezetőként dolgozott. 1655 áprilisában a tűzvész pusztította iskolának egyetlenegy termét lehetett használni. Kolozsvári beköszöntő beszédét (latin nyelven tartotta) az iskola, mint tanintézet fontosságáról tartotta "Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól". Többek között újjáépíttette a tűzvész pusztította iskolát, tanítása mellett tanulmányokat írt.
   Apáczai ideje alatt a Kolozsvári Gimnázium egy olyan intézménnyé vált, ahol igazán tanítottak és tanultak, hasznos és fontos ismeretekre tettek szert a diákok. Iskolateremtő munkásságát Lorántffy Zsuzsanna és Barcsai Ákos fejedelem is nagyra értékelte. 1657-ben meghal első gyermeke. 1658-ban írja Apáczai a Vita az értelemről című filozófiai művét. 1659 első hónapjaiban vitairatot készít Az eredendő bűnről címmel. Egészen fiatalon, 35 esztendősen halt meg tüdőbajban. Hamvait a Házsongárdi temetőben helyezték el 1660. január 9-én (egyes források szerint 1659 szilveszterén). Nem sokkal halála után meghal második gyermeke és felesége is.
   Fő művei: Magyar Enciklópédia (14 rész) - kora tudományos eredményeiről ad átfogó leírást, amelyhez hozzátartozik egy kis nyelvújítás is. Művének főbb pontjai: Alapvetés - ismeretelmélet, matematika, geometria, mechanika, Természettudományok –csillagászat, földrajz-fizika-kémia, biológia-fiziológia-pszichológia, állattan-növénytan-ásványtan, városépítés-mezőgazdaságtan, Humán tudományok - történelem, erkölcstan-államtan-iskolaszervezettan, Teológia, Az emberek magaviseletéről. A magyar Enciklopédia az erdélyi kollégiumokat befejező ifjakat célozta meg.
   Kézikönyvként használták, sokat segített a tanításban is. Tanulságos olvasókönyv Apáczai Iskolaenciklópédiája –nyelvtanulásról, műveltség elsajátításáról, tanácsadásról (eredményes tanulás, kitartás, pénz, módszertan, iskolaszervezés).
   Információ: Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia,Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977; Apáczai válogatott munkái, Tanulók könyvtára - Ifjúsági könyvkiadó, Bukarest, 1965 ; Erdély Rövid története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989; Pukánszky - Németh: Neveléstörténet, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994.

- IV -
MIKES KELEMEN 1690-ben született Zágonban, Háromszéken (ma Kovászna megye), református köznemesi család sarjaként. Édesapja Mikes Pál a Thököly hű embere volt. Thökölyiek felkelésében apját a Habsburg császári katonák elfogták és a fogarasi börtönbe vetették, ahol halálra kínozták. Édesanyja Torma Éva néhány év özvegység után férjhez ment Kövesdi Boér Ferenchez. Ebből a házasságából két gyereke született, azonban a kislány korán meghalt. A fiú, Kelemen féltestvére József, anyja tanácsára, felvette a Huszár nevet, mivel huszári családból származott.
   Kilenc éves lehetett Kelemen mikor édesanyja újból férjhez ment. Életében is változás állt be, mivel mostohaapja katolikus volt, a család is átkeresztelkedett erre a hitre. Tíz éves korától kezdődően a zágoni iskolába tanult, ahonnan Kolozsvárra került a jezsuita kollégiumba. Benedek Elek szerint Mikes itt tért át a protestáns hitről a katolikusra. Három esztendei ottléte alatt megtanult latinul írni és olvasni. A tanítással mégsem volt megelégedve. 17 esztendősen kerül II. Rákóczi Ferenc udvarába nagybátyja Mikes Mihály (Rákóczi egyik tábornoka) ajánlásával. 1707 tavaszától a fejedelem apródja. Ettől a perctől élete összefonódik a Rákócziéval. Rákóczi udvarának nevelő hatása hamar meglátszott az íjú Mikesen, itt ismerkedett meg a francia irodalommal is. Rákóczi az 1703-ban indított szabadságharca, amelynek célja Magyarország teljes függetlensége lett volna 1711-ben elbukott. Mikes követte a fejedelmet vállalva a száműzetést is. Elsőként Lengyelföldre mentek. 1713 januárjában Franciaországba érkeznek, és 1717 őszéig maradnak ott. Ott tartózkodása alatt sajátítja el a francia nyelvet és a levélformában való írást.
   Franciaföldi évei alatt Mikes Rákóczival meglátogatja Angliát is. Az 1717-es erdélyi országgyűlés kimondta Mikes száműzetését és az örökségtől való megfosztását. 1717 szeptemberében III. Ahmed szultán hívására Rákóczi 40 fős csapatával, köztük Mikessel, Spanyolország partjainak érintésével Törökországba megy. Első állomásuk Galliopoliban volt. Itt kezdi írni Mikes naplóját levélformában. 1718-ban az európai nagyhatalmak megkötötték a passzarovici békét. A törökök megtagadták a bujdosók kiadását, a szultán 1720 áprilisában a Konstantinápolytól távolabb fekvő Rodostóba telepítette (Tekirdag) őket, ahol fejedelem csapatával együtt a Márvány-tenger melletti városkában rendezte be új otthonát. Édesanyja minden követ megmozgatott, hogy hazatérhessen, csak amnesztiáért kellett volna folyamodjon, de a fejedelem iránti hűsége végett Törökhonban maradt. Egyetlen nagy szerelme Kőszeghy Zsuzsika sem várta haza, időközben férjhez ment az idős gazdag Bercsényi Miklós grófhoz. Bercsényiné férje halála után (1726) átköltözik Lengyelhonba.
   Mikes élete ezután nyugodt, de ugyanakkor egyhangú volt. Napjait leginkább olvasással töltötte. Bujdosótársai az évek során megritkultak, és mikor Rákóczi is meghalt (1735), élete egyre sivárabbá vált. 1738-ban mikor a török szultán elismeri Rákóczi Józsefet Erdély fejedelmének, Mikes már nem olyan nagykedvvel vesz részt az új fejedelem expedícióján. Először Csernavodára érkezik, onnan pedig Bukarestbe megy, ahol a vajda örömmel fogadta. Követségbe indult a moldvai vajdához. Útját Zay Zsigmonddal Foksánig folytatta, majd Jászvásárvba (IaSi) ment. Az oroszok közeledése végett visszament Bukarestbe. A szultán látván Rákóczi József sikertelen kísérletét Mikest és társait visszarendelte Rodostóba. Egyetlen élménye maradt csak, hogy láthatta távolról szülőföldje határát, az erdélyi hegyeket. 1741-ben hazatérési kérelmét Ausztria császárnője, Mária Terézia elutasítja. 1758-tól ő lett a bujdosók vezetője (törökül - básbugja). Több emberrel levelezik, így értesül az otthoni helyzetekről. 1761-ben hal meg pestisben.
   A Törökországi levelek művét Rákóczi fejedelem ösztönzésére kezdte írni Rodostóban. Két szereplője van a levélíró száműzött és annak képzeletbéli nagynénje (P.E. grófné). A mű 207 levélből áll. Főművét Rákóczi egyik szolgája Kulcsár István őrizte meg és tőle került a bécsi magyar irodalmi társaság egyik tagjához, Görög Demeterhez, aki továbbadta Kulcsár Istvánnak. Kulcsár örököseitől 1858-ban Toldy Ferenc vásárolta meg és adatta ki újból. írásai nagyon jó elbeszélőkészségről tanúskodnak. Fantáziája, mesélőkedve, székely csavaros eszű humora egyaránt megtalálható műveiben. Több francia nyelvű művet dolgozott át és fordított le magyarra. Kétség sem fér hozza, hogy irodalmunk egyik kiemelkedő alakja, a magyar rokokó próza igazi mestere.
   Információ. : Benedek Elek: Nagy magyarok élete, Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1979;Hopp Lajos: Mikes és világa, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1973; Mikes Kelemen: Törökországi Levelek, Utószó - Veress Dániel, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1988; Veress Dániel: A rodostói csillagnéző, Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1972.

– V -
Baróti Szabó Dávid 1739. április 10-én született Baróton (Sepsiszék - Bardóc fiúszék), Háromszéken (ma Kovászna megye). Elszegényedett székely nemesi család sarja. Édesapja, mint huszár, katonaságnál teljesített szolgálatot, de fiából mindenáron tanul embert akart faragni. Gyerekkorát szülőföldjén töltötte. Apja fiát 18 esztendősen (1757) beadta a székelyudvarhelyi jezsuita rendbe. Szerzetesi próbaévei alatt körbejárta Magyarországot. Székelyudvarhelyen, Trencsényen és Szakolcán tanult. 1761 és 1763 között Nagyszombaton bölcsészetet hallgatott. 1763-tól tanári és papi állást töltött be Kolozsváron, Nagyváradon, Egerben, Besztercebányán, Nagyszombaton, Székesfehérváron és Kassán. 1773-ban írta első klasszikus mértékű verseit. Ugyanebben az esztendőben Mária Terézia pápai rendeletre feloszlatta a jezsuita rendet, Baróti az esztergomi egyházmegye papja lett. 1774-ben tanári állást kapott Komáromban, ahol barátságot kötött egyik tanítványának családjával a Virten lakó Pyberékkel. 1777-ben Kassára helyezik, ahol sikerült kiadnia első verseskötetét.
   Kassán ismerkedik meg Kazincyval és Bastányival, akikkel közösen szerkesztik a Magyar Museumot. Kassán köztiszteletnek örvendő, diákok körében pedig közkedvelt tanár volt. Az említett klasszikus triásznak a legjelentősebb költő tagja. Kortársai a klasszikus verselés apostolaként emlegették. 1799-ben vonul nyugdíjba, Virten telepszik le a Pyber család pedig nyugodt és gondtalan napokat biztosít számára. 1819-ben hunyt el az említett Virten. Vallomása szerint nem költőnek készült, próbálkozását a kíváncsiságával magyarázta, hogy vajon magyar nyelven vagy német nyelven "perdül-e" jobban a klasszikus metrum. Első versei alkalmi költemények és barátaihoz írt episztolák, amelyek a napirendjének, étrendjének leírásáról szólnak. A jezsuita szerzet feloszlatása mélyen hatott rá, kesergő versei már igazi költői alkotások. Vallásossága mellett a nemesi-nemzeti eszmék tükrözték gondolatait verseiben, példaképpen megemlítendő az 1777-ben írt A magyar ifjusághoz költeménye.
   A ledőlt diófához című költeményét szintén a nemesi-nemzeti mozgalma ihlette. Költeményei konzervatív politikai nézeteket foglalnak magukba, inkább az ősi harcos erényeket magasztalja. 1780-as évek táján három papköltő Baróti, Rájnis és Révai Egy időben próbálkoztak a klasszikus verselés meghonosításával. A prozódia (irodalomban - a verstannak a hangsúly, hosszúság, mértékkérdéseivel foglalkozó része) vitában szembekerült Rájnissal és Révaival. A vitát Rájnis kezdeményezte de, mindketten támadták Baróti merész költői nyelvét. Baróti a vita lezárta után továbbra is a székely nyelvjárást tartotta mértékadónak.
   Műfordítói munkássága jelentős. Magyarra fordította Vaničre francia jezsuita Paraszti majorság című latin nyelvű gazdaságtanát. 1794-ben Miltont is fordított. Legjelentősebb fordítómunkája Vergilius művei voltak. Vergiliustól befolyásolva magamagának írt latin nyelven költeményeket. Prózai alkotásai inkább leíró jellegűek. 1777-ben írt a Komáromi földindulásról. A történetet mitológiai mesés elemekkel tarkítja, amelyben a Hold istenasszonya, Cinthia, szövetkezik a Szél, a Víz, a Tűz isteneivel és megbosszulja Komárom városát, amiért kedvelt törökjeit elverte. Drámai költeményei is kevésbé jók.
   Tudományos munkái kevés jelentőséggel bírnak. 1784-ben jegyzi le a Kisded szótárt, amelyet a ritkábban használt korabeli magyar szavak ABC szerinti hexameterekbe való szedése teszi érdekessé. 1800-ban készül el az Ortographiai és grammatikai észrevételek című munkája.
   Információ: Deákos költők - Életrajzi adatok: Császár Elemér, Franklin-Társulat, Magyar Irodalmi Intézet és könyvnyomda, Budapest, 1914; Szerb Antal: Magyar irodalom története, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1992; Új Magyar Irodalmi Lexikon., Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1994.

– VI -
Körösi Csoma Sándor 1784. március 27-én született (április 4.?) a mai Csomakőrösön (a hajdani Kőrösön) Kőrösi Csoma Sándor (Orbai szék része volt, ma Háromszékhez tartozik, azaz, Kovászna megyéhez) egy szegény sorsú kisnemesi család hatodik gyerekeként. Édesapja, Csoma András, gyalogos székely határőrként állta a sarat, békeidőben pedig saját földjét művelte. Édesanyja Geste Krisztina. Hat esztendős korában került be a falusi iskolába. Itt sajátította el az írást-olvasást, a számtant, jártasságot szerzett a történelem, földrajz és vallás, ének-zene terén is. Később a latinnal is megpróbálkozott. Már akkoriban nagy érdeklődéssel volt népe iránt. Érdekelte maga a székely és a magyar nép eredete. Pénzhiány végett szülei nem tudták továbbtanítatni. Így maradt egy ideig otthon, ahol a gazdaságba dolgozott. 1799-be Édesapja Kónya Sámuel bíztatására elvitte gyerekét Nagyenyedre és beíratta az ottani iskolába. Szülei beíratás után egyetlen forintot sem költöttek rá.
   A serdülő fiú az iskolában szolgált. Jó tanulása jutalmául tanulmányai második évében felmentették a munka alól. Harmadik évtől újból magának kellett előteremtenie a mindennapi falatot és a tandíjat is ő kellett előteremtse. Pénzét beosztotta, és ügyelt a tartalékaira is. 1802-től a kollégium szigorlatának letételéig (1815-ig) 5000 forintot spórolt meg. Diákévei alatt veszti el szüleit. Ismeretszerzésben leginkább a földrajz-történelem és a nyelvek világa vonzották. Megtanult görögül, németül, de valamennyit tudott franciául, és a hébert is kezdte tanulgatni. Gimnázium elvégzése után a bölcsészeti teológiára ment. Később tanulmányait a németországi Göttingenben kamatoztatta. Visszatértekor Kolozsvárra járván útlevél ügyben találkozik Kenderesy Mihállyal, aki anyagilag támogatja Kőrösi keleti útját.
   Belső-Ázsia felé tervezte útját, ezért gondolta, hogy elsajátítja az orosszal rokonnyelvek egyikét. Így tanult Zágrábban szerb-horvátul és szlovénul. Visszatérve értesül, hogy nem kaphat útlevelet, de kis határátlépővel Bukarestbe veszi útját, ahol törökül tanul. Másfél hónapi tartózkodás után 1820 januárjában lóháton Szófiába érkezik, ugyanez év februárjában már Konstantinápolyba (Isztambul) érkezik, de a pestis miatt Énoszba kényszerül. Innen hajóval megy Alexandriába, ahol találkozik Schafer József Kovácsmesterrel. Egy szír hajóval folytatja útját Larnaca nevű ciprusi városba, majd Szidonba és Beirutba időzik. Egy másik hajóval Tripoliszba, később Latakiába utazik, Allepó (Haleb) városától indul neki keletnek. Pohle Ignácz Csehországi kereskedőtől megtudja, hogy Szwoboda Antal magyar származású ügynöke Bagdadban tartózkodik. Ofránon (Mardiron) és Muszulon át tutajjal megérkezett Bagdadba. Hat hét után Perzsia felé veszi az irányt. Lóháton egy tevekaravánhoz csatlakozva Hamadon keresztül megy Teheránba. George Willock angol nagykövet vendégszeretetébe részesült négy hónapon át, aztán tovább indult Meshedbe. A környékbeli zavargások végett csak egy fél esztendő múltán tudott továbbmenni. Kőrösi Teheránba írt levelére későn jött a válasz hazájából, így a pénztől elesve, már egy karavánnal Bokharába ment.
   A türk rablók és az orosz támadók végett Szamarkand felé vette az irányt, aztán a karavánnal együtt Kabul (Afganisztán) felé indult, több mint 3000 méteres hágón keltek át. Kabulba két francia tiszttel folytatta útját Pesavárig. Napoleón volt két tábornoka rábeszélte Kőrösit, hogy tartson vélük Lahoréba. Ott töltötte napjait, amíg ki nem tavaszodott, aztán kelet felé Amritszárba ment, ahol Dzsammumon keresztül sikerült Kasmírba érnie. Banihál hágón átkelvén Dzsélám folyó völgyébe érkezvén Szringál felé haladt tovább. Három hét után William Moorcroft angol kormánymegbízottal Lehbe indult. Kőrösi megkapta tőle a Giorgi olasz hittérítő által írt tibeti szótárt. A könyvben rögzítve volt a tibeti vallás, nyelv és az ország földrajzi viszonyai is. Moorcroft kérésére orosz nyelvű levelet fordít angolra. E próbatétel után támogatás kap az angol úrtól a tibeti nyelv elsajátítása érdekében. Titokban azt is reméli, hogy párhuzamot tud vonni a magyarok és a tibetiek története között. Több hétnyi tanulás után George Trebeck táborában Kasmírból Lehbe utazott, majd Zanglába követte útját. Az indiai Ladákh tartományba kezdte meg tanulmányait Szangje Puncog tudós láma szerzetes segítségével. 1823 nyarától kezdődően másfél dolgoztak együtt. Ez idő alatt Kőrösi elsajátította a tibeti nyelvet megismerkedett a tibeti irodalom gyöngyszemeivel. Tápláléka a zsírós és sós jaktejjel felöntött tea volt. A helyiek Szkander bégnek nevezték. A téli -20 - -30 fokba is képes volt tanulni a kilenc négyzetméteres cellájában társával, a lámával.
   Kőrösi Csoma Sándor a klasszikus tibeti nyelvet dolgozta fel. Tartózkodása alatt megfigyelte, hogy a magyar nyelv rokonságot mutat a keleti nyelvekkel. Ez után Szultánpurba megy, majd innen Zanglától ötszáz kilométerre fekvő Szabáthpurba érkezik. A furcsának tűnő viselkedése és nyelvtudása gyanút keltettek a helyiekben (nem-e kémkedik), de végül is rájöttek, hogy értékes ember, és támogatást is kapott további kutatásaira. Baséhr tartományban Kanamba városában nem talált olyan szerzetest, aki ismerné a tibeti nyelvet, végül a délebbi Pukhtal városában folytatta tanulmányait. Az ottani láma hiányos támogatása végett visszaindult Szabáthuba, a Brit-Kelet-Indiai társaság pedig megvonta tőle az addigi támogatást, mert megjelentettek egy tibeti nyelvszótárt. Kőrösi sok hibát fedezett fel benne. Erre az észvételére újból támogatást kapott, és régi láma barátjával Kanamba menve folytatta tevékenységét. 1830 őszétől megbízatása lejárta után Szabáthuba, majd Kalkuttába megy. A kormány két esztendőre fizetést biztosított számára. Elkészítette a tibeti nyelvtant, 1934-ben pedig az első tibeti-angol szótárt. A szótár címlapjára felírta származását: "Székely-magyar Erdélyből", azaz Siculo-Hungarian of Transylvania. Ugyanebben az esztendőben a Bengáli Ázsiai Társaság tiszteletbeli tagjává fogadta. 1832-ben otthonról híreket kapott, Teheránból pedig megérkezett a pénze. További elgondolásai között szerepelt a magyarok őshazájának keresése. 1833-ban A Magyar Túdós Társaság levelező tagjául választotta. További három évre hosszabbította meg indiai tartózkodását. 1836-ban Titaljában szanszkrit és bengáli nyelvvel foglalkozott.
   Kalkuttai visszatérése után könyvtárrendezéssel, tanulmányok írásával foglalkozott. Kőrösi legalább tíz esztendőt a könyvtárba szeretett volna dolgozni, de úgy érezte kutatnia kell.Utolsó útja előtt végrendeletet írt, amelyben mindent az Ázsiai Társaságra hagyott. Bhutánon keresztül Mongóliába készült. Szikkim határán maláriát kapott, amit csak Darzsilingbe fedezett fel.. Sziligurtól Darzsiling felé vette az irányt, itt várta az engedélyt, hogy Tibetbe utazhasson, sajnos elhatalmasodott rajta a kór és 1842. április 11-én elhunyt. A darzsilingi temetőben helyezték örök nyugalomra.
   A 40000 szót tartalmazó szótárral és tibeti nyelvtannal a tibeti filológia atyjának számít. 1933-ban, Japánban első európai emberként bodhisattvának nyilvánították, vagyis budhista "szentté" avatták.
   Információ: Korda István: A nagy út. Kőrösi Csoma Sándor életregénye, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978; Kőrösi Csoma Sándor: Budha élete és tanítása (Bodor András előszava és fordítása), Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 2009; Mezey István - Kelet Nagy vándorai, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest 1963; Szilágyi Ferenc: Így élt Kőrösi Csoma Sándor, Móra Könyvkiadó, Budapest, 1977; Új Magyar Irodalmi Lexikon., Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1994.

– VII -
Mikó Imre Mikó Imre 1805. szeptember negyedikén született a mai háromszéki (Kovászna megyei) Zabolán. Szülei családjai már a 18. században grófi rangot szereztek maguknak. Jelentős földbirtokkal rendelkeztek, igen jó összeköttetéseik voltak, és nagy tekintéllyel bírtak nemcsak Erdély szerte. Apja gróf Mikó György főkirálybíró volt Háromszéken. Anyja gróf Mikes Borbála szülés előtt látogatóba ment szüleihez, ott szülte meg harmadik gyermekét, Imrét, de sajnos utána gyermekágyi lázban meghalt. A kis Imrét nagyszülei nevelték tovább. Imre Zabolán és Sepsibodokon nevelkedett. Később nagyszüleivel együtt Marosújvárra költöztek. Nagyszülei a nagyenyedi (református) Bethlen Kollégiumba íratták be. A fiatal Imrére Köteles Sámuel és az általa tanított kanti filózóia volt nagy hatással. Ezt követően tanulmányait Marosvásárhelyen folytatta tovább, ahol 1825-ben lediplomázott jog- és törvénytudományból. Az iskola elvégzése után 1826-ban Kolozsvárott az Erdélyi Főkormányzószéknél, avagy Guberniumnál kap állást, min írnok, később segédhivatalnok, majd 1834-től fogalmazó titkár. 1835-ben, a Bécsben működő Erdélyi Udvari Kancellária tiszteletbeli titkára.
  1837-ben visszatért Kolozsvárra, és az erdélyi főkormányzószék tanácsosa lett, mint közigazgatási ügyek intézője. Hivatali munkáját nem hanyagolva 1838-ban vállalta a nagyenyedi főiskola gondnokságát. 1840-töl a kollégium főgondnokává választották. Így befolyást tudott gyakorolni az iskola és az egyház ügyeire. 1841-1843. között az országgyűlés rábízta a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatását is. 1846-1847-ben az uralkodó - V. Ferdinánd Nagyszebenben kinevezte az erdélyi kincstár főkincstárnokává. Mikó elnöksége alatt a német nyelv helyett a tisztviselők társalgási nyelve a magyar lett. Március huszadikán Nagyszebenben értesült az 1848-as forradalom kitöréséről. Az uralkodó és a haza szolgálatában állva igyekezett elkerülni a nemzetiségek közötti összetűzéseket Erdélyben. Elfogadta az 1848-as Agyagfalvi Nemzeti gyűlés elnöklését. A szükségszerűség hozta össze ezt a választást, mert már az erdélyi szászok és románok osztrák kormány biztatására a magyar forradalmi kormány ellen fordultak. 1848. decemberében az erdélyi gubernium folyamodványát (amely dokumentum Erdély akkori igen rossz helyzetét tárgyalta) személyesen vitte el az Olmützben székelő királyi udvarhoz. Olmützből csak 10 hónap multán, a szabadságharc leverése után tudott eljönni, mert házi őrizetben ez idő alatt vették. Közben értesült arról is, hogy leváltották a gubernium éléről. Hazatértekor a politikában a passzív ellenállást választotta. Tétlenül nem szeretett ülni, nekifogott az erdélyi közélet újjászervezéséhez.
   Támogatta az elszegényedett református kollégiumot. Az ő nevéhez fűződik a kolozsvári színielőadások újrakezdése is. A színház épületét saját költségén, megnagyobbítatta, és a berendezést felújítatta. 1854-ben létrehozta az Erdélyi Gazdasági Egyesületet. 1859-ben megalapította az Erdélyi Múzeumi Egyletet és az Erdélyi Múzeumot a mára már nagyra becsült könyv és levéltárával együtt. Ugyanebben az évben megalapította a sepsiszentgyörgyi református kollégiumot, amely iskola most az ő nevét viseli. 1861-ben egy kis időre Erdély főkormányzója volt, de az akkori politikai helyzet végett lemondott. Részt vett a Magyar Történelmi Társulat alapításában, amelynek 1867-től egészen haláláig elnöke volt. 1867 és 1870 között közmunka- és közlekedésügyi miniszterként teljesített szolgálatot az Andrássy kormányban. 1872-ben az ő közreműködésével jött létre Kolozsvárott a második magyar tudományegyetem. 1876 szeptemberében hunyt el Kolozsváron.
   Magánéletében sem volt könnyű, már csak édesanyja elvesztése, aztán első szerelmének, Mikes Máriának hirtelen halála, későbbiekben pedig felesége halála. Rhédey Máriától példás családi életet éltek. Négy gyerekük született, amelyből egy meghalt. Felesége gyermeke utolsó szülésénél 1848 tavaszán gyermekágyi lázban hunyt el.
   Egy igazi felelősségteljes államférfi, aki népének felemelkedéséért képes volt támogatni a művelődést, és fellendíteni a gazdaságot nemcsak Erdélyben, hanem egész Magyarországon. Történészként is sokat tett az asztalra. Erdély Széchenyijeként emlegeti az útókor.
   Információ: Erdély Története III. 1830-tól napjainkig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986; Jancsó Elemér: Erdély Széchenyije, Budapest, 1943; Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1969.

– VIII -
Barabás Miklós Barabás Miklós 1810. február negyedikén született a háromszéki Márkusfalván (Kovászna megye) lófő-székely családból származott. Édesapja márkosfalvi Barabás János jobb módú nemes család sarja, édesanyja pedig dálnoki Gaál Teréz volt. Szülők válása után Dálnokra került, és három esztendősen anyja a dálnoki iskolába íratta. Már öt esztendős korában levelet írt a nagybátyjának. Hat esztendős kora után 1816 őszén beíratják a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba. Gaál Miklósnál és Kiss Sámuelnél tanul. Ezekben az években sokat nélkülözik. Tizekét esztendős korától tizenöt éves koráig saját magát kellett ellássa. Tizenhárom évesen vesztette el édesanyját. Balogh István barátjával Krakkóba tartózkodott az egyik nyáron. Az iskolakezdéskor négy hónapon át Császár Zsigmond poésis tanárhoz járt ebédelni, cserében Benkő Transylvaniáját másolta.
   Minden munkát elvállalt a megélhetésért. Sok nélkülözést megélt diák rajzolgatással ütötte el az időt. Rajzolása menedéknek számított az egyre jobban ránehezedő terhek elviselése elől. Rajzaira diáktársai figyeltek fel először, akikből tehetősebbek saját arcképük rajzát kérték tőle kisebb összeg fejében. Barabás Miklósnak jól jött a rajzolásból befolyt összeg. Ebben az időben néhány arcképet is festett. 1825-ben Szeben városába kerül, ahol Neuhauser Ferenctől elpróbálja sajátítani a rajz mesterségét. 1826-ban a backamadarasi Kiss József alispán számára három falfestményt készített, de legtöbbet krétával dolgozott. 1827-ben, Nagyszebenben litografálást tanult. 1828-ban Kolozsvárott Gentiluomo nevű festőtől pedig az olajfestés technikáját sajátította el. 1829 nyarán a Bécsi képzőművészeti akadémiára iratkozott be, Johan Ender tanítványa volt, támogatást nem kapván 1830-ban visszautazott Kolozsvárra, és Barra Gábortól elsajátította a litografálás csínja-bínját. Ez esztendő szebeni látogatása során Raimondi olasz gyógyszerész és a román bojárok biztatására 1831-ben Bukarestbe ment, ahol több előkelőséggel köt ismeretséget.
   1833 nyarán megjárva magát Erdélyben, ismerősök biztatására, arra a döntésre jutott, hogy Olaszországba kamatoztatja eddigi tudását. 1834-ben, Velencében ismeretséget köt Leicht angol művésszel, akitől elsajátítja a vízfestés technikáját, és akivel később Bolognán és Firenzén át Rómába megy. Rómába nagyrészt honfitársával Markó Károllyal töltötte idejét. 1835-ben Pestre megy, ahol Szemere Miklós bevezeti az előkelőségek és a nagy emberek társaságába. Ebben az esztendőben arat nagy sikert a Velencében lemásolt Veronese alkotása, az Európa elrablása. 1837 tavaszán orvosa tanácsára hazautazik Erdélybe kezelésre. Állapota nem sokat javult így 1839-ben Gröfenbergbe megy, innen Szentpétervárra hívták, de hazájába utazott vissza. 1839-1840 telét Kolozsvárott tölti. Tavasszal eladva bútorait Pestre indul és ott talál új otthonra. Már a XIX. század harmincas éveiben sok portrét festet a kor híres személyiségeiről, de 1840 után Magyarország szinte minden nevezetes emberéről portrét készített, többségében lefestette őket. 1841-ben feleségül veszi Chense Zsuzsannát.
   1843 májusától tanulmányutakra indul. Bejárja Németországot, Hollandiát, Angliát, Franciaország északi részét (Párizst), Svájcot. A negyvenes évek után indul be festői pályafutása. 1859-ben Pecz Henrikkel és Dunajszky Lászlóval beadványt intéznek a Polizeidirektionihoz, amelyben egy képzőművészeti Társulat létrehozását kérik. 1861-ben pestvárosi képviselő lesz. 1862-ben a Képzőművészeti Társulat igazgató elnöke. 1867-ben újra megválasztják pestvárosi képviselőnek, a tanügyi bizottság tagja. 1879-ben a Képzőművészeti Társulat ideiglenes elnöke. 1898. február tizenkettedikén hal meg Budapesten.
   Barabás Miklós a magyar biedermeier (kispolgárias, békét és nyugalmat árasztó alkotás, fő jellemzője a kisember megértő ábrázolása) festészet legkiválóbb mestere. Legismertebb portréfestőnk. Legkiemelkedőbb alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.
   Információ: (Barabás Miklós) A Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza, Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1944; A Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza, Háromszék Lap- és Könyvkiadó, 1998;
http://www.mek.oszk.hu/01500/01532/index.phtml

– IX -
Gábor Áron Gábor Áron 1814. november 24-én született a hajdani Háromszéki (ma Kovászna megyei) Berecken. Édesapja Gábor István városi jegyző volt, székely kisbirtokos határőr család fojtólagos tagja. Édesanyját Hosszú Juditnak hívták. Áron már kisgyerekként éles látásával, átlagon felüli gondolkodásával kitűnt társai közül. Szülei felismervén adottságát a Bereckben végzett kisiskolai évek után a csíksomlyói ferencesek által vezetett gimnáziumban adták be, ahol ugyanolyan szorgalommal tanult tovább, mint előtte. Iskolás évei alatt is főleg a technikai tudományok világába mélyedt el. Ezekben az esztendőkben már lekötötték az asztalos mesterség rejtelmei is.
   A gimnázium elvégzése után nem folytathatta tanulmányait, be kellett vonuljon a kötelező katonai szolgálatra. 1831-es esztendőtől a kézdivásárhelyi 2. számú székely határőrezred gyalogosa. Rövid időn belül Gyulafehérvárra küldték, ahol tüzérségi ismereteket szerzett, vagyis ahogy hajdan mondták "pattantyús", azaz ágyúkezelői kiképzést kapott. Ott szerezte meg a káplári rangot is. 1840-ben az 5. pesti tüzérezrednél tett szolgálatot.
   Mivel szolgálati kérelmét nem hosszabbították meg, ezért leszerelt, de 1842-ben öccse helyett újra jelentkezett a tüzérségnél. Terve, hogy tovább képezzék a haditechnika rejtelmeiben ezúttal sem talált táptalajra, így 1845 végén végleg leszerelt. Álmát nem adva fel néhány hónapra Bécsbe keresett továbbtanulási lehetőséget. Úgy Gyulafehérvárott, mint Budapesten és később Bécsben katonai műszaki előadásokat hallgatott, főleg az ágyúöntés mesterségét igyekezett elsajátítani. Ezzel párhuzamosan továbbtanulta az asztalos mesterség csínja-bínját, de a kor minden technikai újdonsága is érdekelte. Az asztalosbeli tehetségéről néhány fennmaradt igényesen kidolgozott bútordarab árulkodik. A technikai "csodák" iránt érzett szenvedélye arra késztette, hogy német nyelven is megtanuljon, így sokkal több keresett forrásanyaghoz juthatott. Az asztalosság kitanulása után vándor kézművesként kereste kenyerét. 1848-as szabadságharc híre Moldvában érte, ahol már egy jó ideje ott élt. Ott ismerkedett meg moldvai magyar feleségével Velcsuj Jusztinával.
   A hír hallatára nemsokára hazatért Erdélybe, ahol az október 6-i Székely Nemzeti Gyűlésen már felvetette az ágyúöntés lehetőségét, de akkor még ajánlatát nem vették komolyan. Azonban mikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel Sepsiszentgyörgy lakosságát, ötletét rögtön kivitelezték. A november 12-i népgyűlésen Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat fog készíteni. Az ágyúöntés mesterségét német szakkönyvekből merítette, a munkálatokhoz szükséges hiányt pedig ezermesteri leleményességgel pótolta. Az ágyukat a Magyarhermány melletti Bodvajon öntötte ki. Ezzel a tettel meghonosította az ágyúöntést Székelyföldön.
   A november 30-i hídvégi csatában már használták az általa készítetett ágyúkat, ahol a székelyek a császári túlerővel szembeni csatát megnyerték. Puchner meglepődött a vereségen, azt hitte, hogy a székelyeket a francia tüzérség segítette. Az esemény után kis idő múltával a bodvaji kohót a császári csapatok 1848 decemberében tönkretették. Gábor Áron az ágyúöntést Kézdivásárhelyen folytatta, Túróczi Mózes rézműves műhelyében, ahol személyesen felügyelte a munkálatokat. Ez idő alatt a város diákjai közül tüzéreket képezett ki. Helytállása eredményeként Bem József 1849. március 24-én tüzér őrnagynak nevezte ki. Ugyanez esztendő májusában Debrecenbe küldték, ahol az akkori kormány székelt, Kossuth Lajos pedig a székelyföldi hadigyárak (Szentkeresztbánya, Szászhermány, Kézdivásárhely) igazgatójának nevezte ki. A kézdivásárhelyi gyár továbbműködtetéséért pedig hatvanezer forintos segélyt kapott. Székelyföld területéről 313 harangot gyűjtöttek össze ágyúöntés céljára. Háromszék 125-öt, Marosszék 93-at, Csíkszék 56-ot, Aranyosszék 25-öt és Udvarhelyszék 14 harangot adott ágyúk öntésére.
   Visszatérvén Kézdivásárhelyre folytatta munkáját, részt vett a honvédő harcokban. A kökös-uzoni csatában 1849. július másodikán a háromszéki önvédelmi erők harcosaként, a betörő orosz cári csapatok kereszttüzében vesztette életét.
   * A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk közül csak egy példány maradt fenn az utókór számára, amelyet a Bukaresti Nemzeti Múzeum őriz, másolata pedig a kézdivásárhelyi Múzeum udvarán található.
   Információ: Britannica Hungarica Világenciklópédia, VII. kötet, Magyar Világkiadó, Budapest, 1997; Egyed Ákos:Erdély 1848-1849 II., Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999; Glatz Ferenc szerk., A Magyarok Krónikája, Magyar Könyvklub Officina Nova, Budapest 1996;Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 2, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1991.

– X -
Orbán Balázs Orbán Balázs, akit a legnagyobb székelyként is emlegetnek, öt gyerekes család második gyermekeként jött a napvilágra 1829. február harmadikán az udvarhelyszéki Lengyelfalván (ma Hargita Megye). ősi székely bárói család sarja, aki főúri címét sohasem használta. Édesapja Orbán János katonatisztként teljesített szolgálatot a francia háborúk idején. Édesanyja Knechtel Eugénia felvidéki magyar, félig pedig isztambuli görög származék volt, de olasz vér is csörgedezett az ereibe. Balázs gyerekkorát szülőfalujában töltötte, körbejárva a környék falvait, fürdőhelyiségeit. Szováta fürdői élményeiről és Sóvidékről beszámol a Székelyföld Leírása munkájában. Székelyudvarhelyre járt iskolába, de utolsó két osztályt nem sikerült befejezze. A csöndes Orbán kúria idilli életét az anyja felőli nagyanyja töri meg, aki lengyelfalvi tartózkodása alatt ráveszi lányát, hogy költözzenek vissza Konstantinápolyba (Isztambulba). A velencei származású Foresti Mária (nagymama) előre utazik, míg a család többi tagja 1846 tavaszán indul útnak. Ekkor Balázs 17 esztendős fiatalember. Galacra érkezvén megtudják a hajóskapitánytól, hogy nagymamájuk meghalt. A szülők nem akarnak tovább menni, de a gyerekek unszolására mégis megteszik. Konstantinápolyban, pedig kemény vagyoni hercehurca következett, ami 14 esztendőn át tart.
   Ezekben az években Balázs kihasználva a lehetőséget körbeutazza a környéket. Bejárja Kis-Ázsia titokzatos zegzugait, régi műemlékeit, aztán Szíriát, Palesztinát, Arábia egy részét, sikerült eljutnia az egyiptomi piramisokhoz, az alexandriai könyvtárhoz, a szentföldi bibliai helyekhez, ahol örömére erdélyi atyafiakkal is találkozott, de volt Balkán egyes részein is. Legjobban az ókori görög kultúra fennmaradt kincsei nyűgözték le, mivel görög vér is folyt ereiben elismerően írt a görög nép szabadságharcáról, amelyet a többi utazási élményével együtt a Keleti utazás című kötetben jelentetett meg. A görög fővárosban időzvén egy nyugati lap hasábjain értesül a magyar forradalomról. Konstantinápolyból összegyűjtött csapattal indult haza, de Vidinnél (Ma Bulgária része - régi magyar neve: Bodony) megtorpant, mivel ott értesült a szabadságharc vérbefojtásáról. Ezt követően visszatérve Törökhonban a magyar menekülteket segíti szállással és munkahellyel. Tette akarva-akaratlanul is Kossuth Lajos társaságába sodorta. Mivel az Osztrák Birodalmi császári hatóságok ellenségként kezelték esélye sem volt hazatérni. Egy időre az osztrákok kikérési kérelme elől 1852-ben Londonban utazott, ahol összebarátkozott Teleki Sándorral, Petőfi egyetlen arisztokrata barátjával.
   Majd később több időt tölt a Guersney és Yersey szigeteken az emigrációban élő Victor Hugo társaságában. Victor Hugo gyerekeitől sajátítja el a fényképezés technikáját. Mindketten nagy hatást gyakoroltak egymásra.1855-ben visszautazott Konstantinápolyba szüleihez. 1859-ben mikor az osztrák birodalmi törvények kedvezőbb szelet fújtak a magyar emigrációban élőknek ő maga is hazatérhetett. Erdélybe érkezvén szent szülőföldjét tizenkét évi távolléte után, ahogy ő írja, áhítatos muzulmánként csókolta meg. Az abszolutizmus évei (egyeduralami rendszer), - és az enyhülés időszaka alatt körbeutazza Székelyföldet. Ez a hatesztendei utazás nagyon aprólékos. Nem hagy ki egyetlen települést, várat, várromot, természeti ritkaságot. Alaposan megfigyeli az akkori élet folyását ezen a vidéken, mindegyre jegyzetel, s nemegyszer fényképeket is készít a tájról, emberekről, amit bejárt gyalog és szekéren. Figyelemreméltó sikeres munkáját, amely mai napig is fontos olvasmány a székelység életének, kultúrájának, néprajzának, természetrajzának megismerésében 1868 és 1873 között adja ki hat kötetben A Székelyföld Leírása címen. E könyv beszél a régmúltról is visszamenvén a történelem időkerekén a dák és római, valamint a vándor népek korszakába is. E nagy mű egyik fontos, de mégis külön kiadott kötete a Torda város és környéke, ami 1889-ben látott napvilágot.
   1861-től Udvarhelyszék ideiglenes főjegyzője, 1867-től pedig Kolozsvár főjegyzője. 1868-tól Pestet választotta otthonául.1872-től élete végéig a magyar országház tagja volt, és az ellenzékhez tartozott, akik az 1848-as függetlenségi programot találták elfogadhatónak a magyar ember és a magyar haza számára. Az országgyűléseken mindig védte a székelység ügyét. Parlamenti felszólalásait szintén hat kötetben jelentette meg. Élete utolsó éveiben az általa felépítetett Szelykefürdőn talált ihletre, ahol több történelmi tanulmányt, újságcikkek sokaságát írta és közöltette az ellenzéki lapokban. 1881-i székelykeresztúri képviselőválasztáson Orbán Balázs megbukott. 1887-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelezőtagjává választja. Jókai székelyekről írt regényeinek alaptörténete is nagyrészt Orbán Balázsnak köszönhető. Nagy mesélőnk tőle hallotta először a történeteket. Utód nélkül hal meg, ezért vagyona körül nagy cirkusz keletkezik, annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar közművelődési Egyesületnek székelykeresztúri unitárius gimnáziumnak adományozta. 1890. április 19-én távozik az élők világából, onnan hozták haza és helyezték el a Szelykefürdői családi sírboltban.
   Információ: Ki volt Orbán Balázs? - Emlékezés a legnagyobb székelyre, születésének századik évfordulóján, Kiadja a Székelykeresztúri Kaszinó, 1929; Kós Károly: Orbán Balázs a néprajzkutató, Tudományos Kiadó, Kolozsvár, 1957; Mikó Imre: A szülőföld szerelmese - Orbán Balázs életének regénye, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011; Orbán Balázs Emlékezete, Budapesti Dávid Ferenc Egyesület 1940, Budapest 1996.

– XI -
Székely Bertalan Székely Bertalan kolozsvári születése ellenére régi székely család sarja volt. 1835-ben látta meg a napvilágot a kincses városban. Apja Székely Dániel kormányszéki titkárként dolgozott. Édesanyja Kelemen Johanna. Gyerekkora nagyrészét Kolozsváron és környékén töltötte. A kolozsvári református kollégiumban járt iskolába. Már akkor nagy érdeklődést mutatott a rajz iránt. Tehetségét kedvtelésből és önszorgalomból kamatoztatta. Amikor idő jutott rá folyton rajzolt. Lerajzolta családtagjait, barátait, ismerőseit, az 1848-as szabadságharc és forradalom idején pedig a városon átvonuló honvédcsapatok tagjait. Sajnos mégis az apjáé volt az utolsó szó, a bécsi Politechnikumba iratkozott be, de hamarosan rájött, hogy a képzőművészet utáni érdeklődése sokkal többet nyom a latban. Ezt követően rövid időn belül, otthagyta a Politechnikumot és átiratkozott szintén Bécsben székelő a Képzőművészeti Akadémiára. Tanárai között voltak ifjabb Johann Nepomuk Geiger és Karl Rahl is.
   Tehetségének kibontakozásában azonban tanárainak kevés szerep jutott. Sokat járt múzeumokban, olasz és németalföldi festők remekműveit másolta. Ötévnyi ott-tartózkodása után anyagi hátterét nem tudván biztosítani hazautazott Kolozsvárra. Ezt követendő években vándorfestőként kereste a mindennapi betevő falatot. Erdély nagy városaiban dolgozott, ahol zömében portrékat festett, bolti cégtáblákat is készített, de a szükség úgy adta rajzórákat is adott. Kitűnő pedagógus hírében állott. Ekképpen gyűjtögette pénzét a továbbtanulásra. Arcképfestésének híre ment a nagyvilágban, meghívást kapott Csehországba, ahol megismerkedett feleségével, a nemesi származású Kudrina Janettel, akitől négy gyermeke született. Sorrendben: Árpád, Ágoston, Ármin és Jenny. 1859. az áttörés éve volt számára.
   Portréfestésből összegyűjtött annyi pénzt, hogy Münchenbe utazhasson. Először Drezdában tartózkodott, s aztán ment tovább Münchenben. Akkoriban Párizs mellett München volt az Európai festészet másik központja. Münchenben tanult akadémista stílust megtanulva, de sajátként kezelve állta a sarat. Tanárai között volt Wilhelm von Kaulbach és Karl Piloty is. Székely Bertalan rövid idő alatt hírnévre tett szert. Később a nemzeti romantikán túl Székely művészete a reformkor stílusát ölti magára. Témáit a múltból meríti, igényei pedig a fontos események, kimagasló vezető személyiségek tiszteletére állított "emlékművek" munkáját tükrözi. Székelynek a kor stílusirányzatain túl műveiben meglátszik az egyéni stílus, érzékelhető az is, ahogyan hajdan elindult művészi pályáján. 1862-ben tér haza Magyarországra. Egy esztendőt visszatér Münchenben, ahol a Bajor Nemzeti Múzeum egyik faliképének megfestésén munkálkodik. Az ebből kapott összegből ösztöndíjasként tovább tanul Flandriában, Hollandiában és Párizsban, de kis időre megfordul Angliában is. Utazása során számtalan akvarell másolatot készít. 1871-ig főleg arcképfestéssel foglalkozik.
   1871 után pedig a Mintarajziskola tanárává nevezték ki. Tanárként igazi kincsnek számított. 1880 és 1890 között festette a legsikeresebb tájképeit. 1905-ben a Lotz-féle mesteriskola igazgatója lesz. Élete hátralévő éveiben vázlatokat készít, terveken munkálkodik, lekötik festőpedagógia munkái, amelyeket már sajnos 1910-ben bekövetkezett haláláig nem tudott megvalósítani (például a Vajdahunyad vár Csodaszarvas regéje freskósorozatot). Festészetét áthatotta a szülőföldhöz való ragaszkodás, annak dicső történelmi pillanatai, és sokat nyomott a latban nemesi származása is. Imigyen sikerült saját stílusát kifejlesztenie.
   Néhány híres művének neve: Mohács, Egri nők, Koronázás, Vérszerződés, Deák Ferenc és Eötvös József portréja, Zivatar, Szerelmesek csónakban. Az ő keze munkáját dicséri a budai Mátyás-templom és a kecskeméti városháza falképei, a pécsi székesegyház Mór- és Imre kápolnájának képei, az Operaház előcsarnokának és díszpáholyának díszítései is.
   Információ: Balázs Gábor: A székelyek nyomában, Budapest, Panoráma Kiadó, 1984; Lyka Károly: Festészeti Életünk a millenniumtól az első világháborúig. Magyar művészet 1896-1914, Budapest, Corvina Kiadó, 1953; Magyarországi művészet története, Szerkesztette: Fülep Lajos., Corvina Kiadó, Budapest, 1973

– XII -
BENEDEK ELEK 1859. szeptember harmincadikán, a hajdani Udvarhelyszék falujában, Kisbaconban (ma Kovászna (Háromszék) megyében található) született a nagy székely-magyar mesemondó, Benedek Elek. Szülei gazdálkodó család leszármazottjai, akiknek ősei lófők és gyalogos katonák voltak. Édesapja Benedek Huszár János, édesanyja Benedek Marczella. Sajnos Benedek Urbánus a XV. században élt ősének Apafi Mihálytól kapott nemeslevél elvesztése véget a család férfitagjai katonakötelesek lettek. Apai nagyapja, István huszárként teljesített szolgálatot Franciaországban, míg az anyai nagyapja Bardócz-szék (ma Kovászna megye része) ülnöke (a bíróság munkájában résztvevő személy) volt. A kis Elek szülőfalujában kezdi tanulmányait. Az ottani mesében illő világra és az első tanulási éveire szívesen emlékszik vissza felnőtt korában. Nyolc esztendős sem, amikor szülei beíratják a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol a nyolc általános után folytatva tanulmányait ott érettségizik.
   A székely kisvárosban töltött nem éppen gondtalan évek meghatározó nyomot hagytak életében. 1877-ben a budapesti bölcsészkar magyar-német szakán tanul tovább, ahol filozófiát is hallgat. Egyetemista korában számos verse jelenik meg a Jókai Mór szerkesztette Üstökös című lapban. 1881-ben, az egyetem elvégzése után újságírással foglalatoskodik a Budapesti Hírlapnál, de érdeklődést mutat a népi szellemi kultúra iránt. Székely-magyar balladák, és népmese gyűjtéseit megmutatja Gyulai Pál költő-írónak, aki értékelvén munkáját felolvas néhányat a Kisfaludy Társaság előtt. Népköltészeti gyűjteménye Kriza János és Sebesi Job gyűjtésével együtt a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik Székelyföldi Gyűjtés című kötetében jelenik meg 1882-ben. 1884-ben köti össze életét Fischer Máriával. 1885-ben jelenik meg első könyve a Székely Tündérország. 1886-tól már az Ország Világ szépirodalmi folyóirat szerkesztője.
   1887-ben belemártja magát a politikába. Bejutva a képviselőházba a gyerekirodalom és könyvkiadás védelme mellett szólal fel. 1889-ben Az Én Újságom címmel gyereklapot indít Pósa Lajos költővel. 1894-ben beindítja a Nemzeti Iskola folyóiratot, amelyet tíz esztendőn át szerkeszt, majd később a Magyar Kritika lapot is ő szerkeszti. Eközben megjelenik a Huszár Anna, a Testamentum és hat levél, valamint a Magyar Mese és mondavilág kötetei. 1896-ban szülőfalujában házat épített. 1900-ban a Kisfaludy Társaság tagja lesz.1902-ben felhagy a politizálással. Ugyanebben az esztendőben új lapot indítanak Földes Gézával Magyar Világ címmel, ami egy esztendő után megszűnik. 1907-ben Benedek Eleket Aponyi Albert kultuszminiszter felkéri a Néptanítók lapjának szerkesztésére, amit el is vállal. 1909-től a Jó Pajtás gyereklapot szerkeszti Sebők Zsigmond ifjúsági íróval együtt. 1916-ban Sebők halála után a lap főszerkesztője 1923-ig.
   1919-ben felesége gyerekével együtt hazamennek szülőfalujába. 1921-ben tér haza Kisbaconba. 1922-ben cikkei jelennek meg a Keleti Újságban. Szerkesztői munkáját az Én naptáram címmel kezdi Égető Árpád baróti nyomdájában. 1923-ban a Petőfi Társaság tagjává választja. 1923-ban kezdi szerkeszteni a máig is nagy népszerűségnek örvendő Cimbora folyóiratot, amelynek igen fontos rovata az Elek apó üzeni volt. A folyóirat készítésében bekapcsolódik Kós Károly építész és író, Nyírő József író, Szentimrei Jenő költő, akik Kaláka Társaság néven megszervezik a folyóirat terjesztését még a legeldugottabb falvakban is. A Cimborában neves erdélyi magyar írók és költők sora tett közzé munkáikból: Berde Mária, Ligeti Ernő, Molter Károly, Reményik Sándor, Tamási Áron, Tompa László és mások. Később főszerkesztője lesz a Vasárnap (később Vasárnapi Újság) című lapnak, amelyet a Kaláka tagjai hoztak napvilágra. 1926-ban a Petőfi Társaság "Jókai-nagydíjjal" tünteti ki. 1929-ben a Cimbora folyóirat továbbszerkesztése veszélybe került. Ez esztendő augusztus 17-én levélírás közben agyvérzést kap és meghal. Utolsó mondata, amelyet papírra vetett: "Fő, hogy dolgozzanak". Augusztus huszadikán Tamási Áron búcsúztatta a nagy mesélőt. Általa szorgalmazott épületet, amely 1896-ban épült, 1969-ben emlékházzá nyilvánították, ahol Balogh Edgár közíró és Máthé János földműves tartottak beszédet életéről és munkásságáról. 2009-től szóletésének évfordulóján ünneplik minden esztendőben a Magyar Népmese Napját.
   Benedek Elek a székelyek, és magyarok mesemondója kiváltképpen fontosnak tartotta, hogy a gyerekekhez elérjen saját népük meséi, mert e világ bőven ad önazonosságot és biztonságot és az anyanyelv megbecsülését a felcseperedő olvasóknak. Hívatásának érezte ebbéli munkáját, olyannyira, hogy országgyűlési képviselőként sem feledkezett meg róla.
   A magyar népmese és mondavilág gyűjteményei mellett jelentősek a más népek mesefordításai, amelyeket az Ezüst, Arany, Piros és Kék mesekönyvekben tette közzé. Néhányukat belőlük átdolgozott. Ezen kívül regényeket, elbeszéléseket, a magyar népet népszerűsítő munkákat, és humoros írásokat is közölt. Példás munkásságához tartozik "Az én könyvtáram" címmel kiadott ifjúsági könyvek.
   Tagja volt a szabadkőműves társaságnak. Fia Benedek Marcell irodalomtörténész lett, míg unokája Lengyel Dénes író és irodalomtörténész lett.
   Információ: Faragó József: Benedek Elek mesevilága. Előszó A táltos asszony című mesegyűjteményhez. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1967. 5–28.; Kacsó Sándor: Írók, írások. Benedek Elek, az író. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1964. 101–106.; Rákosi Jenő: A kapuban. Előszó Benedek Elek: Székely Tündérország című mesekönyvéhez. Pallas, Bp., 1885. ; Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, A-F. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981.; Tündérország Napszámosa, Benedek Elek olvasókönyv, Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ kiadása, Sepsiszentgyörgy, 2009.

– XIII -
Nagy István 1873. március 28-án született Csíkmindszenten módos székely család sarjaként. Apja gazdálkodó ember, székely határőrezredben szolgálhatott, részt vett az 1848-as forradalom és szabadságharcban. Anyja Sándor Mária, szintén gazdálkodócsaládból került ki, írástudatlan, de annál bölcsebb az élet dolgaiban. Gyermekkora hasonszőrű, mint a falubeli pajtásainak. Ugyanúgy részt vesz a földműves munkában, mint korabeli falutársai. Szerette a pásztorkodást. Későn érő típus, csendes, magába forduló fiú volt. A későbbi feljegyzéseiből kiderül, hogy ez az életmód-, az otthoni környezet, a csíki népi kultúra élete végéig ihletője marad munkájának. Még néhány évtized távlatából is szívesen emlékszik vissza a hajdani "gondtalan" gyerekkorra. A kétkezi munkához és az állatok szeretetéhez életében megjelent egy teljesen más csoda, a rajzolás.
   Az elemit minden bizonnyal szülőfalujában végezte minekutána 1885-ben 12 éves korában a csíkszeredai gazdasági felső népiskola diákja lesz, amelyet 1888-ban fejez be. Nem akart tovább tanulni, de szülei szigora végett 1888. szeptemberében a kolozsvári tanítóképző diákja lesz, ebben az esztendőben hal meg az apja. Az otthoni birtokot felosztják az arra illetékes személyek között, így a család anyagi helyzete sokkal szerényebb lesz. 1892-ben végzi el a tanítóképzőt, ahol rajztanára Sárosi István bíztatja művészi képességeinek fejlesztésére. 1892 és 1894 között a Kalócsa melletti Homokmégyen néptanító munkát végez. Ebben az időszakban számos szénrajzot készít, amelyre Kelety Gusztáv is felfigyel. Úgy tervezte onnan hazatér szülőfalujába de, Kelety biztatására beiratkozik a budapesti Mintarajziskola rajztanári szakára. 1898-ban sikeresen elvégzi azt. Ezt követően egy esztendőt Münchenben tölt a Képzőművészeti Akadémián, Herterich mester tanítványa lesz. 1899-ben Franciaországba utazik és a párizsi Julian-akadémián képezi tovább magát. 1902-től több mint nyolc hónapi tanulmányútra megy Olaszországba. Tanulóévei alatt a csíki magánjavak alapítványától kapja a támogatást. 1902 után sok helyen megfordul. Félévre, Makóra költözik majd hazatér Csíkországba és otthonában dolgozik tovább. Csíkból kijár Gyergyóba. Lenyűgözi a Békási szoros szépsége. Huzamosabb időt töltve az útépítés helyszínén festi meg azokat a munkákat, amelyekből jelentős anyag kerül be a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi és a sepsiszentgyörgyi kiállításokba. Alkotókedve nem csillapodva tovább dolgozik. Ihletszerzés gyanánt bejárja az alcsíki falvakat, ebben az időben sokat tartózkodott Zsögödön, de meglátogatja Háromszék településeit is.
   1911-ben kis időre Berlinbe utazik, onnan pedig Münchenben. Ugyanebben az esztendőben Fiuméba (Trieszt) utazik képeladás céljából. 1914 fordulópont az életében. A székelyudvarhelyi Szabó Antaléknál való vendégeskedés után Marosvásárhelyre megy. Alkotásai e városban, Tordán és Budapesten már a nagyközönség előtt is szerepelnek. Az első világháború valamelyest keresztülhúzza további munkásságának folytatását. Galíciában és Olaszországban teljesít katonai szolgálatot. Itt igyekszik tehetségét tovább gyakorolni (kamatoztatni), katonaportrékat rajzol-fest. A 122-ik székely gyalogezred hadifestőjeként munkálkodik. A világháborút követően több időt tölt Brassóban, Fogarason (ahol munkáiból kiállítás nyílik), de alkotóvágyának helyszínéül újra Csíkot választja.
   1919-ben több hónapra Kolozsváron tartózkodik, majd Budapestre költözik. 1920-tól Szentesen megismerkedik Koszta Józseffel. Együtt dolgoznak egy ideig. A következő állomás Kecskemét. 1923-ban megjön a várva várt siker és elismerés. Lyka Károly és Kosztolányi Dezső lelkesedéssel írnak munkáiról, Surányi Miklós pedig életrajzi regényt ír róla. 1925-ben újból hazatér Erdélybe. A kolozsvári Náthán Mór házában dolgozik tovább. Itthon pedig, Lucian Blaga román költő elismerően ír munkáiról. 1926 és 1928 között Brassóban és Kolozsvárott állítanak ki műveiből. 1926 szintén nagy esemény számára, feleségül veszi Instadt Máriát, akitől István fia születik. 1929-ben, Bukarestben tartozódik, ott is kiállítást szervez. Bukarest után a hajdani Jugoszláviai Sajkásszentivánra (ma Szerbia - Vajdaság) költözik családjával. 1933-ban véglegesen letelepedik az alföldi kisvároskába, Bajába. Ott az erdélyi táj szépségét nem feledve emlékezetből festi meg azokat. 1937. február 13-án hal meg a bajai korházban. Sajnos szülőházát 1973-ban lebontották, helyét egy kőoszlopra vésett szöveg őrzi - "Ezen a helyen állt Nagy István festőművész szülőháza", amelyet a festő bronzplakettes porréja található.
   Képei nagy része komor hangulatú, egyéni realista művek. A parasztvilág életéből meríti a témái nagy részét. Festészete egy idő után konstruktív jegyeket is visel magán. Több kortárs művészre hatást gyakorolt egyéni jellegű stílusával.
   Információ: Lóránth László - Sümegi György: Nagy István. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008. Murándi Jenő: Nagy István. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984; Sümegi György: Nagy István festőművész alakja a művészetekben, Székelyföld kulturális folyóirat 2012 - október.

– XIV -
Zsögödi Nagy Imre 1893. július 25. született Csíkzsögödön a csíki (neo)realista festészet ismert alakja. Kisgyerekként a környék bűvöltében élt, beteg állatokat próbált gyógyítgatni titokban. Ahogy nőtt egyre többet bónyászódott (elmerengve ráérősen barangol) a természet lágy ölén. Hat esztendős korában fogott belé úgy igazából a rajzba. Későbbiekben Szűz Mária képeket festett a szomszédoknak. Boldog volt, amikor bérámázva saját műveit a falu házainak falán. Osztálytársai helyett egy-egy palacsinta fejébe elkészíti művészeti órára a rajzaikat. A gimnáziumot és a tanítóképzőt Gyergyószentmiklóson és Csíksomlyón járta ki. 1915-ben tanítói oklevelet szerez.
   Az első világháborúban zászlósként teljesít katonai szolgálatot. A háború borzalmai végett idegösszeroppanást kap. A Tátrába küldik, ott piheni ki baját, és ismerkedik meg Szőnyi István úrral, akinek a képei első perctől lenyűgözték őt. Egy ideig katonáskodott Lengyelországban is.Ezt követően a Budapestre kerül. Állást kap a vöröskeresztnél és fest képzőművész barátaival, az említett Szőnyi Istvánnal, valamint Aba Novák Vilmossal és Varga Nándorral együtt. A budapesti Képzőművészeti Akadémián Olgyai Viktor tanítványaként sajátította el rajz- és festőtechnikáját. 1920-ban ösztöndíjat kap a kecskeméti művésztelepre. Sok nélkülözés végett úgy dönt, hogy hazamegy. A magyar fővárosból 1924-ben tér haza szülőfalujába, Zsögödbe. 1920-1930 között képeiből kiállítás szervez Brassóban, Szebenben, Koloszvárott és Budapesten. A brassói kiállítás képeiből beszedett pénzből 1927-ben megjárja magát Bécsben, Olaszországban, Németországban, Párizsban és Londonban. 1928-ba a firenzei tavaszi kiállításon munkáival nagy sikert aratott.
   1929-ben nyílik meg az első Bukaresti kiállítása. Ezt követően úgy az országban, mint nemzetközi szinten több kiállítását nyitják meg. A kiállítások alatt több neves emberrel ismerkedik meg. Így alakult ki barátsága Tamási Áronnal, Nyírő Józseffel, Benedek Elekkel, Kuncz Aladárral, Szentimrei Jenővel és másokkal. 1930-ban a Barabás Miklós Céh alapító tagjaként további kiállításokat szervez az országban. 1937-ben meghívják a londoni koronázási ünnepségre. Domokos Pál Péterrel, Nagy Istvánnal sokat kirándul. A kirándulás során sok kép született, amelyekből kiállítást hozott össze. 1939-ben kapja meg a Zich Mihály grafikai díjat, míg 1942-ben a Kolozsvári Művészeti Hetek nagydíjával tüntetik ki. Mindezek ellenére 1949-ig inkább saját falujába és a környéken tevékenykedik (rajzol és fest). A zsögödi és a székely táj igazi tudója 1949-től Kolozsvárott válassza otthonául, ahol egy esztendeig a Magyar Művészeti intézet tanára. De a "háttérbe "Zsögöd mindig is megmaradt számára, mint kis hazája tündérkertje, ahol a nyári napok nagy részét töltötte, és felfrissült erővel folytathatta másutt is tevékenységet. 1957-ben elnyeri a Román Népköztársaság Érdemes Mestere címet. A szép egyszerű csíki parasztházát 1963-ban megtoldotta egy műteremmel.
   Ugyanebben az esztendőben gazdagodik a Munka Érdemrend I. fokozata kitüntetéssel. 1968-ban megint egy díjat adományoznak neki. A Kulturális Érdemrend I. fokozatának kitüntetésében részesül. 1969-be a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének tiszteletbeli tagságát kapja meg. 1971-ben a Román Kommunista Párt 50. évfordulója érmével ajándékozzák meg. 1972-ben, pedig a Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója érmét adják neki. 1973-ban átadják az Augusztus 23. (19947-1990 közötti Románia nemzeti ünnepének napja) Érdemrend I. fokozata kitüntetést. 1973-ban szülőháza mellé a saját kertjében felépítik a 80 születésnapja tiszteletére a galériát. Halála után ez a galéria válik Nagy Imre festőművész állandó kiállítóhelyévé. 1974-ben a csíkszeredai Mikó-vár adott otthont képeinek. 1976-ban a Magyar Nemzeti Galériában műveiből kiállítást rendeztek. 1993-ban, születésének századik évfordulójára nagyszabású kiállítást rendeztek Csíkszeredában. 2005-ben pedig elnyerte a Magyar Örökség posztumusz díját is.
   Általában napi hat órát dolgozott. A nyolcvanadik életévét elrúgva sem lankadt alkotókedve. Arról álmodozott, hogyha őt a Fennvaló megsegítené azzal, hogy legalább még hét esztendővel meghosszabbítaná életét, akkor kiteljesedne festészetében a színvilág, amire rég vágyott. Állandó témájának mindvégig megmaradt a székely ember, a székely nép titokzatos világa. Az életében való természetrajongása képein is megmutatkozik. Szinte minden kortársát lerajzolta. 1976. augusztus huszonkettedikén hunyt el Csíkszeredában. Hamvait a műtermének külső falában rejtették el. Szülőháza és a műterem a Csíki Székely Múzeum része. Szülőházában személyes holmijai láthatóak. Érdekességként szolgálnak a szalmakalapjai és az két utolsó ceruzarajz önarcképei, valamint az állványon maradt utolsó félbemaradt képe, amelyet kívánsága szerint ott hagyták rajta.
   Alkotásainak nagy részét a Csíki Székely Múzeum őrzi (ide tartozok a Zsögödi galéria is). Jelentős számban vannak képei székelyföldi, erdélyi és magyarországi múzeumokban, továbbá a képek egy része magángyűjteményekben találhatóak.
   Információ: Balás Gábor: A székelyek nyomában. Panoráma Kiadó, Budapest, 1984; Nagy Imre: Följegyzések. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979; Nagy Imre: "Az úgy volt, hogy - hallák-e?"Följegyzések, utószó - Szabó András főmuzeológus. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2012.

– XV -
Tamási Áron Tamási Áron 1897. szeptember 19-én látta meg a napvilágot (más feljegyzések szerint 20-án) az akkori udvarhelyszéki (ma Hargita megye) Farkaslakán, többgyerekes földműves családban. A kis zsindelyes tetős házban még János néven volt ismert, amit a keresztelőjén az édesanyja János mellé odaragasztotta az Áron. Egyszerű gazdálkodó székely katolikus családból származott. Áron is földműves munkával foglalkozott, mint családja és megannyi tagja. Anyja Fancsali Márta, a jó humorérzékét csöpögtette fiába, apja Tamás Dénes pedig dolgosságát. Apja legidősebb fiát akarta iskoláztatni. Közepes gazda lévén, számított fia támaszára. Sajnos a sors fintoraként úgy alakult, hogy Áront kellett iskoláztatnia mivel 12 esztendős korában a szomszédfiú pisztolyát tanulmányozta. Sajnos a pisztoly a kezében felrobbant. A keze csonkulást szenvedett, a bal hüvelykujja oda lett.
   Nagybátyja segítségével iratkozott be a székelyudvarhelyi katolikus gimnáziumba, mint fizető bentlakó, ahol megismerkedik a magyar mese- és mondavilág gazdag háztárával. Másodikos korában félig, később egészen tandíjmentességet élvezett. Középiskolai tanulmányait nem tudja befejezni, mert behívják a frontra. 1917-ben a hadi érettségit magánúton teszi le. 1918-ban az olasz fronton teljesít szolgálatot. Ugyanebben az esztendőben szabadságra megy Gyulafehérvárra, s többet nem tér vissza az alakulathoz. 1919-ben a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozik be. 1920-ban átiratkozik a Kereskedelmi Akadémiára. Az egyetem elvégzése után a kolozsvári Hitelbanknál kap állást, később munkáját a brassói Népbanknál folytatja. 1922-ben nevéhez ragasztja önkényesen az "i" végződést.
  1923-ban az Amerikai Egyesült Államokba megy, ahol dobozgyárban, öntödében vállal munkát, de mindezt otthagyva banktisztviselő lesz. Először New Yorkban, majd a Chicago melletti Garyben, s végül a Nyugat-virginiai Welchben él.
  1925-ben kerül nyomtatott formában első kötete: a Lélekindulás. Egy év múlva hazatér Erdélybe és1926-tól 1944-ig Kolozsvárott választja otthonául. Az Újság és az Ellenzék munkatársa. 1926-ban megnősül. Feleségül veszi Haliker Erzsébetet. Itt írja meg amerikai élményeiről az útinaplóját. Az akkor alakuló erdélyi Helikon alapító tagja lesz. 1928-ban adják ki első regényét, a Szűzmáriás királyfit. 1929-től 1942-ig egymás után jelennek meg novelláskötetei, színdarabjai és regényei, többek között az Ábel trilógia, Jégtörő Mátyás és az Énekes Madár is. 1933 tavaszától külön rovata lesz a Brassói Lapokban "Tiszta beszéd" címmel. 1937-ben az ifjúsági mozgalmak szervezője. A népfront mozgalom a Vásárhelyi találkozón elnökének választja. 1940-ben veszi át a Corvin-koszorút. 1943-ban kapja meg a Baumgarten díjat. A Magyar Tudományos Akadémia Levelező tagja lesz. 1944-ben Budapesten talál új hazára, amelynek egyik oka az akkori politikai viszonyok. A város ostroma alatt Bajor Gizi házába kényszerül. 1945-ben meghívott képviselője lesz a Magyar Parlamentnek.
   1947-től egy ideig kimarad a politikai életből. 1949 és 1953 között kiszorítják az irodalmi életből és akadémiai levelező tagságától is megfosztják. 1953-tól 1963-ig több munkáját közlik, többek közt a Bölcső és Bagoly életrajzi ihletésű regényét is. 1954-ben Kossuth díjjal tüntetik ki. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar írószövetség társelnöke. 1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagja. 1963-tól a Béketanács elnökségi tagja. 1964-ben lebetegedik, májzsugorodással küszködik életéért. 1966-ban jelenik meg utolsó kötete, a Vadrózsa Ága. Ugyanebben az esztendőben hal meg május 26-án Budapesten. Kérésére szülőfalujában temették el. Hamvai hazahozása közben egy kitérőt a román hatóságok irányítása alatt a Hunyad megyei Lupeniben, ugyanis Farkaslakát románul úgy hívják. Halála után műveit többszörösen is kiadják.
   Tamási írásaiban igyekezett saját népének értékeire felhívni a figyelmet a magyar és más népek olvasóközönsége előtt. Túlszárnyalta mesterét Nyírő Józsefet. Az egyszeri emberek találékonyságát, agyafúrtságát tárta elénk, amelyben ő is született és jócskán kivette belőle a részét. Bármennyire is vonzódott a városias életmódhoz származását egy percig sem tagadta meg. Műveiben nemcsak a mesés életképek, a tréfák, a vidámságok meg a finom beszólások (agyafúrtságok) uralkodnak, hanem a népe mindennapi gondjai és tragédiái is. Egy olyan örökséget hagyott a nagyvilágra, amelyből bátran lehet táplálkozni. Tamási jelmondatával híres zárnám soraimat: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne".
   Információ: Magyar Irodalmi Lexikon III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965; Tamási Áron: Bölcső és Bagoly, Izsák József utószavával,. Ion Creanga Kőnyvkiadó, Bukarest, 1972; Taxner-Tóth Ernő: Tamási Áron. Gondolat Kiadó, Budapest, 1973.

– XVI -
Tompa László Mostanság kevésbé emlegetett neves székely költőnk, aki műfordítással és lapszerkesztéssel is foglakozott, 1883. december tizennegyedikén született a Székelykeresztúr melletti Betfalván egy egyszerű parasztházban (ma a város része). Édesapja Tompa László, Nagyküküllő vármegye főjegyzője volt. Első felesége az újszékelyi Buzogány Mária volt, akit a gagyi Bállfy Berta követett. Az egyedüllétet kedvelő gyereknek édesanyja Bálffy Berta többször olvasott fel neki, főleg székely népmeséket. A lobbanékony, túlérzékeny és önmarcangoló természetű Lacikát jelleme végigkíséri egész életében. 1889-ben kezdi el tanulmányait a Segesvári Állami Fiúiskolában.
   A kis Tompát elbűvöli a mesében illő város szépsége. Az első négy osztályt itt járja ki, majd 1893-tól szülei beíratják a Székelykeresztúri Református Kollégiumba. 1897 nyarán betegség miatt 1898 őszéig egy tanévet kihagy. 1897 őszétől már a Szebeni Főgimnázium diákja. A város, akár mint Segesvár lelkiekben jelentős nyomot hagyott a költő életében. 1901. május ötödikén irodalmi tehetségét fémjelezve a Képes Családi Lapokban kiadják a Levélke című novelláját. 1902-ben sikeresen leteszi az érettségit Szebenben. Ugyanez esztendő őszén Kolozsváron joghallgató. Egy év elteltével megjelenik első verse a kolozsvári Egyetemi Lapokban. Az egyetem befejezése után 1907-től közigazgatási gyakornok Székelyudvarhelyen. 1909-ben feleségül veszi Molnár Margitot, akitől négy gyereke születik. 1912-től szolgabíró. 1914-es sorozáson gyermekkori válltörése végett felmentik a katonai szolgálatból. Ezt egyáltalán nem bánja. Tiltakozik a háború az erőszak és az ezzel járó értelmetlen gyilkosságok ellen. 1918-tól Udvarhely vármegye főlevéltárosa lesz. Ez a munkakör azonban nem nagyon nyűgözi le őt.
   Impériumváltás után, mint vármegyei főtisztviselő a román államnak hűségesküt kellett volna letennie, de mivel megtagadta, az új ország közigazgatási megbízottjai kidobták állásából. Verseit eleinte csak kedvtelésből írta. Színi Lajos lapjában, a Székelyföldben jelenik meg négy költeménye. 1919-től (1943-ig) a Székely Közélet (lap) szerkesztője lesz. A szerkesztői szakmával nagyjából elégedett. 1920-1929 között a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja. 1920-tól a marosvásárhelyi Zord Időben közli verseit. Ugyanebben az esztendőben megnyeri a Zord Időben kiírt pályázatot. 1921. mérföldkő számára, hiszen megjelenik első verses kötete Erdély hegyei közt címmel, 1923-ban pedig az Éjszaki szél című kötetét adják ki. 1926-ban részt vesz az első legendás Helikon találkozón. 1929-ben elnyeri az Erdélyi Helikon nagydíját, amely elismerés harmincezer lejjel jár. Az 1929-ben kiadott Ne félj című verseskötete után hasonló címmel (Ne félj!) jelenik meg első versgyűjteménye. 1940-en adják ki a Hol vagy ember? című kötetét. 1941-ben Baumgarten, 1942-ben pedig Szent László díjjal tüntetik ki. 1943-ban lemond a Székely Közélet szerkesztői állásáról, és nyugállományba való vonulását is kéri. 1943-ben a Petőfi Társaság 2500 pengős jutalomba részesíti. Szintén ebben az esztendőben tanít a Székelyudvarhelyi Főgimnáziumban. 1945-től a marosvásárhelyi Szabad szónál és a Szabadságnál, míg 1946-tól az Utunknál dolgozik. Az Erdélyi Szépmíves Céh és a Révai kiadó gondozásában kiadják Válogatott versek címmel költeményeit. 1955-ben új kötete lát napvilágot a Régebbi és újabb versek címmel, és kitüntetik a Román Népköztársaság Állami Díjával. 1958 nyarán hal meg felesége. 1962-ben megjelenik Tompa László legszebb versei, 1963-ban pedig Versek című kötete. 1964. május tizenharmadikán Székelyudvarhelyen távozik az élők sorából.
   Költészetének fő témája az erdélyi magyarok, s benne a székelyek sorsának bemutatása. A kisebbségben szoruló népesség helytállását ezekben a nehéz időkben, valamint mindennapjait élethűen közvetíti az olvasó felé. Költeményeiben szinte rajongva mesél az erdélyi és a székely tájról. Az évszakok váltakozását költeményről-költeményre végig lehet követni. Nála a legkifejezőbb egy-egy időszak megelevenítése, amelyben az ember s annak furcsa természete is körvonalazódik. Kortársai befelefordulónak tartották, amelynek borúlátása költeményeiben és észrevehető. Nem is csoda, két világégést ért meg, mialatt az országhatárokat a nagyhatalmak kényükre-kedvükre tologatták. A városban, ahol élete nagy részét élte le nyomasztónak találta. Egyik közeli barátja volt Zsögödi Nagy Imrének. Több költeményét zsögödi barátjának egy-egy festménye ihlette meg. Többek között: Andersen, Goethe, Hölderlin, Rilke és Schiller műveit fordította le magyar nyelvre. Életét a ránehezedő igazságtalanságból való kitörés jellemezte. Egy ilyen igen romlott korban mégis megtudott maradni tisztának.
   Információ: Kicsi Antal: Tompa László monográfiája, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978; Tompa László: Tavaszi eső zenéje, Kicsi Antal előszavával, Dácia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1980; Tompa László: Versek, Veress Dániel előszavával, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1963; Új Magyar Irodalmi Lexikon, Péter László főszerkesztő, III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
Megjegyzés: A dátumok nem mindig összeegyeztethetőek a róla írt életrajzokban. Néhány költeménye megtalálható az alábbi világhálós címen: http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/tompalaszlo.htm

– XVII -
Venczel József 1913. november negyedikén született Csíkszeredában id. Vencel József matematika tanár első gyerekeként. Édesapja öt nyelven beszélt, a csíkszeredai eszperantista mozgalom lelkes vezetője volt. Édesanyja rendre és szeretetre nevelte gyerekeit. Sajnos beteges édesapját hamar elveszíti. 14 éves korában indítja útjára a Vigyázz című ifjúsági lapot, amelynek három esztendőn át volt a főszerkesztője. Már középiskolás korában nagy érdeklődést mutatott a népművészetek és a vidék problémáival foglalkozó irodalmi-szociográfiai művek iránt. Ugyanakkor felfigyelt a gazdasági válság okozta károkra és a kisebbségi sors nyomorúságos helyzetére is. 1930-ba érettségizett le városában az akkori Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban. Ugyanez év októberében nyeri el az Erdélyi Helikon fődíját A magyar falu XIX. századbéli irodalmunkban című dolgozatáért..
  1931-ben az Erdélyi Fiatalok mozgalom, mint a falu-szeminárium titkára. Színvonalas előadásainak résztvevői között voltak: Nyírő József, Csűry Bálint, Kós Károly, Roska Márton, Kelemen Lajos és Mikó Imre. Később pedig a katolikus ifjúsági mozgalom oszlopos tagja. 1933 őszétől 1940. őszéig az Erdélyi Iskola pedagógiai lap technikai szerkesztője és rovatvezetője volt. 1933-ig a kolozsvári Lyceumi Könyvtár őre. 1930-ban beiratkozott a kolozsvári I. Ferdinánd Tudományegyetem jogi karára, ahol 1935-ben fejezte be tanulmányait, majd 1936-ban folytatta. Dimitrie Gusti román szociológus egyik legjobb tanítványa lett. 1939-ben megkapta a jogi doktorátusi címet. 1935-ben megjelenő Hitel című havi szemle egyik elindítója és szerkesztője volt, ami 1944 őszéig működött. 1938-1945 között az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Statisztikai osztályának vezetője. 1940-1945 között az Erdélyi Tudományos Intézet tanára és ügyvezető igazgatója. A második világháború előtti és alatti időszakban számos erdélyi folyóiratban közölte írásait. 1945-1947-es tanévben a Bolyai Tudományegyetem jogi és közgazdasági karának statisztikai és szociológiai tanára. Egyetemi tanárként a Dés melletti Bálványosváraljai falukutató táborban előadásokat tartott, nagyszabású tájkutatást szervezett. 1947 márciusa és májusa között a pitesti internáló táborba rakják. 1948 őszétől 1950. február derekáig az Erdélyi Múzeum Egyesület fő levéltárosa és tudományos kutatója. 1950. február 17-én tartoztatják le koholt vádak alapján, mint kormányellenes tevékenységet, folytató személyt többedmagával. Az elítéltek között ott volt Márton Áron püspök is.
   Megfélemlítés céljából feleségét is letartóztatják, nem törődve négy gyermekükkel. Az első ítélet szerint 5 év börtönt és három év jogvesztést kapott összeesküvésben való részvétel miatt. Erdély etnikai térképét rajzolta azért rajzolta meg, hogy felvázolja a benne élő nemzetek együttélési lehetőségeit. Második variáns szerint 12 évi kényszermunkát hazaárulásért, vagy a harmadik szerint ugyanennyit hazaárulásért, 3 év jogvesztést valamint 5 000 lej perköltség megfizetését akarták. Az elítéltek a legsúlyosabb büntetést kellett letöltsék. Fellebbezésnek helyet adtak, amit természetesen elutasítottak. A börtönbüntetés alatt 6 esztendőn át celláját Márton Áron Püspökkel osztotta meg. 12 évnyi kényszermunka után szabadult. 1961. decemberétől 1962. január elsejéig a kolozsvári "Deservirea" (Ellátás) Kisipari Szövetkezet kottamásoló munkása. 1962 áprilisától 1963 márciusáig az "Arta Populara" (Népművészet) szövetkezet figurafestője (Ludas Matyi alakzatokat festett). 1963. május elsejétől egészen1969 április 25-ig a kolozsvári Állami Filharmónia kottamásolója. Ezt követően 1972. február elsejéig a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia és szociológia kar szociológus munkatársa, mint társadalomkutató.
  Több tanulmányt közölt a Korunk folyóiratban. 1971. október 8-án gyomorrákkal műtötték. 1972. február elsején nyugdíjazták. Betegen is dolgozott tovább. Akkor fejezte be a Romániai magyar irodalmi lexikon adattárát. 1972. március 19-én hunyt el Kolozsvárott. Temetésének szertartását maga Márton Áron püspök végezte el.
   Szülőföldjén végzett népismereti kutatások igazi hazai tudóssá emelte ki. Az erdélyi szociológia alapjainak egyik megteremtője. A falumunka lelkes úttörője volt. Munkájának fő alapkövei a falukutatás és ebben fogózkodó segítségnyújtás, a faluszervezés, és az értelmiség kinevelése. Nagy hangsúlyt fektetett a magyar népi műveltség értékeinek megőrzése érdekében. Céljául tűzte ki a tudatos magyar nemzetépítést. Írói álneve: Várdotfalvi (Várdotfalva - ma Csíksomlyó része).
   Életében kiadott főbb munkái: Falumunka és az erdélyi falumunka-mozgalom, A magyar önismeret útja, Öt Olt menti székely község népmozgalma, A székely népfelesleg, Csíkszék természeti, történeti és társadalmi leírása, A falukutatás módszertanának vázlata, az erdélyi román földbirtokreform. Többnyire Kolozsvárott adták ki 1935-1943 között.
   Információ: Imreh István: Vencel József öröksége. Vencel József: Az önismeret útján, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980; Jakab László: Vencel József és Márton Áron kapcsolata, A csíkszeredai Márton Áron évkönyve az 1993-94-es tanévről, Csíkszereda, 1994; Vencel József: A falumunka útján, válogatta, szerkesztette és a záró tanulmányt Székely András Bertalan írta hozzá, Kiadta az Orbán Balázs Közművelődési Egyesület, Székelyudvarhely, és a Magyar Művelődési Intézet - Budapest 1993.

– XVIII –
Márton Áron 1896. augusztus huszonnyolcadikán látta meg a napvilágot Csíkszentdomokoson, egy székely földműves család harmadik gyerekeként. Édesapja Márton Ágoston. Édesanyja Kurkó Julianna. Az elemit szülőfalujában a Romai Katolikus Elemi Népiskolában végezte el 1903-1906 között. Vallásos neveltetésbe részesült kicsi kora óta. Többször járt szekérrel a pünkösdi búcsúra. Középiskolai tanulmányait 1907-től a Csíksomlyói Romai Katolikus Gimnáziumban, majd a gimnázium átköltöztetésekor a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnáziumban végezte, amelyet 1914-től a Gyulefehérvári Kisszemináriumban folytatott és 1915-ben fejezte be. Pár nappal később katonai behívót kapott. Szolgált közkatonaként a székelyudvarhelyi 82-es gyalogezredben, ahol tizedessé léptették elő és hadapród lett. Ezt követte Doberdó (mai Szlovénia), Nagyszeben (Erdélyi szászváros, ahol tisztiiskolában járt), az Ojtozi-szoros (Székelyföld – Háromszék) és Asiago (Észak-Olaszország). Négyszer sebesült meg a harcok folyamán.
   Háború (1918) után szülőfalujában gazdálkodott, majd egy kis időre Brassóban vasesztergályosként dolgozott, amikor igazgatója elbocsátotta, mert nem volt szász nemzetiségű. Visszament szülőfalujába és 1920 őszén, megkésve a Gyulafehérvári Papneveldébe jelentkezett, ahol úgy társai, mint tanárai hamar megkedvelték. Késését döntése késleltette. Még a falubeliek úgy emlékeznek rá, hogy "nem szeretett volna a falu kutyája lenni". Majláth Gusztáv Károly, Erdély akkori katolikus püspöke 1924. Áprilisában diakónussá, majd június hatodikán, Gyulafehérváron pappá szentelte. Első szentmiséjét szülőfalujában tartotta meg. Lelkészi munkáját Ditróban kezdte és Gyergyószentmiklóson (1924-1925), mint káplán folytatatta. 1926-1928 között káplán és hittanár Gyergyószentmiklóson és Marosvásárhelyen, ahol igazgatóhelyettes is volt. 1929-től plébános Vöröstoronyban (Szebenhez közel), valamint a szebeni Szent Teréz árvaház tanulmányi felügyelője lett. 1930-tól 1932-ig Gyulafehérváron teljesít szolgálatot, mint udvari káplán, püspöki titkár és levéltáros. Ugyanakkor az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség egyetemi szakosztályának vezetője. Ugyanez időben 1936-ig Kolozsváron hitszónoki és egyetemi lelkész.
   1936-1938 között vikáriusa a bajban jutott kolozsvári Szent Mihály egyházgözségnek. 1938. December 24-én XI. Piusz Pápa gyulafehérvári püspökké nevezi ki. Felszentelése azonban 1939. Február 12-én történt meg. Elsők között volt, aki beszédében kinyilvánította háborúellenességét. A második világégés alatt a kettészakított Erdély Romániai részén (délen) maradt. Tiltakozott a zsidók elhurcolása és deportálása ellen (1944). 1945-ben Márton Áront bíborossá akarták kinevezni, de Rákosi Mátyás tiltakozása végett Mindszenty Józsefet választották helyette. Ugyanebben az esztendőben Vencel József tanítványa lakásán memorandumot fogalmaztak meg, hogy a békeszerződéskor vegyék figyelembe az etnikai arányokat is. 1946. Január 28-án Petru Grozának írt levelében kitért a román kormány magyarellenes tevékenységére. A csíksomlyó búcsún, mint szónok, 150000 tömeg előtt elmondta a nagyhatalmak döntését, hogy visszaállítják a trianoni határokat. 1947-ben az ő közbenjárásával egy kis időre szabadon engedik Vencel Józsefet. 1948 márciusában többedmagával levelet fogalmaztak meg az akkori román kormánynak az alkotmánytervezetben fellelhető ellentmondásokra hivatkozva, ami a lelkiismeretet és vallásszabadságot illeti, ugyanakkor tiltakozik a görög katolikus vallás betiltása ellen. 1949. Tavaszán bérmaúton volt Felcsíkon. A gyimesiek lovat ajándékoztak neki, és a búcsú alkalmával lóháton ment Csíksomlyóra. Az állami hatóságok már a búcsú után le akarták tartóztatni, de székelyek védőgyűrűt alkottak körülötte. A hatóságiak terve egyelőre meghiúsult.
   Sajnos 1949. Június 21-én az állami biztosok fondorlatos cselszövéssel megtették. Először szebenbe vitték, ahol vallatáskor testileg is bántalmazták. Az esetről Róma is tudott. 25 éves papsági tevékenységéért XII. Piusz Pápa érseknek nevezte ki. Sajnos nem sokat értesült a körülötte lévő fejleményekről, mert 3 esztendőt fogságban töltött a Pitesti (Román Alföldön), Nagyenyedi ás a Márámarosszigeti börtönökben. 1951 júliusában a bukaresti katonai törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Ennek ellenére 1955. Február 2-án szabadon engedik, és a bukaresti érsekségen egy hónapot tölt, ameddig fizikailag rendbejött. Március 24-én érkezik a püspökségre vissza. Gyulafehérváron újra kezdi munkálkodását.
   Népszerűsége végett egy esztendő után házi őrizetre ítélik (1956-1967). Csak a püspöki székházban, annak udvarán és kertjében mozoghatott szabadon, még a papneveldébe se mehetett át. A második vatikáni zsinat idejére a kormány Rómába küldi. ő azzal érvelt, hogy házi fogsága végett ez lehetetlen. Arra gondolt, meg akarnak szabadulni tőle. 1967. November 19-én elengedik König bíboros fogadására. Oda Jakab Antallal megy. Ezt követően, 22-én a román hatóságok szabad mozgást biztosítottak neki. Visszaérkezve Gyulafehérvárra beszámolt az örömteli eseményről. Hiába volt szabadlábon, hívei féltették. Az 1969-es bérmaúton, újból spontán testőrgárda alakult körötte. Ez évben jut el Rómában és találkozik VI. Pál pápával is. Luigi Poggi érsek többször is figyelmezteti Márton Áront, hogy az állam és egyház közötti feszültséget szüntesse meg. ő ellenben továbbra is kitart a görög katolikus egyház betiltása ellen. 1974-ben rákos betegséget fedeznek fel nála. 1980. Április 2-án II. János Pál pápa többszöri kérésre felmentette az erdélyi egyházmegye vezetése alól, mindezt tette az egészségügyi állapotára való tekintettel. 1980. Szeptember 29-én búcsúzik az elők sorából.
   Jelenleg folyik a boldoggá avatása. Több erdélyi és határontúli magyar intézmény viseli a nevét.
   Információ: Borsodi László, Miklós József: Az emberkatedrális. Csíkszereda, Kiadja a csíkszeredai M.Á.G. igazgatója, 1996; Domokos Pál Péter: Rendületlenül. Eötvös Kiadó, Budapest, 1989; Keresztény szó – Márton Áron emlékére, Kolozsvár, 2013 /2; Márton Áron Breviárium, válogatta, az életrajzi adatokat összeállította, és az utószót írta: Virt László, Kairosz Kiadó, Budapest, 2012; Márton Áron emlékkönyv. Marton József szerkesztésében. Kolozsvár, Glória Kiadó, 1996.

– XIX –
Fodor Sándor 1927. december 7-én született Csíksomlyó községben (ma Csíkszereda külvárosa). Édesapja Fodor Sándor besztercei elszármazó székely család sarja, aki számvevő tisztviselőként dolgozott a csíkszeredai törvényszéken. Édesanyja Amalia Hagler Bukovinából elszármazott besztercei szász volt. Takaros háziasszony és szigorú nevelő hírében állt. A kis Sanyika gyermekéveit a faluban és környékén töltötte. Négy esztendős koráig csak névrokoni kapcsolatban álló Fodor Antal házában (Fodor-kúria) laktak. Többször is felidézte nemcsak műveiben, hanem interjú alanyként is a kis hazájához való ragaszkodást. Szerette a Somlyó és környékbéli hosszas "magányos" kóborlásokat. Sok év távlatából is műveiben hangsúlyt kap gyerekkori életének helyszíne a Kissomlyó kápolnái, a búcsú, a barátok, az erdő, gombászás, a gyógynövények meg a hely szellemének varázsa, amelyből mindig erőt tudott meríteni, fel tudott töltődni.
   Az elemit a Csíksomlyón járta, majd a csíkszeredai Római-katolikus Főgimnáziumban folytatta. Néki megadatott, hogy a környék legszínvonalasabb iskolájában járjon. 1944 észén önkéntesként vonult be Horty hadseregébe. Tizenéves levente katonaként megélte a háború borzalmait. 1945 tavaszán szabadul az orosz hadifogságból. Ezért a döntéséért, attól eltekintve, hogy nem volt akkor még 17 esztendős sem a kommunista rezsim sokszor kifaggatta. Hazatérve letette elmaradt vizsgáit és a Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait, amelyet 1946-ban kezdett el. Ott államvizsgázott le román és német szakból. Ezt követően rövid időre a Temes megyei Nagyszentmiklóson talált állást.
  1951-ben Nagy Éva festőművésszel kötött házasságot. Házasságukból két gyerek született: Éva Veronika (1954) és Eszter (1959). 1951-1956 között a Kolozsvári Irodalmi Könyvkiadó szerkesztője. 1952-ben édesapját letartoztatták, másfél évet kapott rendszerellenesnek vélt akkori és hajdani tevékenysége végett. 1954-ben jelent meg első elbeszéléskötete. 1956-os esztendő változást hoz az életében a Napsugár gyereklap egyik belső munkatársa lesz. A lap szerkesztőségének megalakulásakor Asztalos István volt a Főszerkesztője. Akkoriban még az erdélyi irodalmi élet színe-javával, Bajor Andorral, Szabó Gyulával és Székely Jánossal dolgozott együtt az Állami Irodalmi és Művészeti kiadónál Kolozsvárott. Bajor Andorral együtt átnyergeltek a Napsugár gyereklaphoz, ahol 32 esztendőn át nemcsak szerkesztőként dolgozott. 1956 után néhány évig műveit nem adhatta ki, ezt az időszakot műfordítással töltötte ki. Imigyen sikerült családját eltartania. Több művét megcsonkította a cenzúra. 1972-ben tragédia érte a családot, Éva lánya 18 korában elhunyt. 1973-ban kereste fel Márton Áron püspököt, aki lelki segítséget nyújtott neki, azóta rendszeres templomba járó lett. Egy keresztény lap beindítását szorgalmazták Bajor Andorral, azonban Márton Áron püspök a hatalom cenzúrája végett inkább "elnapolta", annak létrejöttét. 1990-től, pedig a Keresztény Szó vallásos hetilap szerkesztője volt közel másfél évtizeden át. Továbbra is közölt publicisztikai jellegű írásokat a Hétben, a Hargita Népében és más közéleti lapokban.
   Megjegyezendő, hogy bármennyire is akarták kényszeríteni az akkori kommunista rezsim a párttagságot (Román Kommunista Párt) sohasem lett az. Ellenben egy ideig elszakadt az egyháztól. 1956 volt az a fordulópont, amikor a párttal való esetleges kapcsolatát is teljesen kizárta. Lassan visszatért szeretett egyházához.
   Már kis korában megérintette a természet szépsége. Ezért műveiben sok helyen az anyatermészet lenyűgöző tiszta szépsége elevenen jelenik meg az olvasó előtt. Alkotásait a facsaros (csavaros észjárású) székely humor jellemzi, de otthonosan mozog a drámai és abszurd tartalmú írásokban is. Legismertebb művét a Csipikét több nyelvre is lefordították. Csipike a gonosz törpével csak bosszantani akarta magyarországi pályatársát, Szász Imrét, akit a családja Csipikének nevezett. Csipikéből 1984-ben Balogh László rendezésében egy órás bábfilm készült.
   ő maga is foglalkozott fordítással román és német nyelvű műveket tolmácsolta magyar nyelven. Prózai írásai (elbeszélései, karcolatai és regényei) mellett költészettel is próbálkozott, meg is jelent egy kötete, de sosem tartotta magát poétának.
   Vallomása szerint az írás egyik alappillére az őszinteség. Sohasem szerette az érthetetlen dolgokat. Mindennek szeretett a végére járni. Bár szász származású volt, de inkább bevállalta a székely mivoltát.
   Információ: Fodor Sándor: Égy nap-egy élet. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1976; Fodor Sándor: Tíz üveg borvíz. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1979; Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, Főszerkesztő: Balogh Edgár. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1981; Tallózás a kolozsvári magyar adás Fodor Sándor interjúkból.

– XX –
400 esztendeje választották Erdély fejedelmévé Bethlen Gábort 400 kerek esztendő a székelység életében is tekintélyes szám. 1613. október 23-án választották fejedelemmé az anyai ágon székey származású Bethlen Gábort. Marosillyén született 1580. November 15-én. Apja, Bethlen Farkas erdélyi nagybirtokos család sarja, udvari főkapitány volt. Édesanyja Lázár Druzsina, a gyergyószárhegyi lázárok (székely lófő család) leszármazottja. Ebből az ágból örökölt székely vért Gábor. 1592-ben apja halála után a Bethlen család gyergyószárhegyi Lázár-kastélyba kényszerült költözni.
   Édesanyjuk halála után Lázár András nevelte a két árvát. 13 esztendősen Gyulafehérvárra ment, hogy visszakérje a jogtalanul elvett birtokait Báthory Zsigmondtól. Ott a fejedelem apródjaként szolgált. 1595-ben részt vesz Havasalföldön a török elleni hadjáratban. Aztán ezt több csata követte. Harcolt Mihály román vajda ellen is. 1602-ben Székely Mózes pártjára állva harcolt. A fejedelem halála után Temesvár környékére majd Nándorfehérvárra menekült. Már akkor a nemesek fejedelemmé választották, de ő fiatal korára hivatkozva visszalépett. 1605-ben feleségül veszi Károlyi Zsuzsannát.
   Ez időben dúl a Bocskai-féle szabadságharc. Bocskai halála után Báthory Gábor bizalmas tanácsadója lesz. Már akkor rájön, hogy Erdély csak a lazább török fennhatóság alatt fejlődhet. Fejedelmé választása után Erdélyország virágkorát éli. Fejlődésnek indul az ipar, felgyorsul a kereskedelem. Támogatta a biblia magyarra fordítását is. Fő célja megszilárdítsa hatalmát, egy erős ütőképes hadsereget létrehozni. Bethlen Gábor közben a Magyar Királyság helyreállításán is fáradozott.
   A besztercei országgyűlés 1620 augusztusában magyar királlyá választotta, amelyről politikai okokból 1622. januárjában lemondott, viszont ennek fejében megkapta a német-római birodalmi hercegi címet. Ebben az esztendőbe hunyt el első felesége. A Habsburg ellenes hadjáratai békekötéssel értek véget. 1624 májusában lemondott sziléziai birtokairól. Sikertelen országegyesítés után Habsburg-ellenes koalíciót szeretett volna létrehozni. 1626-ban újranősült, feleségül vette Brandemburgi Katalint. 1629. November 15-én hunyt el.
   Uralkodása alatt a székelység visszakapta különleges jogait. Gondolok az adómentességre és a saját önkormányzatuk helyreállítására. A szászok visszakapták önkormányzatukat és Szeben várost is. Nem akadályozta a románok mozgását Havasalföld felé, és nem akadályozta őket görögkeleti vallásuk gyakorlásában. Szabályozta az adózási rendszert. A fejedelmi udvar a kultúra legfőbb támogatójává vált. A gyulafehérvári és dévai építkezések mellett támogatta a külföldön tanuló diákokat is. A földesurakra büntetés várt, ha a jobbágyok tanulni vágyó gyerekeit nem engedték tanulni. Ezzel egyetemben Nagyszombaton és Gyulafehérváron főiskolát alapított. Fejedelmi hatalmát központosítási törekvéseivel oldotta meg. A harminc éves vallásháborúban Erdély győztesként került ki, a protestáns országok szövetségesévé vált.
   Információ: Bethlen Gábor: Levelek. Bukarest, Kriterion Könyvk., 1980; Csetri Elek: Bethlen Gábor életútja. Bukarest, Kriterion Könyvk., 1992; Pálinkás Mihály: Múltunk Nagyjai. Budapest, UNIO Lap- és Könyvker. Keresk. Kft, 1998.

– XXI –
Végére ért a székely hírességeket feltáró fejezetkalauz. Záróakkordként elmondhatom, hogy a neves székely személyiségek közül is csak néhányukat emeltem ki. A XX. Századiak közül nevezetesen azokat, akik már eltávoztak tőlünk. Úgy gondoltam, mindazokat, akikről még sikerült értesülnöm egy mondat erejéig érdemes megemlíteni őket. Természetesen a névsor nem végleges, más is hozzáadhatja azt, akit ismer, akit tisztel és becsül.

Benczédi Székely István (1505-1565) – krónikaíró és reformátor
Felvinczi György (1650-1715) színműíró, színigazgató és műfordító
Cserei Mihály (1667-1756) emlékíró, történész, a magyar barokk egyik jelentős személyisége
Apor Péter (1676-1752) történetíró, főispán és királybíró
Bod Péter (1712-1769) irodalomtörténész és református lelkész
Baczkamadarasi Kis Gergely (1737-1787) iskola építtető, templom építtető, kollégiumalapító és egyházi főjegyző
Aranka György (1737-1817) író, költő és tudományszervező
Benkő József (1740-1814) történetíró, nyelvész, botanikus, teológus és református lelkész
Benkő Sámuel (1743-1825) orvos- és bölcsésztudor
Szatsvay Sándor (1725-1815) újságíró, szerkesztő, költő, a magyar nyelvű hírlapírás egyik úttörője
Jantsó Pál (1762-1845) színész
Laborfalvi Benke József (1781-1855) színész, színházigazgató és drámafordító
Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) író, műfordító, művelődésszervező és utazó
Aranyosrákosi Székely Sándor (1797-1854) író, történetíró, költő, dalszerző és unitárius püspök
Dósa Elek (1803-1867) jogász és költő
Gál Sándor (1817-1866) az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvéd tábornoka
Laborfalvi Róza (1817-1886) székely származású színésznő
Jakab Elek (1820-1897) történész, művelődéstörténész, levéltáros és jogász
Imets Fülöp Jákó (1837-1912) iskolaszervező, könyvtáralapító, író és műfordító
Puskás Tivadar (1844-1893) székely származású mérnök, a telefonhírmondó feltalálója
Teleki Sámuel (1845-1916) könyvtáralapító, utazó és földrajzi felfedező
Vitos Mózes (1847-1902) helytörténész és szerkesztő
Bándi Vazul (1847-1909) iskolatörténet-író, történész
Ugron Gábor (1847-1911) politikus, a Függetlenségi Párt egyik alapító tagja
Kádár József (1850-1939) magyar tanár és szakíró
Szacsvay Imre (1854-1939) székely származású színész
Szakács Andor (1865-1924) színész
Barabás Endre (1870-1945) pedagógus, pedagógiai és közgazdasági szakíró
Balás Jenő (1882-1938) bányászmérnök kutató, néhány jelentős vízszabályozási munkálatok tervezője
Kelemen Lajos (1877-1963) levéltáros, tanulmányíró és történész
Felvinczi Takáts Zoltán (1880) székely-örmény származású művészettörténész
Kiss János (1883-1944) altábornagy, politikus
Pávai Vajna Ferenc (1886-1964) geológus, a magyar hévízkutatás úttörője
Palló Imre (1891-1978) operaénekes, a magyar Operaház igazgatója (1957-1959)
Ábrahám Ambrus Andor (18931989) zoológus és ideghisztológus
Csűrös Zoltán (1901-1979) vegyészmérnök és kémikus
Domokos Pál-Péter (1901-1992) történész, népzene- és néprajzkutató
Tompa Sándor (1903-1969) színész és orvos
Bodor György (1904-1976) jogász, történész, néprajztudós, és politikus
Nagy András György (1905-1982) orvos, orvosi szakíró, közíró és népművelő
Koréh Endre (1906-1960) operaénekes
Bíró Sándor (1907-1975) magyar pedagógus és történetíró
Kiss Manyi (1911-1971) színésznő, aki székelynek tartotta magát, mivel Háromszéken nevelkedett.
Mikó Imre (1911-1977) író, jogász és politikus
Méhes György (1916-2007) író és színműíró
Kiss Elemér (1929-2006) székely származású matematikus, pedagógus
Kányádi Sándor (1929) költő, szerkesztő és meseíró
Miklós József (1940-2003) nyelvész, fordító, idegenvezető és szerkesztő
Erőss Zsolt (1968-2013) hegymászó, aki magyar állampolgárként elsőnek mászta meg a világ legnagyobb hegyét, a Csomolugmát.
Szabó Katalin (1968) többszörös olimpiai, világbajnok és Európai bajnok tornászlány
Információ: Főleg lexikonokból, a Világhálóról és Balás Gábor: A Székelyek nyomában című könyvéből tallóztam (Panoráma Könyvkiadó, Budapest, 1984)

Borbé Levente,
Február eleje, 2014