I. - TOMCSA SÁNDOR
1897 augusztus huszonhetedikén született Székelyudvarhelyen, Szombatfalván. Szülei a magyarországi Géberjénből (Szabolcs-Szatmár-Bereg) kerültek Udvarhelyszékre. Apja Tomcsa Sándor, anyukájával Finkér Gizellával házasodott össze. Rajta kívül még született egy Klementin nevezetű gyerekük. Szerény körülmények között éltek. Négy esztendősen elvesztette édesapját. Anyukája varrásból igyekezett eltartani családját. Az elemit a székelyudvarhelyi Zárda iskolájában kezdte, és a Ferenc-rendi tanodában végezte. Már akkoriban felfigyeltek kiváló humorérzékére és rajztudására, amit a gimnáziumi évek alatt továbbkamatoztatott. Tíz esztendős korától szülővárosa Római Katolikus Gimnáziumába tanul. Ott is érettségizett. 1916-ban, mint ifjú katona kivette az első világháborúból a részét. A háború utolsó heteit láblövéssel és hóvakságával a kórházba töltötte. Ezért kellett szemüveget hordjon élete hátralévő részében. Hazatértekor a képzőművészeti főiskolai álmát feladta. 1919-től napszámoskén kereste meg a kenyerét. Ugyanez évben részt vett a Trianon elleni tüntetésen. Ezért hat hónapot kellett letöltsön a szebeni börtönben. Kiszabadulása után a szamosújvári kerámiagyár tervezője és kerámiafestője. A gyár csődbejutása után hazaköltözött. 1921-ben a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára felvételizett sikertelenül. 1923-ig rajzolóként dolgozott a kolozsvári Hírnök című katolikus hetilapnál. 1923-tól újra otthon, a pénzügynél lett adótiszt. Ugyanez év áprilisában nyílt meg a Református Kollégium tornacsarnokában az első karikatúra kiállítása. Első egyéni tárlatát 1925 áprilisában hozta össze, amelyről Tompa László költő is elismerően írt. 1926 január harmadikán jelent meg első írása B.Ú.É.K. címmel. 1927 január tizenhatodikán mutatták be egy művészestélyen Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos darabját. Az 1923-as júniusi karikatúra kiállításról ő maga számolt be. 1929 őszétől egészen 1940-ig a Brassói Lapok munkatársa. Brassói Lapoknál mint tudósító, később állandó cikkíró és grafikus dolgozott. 1930-ban hal meg az édesanyja. 1934-ben befejezte Szvoboda Augusztin rémtette című regényét. 1938-ban a Műtét című háromfelvonásos darabjával elnyerte a Thália Színház és az Erdélyi Szépmíves Céh drámapályázatának egyik díját. A művet 1939 április 28-án bemutatják Kolozsváron. Székelyudvarhelyen pedig egymást követték a Tomcsa vidám estek, ahol saját műveit tolmácsolta. Melléjük pedig rögtönzött karikatúrákat készített. 1940-es Bécsi döntés kellemetlenül érintette Tomcsát. Megszüntették a Brassói Lapokat, és ő munkanélküli lett. Ez követően forgalmi adóhivatal gyakornoka, majd 1943-tól I. osztályú adótiszt lett. 1944-ben az Úz völgyében teljesít katonai szolgálatot. A háború befejeztével elveszít bérlakását és munkanélkülivé válik. Alkalmi írói munkákból él. 1945-től a Népvédelem kultúra felelősévé választják szülővárosában. 1946-ban a Romániai Magyar Írószövetség tagja lesz. A tagság előjogosította a könyvkiadáshoz. 1946 után az Utunk (HELIKON elődje) és 1947-től a Romániai Magyar szó közli írásait. 1948-ban a Jubileum című háromfelvonásos színművét díjazzák Magyarországon, amelyet 1949 áprilisában adják ki Bukarestben. 1950-ben kerül az olvasók elé A patkány című egyfelvonásos műve, amelyet román nyelvre is lefordítanak. A rá következő háromfelvonásos művei nem részesültek elismerésben, ezért kézirat formájában maradtak az utókor számára. Az 50-es években már az Az Igaz Szó ( LÁTÓ elődje) közli írásait. 1956-ban adják ki a Vese velővel novelláskötetét, amelynek előszavát és rajzait is ő maga készítette. 1957-ben jelenik meg Az utolsó szalmaszál háromfelvonásos színműve, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház még az esztendőben bemutatott. A gól című novellájával pedig elnyerte az Igaz Szó pályázatát. 1959-ben jelent meg a Tinta és tus novelláskötete. Ebben az esztendőben kapta meg a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozatot. 1960-ban a készülő budapesti Magyar Irodalmi Lexikon számára bibliográfiai adatokat kértek tőle, és Kolozsváron bemutatták az utolsó szalmaszál című színművet. 1961-ben a Születésnapra színműve megjelent az Igaz Szóban. Továbbá írásai és rajzai megjelentek az Előre Naptárban és a Hargita Kalendáriumban is. 1962-ben betegedett le. Mielőtt befeküdt volna a kórházba kéziratait rendbe szedi. 1963-ban hal meg tüdőrákban.
Tomcsa műveibe foglalta élete apró kis élénk mesélő pillanatait. Humanista író, aki annyira szerette Székelyudvarhelyt, hogy még egy állásért sem szívesen hagyta ott szeretett városát. Műveiben a kisvárosi élet mindennapjait láttatja szereplőin keresztül, humoros, szatirikus képekkel átitatva. A pillanat megragadásának igazi művésze. A fölösleges cselekvések és emberi butaságok kispolgárának kitűnő ábrázolója. Munkáját kortársai, de szeretett városa is nagyra értékelte. Annyi bizonyos, hogy nála nélkül szegényebb lenne Székelyudvarhely, de az erdélyi magyarság több évtizedes kisebbségi lélegzetvétele is.
Bibliográfia:
***Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. 5/2. kötet. Bukarest-Kolozsvár. 2010. 828-830. l. 0
Bonyháti Jolán, Gagyi László, Hajdú Győző, Hecser Zoltán, Nagy Pál írásai Tomcsa Sándorról: Igaz szó, Marosvásárhely, 1957/8, 1959/12, 1960/9, 1963/3 és 1969/8.
Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap, Kriterion Kiadó, Bukarest 1974. 333-335.
Nagy Teréz: Tomcsa Sándor kismonográfia, Inforess Kk.Székelyudvarhely. 2000.
A Román Népköztársaság Írószövetségének Maros-Magyar ***Autonóm Tartományi Fiókjának búcsúztatója: Igaz Szó, Marosvásárhely, 1963/1
***Új Magyar Lexikon. 3 kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994
II. - PETŐFI SÁNDOR
Petőfiről annyit tudunk, hogy csak na, s még többet. Azé méges (mégis) érdemes egy szűköcske összefoglalót iderittyenteni rövid életéről, s megtoldva a róla azóta es (is) kerimbálódzó (keringő) további legendákról.
Petőfi Anyukája, Hrúz Mária, mint cselédlány és mosónőként kereste meg a betévő falatot. Osztán (aztán) változott a helyzet, mert feleségül ment Petrovics István mészárosmesterhez, aki kocsmárosi munkával es foglalatoskodott. Petőfi, Petrovicsként látta meg a napvilágot Kiskőrösön. Mindkét szülőnek szlovák felmenői voltak, de a magyar beszédet tudták, és szépen folytatták. Sándort, ahogy módosabbak lettek egyre jobb iskolákba íratták. 1833-1835 között Pesten tanult. Aztán jött Aszód, és a Selmeci gimnázium. Sajnos, apjuk egyik rokonuknak kezességet vállalva elúszott vagyonuk. Sándor 15 éves korában kénytelen volt otthagyni az iskolát. Emígy kezdődött el kalandos élete. Hányódása alatt színházi mindenes, katona lett, majd, amikor annyira sikerült összeszednie magát újra (1841-ben) az iskolát választotta. 1842-ben jelent meg első verse, A borozó, akkor még Petrovics néven írta alá. Ugyanebben az esztendőben változtatta Petőfire a nevét. Ez az év egyben a napfogyatkozás esztendeje is volt. Tisztában volt a napba nézésnek káros hatásával, mégis "bele nézett a közepébe". Az eredménye az lett, hogy szinte megvakult. Az egyik szemére, a hátralévő életébe félig kancsal maradt. 1843-ban még Kecskeméten a színtársulatnál játszott, majd Pozsonyba ment, s mint másoló dolgozott. Megint Pest következett, s ezt követően újra a színészet Biharban. Debrecenben tartózkodott, amikor betegsége végett ott kellett maradjon egy darabig. Vörösmarty támogatásával Vachott Imréhez kerül, mint a Pesti Divatlap segédszerkesztője. Valahol itt indul el töretlen pályája. Több korabeli jeles költővel, íróval köt barátságot. 1846-ban megszervezi a fiatal haladó szellemű költőkből álló Tízek Társaságát. Ebben az esztendőben ismerkedik meg Szendrey Júliával. 1847-ben Arany Jánossal életre szóló barátságot köt. Ugyanebben az esztendőben veszi feleségül Szendrey Júliát. 1848-ban, mint a nép körében is elismert költő új feladatot talál magának. Forradalmár társaival együtt a nemzet függetlenségét tűzte ki célul. 1848 márciusában születik meg a Nemzeti Dal című verse. Ezt a költeményt többször elszavalja a népnek, lelkesítve a néptömeget. Részt vesz a forradalmi kormány népgyűlésein, a Pest megyei rendre ügyelő választmány tagja lesz. Júniusba képviselőként való jelölése sikertelen. Ekkor születik az Apostol című epikai műve. Szeptemberben a költészet mellett szabadságharcosként teszi a dolgát. 1848 december 15. születik meg Zoltán fia. 1849-ben Bem tábornok erdélyi hadseregéhez szegődik. Bem segédtisztjének nevezi ki. Később lemond tisztségéről, Pestre, majd Mezőberénybe utazik családjával együtt. Bem újra hívja. Családjával megint Erdélybe megy. 1849 július 21. Tordán látja utoljára Júliáját , és a kis Zoltán fiát. Július 31. Fehéregyháza határában, a segesvári csatában veszti életét.
Petőfi sohasem rejtette véka alá a székelyek iránt érzett szimpátiáját. Szerette szabadságvágyuk és a haza iránti hűségüket, annak feltétel nélküli megőrzését, és harcias virtusát. A forradalom idején nem is volt kérdés a harc. A függetlenséget kívánó székelyek egyöntetű modora elsőre belopta Petőfi szívébe őket. Külön lenyűgözte őt, hogy ezekbe a nehéz időkben még a közteherviselést is elfogadták, csak egy hazában boldoguljanak magyar társaikkal. Verseket írt a forradalom és szabadságharc székely harcosaihoz. 1848 szeptemberében A székelyekhez versében az összefogást hirdeti, mert magyar közös múltunkat és anyanyelvünket nem feledve, végtére is egy nemzet vagyunk. A kis népcsoport vakmerőségét és bátorságát 1849 áprilisában A Székelyek versében számukra is kitüntető figyelemmel ecseteli.
A székelyek is viszont szerették őt. Számtalan településen megszállt a forradalom idején. Mindenhol szeretettel fogadták. Mára azoknak helyét emléktábla őrzi. Az elmúlt több, mint 100 esztendőben, tiszteletére, sok helységben szobrot avattak. Természetesen nem maradnak el a legendák sem. A legismertebbek a Petőfi körtefájához fűződnek, ahol a forradalmár költőnk elmélkedett, vagy éppen verseket írt. 1990 után Erdélyben is több intézmény, utcanév, és különböző társaságok (nemcsak irodalmi) fémjelzik a fiatal költő és szabadságharcos nevét.
Hiába na, senki sem vitathatja el azt, hogy egy nép akkor tud megerősödni, ha van önbizalma. Az önbizalmat pedig a példaértékű emberek tettei erősítik. Azoktól kapja erejét, akikre fel tudunk nézni. Ezért fontos a legenda meghagyása, és a mítoszrombolók kiküszöbölése. Hogy a burjátföldi Barguzinban az ő csontjait találták meg vagy sem, ilyenkor szinte mellékes. Lehetséges, hogy fogságba esve oda hurcolták el... A lényeg azonban a népe iránt érzett szeretetén van.
Bibliográfia:
Dávid Gyula-Mikó Imre: Petőfi Erdélyben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest.1972;
Illyés Gyula: Petőfi Sándor, Révai Könyvkiadó, Budapest.1950;
Petőfi Sándor: Szabadság szerelem II., Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár.1980. 301-334;
Petőfi Sándor: Dicsértessék a nép neve..., Franklin Könyvkiadó, Budapest.
***Úigaz Szó 7 Petőfi-szám. Marosvásárhely, 1969 július
III. - KISS MANYI
1911. március 12-én Margit néven látta meg a napvilágot a Kolozsvártól alig 12 kilométerre fekvő Magyarlónán (románul - Luna de Sus). Szülei a székelyföldi születésű Kiss Lajos kántortanító és Nagy Zsuzsánna tanítónő. A három gyerekük közül ő volt a legkisebb. Apja rá néhány esztendőre Zágonba kapott tanítói állást. Négy éves korában szülei elváltak. Édesanyja Szotyori Nagy Zsigmond földbirtokoshoz ment feleségül. Az édesapja is újranősült. Nagy Ilona tanítónőt vette feleségül. Manyit az édesanyja testvére vette magához, akit szintén Nagy Ilonának hívtak. A kislány iskoláztatását nagynénje férje Szőcs Albert gróf támogatta. Ahogy ő emlegette kézen-közön "három apja és három anyja" volt. Nyilván nagynénjét, Ilus anyust szerette a legjobban.
Első fellépései még a magyarlónai kiskertjükben volt. Édesapja a tyúkólas pajta mellé egy emelvényt eszkábált össze neki, s ott mutatta meg szülei és az ismerősök előtt tehetségét. Hét esztendősen már egy csíkszentmártoni előadáson bizonyított.
A sepsiszentgyörgyi gimnázium elvégzése után a kolozsvári zenekonzervatóriumba íratták be, de ő továbbra is a színházhoz vonzódott. 1927-ben másodévesként Kolozsváron kezdte színészi pályafutását. Abban az esztendőben 13 szerepet játszott el. 1928-ban Sebestyén Mihály színigazgató Miskolcra hívta. Ott találkozott Móricz Zsigmonddal, aki már felfedezte a benne lévő tehetséget. Ennek ellenére a csábítgatások eredményeként 1929-ben Szegeden mutatta meg tehetségét el 1932-ig. Közben Budapesten is szerepelt. Szegeden ismerte meg későbbi férjét Alfredo Ufferinit olasz artistát, akivel 1932. július 23-i házasságkötésük után Európát járta. Közben felvidéken is játszott darabokban. Egy ideig a paralízisben szenvedő férjét gondozta. A színpad utáni vágya nagyobb volt, mint a házasélet. Ezért visszaköltözött Budapestre. Nehéz időszak következett, újra fel kellett építse karrierjét. Házat bérelt a hajdani Árnyas úton, kecskéket kutyákat és macskákat tartott. Talpra állásában segített a Károlyi István gróffal való találkozás. Az Őrkény Színház elődjének alapítója volt a gróf. Egy szempillantásra egymásba szerettek. Sajnos, mindez szerelmi szinten maradt, mert a gróf édesanyja Daysy nem tartotta fiához méltónak ezt a kapcsolatot. A gróf házassága után is tartotta Manyival a kapcsolatot, de az már jelentőséggel bírt. Kiss Manyi pedig élete végéig őrizte szerelme leveleit.
1934-ben Budapesten vállalt fellépéseket, többnyire a Pódium kabaréban. 1935-től kezdődően 1944-ig Budapest számos színházában játszott.
1940-ben már Budapest ünnepelt színésznőjévé nőtte ki magát.
1942-ben került a keleti frontra. A Doni fronton a Tábori Színház megbízásából, többedmagával érkezve közel kétszázezer katonáknak énekelt és szórakoztatott társaival együtt. Legtöbbször a "Jaj de jó a habos süteményt" és a "Csicskás nótát" énekelte. A nagy hideg ellenére maradt és felcserként is dolgozott. Itt ismerkedett meg Bakonyi Jánossal (Mukival). Hazaérkeztükkor Manyi titkolta, ameddig tudta újabb szerelmét, akit Nyúl úrnak is nevezett. Az Árnyas úti villa megtelt társasági élettel. A vendégek között volt az akkori elismert színművészek színe-java.
1949-ben Simi öccsét és családját a Regátba hurcolták. Nyolc éves tengődés után engedték szabadon. Az öccse sajnos csap pár hónappal élte túl a rémes életet.
A kommunista hatalom, mint nem kívánatos személy egy darabig szabadúszóvá tette, csak szerepeket vállalhatott. 1954-ben végre a Madách színház leszerződtette. Eljátszott tragikomikus, groteszk szerepeiért 1954-ben Jászai Mari-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat 1962-ben érdemes művész és 1964-ben kiváló művészi kitüntetést kapott.
1962-ben tett szert az öröklakásra a Szépvölgyi úton.
Bakonyi úr nagyon szeretett költekezni, evégett kapcsolatuk fokozatosan romlott. Felélte Manyi pénzét. A színésznő bánatában italhoz nyúlt. Hatvan esztendősen rák betegségben szenvedett. Betegségéről a pályatársai is az utolsó napijaiban értesültek. Nyugdíjazása is ekkor történt. 1971. március 29-én távozott el.
1935-1971. között több tucat játékfilmben szerepelt. A mellékszerepeiben is kiváló veleszületett tehetségét, profizmusát tárta a nagyérdemű közönség elé.
1997-ben a Székely Mikó Kollégiumban Kiss Manyi is emlékszobát kapott.
Kiss Manyi mindig is székelynek tartotta magát. Nem is csoda, hiszen gyermekkorát Zágonba töltötte. Mostohaapjánál Szotyorban (Háromszék) ismerkedett meg barátnőivel, és Sepsiszentgyörgyre járt iskolába. Még a második világháború idején kötött barátságot a Gyergyószentmiklósi Bús Antallal. Antal sokszor mesélt fiának, Jánosnak a színésznő kedvességéről, közvetlenségéről, de főleg humoráról és kiváló hangjáról. Szeretett hazajárni, sajátjai között lenni. Mindig feltöltődve ment vissza az anyaországba.
Gyergyói rokonaimtól hallottam, hogy nagyon szerette a mulatérozást, meg a jókedvet. Egyik Remetei atyafi azzal büszkélkedett, hogy Kiss Manyi cipőjéből itta ki a pezsgőt... Na igen, ha valaki tud mulatni, akkor az a székely ember, s ezt a művésznő is tudta.
Előadóként felhasználta azt a székely bölcsességet, és élettapasztalatot, amit gyerekkorának gyakran mesébe illő figurái és történései kínált.
Hivatkozások:
Both Ildikó: Kiss Manyit barátságok fűzték Székelyföldhöz, Csíki Hírlap, 2011. december 8, Csíkszereda;
Brittannica Hungarica Világenciklópédia X. kötet, Budapest.1998;
Révy Eszter: Kiss Manyi, Múzsák Kiadó, Budapest.1998;
valamint Kiss Albert visszaemlékezései nagynénjére, Kiss Manyira; Rokoni info és turkálózás a világhálón.
IV. - MÓRICZ ZSIGMOND
1879. június 29-én született a kicsi Zsiga, Tiszacsécsén, ahol jólétben nevelkedik. Anyukája Pallagi Erzsébet, egy református lelkész lánya. Édesapja Móricz Bálint földműves és építési vállalkozó. Mindezt a szép álomvilágot az 1884-es esztendő töri ketté, amikor a család egy sajnálatos baleset végett anyagilag tönkremegy. Szülei Prügyre költöznek, őt pedig a nagyanyjával együtt az istvándi nagybátyja, Pallagi László fogadja be. 1888-ban a családja visszaveszi. 9 testvére közül kettő hamar meghal. 1890-ben már a debreceni református kollégium padjait koptatja. Egészségi állapota végett egy évet halaszt. Saját vallomása szerint hat esztendős korától érezte, hogy az írás jó neki. Igazából, tudatosan, azonban tizenkét évesen fogalmazódik meg benne. Szülei 1894-ben Sárospatakra költöznek. Három esztendei debreceni gimnáziumi évek után tanulmányait Sárospatakon és Kisújszálláson folytatja. Továbbhaladásában Pallagi Gyula nagybátyja, a kisújszállási gimnázium igazgatója is segít. 1899-ben beiratkozik a debreceni református teológiára. A teológiáról a jogtudományi karra iratkozik át. Írásai a helyi lapokban kezdenek megjelenni. 1900-ban a Debreceni Hírlap segédszerkesztője lesz. Kicsit később Budapesten folytatja jogi tanulmányait. 1905-ben Házasságot köt Holics Jankával. 1907-ben írja meg a Harmatos rózsa regényét. Műfordítással is foglalkozik. Az 1900-as években sorra jelennek meg írásai köztük van a Hát krajcár című novellája is. 1911-ben jelenik meg első nagy sikerű regénye a Sárarany. 1919-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választja, a Tanácsköztársaság bukása után kizárják belőle. 1920-ban jelenik meg a Légy jó mindhalálig regénye. 1921-ben németül is lehet böngészni a Sáraranyt. 1925-ben felesége öngyilkosságot követ el. Nem marad egyedül sokáig, mert 1926-ban Simonyi Máriát feleségül veszi. 1929-ben az ötvenedik születésnapján tiszteletére ünnepséget rendeznek Tiszacsécsén. Osváth Ernő halála után, Babits Mihállyal a Nyugat folyóirat szerkesztői lesznek. 1933-ban az Írók Gazdasági Egyesületének elnöke lesz. 1935-be jelenik meg a Boldog Ember című regénye és az Erdély-trilógia. 1937-ben második házasságának is vége szakad. 1939-ben lesz a Kelet Népe főszerkesztője, amely folyóirat halála után megszűnik. 1941-ben Erdélybe utazik. Ekkor jelenik meg az Árvácska és a Rózsa Sándor a lovát ugratja. 1942 augusztus idusa végén, unokája születése érzelmeit felkorbácsolja, s agyvérzést kap. Szeptember negyedikén a budapesti kórház Korányi klinikáján távozik körünkből. Három édes, és két fogadott gyermek apja volt.
Móricz Zsigmond Észak-Erdély visszacsatolásakor látogatott Erdélybe. Többször találkozott erdélyi írókkal. Barátság fűzte Tamási Áronhoz. Egy kerek esztendőt töltött a számára is e varázslatos helyen. Elbűvölte az erdélyi szellemiség. Székelyföldre szinte mint felfedező-kutató érkezett. Minden érdekelte, hamar belopta magát az emberek szívébe, akik közvetlenségéből fakadó természete gyanánt Zsiga bácsiként kezdték emlegetni. Ami elsősorban e vidéken ledöbbenti, az a bözödújfalusi székely szombatosok kálváriája. A Kelet Népe 1941.1-es számában A szombatosok közt című riportjában az antiszemitizmus előretörése végett megkínzott lakosok védelmére kél. A Bözöd és Bözödújfalu közötti ösvényt a világ leggyönyörűbb gyalogútjának nevezi ki. Székelyföldi útján a valóságot szerette volna megragadni. Ezért látogatott meg oktatási intézményeket, mint a Székely Mikó Kollégium, amelynek hajdani diákja Beke György lelkesen ír visszaemlékezéseiben. Bözödi György biztatására indult neki Székelyföldnek. Bözödi feltűnés nélküli rendes embernek látta, aki a város és falu elöljáróival könnyen beszél, de ugyanúgy meghallgatja az egyszerű embereket. Elsősorban azért, hogy élethű képet kapjon a vidékről. Zsögödbe vagy két hetet töltött Nagy Imre festőművésznél. Itt vett részt egy juhnyíráson is, de ellátogatott a zsögödi gazdakörre. Az utóbbi "rossz" élményéből született meg a Gazdakör Székelyföldön riportja, szintén a Kelet Népében, amelyben hevesen bírálja az hivatali bürokráciát, amit a csíkvármegyei székelyek el kell viseljenek. Meglátogatta a csíksomlyói templomot, a zárdát, csak egyet bánt, hogy a búcsún nem vehetett részt. Szerencséjére Csíkszeredában sikerült találkoznia éppen a búcsúról érkező csángópárral. Pillanatok alatt megtalálta velük a hangot. Úgy beszélt vélük, mintha régi ismerősök lennének. Így, ha közvetetten is de fel tudott töltődni a zarándokhely csodálatos hangulatával.
Nagyon örült, hogy megismerhette e páratlan vidéket. Lenyűgözte a székely nép elevensége, az élet szeretete. Bármennyire is zord a vidék, és nem oly gazdag, mint Erdély más vidékei, az emberek mégis jól érzik magukat. A mostoha időjárási viszonyok, meg a szegényes gazdasági lehetőségek ellenére sem csüggedő nép szinte megbabonázta őt. Értékelte a gyakorlatias kucifántos (kacifántos) észjárásukat, ami a magyarok lakta vidékek közül inkább csak erre a tájegységre jellemző. Szerette az emberek derűjét, az életerőtől duzzadó szeretetüket, a tiszta lelkükből fakadó vidámságukat. Bámulatba ejtette, hogy a székely ember legyen az kicsi vagy éppen nagy munkája végezte közben mindig dalra fakad.
Hivatkozások:
Zsögödi Nagy Imre: "Az úgy volt, hogy... Hallák-e?" Följegyzések, Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2012;
Móricz Zsigmond közöttünk, Kriterion Kiadó, 1979, Bukarest ;
Vargha Kálmán: Móricz Zsigmond, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1971.
V. – SZENT LÁSZLÓ királyunk
I. László magyar király 1046-ban született Lengyelországban, nem lehet tudni pontosan, hogy mikor és hol. Édesapja I. Béla király, és édesanyja Richeza lengyel hercegnő volt. Édesapjának köszönhetően, Géza testvérével együtt, a száműzetésben hercegfiként cseperedett fel. Már ifjúkorában kivette részét a harcokból. Testvére váratlan halálakor az ország többsége őt támogatta királynak. Miután 1801-ben Salamon lemondott Magyarország trónjáról, megkezdte uralkodását. Salamon azonban, nem hagyott fel a folytonos piszkálódással, terveket szőtt, idegenekkel szövetkezett, többször is, ellene. László az országban mégis biztonságot hozott. 1091-ben Horvátországot, Szlavóniát, Bosznia egy részével Magyarországhoz csatolja, hiszen rokonságban állt az 1089-ben kihalt horvát uralkodócsaláddal. Sokat tett a magántulajdon megszilárdításáért. Nevéhez fűződik István, első magyar királyunk szentté avatása is. Az 1095-ös cseh király elleni hadjáratban vesztette életét. A nagyváradi sírjához kötődő számos csoda, amelyet a nép terjesztett 1192-ben meghallgattatott, mert népszerű királyukat a római katolikus egyház szentté avatta.
Szent László életét népi mondák és egyházi legendák sokasága lengi körül. Bátor egyenes jellemét átszőtte a vallásos jámborság. Példás tetteiért Erdély védőszentjévé választották. Kultusza a mai napig fennmaradt. Örökmécsesként ragyog a magyar történelem őrlőmalmában. Erdély templomaiban, de főleg Székelyföldön máig is fennmaradt freskók bizonyítják László királyunk hazát védő hősiességét. Ilyenek a Szent László és kunok közötti harcok megelevenítése Bögöz, Székelyderzs, Sepsikilye, Erdőfüle, Székelykeresztúr, Gelence és Maksa templomfreskoinak képsoraiban megelevenített történetei. A legtöbb legendában szerepelő ellenségként megnevezett népek: a tatárok, a besenyők és a kunok. Szent László egyben a magyarok "új gúnyába bújt" táltosa is. A mondák és legendák történeteiben előkerül a világfa, ami kiszáradva is újból életre tud kelni, vagy a magyarok szent állatai a szarvas és a turul madár. Több helyen is látták megjelenni, mint a tordai hasadéknál, vagy felénk a gyimesi Szellőtetőn, Csíkszentkirályon, Csíkszépvizen, Csíkszentdomokoson stb. Számtalan település is őrzi a nevét, főleg Udvarhelyszéken.
A székelyek igazi vitézt láttak benne, akihez érdemes volt fohászkodni a rossz időkben. Egyik idefűződő legenda, amit a Dubnici krónika is megírt, az, mikor Nagy Lajos király idejében, 1345-en a tatárok rátörnek Erdélyre. A székelyek Szent Lászlóhoz fohászkodtak segítségért, aki kikelve sírjából a hadsereg élére állva, rontott neki a tatárseregnek. Fején csak amúgy csillogott a korona. A székelyek felbátorodván, szembeszálltak a túlerővel és győztek! A tatár, aki a székelyek fogságába esett, mind azt hajtogatta,, hogy nem a magyarok, s nem is a székelyek győzték le őt, hanem az a László, akit segítségül hívtak. A csata alatt a nagyváradi templom őre nem találta helyén Szent László koponyáját. Utána pedig, mintha a semmiből került volna elő, egyszer csak ott volt.
A csíkszépvízi kápolnát a monda szerint maga Szent László építette a kunok legyőzésének emlékére. A Pogány-havasi kősziklán még most is látszik a lova patájának nyomai. A csata befejeztével a völgy felé irányulva a lovát megsarkantyúzva belegázolt az ottani patakba. A patak megtisztult lova patájának nyomai után. A víz tükrére vetődött napsugarak gyöngyözve csillogtak. Önkéntelenül azt kiáltotta: "szép víz". A környékbeli székelyek erre a pillanatra emlékezve alapították meg ezen a helyen falujukat, és adták a Csíkszépvíz nevet.
Egy másik monda azt meséli el, mikor Csíkban a rossz emberek lepaktáltak az ellenséggel. Mindezt az ördögök segítették. Szent László meghallván ezt rögtön Felcsíkon termett, az ördögök menekülni kezdtek a Gyimesek felé. Szent László a Bagolykőhöz érve sziklába vágta kardját és az ott tátongó mélybe beléhányta az ördögöket. Azok meg kiakartak szabadulni, de László királyunk köveket dobott a repedésbe, s azok úgy szóltak, mint a templomi harangok. Ettől megijedve nem igen volt kedvük újból a világunkra törni. Szent László ahová lepihent most látszik a helye, és lovai patájának nyoma.
Moldvai csángó testvéreinknél meg az marad fenn, hogy a Szeret partján Szent László fát ültetett, mikor az idegeneket kihajtotta az országból. Ez a fa mindig kizöldült, mikor csatát nyertek a magyarok, s kiszáradt, mikor az ellenség győzött.
Szent László király, hogy éltében mennyi köze volt a székelyekhez, hát nem valami sok, de utána annál több. Ezekből a történetekből is jól látszik, hogy fenn a menyekből is vigyázott ránk. Szerette a székelyeket, de a székelyek is erősen. A székelyek bátorságát, becsületességét és elszántságát a mai napig is segíti.
Hivatkozások: Lengyel Dénes: Régi magyar mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 2006, 108 o.; Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai, Junior Kiadó, 1995, Budapest; Magyar néprajzi Lexikon 4, Akadémiai Kiadó, Budapest 1987. S még csipegetés a világhálóról, meg innen-onnan s amonnan .
VI. – VASILE LUPU moldvai fejedelem
Vasile Lupu (magyarosítva Farkas Vazul) 1595-ben született a bulgáriai Razgrad melletti Arbanasonban. Az apukája Nikolaj Coci, görög neveltetésű albán volt. Anyukája Irina, albán (egyes feltételezések szerint aromán) származású. Ezért Vasile Lupu is görög neveltetésű lesz. Nemcsak a görög nyelvet, hanem a görög kultúrát is elsajátítja. Ógörög műveket olvas. Másként is szerencsés, mert egy gazdag családban cseperedhet fel. Mindene megvolt, ami kellett. Az apja, és később ő is, egyre magasabb pozíciókat foglalnak el Moldva politikai életében. A moldvai bojárok választják fejedelemmé 1634 tavaszán, amelynek többsége görög vagy görög származású. 1639-ben hadjáratot indított Havasalföld ellen, hogy saját fiát odabiggyessze a trónra, azonban Matei Basarab bépallt (leverte) a moldvaiak közé és vissza kellett vonuljon. Ugyanakkor a Lengyelekkel ki tudott egyezni. ők nem bántották Moldvát. Vasile Lupu egyben a kultúra szerelmese volt. Sokat fektetett az ország állapotának javítására, és főleg az ifjak tanítására, de ez nagy adókkal is járt. Nemcsak a kultúrára, de a hadjárataira és a török portának szánt költségeket is kellett valamiből fedezni. Számos görög nyelvű egyházi iskolát alapított. Nevéhez fűződik az 1646-ban kiadott első moldvai polgári és büntető törvénykönyv. Ebben talán az egyik legdurvább fejezet, amelyet negyven cikkelybe foglal össze (habár a román államokba ez egyértelmű volt akkoriban egészen a XIX. század végéig ) a cigányok rabszolgaságára vonatkozólag. Sőt, ha egy román összeházasodott egy cigánnyal, akkor ő is, pereputtyostól, rabszolga sorsba süllyedt. Törvényeket, ha kellett, kegyetlen módon, de betartatta. Sokan várták elfogásukkor a halálos ítéletet, még néha lopás esetén is... Igyekezett igazságosnak maradni. Jászvásárban (Iasiban) bégyújtotta az első nyomdát. 1653-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem és Matei Basarab havaselvi fejedelem, közös erővel, megfosztották trónjától Luput. Ez nem sokáig maradt úgy, mert segítségére sietett veje Bohdan Hmelnyickij kozák hetmannak. De nem fért a bőrébe ezután újra bétört Havasalföldre. Újabb kísérlete Havasalföld elfoglalására kudarcba fulladt. A havaselvi csapatok Vintánál móresre tanították a moldvai sereget. A moldvai bojároknak tele lett mindenük a folytonos "fölösleges" pénzkiadásból, meg háborús veszteségből és ki akarták nyírni. A híreket meghalván a krimi tatár kán udvarába menekült, onnan Isztambulba vette az irányt. Ott viszont nem fogadták valami kesztyűs kézzel, a török szultán börtönbe vetette. Kerek nyolc esztendős fogsága után 1661-ben a Török Birodalom kegyetlen börtönében, az Isztambuli Héttoronyban hunyt el.
Uralkodását a folytonos ágálás, nagyzolás (pompa, fényűzés) jellemezte. Nagyon adott magára és környezetére is. Sok épületet húzatott fel, köztük a Jászvásári Trei-Ierarhi templomot. A templom melletti kolostorban fungált a híres nyomda és iskola. A nyomdához szükséges felszerelést Kievből hozták. Ebben a nyomdában nyomtatták ki Moldova első könyveit görög nyelven. Pártolta a kulturális megmozdulásokat. Oda volt a művészetért is. Igaz, a görögöt részesítette előnyben. Nagyon odafigyelt a moldvai magyarok sorsára, hiszen a több mint 12000 katolikus hívőnek lelki vezetőt kért Rómától. Erről Halász Péter történész is tesz említést A moldvai magyarok történetének kronológiájában.
Bándi vazul A Csíksomlyói róm. kath. főgymnasium története könyvében eléggé világosan beszámol a Vasile Lupu által tett erőfeszítéseket a moldvai magyarok és a közeli székelyek iskoláztatásának javára:
"Lupulus Vazul moldvai vajda, görög katolikus létére ős előzékenységgel viseltetett a róm. Katholikusok iránt; jóindulatát az által is iparkodott kitüntetni, hogy Galoczon és Szucsáván, Moldvában és Bukovinában a katholikusoknak templomot emelt, Jassiban pedig gymnasiumot épitett, melyet 1650 körül nyitott meg. Az erdélyi, különösen a székely katholikus ifjúság tömegesen látogatta a latin classicus tanulmányoknak szentelt emez iskolát, azonban II. Rákóczi György, 1654-ben Moldvában betörvén, Vazult méltóságától megfosztotta, és vele Moldvának ezen fényes intézete is megszűnt." Mint írja tovább Bándi Vazul, ez nagy veszteség volt a székely ifjakra, akik tovább akartak tanulni, különösen Csíkszékre, akik a Milkovi (Milkói) Püspökséggel a ferences szerzeteseken keresztül jó viszonyt ápoltak. Ezt követően a székelyeknek igen nagy kihívás volt otthonról a távolabbi iskolákat felkeresni tanulmányaik folytatása érdekében. Abban az időben többségük Magyarországot és Lengyelországot választotta.
Hivatkozások: Bándi Vazul: A csíksomlyói róm. kath. főgymnasium története, Csíkszereda, 1896, 1-3 o.; Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, Fekete Sas Kiadó, Budapest 2001, 45-55.; Constantin C. Giurescu, Dinu C. Giurescu: Istoria românilor din cele mai vechi timpuri până astăzi, Editura Albatros, Bucuresti, 1975, 423-435 o. A. D. Xenopol, I Vlădescu: Istoria românilor din Dacia Traiană. vol. VII., Editura "Cartea Românească", Bucuresti, 1925-1930, 15-57. o.
Világhálós hivatkozás: http://oroszlanosudvar.hu/2016/05/11/cigany-rabszolgasag/
VII. rész – BARTÓK BÉLA – zeneszerző -
1881. március 25-én született egy magyar nemesi eredetű családban, a bánsági Nagyszentmiklóson. Dédapja, János, zeneszerző volt, aki egy bunyevác (magyarországi horvát népcsoport) hölgyet vett feleségül. Édesapja, id. Béla, szülővárosa iskolájának igazgatójaként dolgozott. Szerette a muzsikát. Zongorázott, csellózott komponált, és zenekart is vezetett. Édesanyja, Voit Paula képzettsége szerint tanítónő volt, jól tudott zongorázni. Német nemzetisége ellenére magyar kultúrára nevelte gyerekeit, - Bélát és Elzát.
Kisgyerek korában Béla tartózkodó volt, de nagyon szerette a zenét. Már 4 éves korától kezdett zongorázni. Leginkább a vonós hangszerekért volt oda. Első mestere természetesen az édesanyja. Nyolc esztendős koráig magántanulóként tanult. Nagy hatással volt rá az 1887-es Nagyszentmiklósi Zenei és -Dalegylet márciusi hangversenye. Édesapja 1888-ban hal meg, alig 33 évesen. Így édesanyja megélhetés céljából tanítani kezd. 1890-től 9 esztendősen már komponált többségében táncdarabokat, főleg keringőket és polkákat. 11 esztendősen a Duna folyása művel debütált. Aztán jött a nagy költözéses időszak. Laktak Nagyszőlősön, Nagyváradon, Pozsonyban és Besztercén, és újra Pozsonyba költöztek. 1894-től 1899-ig a pozsonyi Királyi Katolikus Gimnáziumban tanult. Gimnázium végeztével a bécsi zenekonzervatórium ajánlatát visszautasította. A budapesti Zeneakadémián tanult tovább. 1903-ban tanulmányai befejeztével 22 évesen beutazta Európát a Kossuth-szimfónia és a Hegedűszonáta műveivel. 1904-ben Észak-Magyarországon tartózkodik testvérével egy hónapot. Itt hall először igazi székely népdalt egy székely parasztlánytól. Ekkor határozza el, hogy népdalgyűjtésbe, és azok feldolgozásába kezd. 1095. március 18-án ismerkedik meg Schlesinger Emma otthonában Kodály Zoltánnal. Barátságuk egy életre megmaradt, amely mindvégig az egymás kölcsönös segítségén alapul. 1906-ban adják ki közösen a Húsz magyar népdalt. 1907-ben kinevezést kap a Zeneakadémia haladó zongoraosztályának élére. 1908-ben kezdi el a gyerekmuzsikákat komponálni. 1909 fordulópont az életében. Ez év november 16-án az alig 16 esztendős Ziegler Mártát veszi feleségül. Egy esztendő múlva megszületik Béla fiúk. 1911-ben fejezi be egyetlen operáját, a Kékszakállú herceg várát. 1912-től elkezdődik a népzene kutatási tevékenysége. 1914-g bejárja Magyarországot, Erdélyt, Romániát és Észak-Afrikát is. A világháború alatt a Zeneakadémián marad, főleg román népdalokat dolgoz fel. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején fejezi be a Csodálatos mandarin színpadi művét. Első feleségétől elválva 1923-ben elvette Pásztory Editet (Dittát). Egy esztendő múlva megszületik Péter fiúk. 1924-ben adja ki A magyar népdal könyvét. 1927-ben Amerikába utazik. Külföldön egyre nagyobb elismerésre tesz szert, mint előadó, zeneszerző és zenetudós. 1930-ban írja meg a Cantata Profana művét. 1939-ben a háború kitörése után hal meg szeretett édesanyja. 1940-ben az Egyesült Államokba utazik feleségével Péter fia nélkül. A New Yorki Columbiai egyetemen, majd egy ösztöndíj elnyerésével Harwardon dolgozok. 1942-ben Péter fiúk utánuk utazik. 1943-ban tartja meg az utolsó koncertfellépését. Betegsége ellenére is tovább dolgozott. 1945 szeptember 26-án hunyt el New Yorkban.
Bartók erdélyi gyűjtése előtt felfigyelt székely dallamokra. A kibédi székely alkalmazottjuk Dósa Lidi, munka közbeni dalolására lett figyelmes. Erdélyi gyűjtését megelőzte a gyerekkori utazgatásai. Például Besztercén német nyelvű evangélikus gimnáziumban járt. ő maga is többnemzetiségű volt. Székelyföldre érve nagy szegénységet talált. A szállás, meg az étkezési lehetőségek sem voltak megfelelőek. Mindenért meg kellett küzdeni. Még a dalolásra rávett embereket is hosszasan győzködte. De amikor kitárulkoztak előtte, rendkívüli módon megszerette őket. Egy mesébe illő népzenei tündérországot fedezett fel. Boldog volt, mert megtalálta azokat a székely népdaltípusokat, amelyekről aligha hitte hogy léteznek. Hazatérése után örök emléket állított Székelyföldnek az Este a székelyeknél zongora-miniatűrjében. Többször hangoztatta, hogy Székelyföld a keleti végvidék népzenei klasszicizmusának végvára, amelyre minden magyar büszke lehet. ő még csaknem érintetlenül és tisztán találta e föld kultúrájának jellegzetességeit. Na, persze több székely népdalt gyűjtött és dolgozott fel élete során. Első népzenei gyűjteménye székely anyag: a Székely népballadák 1908-ból. E ténnyel is igazolta a székely népzene utáni rajongását. Élete legboldogabb napjainak tekintette azt, amit az erdélyi falvakban parasztemberek között töltött, a zene "kimeríthetetlen kincsesbányáiban".
Hivatkozások: Könczei Ádám: Bartók és a székelyek, In. Korunk folyóirat 1970. augusztus, Kolozsvár.1158-1163 o.; László Ferenc: Bartók Erdélybe – Erdély Bartókja, In. Korunk folyóirat 2000. május, Kolozsvár. 3-8 o.; László Ferenc (előszó és válogatás): 99 Bartók-levél, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974; Szegő Júlia: Bartók Béla élete, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest, 1964.
VIII. rész – DUKA JÁNOS – folklórgyűjtő -
Duka János a XX. század elején, 1902. január másodikán született a család ötödik gyerekeként, Margittán, az akkori Bihar vármegyében. Édesapja, Duka János szegény földművesként dolgozott. Édesanyja Szűcs Anna Ágnes varrónőként próbálta kiegészíteni a megélhetést. Szerény körülmények között nevelkedett, de becsületesen. A helyi római katolikus iskolában végezte el a négy elemit 1914-1918. között. Jó tanult, ezért 1922-ig szülei megengedték magántanulóként okulni. Oka, hogy Margittán akkor még nem létezett középiskola. Három esztendőn át Rozemberg Sándor zsidó tanító, és az utolsót Bod Ferenc református pap készítette fel. 1922-ben beiratkozott a nagyváradi római katolikus tanítóképzőben. Az utolsó esztendőt már a csíkszeredai tanítóképzőbe folytatta, mivel a nagyváradit bezárták. 1925-ben végzős diákként kitűnő kántori oklevéllel gazdagodott. Ezt követően szülőfalujában és a bihari Érolasziban helyettestanítóként dolgozott. 1926-tól három esztendőn át a nagybocskói (Most Ukrajna, Kárpátalja) iskola kántortanítójaként szolgált. 1929-tól katonai szolgálatot teljesített Nagyváradon és a moldvai Bákóban. Leszerelés után, 1931-ben a bihardiószegi katolikus iskolában tanított, aztán Gyergyóújfaluban folytatta, ahol megismerte a csíkszentléleki feleségét, Hozó Rózát. 1934-ig a gyergyóújfalusi farsangi szokásokat gyűjtötte. 1934-ben feleségével együtt átkérették magukat a csíkmindszenti iskolába. 1938-ban "Nyilvános lázítás" címen, koholt vádak alapján perbe fogták. 45 napig raboskodott a brassói hadbíróság vizsgálati fogságában. ősszel katonának hívták be a román-alföldi Caracalba, amit a moldovai Daraban és Foksány (Focsan) követett. 1938-ban jelentek meg első írásai a kolozsvári Vasárnapi Harangszóban. 1940-től Csíkdánfalván tanított, majd áthelyezték a Csíkszeredához tartozó zsögödi 2-es számú általános iskolához. 1941-től a szépvízi körzeti iskolafelügyelője, igazgatója, kántora, népművelési titkára, leventeparancsnoka stb. volt. Közben írásait a Csíki Néplap közölte. A háború végett többször behívták katonának. A kósteleki csángók segítségével szabadult meg onnan. Öt gyerekes családját biztonságos helyre vitte. 1944-ban egyedül ment haza a teljesen feldúlt lakásába.
Újraszervezte a Csíkvármegyei tanügyet. Óraadótanárként dolgozott a csíksomlyói tanítóképzőben, és a csíkszeredai főgimnáziumban. 1948 őszéig Csík, Udvarhely és Nagyküküllő megyék magyar iskolának tanfelügyelője volt. 1946-ban saját költségére kiadatta a Gyerekszíndarabok kötetét. 1948-tól kihelyezték Gyimesre, felesége pedig nyugdíjba kényszerült. Igazgató-tanító volt a Gyimesközéplok-hidegségi iskolánál. Regényt és színdarabokat írt, és folyamatosan néprajzi anyagot gyűjtött. 1951-től a csíkszeredai gimnázium helyettes tanára lesz. 1956-tól csak az alsó tagozaton dolgozhatott. Sokat segített munkájában a gimnázium könyvtára is. 1957 és 1958. között a Csíki és Gyergyói Múzeum közleményeiben jelennek meg meg az első néprajzi írásai, dolgozatai. Ezt követően számos népismereti munkát publikált. 1963 márciusában a titkos rendőrség (szekuritaté) házkutatást végzett. 150 könyvet tulajdonítottak el tőlük. A tanév végén pedig az iskolából hurcolták el, rá egy napra új tanévkezdésig felmentették az állásából. Szívbetegségére hivatkozva, nehogy véglegesen rúgják ki az állásából 56 évesen, 38 esztendő szolgálat után nyugállományba vonult. Nyugdíjas éveit szépirodalmi munkákkal kezdte. Egészségi állapota javulásával 1970-től belevágott az anekdoták gyűjtésébe. Gazdag életműve ellenére életében mégis kevés műve jelent meg. A legismertebb gyűjteménye a Kilenc kéve, hány kalangya? Anekdoták a székelyekről.
Duka János hű maradt szülőhelyéhez, viszont nagyon megkedvelte a székelyeket. A székelység iránt érzet tisztelete és szeretete indította "felfedező" útjára e vidéken. Lenyűgözte a székely nép leleményes, fondorlatos gondolkodásmódja, csavaros észjárása, beszédstílusa. Ezért is fogott bele a folklórgyűjtőmunkába. Tanfelügyelőként a falvakat járva találkozott akkoriban a még élő hagyományokkal. Kihasználva a lehetőségeket megörökítette a kis régió szellemi értékeit. Rögzítette a közösségi élet legfőbb momentumait. Becsülte sajátos életvitelüket, életbölcseleti szólásaikat, és az életük során tetteikben megmutatkozó példás helytállásukat. Gyűjtése közben nem válogatott, szóba állt a "legegyszerűbb" gazdálkodótól az értelmiségéig, valamennyivel. Tudta, hogy a bölcsesség minden emberben ott van, csak elő kell csalogatni belőle. Gyűjtése során számos székelyföldi embertől kért segítséget, de mind közül kiemelkedik Vámszer Géza csíkszeredai néprajzkutató és művészettörténész. Mégsem vált székellyé. Így jobban láthatta az ízes beszédet, és az élénk képzelet adta teret, amit kialakított a maga számára székelység. Köszönet neki, számos kincsnek számító jellegzetes székely egészséges gondolkodásmód megmaradt utódaink számára is.
Hivatkozások: Antal Imre: "Tisztesség Adassék" – Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1994, 11 o. Duka János életrajza – Daczó Katalin szerkesztésével, In. Hargita Népe napilap 2012. január 5/12, Csíkszereda.; Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 1 A-F– Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1981, 429-430 o.
IX. – KODÁLY ZOLTÁN – zenetudós -
Kodály Zoltán 1882. december 16-án látta meg a napvilágot Kecskemét városában. Apja Kodály Frigyes vasúti tisztviselőként dolgozott, de kitűnően hegedült, anyja Jalovetzky Paulina lengyel származású vendéglős lánya, szeretett énekelni és zongorázni. Pár hónaposan került el szülővárosából Szob városába. Aztán három esztendősen, 10 éves koráig Galántára kerül (Felvidék - Szlovákia). Első zenei élményei nagyjából vokális természetűek voltak, népies színműveket hallgatva Galántán. Az eredeti népdalokat cselédlányoktól és parasztoktól hallotta. 1942-ben utoljára járt Galántán, akkora már eltűntek a muzsikusok. Gyerekkorában apja és anyja muzsikálását hallgatta. Zongorálása a billentyű ütögetéssel merült ki. Volt egy kis törött hegedűje is, de igazából olyan kellett, amit ő tákol össze. Első saját készítésű hangszere egy fából készült szűrőkanál volt, amire madzagot húzott keresztül, és a húrokat a kanál végéhez erősítette. Félrebújva énekelgetett "naphosszat", s a megfabrikált hangszerével kísérte rögtönzött dallamait. Bevallása szerint ezek a rögtönzött "alkotások" sokkal jobban elvarázsolták, mint a későbbi kompozíciói. 4-5 esztendősen kezdte s szinte 10 éves koráig tartott. 1892. tavaszán Nagyszombatra (Trnava – Szlovákia) költöznek. Itt már saját maga kezdett hegedülni. Nővére pedig zongoraórákat adott neki. A nagyszombati jezsuita gimnázium vonósnégyesének megalkotása érdekében megtanult csellózni. Így már csellózott és hegedült is. Kodály nagyszombati éveiben a templom kórusában énekelt a vasárnapi szentmiséken. Felfigyelt arra, hogy a zenekarban számos régi hangszert nem használtak, s a régi kották is eléggé megvoltak viselve. Fogékonysága és szeretete a muzsika iránt egyre jobban ösztönözte, hogy minél jobban megismerje a zene világát. Megtanult görögül, latinul és németül. Igazából, első perctől a zeneszerzés érdekli. 13-14 esztendős korában már megszületnek az első komponálásai zongorára, vegyes karra és orgonára. Nagy hatással volt rá Toldy Béla fiatal paptanár, aki a zenekarba fogadta be, sőt komponálásra biztatta őt. Az ő hatására írta meg első zenekari művét. 16 évesen már énekhangra-orgonára, hegedűre-brácsára, és csellóra-zongorára ír műveket. 1898-as bemutatóra a városi tűzoltózenekartól kértek kölcsön kürtösöket. A zenekarban, mint csellista szerepelt. Természetesen, a visszhangja a lapokban pozitív volt. Gimnáziumi "pályafutása", ahogy ő mondta, jeles érettségi vizsga letétele után 1900-ban véget ért. Búcsút intett Nagyszombatnak. A középiskola elvégzése után a budapesti a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója. 1905-ben magyar-német tanári oklevelet szerzett, majd doktorált. Közben népdalokat gyűjtött Felvidéken és Erdélyben. Ekkor ismerkedett meg Bartok Bélával. Az első közös kiadványuk 1906-ban jelent meg Magyar népdalok címmel. Még ebben az évben zenei tanulmányútra megy Berlinbe, 1907-ben pedig Párizsba. Hazatértekor újból népdalokat gyűjt. A Zeneakadémia tanárává nevezik ki. Egy év zeneelmélet tanítás után 1908-tól átveszi Koesslertől a zeneszerzési tanszék I. osztályát is. 1910-ben lépett saját műveivel a nyilvánosság elé. Ez év augusztusában veszi feleségül Sándor Emma komponistát, zongoristát és műfordítót. 1911-ben Új Magyar Zeneegyesületet alapítottak. 1913-ban az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét nyújtották be a Kisfaludy Társasághoz, ami csak az 1950-es években készült el a Magyar népzene tára címen. 1923-ban készül el rendelésre a Psalmus Hungaricus. 1930-ban munkásságát Bartókkal együtt Corvin-koszorúval jutalmazták. A negyvenes évekig az iskolai zeneoktatás színvonalának emelésén munkálkodott 1945-ben vonul nyugállományba. 1943-tól a Magyar Tudományos Akadémia tagja, és 1946-1949. között az igazgatója. Ezt követően is tovább munkálkodik, munkásságáért számos elismerésben részesül. 1967. március hatodikán hunyt el Budapesten. Kodály mint zeneszerző, zeneoktató és népzenekutató egyaránt maradandót alkotott. A folytonos kutatás-keresés kötötte le, a megismerés és a felfedezés arra ösztönözte őt, hogy megörökítse, és átadja az utókornak, mert mi magyarok nem ismerjük eléggé nemzeti kultúránkat. A hátrahagyott zeneművek ékes bizonyítékai munkásságának. Ebből kiemelendő a zeneoktatásban a világ különböző táján használt zenepedagógiai Kodály-módszer (Japánban, Finnországban, Amerikában stb.).
Kodály Zoltán úgy tartotta, hogy nem elég magyarnak születni, hanem azért meg is kell dolgozni. A székelyeket is az összmagyarság részének tekintette. Nagyon szerette Székelyföldet járni, hiszen itt az emberek még népviseletben öltözködtek, és a hagyományokhoz híven ápolták népi kultúrájukat. Kodályt a székely népi muzsika teljesen lenyűgözte. Úgy tartotta a legősibb dallamforma, ami 1500 esztendőn át fennmaradt. Zenésztársai csodájára jártak, hogy az isten háta mögötti településekről akarta a magas szintű kultúrát "behozni". Akár Bartok Béla barátja, csak tiszta forrásból merített, aminek meglett az eredménye. A Székelyfonó is így vált színpadi művé. Barátságot ápolt Domokos Pál Péterrel, szakmai kapcsolatuk a népzene és néprajzkutatásban gyümölcsöző volt. Ösztönzően hatott Péter munkájára.
Hivatkozások: Móser Zoltán: "Erre leltem földnek nyomát" (Kodály Zoltánról) – Magyar Kultúra Kiadó, Győr, 2011; Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához, Pécs, 2001; Virt László: Kodály és a székelyek, In. Csíksomlyó üzenete folyóirat 2017. 2. szám , Csíkszereda.
X. – BEM JÓZSEF (Józef Zakhariasz Bem)
Sziléziai cseh eredetű lengyel család sarja, akiből magyar honvéd altábornagy lett. 1794. március 14-én született Lengyelország harmadik felosztása előtti évben, Tarnówban. Akkoriban ez a terület osztrák fennhatóság alatt volt. Apukája Bem Cozban Andrej, anyukája Goluchowska Agnes. Gyerekkorában is már hetyke legény volt. Felszabadítósdit játszott barátaival. Megesküdött arra, hogy népe ellenségeivel soha nem békül ki. Azért sem csoda, hogy már egészen fiatal korától a katonai pályát választotta. 1807-ben a krakkói tüzériskola hallgatójaként végezte az iskolát. 1810-ben alhadnagy, s ezt követően 1811-ben már főhadnagy a lovastüzéreknél. 1812-ben részt vett a Napóleon oroszországi hadjáratában. 1815-ben Napóleon bukása után a kongresszusi Lengyelország tüzérosztályában kap helyet. 1817-ben százados rangot kap. Constantin lengyel nagyherceg alatt pedig a tüzériskolában tanár. 1819-ben tüzérségi kísérletezései alatt, a röppentyűk előállítása közben mellette felrobbant egy lőporral teli üst, s csúful megégette magát. Arca jól összeégett, s a látása is alig maradt meg. Hazafias érzelmeit nem tudja féken tartani. Emiatt börtönbe kerül, csak Sándor cár halála után 1827-ben lesz újból szabad. Ezt követően otthagyta a hadsereget és Galíciába költözik. Ott műszaki tanulmányokkal kötötte le a figyelmét. Közben firkálgatott is. Kis idő múltán Lembergbe (Lvov – ma Ukrajna) megy. 1831-ben csatlakozott az oroszellenes lengyel szabadságharchoz. A kezdeti sikerek alatt lengyel tábornoki rangot kap. A szabadságharc leverése után Nyugat-Európát járta. Először Poroszországba talál menedékre, majd 1832-be Párizsba utazik. 1833-tól tudományos munkákkal foglalkozik. Belgiumba, Hollandiába és Spanyolországba is felkeresi. Sokat utazgat. Portugáliában lengyel légiót szervezett. 1848-ban Londonban megjelenik a lengyel szabadságharcról szóló könyve. Ugyanebben az esztendőben Lembergbe tér vissza, ahol bekapcsolódik a galíciai szabadságharcba. Ugyanez év októberében a forradalmi bécsi kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. Bécsi forradalom leverése után álruhába Pozsonyba menekült. Itt a magyar szabadságharchoz csatlakozik. Kossuth Lajos 1848 december elsejétől az erdélyi magyar hadsereg főparancsnokává nevezi ki. Három hónap alatt újraszervezte az Erdélyben állomásozó legyengült hadsereget. Majd Erdély területéről kiűzte az ellenséges hadakat. Ennek válaszaként 60 000 fős császári hadsereg tört Erdélyre. Marosvásárhelyre vonulásának célja egyben Székelyföld mozgósítása volt. Kezdetben sikerült csatákat nyerniük. Sajnos a túlerővel szemben már nem tudott győzni, de azért megpróbálta a lehetetlent. A szabadságharc leverése után Törökországba menekült, áttért az iszlám hitre és beállt a török hadseregbe. Reménykedett az újrakezdésbe. Később Murad Devfik pasa néven ő lett Szíria katonai főparancsnoka. Esküjét megtartva, ha vallást is váltott, de továbbra is az oroszok ellen harcolt, ahogy tette az osztrákok ellen is. Itt is halt meg 1850. december 10-én Aleppo városában.
Erdélyben a szabadságharc alatt igyekezett a nemzetiségek közötti békét megteremteni, hogy együttes erővel lépjenek fel az igazi elnyomók ellen. Ezért szorgalmazta a magyar-román megbékélést. Sajnos az osztrákok fineszessége végett nem tudta meggátolni a Dél-erdélyi Avram Iancu -féle magyarellenes mészárlást.
Segédtisztjeivel és más jelentős forradalmi személyiségekkel bensőséges kapcsolatot alakított ki. Személyesen ismerte Petőfi Sándort. Segédtisztjévé nevezte ki, személyes tolmácsa volt, és védte a forró fejű költőt a csatáktól.
A vakmerő Bem Apót, ahogyan székely katonái valósággal bálványozták. Attól eltekintve, hogy nem tudott magyarul, s a németet is rendesen törte, mégis megtudta értetni magát vélük. Nemhiába, hiszen hihetetlenül jó szervező volt. Semmitől sem hátrált meg. A rajtaütésszerű támadásait a székelyek is szerették. Sok esetben túljártak a számbéli túlerőn. Erőt öntött beléjük. A székelyek hősiességét növelte Bem Apó biztatása. Sem Gál Sándor honvéd vezérőrnagy nem ijedett meg a számbéli fölénytől, sem pedig Gábor Áron tüzérségi parancsnok. Még akkor sem, amikor biztos volt a harcnak a vesztes kimenetele.
Bem Apónak a vakmerősége egyezett a székelyekével. Nagyon szeretett köztük lenni, mert szavahihető, és gyorsan cselekvő népet kapott. Végül és nem utolsósorban közös érdekük kovácsolta össze egymás iránti tiszteletüket és szeretetüket.
Hivatkozások: Báró Balás György: Bem József 1794-1850. - Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927; Egyed Ákos: Erdély 1848-1849 II. - Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999; Gaál Mózes: Bem Apó és a székelyek – Singer és Wolfner kiadása, 1901, Budapest.
XI. rész – MÁTYÁS KIRÁLY
Hunyadi Mátyás 1443. február 23-án született Kolozsváron. Apja Hunyadi János, Erdély vajdája, Magyarország kormányzója, és anyja a köznemesi családból származó Szilágyi Erzsébet volt. A kis Mátyást hat esztendős koráig édesanyja és dajkája nevelte. Később Szánoki Gergely lengyel humanista, valamint Vitéz János bíboros és esztergomi érsek, voltak tanítói. Egyház és államjogra, valamint nyelvekre tanították. A lovagi nevelést elsajátítása közben megtanult írni, olvasni, és a nyelvek közül jól boldogult a latinnal. Később nyelvtudását némettel és csehvel is tökéletesítette. Sokszor ő fordított latinból magyarra az apjának. Kisvártatva már a királyi udvarba kamarás lett. Báthyja, László kivégzése után, V. László, az akkori magyar uralkodó, fogva tartotta, majd a honi zűrzavar végett túszként magával hurcolta Prágába. A fiatal uralkodó 1457. novemberében betegségben elhunyt. 1458. januárjában váltságdíj fejében a magyar küldöttség kiváltotta Mátyást Podjebrád György cseh kormányzótól, amelyet Vitéz János vezetett. Garaiak és Szilágyi Mihály egyezsége alapján Mátyást illette meg a magyar trón. Ugyanebben az esztendőben január 24-én a főpapok és a főnemesek a Csehországban tartózkodó Mátyást királlyá választották. Kiskorúságára való tekintettel (15 éves) öt esztendőt Szilágyi Mihály főkormányzó intézte a ország ügyeit. Az köztük elmérgesedett viszony eredménye, hogy Szilágyit lemondatta sőt be is börtönözte. Garaiak nem nyugodtak a bőrükben, ők III Frigyest szerették volna uralkodónak, de Mátyás hadai kitakarították az országból. 1463-ban békét köt Bécsújhelyen Frigyessel. Ugyanebben az esztendőben a török ellen harcol. 1464-ben kerül sor a koronázására, amelyet III. Frigyestől kap meg. Feleségül veszi Podjebrád Katalint, I. György cseh király lányát. Sajnos felesége rövid időn belül meghalt. Ezt követően már szerencsésebb időszak köszöntött be életében. Felállította az első állandó magyar zsoldoshadsereget (Fekete sereg). 1463-as boszniai hadjáratában hadai élén visszafoglalja a dli tartományokat, és Jajca várát. 1468-ban a pápa és a cseh urak egy része hozzá fordultak segítségért a huszita Podjebrád megfékezésére. 1469-ben a cseh katolikus urak Mátyást cseh királlyá választották. Ettől kezdve Morvaország, Szilézia és Lausitz felett is uralkodott. 1471-ben Vitéz János és Janus Pannonius összeesküvést szerveznek ellene, állítólag azért, mert elhanyagolta a törökök élleni védelmet. Uralkodónak IV. Kázmér lengyel királyt akarták, de tervük meghiúsult. Vitéz János Esztergomban raboskodott haláláig. Pannonius elmenekült az országból, de betegsége még abban az esztendőben végzett vele. 1476-ban veszi feleségül Beatrixot a nápolyi király leányát. Tőle nem születik gyereke. 1479-ben a törökök betörnek Erdélybe. Kiváló hadvezérei Kinizsi Pál és Báthory István 1479-ben győzelmet aratnak felettük. 1485-ben elfoglalta Bécset (Alsó-Ausztriával és Stájerországgal együtt). Felvette az "Ausztria hercege" címet. Udvarát Bécsbe helyezte át. 1490-ben váratlanul távozik az élők sorából, abban a tudatban, hogy 1773-ban Edelpeck Borbálától születendő törvénytelen fia, Corvin János kerül a trónra.
Mit hagyott maga után Mátyás? Mivel udvarában híres művészek és történészek működtek virágzott a reneszánszi kultúra. Több építészeti remekmű született. Nos, a könyvtára a körülbelül 2500 kötetével, korabeli európai mércével is igen tekintélyes számított.
A király műveltsége és bátorsága lenyűgözte a székelyeket, de ugyanakkor Mátyást is e nép hűsége és kitartása. Hozzávetőlegesen 32000 székely katona harcolt a magyar király oldalán. A székelyeket a helyi ispánok segítségével igazgatta. Mátyás megengedte, hogy a székek emberei közül válasszanak maguknak hadnagyot és bírót. Miklósvárszék és Kászonszék önrendelkezéséi törekvéseit (önálló közigazgatási egységgé alakultak) is jóváhagyta. Az 1446-ba tartott Zabolai székely nemzetgyűlésen megvitatták a gazdag lófő székelyek elnyomását a köznéppel szemben. A lázongás lecsendesítésére a székelyek ispánját küldve megvitatták a problémát. A bíráskodás természetesen igazságosan történt. A törvény védte a szegényebb réteg tulajdonjogát is. A király megerősítette a székelyek adófizetésmentességét is. Mátyás a székely szabadságjogok biztosításával tudta megőrizni az ország hadi erejét.
Nagy uralkodónk jó viszonyát a székelyekkel a Mátyás király és a székely ember lánya mese is ezt bizonyítja. A történet lényege, hogy próbára tette a székelyek eszét. A válaszba megismerte az igazi csavaros észjárást egy derék leányon keresztül, és a székely furfangot.
Hivatkozások: Pálinkás Mihály: Múltunk nagyjai. - Junior Könyvkiadó, Budapest, 1995, 201-208 o.; Szekeres Lukács Sándor: Hunyadi Mátyás és a székelyek. - In. Székelyföld kulturális havilap, Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2008 - november; Történelem 3. 1000-től 1500-ig – Reáltanoda Alapítvány Kiadó, 2005, Budapest, 332-340 o. Tallózás a világhálóról
– Akit mi is érdekeljük – STEFANO BOTTONI
1977 július hetedikén született az olaszországi Bolognában. Édesapja olasz, édesanyja pedig magyar nemzetiségű. Édesanyja 1970-ben hagyta el hazáját, Magyarországot. Házasság révén lehetősége nyílt törvényesen elhagynia az országot. 1977-ben Stefanót Magyarországon is anyakönyveztették. A magyar hatóságok kérésére Istvánra fordították keresztnevét. Habár az Istvánt azóta sem használja a családban Istunak becézték. Igazából ez sem számított sokat, mert a magyarok között is Stefanóként ismert. Gyerekként Stefano a nyarait Magyarországon töltötte. Így hamar elsajátította a magyar nyelvet édesanyjától, rokonaitól és természetesen a barátoktól. Magyarországgal való kapcsolata az 1980-as években egyre otthoniasabbá vált.
Tanulmányait szülővárosában végezte. Már tizenévesen elhatározta, vagy újságíró lesz, vagy pedig történész. Érdeklődése a politika, a közélet és a történelem felé irányult. 1996-ban bejutott a Bolognai Egyetem történelem szakára. Inkább a jelenkori Európa és Kelet-Európa története foglalkoztatta. 2001-ben írta meg szakdolgozatát., amelynek témája a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek voltak az 1944-1950-es időszakban. Bolognában diplomázott le történelemből, majd ott szerezte meg a doktori fokozatát is. 2002-ben Budapestre költözik, javarészt ott él és dolgozik. 205-2013. között óraadó tanárként dolgozott a bolognai egyetemen. 2009-től a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, 2012-től főmunkatársa. Kutatási területe Kelet-Közép-Európa, a magyar kisebbség története, s ezen belül a székelyekéi is. Foglalkoztatta az 1956-os forradalom, és a székelyek autonómiája is. Két gyerek édesapja.
Most meg csapjunk a lovak közé! Stefanó Bottoni 2002-ben kezdte kutatni az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány történetét. Rendesen kellett tejeljen, hogy be tudjon jutni a romániai levéltárakba. Itt szembesült azzal, hogy az 1956-os forradalom sokat nyomott a latban. Nagyon összefonódott az 1959-es kolozsvári Bólyai Egyetem felszámolásával, és az 1960-61-es székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány átszervezésével. A székely autonómiáról írt könyve 2008-ban látott napvilágot Sztálin a Székelyeknél címmel (alcím - A Magyar Autonóm Tartomány története 1952-1960). Fejezeteiben beszél a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásáról, a román nemzetiségpolitikáról, az “üvegbura” alatti életről, az 1956-os forradalomról és annak a tartományra nehezedő hatásáról, valamint a tartomány elsorvasztásáról és felszámolásáról. Ugyanakkor képet kapunk a székelyföldi kulturális mozgalmakról, amelyek, ha szocialista világban történtek, de mégis erősítették a székely identitást. Ez érezhető volt az oktatásban, a kulturális intézmények rendezvényein, amelyeket a színházak, népszínházak, művelődési házak vezetői kezdeményeztek. Egyik hatásos elem a néptánccsoportok, a folklór visszahozása, megerősítése volt. A székelyeknek magától értetődő volt a kétnyelvűség, és az is ha többségben vannak, akkor annak arányában vegyenek részt a közigazgatásban. A szocialista világ “emberségesebbnek tűnt”, mert a tartományban lakók megkapták azt, amelyet fontosnak tartottak, az anyanyelv használatát. A monográfia közli az 1945 utáni változásokat Székelyföldön. Elsőként azt, hogy a tartomány létrehozására való ötlet egyenest az akkori Szovjetunió fővárosából érkezett. Sztálin bácsi nagyon értett ezekhez a dolgokhoz. Halála után már Romániában is enyhült Szovjet befolyás, s annak eredményeként 1968-ban teljesen megszüntetni a tartományokat, s helyette újból a megyésítésé lett a főszerep. Az 1956-os forradalom kapcsán számos embert hurcoltak el otthonról börtönökbe, lágerekbe. Sokukat brutális módon veretek, megaláztak stb., amely módszerek miatt egyesek bele is haltak, vagy egy életre való betegséget, traumát szedtek fel. A terror, ha enyhült is egy idő után, de az egész az 1989-es rendszerváltásig jól működött.
Igen figyelemre méltó munkát hozott létre, amely számunkra semmiképpen sem lehet közömbös. A közelmúltunk azon részéről kapunk betekintést, amelyről keveset tudtunk.
Hivatkozások: Sztálin a székelyeknél. A Magyar Autonóm Tartomány története (1952-1960), Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008;
Írta és szerkesztette: Borbé Levente
2015 - 2018 között