Az anyag megtalálható a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium 2005-2011 közötti évkönyveiben.

Iskolánk története a Gimnázium alapításától a régi iskolaépület felépítéséig

  Iskolánk alapítási évét forrásaink nem jelölik meg. Az ezzel kapcsolatosan rendelkezésre álló adatok szerint az alapítás legvalószínűbb ideje a XVII. század közepe. Alapítói a Csíksomlyón megtelepedett ferencesek. A gimnázium alapítása 1667 és 1669 között történt. Az iskola alapítói közül a leghíresebb Kájoni János. 1629-ben született a Kolozs megyei Kiskájon községben. Erdélyi származású tudósszerzetes, aki magas fokú tudását Csíksomlyón bontakoztatta ki. 1644-1648 között a csíksomlyói ferenceseknél tanult. Magasabb végzettségre Nagyszombatban tett szert. Majd visszakerült Csíksomlyóra, ahol az iskola építését már az ő vezetésével kezdték meg 1669-ben. 1675-t6l 1678-ig az erdélyi ferences kusztódia őre, 1677-t61 pedig püspöki helynök lett utódlási joggal, a ferences Damokos Kázmér segédjeként. Kiváló tehetsége volt az építészet, nyomdászat, orgonakészítés és történetírás téren. Kitűnő orgonista hírében állt. A kor gyakorlata szerint a hangszeres muzsikus hangszerek (orgona, virginál) javításához, készítéséhez és építéséhez is értett. A csíksomlyói nyomda alapítója szíven viselte a szerzetesek könyvtárának gyarapítását is. A nyomda létrehozásában Kornis Gáspár és Farkas Margit játszottak fontos szerepet; anyagilag támogatták. Kájoni tevékenysége kiterjedt az egész Székelyföldre. Mikházán és Szárhegyen kolostorok építését vezette, Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen és Szárhegyen orgonát készített. Nyomdájában előszór a Cantionale Catholicum című énekeskönyvet, nyomtatta ki 1676-ban. Három evvel később kapott engedélyt arra, hogy tankönyveket is nyomtathasson. Egy lengyelországi főpap mondott dicsérő köszönetet jeles tankönyveiért. Kájoni egész életen át tevékeny szerepet vállalt a magyarországi provinciától részben önállósult erdélyi stefanita őrség ügyeinek intézésében. 1660-t01 több évig az erdélyi kusztódia definitoraként tevékenykedett. Miután 1686-ban a "pater custodiae" megtisztelő címet is megkapta, 1687-ben Szárhegyre, életének utolsó állomáshelyére rendelték. Kájoni gazdag, sokoldalú munkásságát 1687. április 25-en bekövetkezett halála szakította félbe.
   Kájoni mint krónikaíró is maradandót alkotott. Uttörő folklorista volt. A híres Kájoni Kodexben (énekes gyűjtemény) román népi táncok zenéjét is lejegyezte. Az egyik általa gyűjtött román tánc zenéje a kuruc mozgalom idején forradalmi indulóként terjedt el Rakóczi-nóta néven. A Kájoni-irodalom több mint 20 címet tart nyilván kéziratos és nyomtatásban megjelent munkáiból. Tartalmi szempontból tálalunk köztük egyházi és világi irodalmat, kolostori rendtartást, kalendáriumot, székely ábécét, herbáriumot, történeti művet. A többi zenei vagy zenei vonatkozású munka. Zenei munkai széleskörű érdeklődésre vallanak, köztük a Cantionale Catholicum, (1676), az Organo-Missale (1667), a Sacri Concentus (1669) és a már említett Kájoni Kódex (1634-1671) címen ismert zenegyűjtemény. Gyakorló muzsikusként a rend keretén belül orgonistákat is nevelt. Munkaszeretete, szorgalma és vasakarata páratlan volt, hatalmas tudását talán csak szerénysége nőtte túl.
  Abban az időben a tanítás latin nyelven folyt. A csíki gyerekek mellett fogarasi és moldvai gyerekek is tanultak. 1667 az áttörés éve: Roma engedélyt adott, hogy az újjáépített iskolában világi tanítókat is alkalmazzanak, amennyiben a szerzetesek nem tudjak ellátni az oktatás feladatát a növekvő létszám végett. Egy 1669-es lével tanúsága szerint a becsi nunciust értesítik is két világi tanító felvételéről. Az elkövetkezendő években a tanulók száma száz fölé emelkedett. 1668-ban 32, 1669-ben már 78 diák tanult. Ezt a létszámot 1680-ra a nyomorúságos életkörülmények és a betegség miatt 54 főre apasztották. 1686-ban a bécsi nunciustól segítséget kapva a diáklétszám újra növekedni kezdett. 1690-ben 171 gyerek tanult, két év alatt számuk kétszáz fölé emelkedett. 1693-ban a létszám 141 és 1694-ben 200 fő lett újra.
  1661 őszén Izmael Budai basa, Ali basa és a tatárok betörtek Csíkba, ekkor tettek tönkre a meglevő iskolát, amelyet 1669-ben fából újjáépítették.   Igazi veszedelmet jelentett az iskola történetében a tatárok betörése. Nyolc falut végigpusztítottak, közülük Cibrefalvát földig romboltak, Csíkszentmihály 1000 lakosából is csak heten maradtak meg. A tatárok fosztogató kedvükben betörtek Csíksomlyóra is. A csíksomlyói menekültek élére Nizet Ferenc flamand származású szerzetes allt (mint egy második Kapisztráni János). Az ottani szerzetes tanárok bejárták a környéket, felbátorították a környékbeli embereket, és fegyverbe szólították a 200 növendéket, akiknek sikerült győzedelmeskedniük a tatárok fölött. A győzelem egyfajta "vereséget" vont maga után, mivel a gimnázium néhány tanulóját a menekülő tatárok magukkal hurcolták.
  A diákok számának folyamatos növekedése szükségessé tette egy új iskola építését, valamint a más vidékekről érkezők számára pedig egy bentlakás létesítését. 1699 májusában Nizet Ferencet 6rre választották, jó hírének köszönhetően sokan kérték felvételüket nemcsak az iskolába, hanem a ferences szerzetesrendbe is. Tulajdonképpen ez volt a misszió célja: hogy bennszülött papságot neveljenek. 1699-ben a szerzet definitoriuma - amint azt Losteiner, a csíksomlyói ház krónikása feljegyezte - célul tűzte ki, hogy az iskola melle építsenek a székely községek adományából a szegény sorsú tanulok szamara egy nevelőházat, s abban legyenek a növendékek a magister felügyelete és gondoskodása alatt. Az iskola újjáépítése Domokos Kázmer és utóda, taplocai Görög István nevéhez fűződik. Rómából figyelemmel kísérték a Szent Ferenc-misszió iskolázási ügyet. A kevés anyagi segély miatt az iskola építése sokáig elhúzódott. Nem is csoda, hiszen abban az időben a törökök és osztrákok vívták küzdelmüket Erdélyért. Vallási téren pedig a reformáció és a katolicizmus harcolt Erdély lakóinak lelki üdvéért.
  Az iskolában ez idő tájt grammatikai, syntaxis, retorikai és poézis tanszék működött. A tanulók nemcsak Csíkbol valók voltak, hanem szép számmal jöttek Háromszékről, Udvarhelyszékről, Kolozs, Fogaras, Moldva és Magyarország vidékeiről is. A szegény tanulok keregetesb6l fedeztek ellátásukat és tanulmányaik folytatását, amelybe belesegítettek az e célra vállalkozó szerzetesek is. Az élelmezés önellátó tevékenység gyanánt működött. A tanulok maguk főztek, esetenként felfogadtak egy-két falusi asszonyt is. A rákövetkező esztendők a természet szeszélyeinek kiszolgáltatott iskolát nehéz helyzetbe sodorták. A retorikai és poézis tanszéket be kellett szüntetni. Fő1eg 1717 után sorozatos természeti katasztrófa sújtotta a vidéket. Az egymást követő szárazság, éhség, pestisjárvány, az esőzések és az egerek elszaporodása hátráltatta az iskolaépítés elkezdését. Az iskola védelmezőjeként Lukács Mihály tanár tűnt fel, aki 1689 és 1699-ben syntaxist és grammatikát tanított. Lukács Mihály kozmási esperes 1725. szeptember 21.-en keltezett végrendeletében vállalta két tanító és nehany tanuló költségeinek fedezetét. Végrendeletében pedig vagyonának nagy rezet az iskolára és egy szeminárium létesítésére hagyta. A bentlakás 1727-ben készült el. Lukács Mihály hagyatékából elsősorban saját rokonai tanulhattak ingyen, aztán az alcsíkiak élveztek előnyt, és ha meg maradt hely, akkor más vidékről érkezett tanulok is részesülhettek ebben a juttatásban. A Lukács Mihály által alapított és Szent Mihályról elnevezett szemináriumban lakó növendékek száma elérte a 60-at, amely igazából 40-50 férőhelyesnek épült.
  1733-ban az iskolai színjátszás számára építettek alkalmas épületet. Az ezt követő években az iskola rendelkezett színházteremmel is, amely terem szükség esetén lehetett múzeum, tanulóterem, összejövetelek és közös foglalkozások helyszíne, valamint hálószobateremként is működött. Diákjaik okulására a tanárok színdarabokat írtak. A híres csíki misztériumjátékok egy része mai napig is fennmaradt.
  1733-ban sikerült teljesen elkészíteni az iskolát, melyet fából építettek fel kőalapokkal. Földszinten az elemi iskola, az emeleten az alapítványos diákok bentlakása, az épület középső részen színházterem, bal szárnyába pedig alapítványos diákok stúdiuma és az emeleten gimnáziumi osztályok kaptak helyet. Rá egy évre a színház bal szárnyához hozzáépítettek egy részt. 1735-ben pedig az auditórium elé tölgyfából emeltek egy előcsarnokot. A felépült iskola nem sokáig szolgálta az oktatás ügyét, mert gondatlanság miatt az egész épület leégett. A tanterv a jezsuiták által készített Ratio-studiorumon alapult. Vállasos és hazafias szellemben nevelkedett az ifjúság. 1735-ben a gimnázium tanulóinak száma elérte a 350-et. Többségüknek várdotfalvi és csobotfalvi gazdák adtak szállást. 1735-t61 kezdve a VI. Kéroly-féle "Ueber die Ordung and Einrichtung der Schulen" rendelet is hátassal volt az iskola tanrendszerére. A Mária Társulat működésére, a tananyagra és a tankönyvekre vonatkozólag részletes tájékoztatást adott, amelyet 1751-ben küldtek el a gimnáziumnak.
  Csíksomlyón 1730-ban alakult a társulat. A társulat nemcsak vallási buzgóságra nevelte az ifjakat, hanem segítséget nyújtott az oktatás terén is. Fő szerepet a színdarabok magyar nyelven való előadásában játszott.
  1754-hen újrakezdték az iskolaépítést; ezúttal kőből szerették volna felhúzni, de egy ideig nem sikerült előrehaladniuk. Erdély, mint az Osztrák Birodalom része, osztrák hátas alá került. Az iskola tananyaga Mária Terézia iskolarendeletéig nem volt szabályozva. Az iskola 1733-t6l kezdve Miami felügyelet alatt állt.
  Az 1700-as évek közepétől a kötelező német nyelv bevezetése megnehezítette az oktatói tevékenységet. A nemet befolyás egyre nagyobb előnyre tesz szert. A határőrség szervezésével megbízott Buccow sorozatos kudarccal vonult végig a két vármegyében. A nép megelégelte a folytonos zaklatást, és lerohanta Buccov hadiszállását. A konfliktust Zöld Péter plébános igyekezett helyrehozni, de kudarcot vallott.
  Az 1764. évi madéfalvi mészárlás, a katonáskodásra való kényszerítés és a szabad pályaválasztás engedélyének a betiltása miatt a létszám rohamosan csökkent. Ezért sok szülő nem tartotta érdemesnek gyermeket iskoláztatni. Később az iskolába is csak katonai igazolvánnyal lehetett beiratkozni, nem csoda, hogy a létszám nagymértékben visszaesett. 1774-től az iskola igazgatóságának kötelessége volt kimutatást küldeni a katonai parancsnokságnak azokról a tanulókró1, akik határőri katonaságra kötelezett szülőktől származtak. A helyi katonai hatóságok önkényesen elhurcoltak a "katonaérett" tanulókat katonai szolgálatra annak ellenére, hogy azok fel voltak mentve a katonai szolgálat alól. A folyamatos zaklatások miatt az 1783. évi 400 diákból a rákövetkező esztendőre 31 maradt.
  A Ratio Educationis előtt már egyesítettek a tanrendszert: a becsi egyetemi es középiskolás oktatási módot tettek kötelezővé Erdélyben is. Az 1780. utáni években a Ratio Educationis alapján az iskola három éves latinra vagy grammatikára, két eves gimnáziumra vagy humani órára, egy eves líceumra vagy filozófiára oszlott fel. I. Ferenc József császár újrarendezte a tanügyet. A középiskolákban három fokozatot különböztetett meg. Ennek megfelelően az iskola két elsőt, a négy évig (nagy) és a két évig tartó (kis) gimnáziumot tudott felállítani.
  Az iskola építésében változást csak az 1780-as év hozott. A gubernium hozzájárulása nélkül indult el az építkezés, melynek nagy részét a csíkvidéki elszegényedett dolgozók tettek ki. A segélyek akadozásának, illetve elmaradásának okai a háborús események mellett a felelőtlen, rosszindulatú jelentgetések voltak, amelyek a ferencesek tetemes vagyonszerzéséről szóltak. Természetesen nem feleltek meg a valóságnak. A csíki falvak egymás között felosztva a teendőket, épületanyagot (deszkát, téglát, szükséges cserefát), mészégetéshez tűzifát szolgáltattak, és homokot fuvaroztak a helyszínre. 1082 napszámot biztosítottak a Csíkszereda környéki falvak. Az építkezés tervszerűen haladt. Az új iskolaépület építését 1782 januárjában Vízkeresztkor fejeztek be. Ünnepélyes keretek között, egyházi szertartások szerint megáldották és megnyitottak az új iskolát. A kőiskola felépítése a székely nép összefogása nélkül nem sikerült volna.
  Ez az épület meg ma is látható: a csíkszeredai Gyermekotthon kapott benne helyet a közelmúltban. A harmadik évezred elején azonban az árvák családi otthonokba kerültek Csík különböző településeire, az épületet pedig átvette az Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Gazdasági kara, amely intézmény teremgondokkal küzdött. Jelenleg pedig Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett árva és szegény sorsú gyerekek otthona.

Iskolánk története a régi iskolaépület felépítésétől a tanítóképző beindításáig

  Az 1782-es új épület sem hozott igazi örömet a tanulni vágyó székely ifjúság számára. A folyamatos szigorítások inkább hátráltatták, mint segítették a tanítás folyamatát.
  1784-ben iskolakezdéskor csak 47 tanuló iratkozott be, júniusban a latin iskolába is csak 31-en jártak. A szemináriumot eltörölték, javait pedig a kincstárba olvasztották. 1785-ben a gimnáziumnak egyetlen tanulója sem volt. Meglepő, hogy az alsóbb osztályokban a hittanon kívül mindent németül kellett tanítani. 1790. január 28-án a "kalapos király" visszavonta ugyan rendeleteit, s így Csíkban és Háromszéken is a német nyelv tanítása fakultatív lett, de ez a sok huzavona hátráltatta a diákokat a komoly felkészülésben, tanulmányaik megfelelő végzésében. A Habsburg-politika eredménye, hogy az 1848-as szabadságharcig az iskolából kevés értelmiségi kerülhetett ki. Ennek fő oka a hatalom részéről tapasztalható, a katonásítást és a németesítést célzó erőszakos hozzáállás volt. A katonaság általában csak a papi vagy szerzetesi pályát választó fiatalokat hagyta érvényesülni, a többi tanulót katonai iskolák felé irányította. Ebből kifolyólag súlyos konfliktusok keletkeztek a hadsereg és az egyház között. Az egyház nem tűrhette, hogy a katonaság lépten-nyomon beleszól az iskola ügyeibe, de nem tudott sokat tenni a bécsi politika ellen. 1796-ban például az iskola növendékeit egyenesen a francia háborúba vitték.
  1800-ban döntés született arról, hogy minden 16 évet betöltött tanuló katonakötelezett kell hogy legyen. Még abban az esztendőben 25 gyereknek kellett elhagynia az intézet padjait, és továbbra is csak katonai engedéllyel lehetett iskolát látogatni. Ha a csíkszéki gyerekek más iskolát választottak, hazatoloncolták őket és besorozták katonának. A katonai parancsnokság képviselői ellenőrizték a német nyelvtudást. Tovább fokozva ezt, németnyelvű iskolákat állítottak fel Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Csíkszentmártonban. A katonák és a tanulók között is állandó volt a feszültség, ami gyakran verekedésbe torkollott. A kialakult helyzet oda vezetett, hogy egyre kevesebben folytathatták tanulmányaikat. Ahhoz, hogy valaki tanulhasson, szükséges volt, hogy az ifjúnak kitűnő eredménye legyen, de csak akkor, ha annak családjából valaki vállalta helyette a katonaságot. De ez sem volt teljesen megbízható támpont, mert ha a fegyverviselő testvér meghalt, a katonai hatóságok mindent elkövettek annak érdekében, hogy helyébe a tanulmányait folytató testvért állítsák. Az 1815-i rendelet kimondta, hogy a rossz tanulókat más pályára kell irányítani.
  Érdekességképpen megemlítendő, hogy a rendelet tartalmazta az emlékezőtehetség fontosságán kívül az értelem fejlesztésének fontosságát is. Érdekesség az is, hogy a székely tanuló beírásánál a származását is feljegyezték: nemes, nemes székely huszár, nemes székely gyalog vagy csak székely. A latin nyelv egyre szigorúbb követelésével is kezdett háttérbe szorulni az anyanyelvi tanítás. Fogarassy Mihály szóvá is tette ezt. 1820-ban viszont rendelet érkezett a Habsburg Birodalom történetének tanítására, így lehetőség nyílt a magyar történelem részletesebb megismertetésére, amit a tanárok meg is tettek.
  1834-ben a szeminárium egyre rosszabb állapotba került. Györffi Ferenc igazgató kérésére az új szeminárium épületét a gimnázium épületének magasságáig húzták fel. A mukálatok 1837 tavaszától 1838-ig tartottak.
  1843-ban újabb negatív irányú intézkedés lépett életbe: egy rendelet alapján betiltották az iskolai ünnepeken a politikai célzatú beszédet, hasonló jellegű versek elmondását és színdarabok előadását. Sőt betiltották a magyar nemzet történetének részletes tanítását, és egy régebbi rendeletre hivatkozva az alsó osztályokban tették kötelezővé.
  Az 1848-as forradalom szele elért Csíkországba is. A tanárok diákjaik között alig tudtak rendet tartani. A csíkszeredai Gecző János és a háromszéki Donát Pál, hazatérve Marosvásárhelyről, az összegyűlt tanulóifjúsággal a szeminárium nagytermében ismertették a forradalom célkitűzéseit és az eseményeket, amelyek országszerte történtek. Sőt továbblépve: a diákokat forradalmi dalokra tanították, tüntetésekre buzdították. Ezen események hírére mozgósították a hadsereget, élén Kovács Ignác főhadnaggyal, aki az ifjúságba akart lövetni. Az igazgató keményen ellenállt, nem engedte be a szemináriumba a katonákat arra hivatkozva, hogy egy ilyen helyre fegyvertelenül lehet csak belépni. A hadnagy dühében csak lehordani tudta az ott tartózkodó diákságot. Ők fittyet hányva a dorgálásnak, megkezdték ténykedésüket. Nyíltan szembe mertek állni az osztrák önkényuralommal. Az abszolutizmus jelképét, a kétfejű sast darabokra törték a Csíksomlyó környéki falvakban (Várdotfala, Csobotfala, Csomortán, Pálfalva, Csíktaploca). Az ifjak tüntetést szerveztek a csíszeredai Mikó-vár előtt, nem törődve azzal sem, hogy a várban éppen Lázár László osztrák császári küldött tartózkodott. A Kájoni János által alapított nyomdában Hadi Lapot, forradalmi röpcédulákat, Csíki Gyutacsot kezdenek el nyomtatni. Szomorúan vette tudomásul az akkori hatalom, hogy a jól fegyelmezett székely hadsereg nem szolgálja továbbra is hűségesen őket, hanem hátat fordít nekik. A nagyobb diákok zöme bevonult a hadseregbe, míg a kisebbek a csíkszentmártoni hadi iskolában folytatták tanulmányaikat. Az oktatást a csíkszentgyörgyi Gál Sándor ezredes biztosította.
  Gál Sándor az 1848-as forradalom egyik kiemelkedő alakja Székelyföldön: szabadságharcos és honvédtábornok. Csíkszentgyörgyön született 1817. szeptember 21-én, és Nuterinában (Olaszország) halt meg 1871-ben. 1842-es nyugalomba vonulása ellenére 1848-ban százados, majd a székely felkelő had táborkari főnöke lett. A szabadságharc ideje alatt őrnaggyá nevezték ki, majd ezredessé léptették elő. Kitűnő katonai szervezőképességét nemcsak a megszerzett rangok igazolják, hanem a forradalom alatt tanúsított tisztánlátása. Vezetésével a székelyföldi ellenállást csak a túlerő győzhette le. Az emigrációban is aktívan részt vett a politikában. Hamburg és London után Konstantinápolyba, majd olaszhonba került, ahol szoros kapcsolatot tartott fenn az ottani magyarokkal. 1852-ben - távolléte ellenére - halálra ítélték. Életét teljesen a szabadság eszméje lengte körül. A forradalom után szabadságot kért, és megírta A Pest városi nemzeti őrsereg ideiglenes oktatás-, gyakorlat- és szolgálati szabályzata című munkáját, amely áprilisban nyomtatásban meg is jelent. Nemcsak a szervezésben jeleskedett, hanem a kultúra terén is kezdeményező lépéseket tett. Az egyik ilyen szervezése az 1841-es önképzőkör és olvasótársaság létrejötte volt, amelyet több lelkes társával hozott létre.
  A forradalom harcosai közül nemes cselekedetével kiemelkedik Gábor Áron is, aki szintén a csíksomlyói iskola tanítványa volt. 1828-ban került a csíksomlyói iskolába. Rendkívüli képességekkel volt megáldva. 17 esztendősen eminens tanuló, de sajnos meg kellett váljék iskolájától. A II. székely gyalogezredben szolgált közkatonaként. Gyulafehérváron tűzérségi oktatásban részesült, tapasztalatait Pesten és Bécsben kamatoztatta tovább. Az asztalosmesterséget elsajátítva foglalkozott a gépek szerkesztésével, tanulmányozásával annak ellenére, hogy eszközei kezdetlegesek és lehetőségei korlátozottak voltak. A szabadságharcról Moldovában értesült. Rögtön hazatért. Az itthoni helyzet eléggé rossz volt - a székelységet körülzárták az orosz csapatok. Ellenállásra szánta el magát. Kijelentette, hogy kész ágyút önteni a szabadságharcosok számára. A ahhoz szükséges anyagokat onnan szerezték be, ahonnan tudták. Az ércet Csíkszentdomokosról hozatták, Kovásznáról ként szereztek be, Kézdivásárhelyről és Torjáról salétromot, és összeszedték a környék réz harangjait. Csíkmadarason lőport, Magyarhermányban és Szentkeresztbányán ágyúgolyókat készítettek. Nem csoda, hogy azóta is Gábor Áron igazi ágyúöntő hírében áll. Kézdivásárhelyen több mint negyven tüzérségi ágyút öntöttek vezényletével. Az orosz túlerő ellen nem lehetett nyertesen kikerülni a harcokból. A cári csapatok Kézdivásárhelyre érkeztekor feldúlták az ágyúöntő műhelyeit. Gábor Áron akkor a kökösi hídnál harcolt, és ott esett el 35 esztendős korában. Életét adta a szabadságért.
  1849 nyarán a szabadságharc dokumentumait a szerzetesek gondosan elrejtették a somlyói kolostorban. Sajnos a kolostor későbbi felforgatása során a még megmaradt iratok tovább pusztultak.
  1849 őszén az ide érkező császári csapatok barbár pusztítást végeztek a kolostorban és az iskolában. A "vizsgálódás" után összeszedtek minden fontos eszközt és élelmet. Veress Ignác, az akkori házfőnök pontos leírást készített az elvitt eszközökről és az élelemről. A katonaságtól megszállott iskolaépületet csak 1851 nyarán ürítették ki. Ezért történt az, hogy a tanítás három esztendőn keresztül szünetelt.
  Az iskola történetének fontos alakja volt ezekben az években Kovács (Kováts) Miklós, aki Csíktusnádon született 1769-ben. A gimnáziumot természetesen Csíksomlyón végezte. További tanulmányait Kolozsváron folytatta, ahol bölcseletet és jogot tanult, majd később Nagyváradon, ahol 1794-ben pappá szentelték. Hitszónokként, hittanárként munkálkodott, később Bihar megye táblabírója lett, 1814-ben pedig kanonokká nevezték ki. 1822-ben a pozsonyi országgyűlésen a nagyváradi káptalan követe volt, 1824-ben prépost és debreceni plébános. 1827 májusában választották Erdély püspökévé. Megbízhatósága révén sok feladatot kapott. Többek között ő lett a belső, titkos főkormányszéki tanácsos, a könyvvizsgáló bizottság elnöke, az erdélyi katolikus iskolák intézetének főigazgatója. Főleg nemes célokra juttatott adományaival tűnt ki. Tekintélyes összeggel segítette az Erdélyi Múzeumot, szegény betegek számára szállót építtetett Tusnádfürdőn, az 1848-49-es forradalom alatt tönkrement templomok és intézetek felépítését tetemes összeggel segítette. Farkaslakán és Fehérváron templomot építtetett, a szebeni apácák számára alapítványt hozott létre, Szilágysomlyón gimnáziumot létesített. Kolozsváron az őrültek, némák intézetét támogatta. Anyagi segítségével hozzájárult a csíksomlyói és gyergyószentmiklósi iskolák, a bánffyhunyadi templom és iskola, a kolozsvári külmonostori kápolna, a tusnádi leégett falu újjáépítéséhez.
  A fentieket számba véve, valóban büszke lehet az iskola volt növendékére. Kovács Miklósnak, akkori tisztségében mint erdélyi püspöknek köszönhetően a megrongálódott csíksomlyói gimnázium 1851 októberében újraindult. Sajnos a volt tanítványok azonban már nem tértek vissza az iskolapadokba. Megkezdődött hát a diákok toborzása. A szülőket értesítették, hogy a tanévkezdés október huszonhatodikán van. A tanévkezdés nehéz helyzet elé állította az iskola vezetőségét, tudniillik az intézet a kisgimnáziumok szintjére sorvadt. Tanév elején a tanítás a rendház asztalosműhelyében folyt. A tanárok egymást váltogatva diktálva tanították a diákokat. Ezzel a kényszermódszerrel sok időt vesztettek, s nem haladtak az anyaggal. A szegénység és a drágaság is akadályozta a tanítást és a nevelést.
  Az erdélyi püspök Veress Ignác zárdafőnöknél érdeklődött az iskola állapotáról és a tanári karról. Ekkor került szóba először, hogy világi papokat is felvesznek a tantestületbe.
  A hatóságok többször is ellenőrizték az iskolát. A Ferenc-rendi szerzetes tanárokat a forradalom ideje alatt a csíksomlyói nyomdában kiadott proklamációk engedélyezése miatt szigorú tisztogatásnak vetették alá. Ezért a ferenceseket csak feltételesen engedték vissza az iskolába: a főkormányszék három világi papnak, ideiglenesen két szerzeteseknek és egy igazgatónak engedélyezett állást, aki szintén szerzetes volt. Bizonyos idő elteltével csak a hittantanítást engedélyezték egészen 1901-ig.
  Az iskola javítására szánt összeg elsikkadt. Az épületet csak egy évre rá sikerült rendbe tenni. A forradalomban részt vett diákok, ha visszatérhettek az iskola falai közé, új utakat keresve próbálták túlélni a vereség traumáját. Egy részük elmenekült külhonba, vagy itthon bujdosott. Akiket megtaláltak a hatalom megbízott emberei, besorozták az osztrák hadseregbe, és elvitték külföldre. Akiknek sikerült a környéken bujdosniuk, sokan közülük titokban fegyvereket rejtegettek. Még remélték, hogy egyszer eljön a szabadság ideje, ahol nincs rabiga meg jobbágysors, ahol népek-nemzetek békességben élhetnek. Az olaszországi forradalom hírére a bujdosók közül sokan csatlakoztak Garibaldi csapatához, amelyben Gál Sándor is harcolt.
  1854-ben a tanári kar kérte, hogy a gimnáziumot egészítsék ki felső tagozattal, vagyis alakítsák át gimnáziummá. Kérésüket azzal indokolták, hogy Csíkból, Gyergyóból, Kászonból és Háromszékről származó katolikus neveltetésben részesülő gyerekek be tudnak népesíteni egy nagy intézetet, az elemit pedig át lehet telepíteni a zárdába. Háromszékről csakugyan sokan érkeztek Somlyóra tanulni. Még abban az esztendőben 116 tanulót vettek fel az első osztályba, de nem engedélyezték a párhuzamos osztályok felállítását. A tanulók tanáraikkal latinul és németül beszélgettek: egyik nap latinul, a másik nap németül. Azonban németül sem tanár, sem diák nem tudott megfelelően. Annak ellenére, hogy a tanulók száma elérte a 144-et, csak húsz darab tankönyv volt összesen.
  Haynald és Fogarassy püspökök a somlyói iskolát főgimnáziumi szintre akarták emelni. Az 1857-es esztendőben Haynald Lajos erdélyi püspök kiadta a dekrétumot, amelynek értelmében nemcsak a gimnáziumot hozzák létre, hanem egy tanítóképzőt is. Azon az őszön megnyitották az ötödik osztályt, rá egy évre a hatodik osztályt, s ezzel együtt a tanítóképző is megnyílt a püspök részvételével. A túljelentkezés válogatásra adott lehetőséget. Így csak azokat a diákokat vették fel, akik már tudtak latinul olvasni. A tanári kar élére Horváth Károly került, aki jól tudott németül is. Az akkori tanárcsoport tíz tagot számlált. Várdotfalva felajánlásával az intézet vezetősége alatt a gyerekek számára a volt kenderáztató medencéből kialakítottak egy uszodát és egy tornapályát.
  1857-ben a tanárok újra kérték az iskola kiépítését. A helyzet tarthatatlan volt. A szegénysorsra jutott szülők képtelenek voltak annyit fizetni, amennyit a gimnázium fenntartása követelt. Megtörtént még az is, hogy néhány diákot ruha és lábbeli hiánya miatt kellett visszatartsanak az iskolától. A helytartótanács rendelkezése alapján szigorú ellenőrzés alá vették a szálláshelyeket. A ragályos betegségek megelőzése érdekében a szék orvosa vizsgálatot tartott a diákok között. Több helyről más házhoz irányították a gyermekeket, vagy megtiltották, hogy egy ágyban, többpolcos ágyban többen feküdjenek. A diákoknak szürkület után nem szabadott kinn tartózkodniuk az utcán, táncos mulatságokban sem vehettek részt.
  A tanítóképző 1858. október 4-én való beindulása után egy évvel, 1859-ben újból engedélyezték a magyar nyelven való tanítást. Nagy áttörésnek számított ez a gimnázium életében. Sikerült felállítani a hetedik osztályt is. Ez az előrelépés mind Haynald Lajos erdélyi püspök segítségével ment végbe. Ő maradt az összes tanulmányi ügyek intézője is. A hetedik osztályt követő nyolcadikra még tizennégy esztendőt kellett várni.

Iskolánk története a tanítóképző beindításától a XX. század elejéig

A tanítóképző beindítása után szükségszerűvé válik újabb épületek építése.
  A ferencesek státusa is megváltozik a gimnáziumban. 1851-től kezdődően csak feltételesen átmenetileg engedik vissza őket tanítani. Sőt egy idő után csak a hittantanítást bízzák rá egy ferences atyára, azt is 1901-ig.
  1860-tól a tantárgyak zömét magyar nyelven tanítják. Az ünnepségeken megemlékeznek a nemzet nagyjairól. Ezek az intézkedések elősegítik a magyar nemzeti öntudat megszilárdítását, viszont egyes szélsőségesnek tartott "nemzeti megnyilvánulásokat" elítél az akkori hatalom. Néhányat a szervezők közül fel is jelentenek. Ugyanebben az évben felvetődik a probléma a tanárok fizetésével kapcsolatosan, ami inkább az elemi iskolában tanítókat érinti. Továbbá a zsúfolt bentlakások is mielőbbi megoldást igényelnek.
  1861-től huzavona folyik a katonai rendelkezések miatt, mivel az iskola vezetősége és a tanárok szorgalmazzák, hogy a végzős diákok besorozás előtt fejezzék be tanulmányaikat. Ennek a törekvésnek köszönhetően a végzős diákok be tudják fejezni az iskolát, le tudják tenni az érettségi vizsgát, mielőtt besoroznák katonának. Csak 1864-ben enyhülnek a szigorú katonai állapotok.
  A hatvanas években a diákok részére kialakított rendszabályzat megszorításokat von maga után. Ennek oka az, hogy sokan közülük nem az iskola internátusában voltak elszállásolva. Ezeknek a tanulóknak a szálláshelyeit ellenőrizték, megvizsgáltatták a szék orvosával, és nem szabadott szürkület után az utcán tartózkodni. A tanulókat befogadó családoknak felelősséget kellett vállalniuk a gyerekekért. Ezenkívül megtiltottak mindenféle játékot a megszabott tanulási időszak alatt.
  1869-ben feloszlik a főkormányszék, létrehozzák az Eötvös József-tantervet. Az erdélyi püspök továbbra is az összes tanulmányi ügyek legfőbb intézője marad. A kormány saját képviseletével létrehozza az Erdélyi Tankerületi Főigazgatóságot.
1870-től a bizonytalan időre megszűnt "Világi Gondoskodás" intézményét újból felállítják. A gimnázium világi gondnokai közül kiemelkedik Mikó Bálint, aki szívén viselte az intézmény sorsát. Mikó Bálint Csíkzsögödön született 1840-ben. Tanulmányait Csíksomlyón kezdte, majd Brassóban és Nagyszebenben folytatta. Marosvásárhelyre ment, ahol jogot tanult. 1882-ben Csík vármegye főispánja lett. Ezt az állást 1905-ig töltötte be. Továbbá tevékenykedett mint főrendházi tag, belső titkos tanácsos és Csíkszereda országgyűlési képviselője. A csíksomlyói iskolák pénzalapjának kezelője is volt. 1883-tól a gimnázium világi gondnokaként dolgozott. A csíkszeredai főgimnázium felépítésére alakult bizottság elnökévé választották. Számos kitüntetésben és elismerésben részesült. 1918-ban halt meg Budapesten.
  Ugyancsak 1870-től beindítják az önképzőkört, amely tevékenység Adorján Imre tanár nevéhez fűződik. Az önképzőkörök gyűléseit egy vezető tanár irányította. Fontosnak tartották a tanulók szorgalmát és kiemelkedő tevékenységét. Nemcsak a jó tanulás és a szorgos munkálkodás kapott fő szerepet, hanem a becsületes helytállás, a vallásos és hazafias nevelés, valamint az erkölcsi, társadalmi és esztétikai érzék fejlesztése is. Az önképzőkör tagjainak föltétlenül a fent említett elvárásoknak megfelelően kellett bizonyítaniuk. A diákok tehetségüket, rátermettségüket egy kiválasztott téma kapcsán szóbeli és írásbeli előadásban bizonyíthatták.
  1873-ban Imets Fülöp Jákó igazgató saját lakosztályából szakít ki a VIII. osztály számára egy termet, amelyet ugyanebben az esztendőben meg is nyitnak. A gimnázium szintén az ő közreműködése által - először ideiglenesen, néhány esztendő múlva pedig véglegesen - megkapja az érettségiztetés jogát. Az iskola korszerűsítését tűzte ki feladatául, ezért nemcsak szellemi, hanem anyagi támogatást is nyújtott az iskolának. A könyvtár vezetésének átvételekor gyarapította annak állományát, 1871-től sikerült rendszeresen megjelentetnie az iskolai évkönyvet. 1879-től az erdélyi közigazgatásba fordulat áll be, áttérnek a megyerendszerre. Csíksomlyó mint széki közigazgatási központ megszűnik. Új megyeközpontnak Csíkszeredát választják. Ugyanebben az esztendőben minisztériumi engedéllyel magyar nyelven taníthatnak a pedagógusok. Természetesen a magyar nyelven való oktatást megelőzte egy sor átmeneti intézkedés. Az intézkedések módosításokat, újításokat vonnak maguk után. Az átmeneti időszakban a tanintézmény vezetősége a változtatások ellenére megőrzi az oktatás minőségét.
  A XIX. század végén nagyobb gondot fordítanak a filozófia oktatására. Újdonságnak számít az is, hogy a jó tanulók iskolai engedéllyel vagy szülők társaságában látogathatják a színházi előadásokat. A rossz tanulók viszont szigorú elbírálásban részesülnek. 1880 körül a vármegyei alkotmányos élet központja Csíksomlyóról véglegesen áttevődik Csíkszeredába. Az üresen maradt székházat az Erdélyi Katolikus Status vásárolja meg az iskolának. Kapóra jött ez a lehetőség az intézménynek a tanulók létszámának folyamatos növekedése miatt. A gimnázium és a tanítóképző teret nyerve kényelmesebben be tudott rendezkedni az épületegyüttesben.
  Az 1885-ben kiadott püspöki rendelet értelmében a tanulók tanáraik kíséretében vehetnek részt az istentiszteleteken, körmeneteken, egyházi vagy polgári ünnepélyeken, a rossz tanulókat pedig megrovásban részesítik, nem egy esetben eltanácsolják az intézményből. Az 1888-1889-es tanévben már az újonnan megvásárolt épületben kezdte meg tanítását a tanári kar. Tágas hálótermeket, tantermeket, tanulószobákat alakítottak ki. A tornaterem valamint a szertárak is méltó helyre kerültek.
1890-től az iskola csíkszeredai áthelyezéséről folyik a vita, amelyet Kuncz Elek (Kuncz Aladár édesapja) kezdeményezett. Több ízben hivatkozott az épület rossz állapotára és a városközponttól való távolságra. Ildomosnak tartotta e kérdés mielőbbi rendezését. 1891-től az Erdélyi Tankerületi Főigazgatóságot kettéosztották szebeni és kolozsvári központtal. Kezdetben a csíksomlyói gimnázium a nagyszebeni tankerülethez tartozott Elischer József főigazató irányításával, azonban kevés idő elteltével a kolozsvári tankerülethez csatlakozik, amelyet Kuncz Elek irányít.
  A kilencvenes években a gimnáziumban lévő bútorzat nagy részét kicserélték, szemléltető eszközök és könyvek gyarapítására is több pénz jutott. Mindez elősegítette a tanulók számának rohamos növekedését. Három év lefolyása alatt egyharmaddal több diák tanult az intézményben, mint az ezt megelőző években. E cél eléréséhez nagymértékben hozzájárult az egyház és az intézmény vezetősége; például kedvezményes áron szállásolták el a diákokat. Akik az alapítvány segítségében részesültek, csekély összeget kellett fizetniük az ellátásért és az oktatásért. A gimnáziumban a tanulók egy-két esztendő után szakképesítést nyerhettek valamilyen mesterségben. Ezek a kedvezmények majdnem teljes egészében megszüntették a székely ifjak Romániába özönlését, hogy ott boldoguljanak az egyre feljövőben levő iparban.
  1895-ben a Vallás- és Közoktatási Minisztérium kikéri az igazgatóság véleményét az intézmény Csíkszeredába való helyezéséről. A beleegyezés megszületik, de az igazgatói tanács nem vállalja az anyagi terhet. 1896-ban a vármegye 100.000 koronát szavaz meg az áthelyezésre, azonban konkrét tárgyalásokra csak 1900-ban kerül sor. Ezzel új korszak veszi kezdetét a csíksomlyói gimnázium történetében.

1911: Iskolánk új épületbe költöztetése

  Iskolánk új épületbe való költöztetése már 1880 táján felvetődött, de határozottabb elképzelés csak 1895-ben született, amikor bebizonyosodott, hogy az üresen maradt vármegyei székház is szűknek bizonyul, amelyet még az Erdélyi Katolikus Státus vásárolt meg. A századvégen a diákok számának folyamatos növekedése, a szűk és helyenként sötét tantermek, a kicsiny szertárak, a torna- és a rajzterem, valamint a gyülekezési nagyterem hiánya egyre sürgetőbb megoldást követelt. Habár sikerült valamelyest ezeket pótolni a Státus által vásárolt épülettel, mégsem volt az elvárásoknak megfelelő. Az új épület megépítésének legfőbb támogatója Kuncz Elek (Kuncz Aladár író édesapja) kolozsvári tanfelügyelő volt, aki látogatásai alkalmával egy új és korszerű gimnázium megépítését sürgette. A költöztetés főbb okai a már említetteken kívül az egészségügyi feltételek hiánya is volt. Szintén megoldásra várt az ott lévő tanárok önképzése. A két kis község közt fekvő Csíksomlyón nem tudtak elegendő információhoz jutni a pedagógusok, nem volt lehetőség a szakmai fejlődésre, háttérbe szorult a továbbképzés és a művelt társadalmi réteggel való érintkezés is.
1896-ban Csík vármegye vezetősége 100 000 koronát szavazott meg az intézmény Csíkszeredába való áthelyezésére. Ez a gesztus volt az első lépés az új iskola ügyében.
  1897. augusztus 3-án Mikó Bálint vezetésével egy bizottság újból vizsgálatot indított az áthelyezés ügyében. Ez a vizsgálat döntötte el, hogy a gimnázium Csíkszeredába kerüljön, a tanítóképzőt pedig a csíksomlyói régi megyeháza épületébe akarták áthelyezni.
1899-ben Mikó Bálint és Becze Antal már arról számoltak be a december 24-i átiratban, hogy a Státus feladata egy új iskola építése. Az áthelyezés ügyében tett konkrét tárgyalások ennek ellenére csak 1900-ban kezdődtek el. A közérdekű tárgyalásokon részt vett Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke, Péli István referens, Becze Antal alispán, Murányi Kálmán püspöki biztos és Bándi Vazul intézeti igazgató. 1900. május 19-én Kovács Lajos törvényszéki bíró segítségével az iskolának szánt területet hivatalosan is megnevezték és elkülönítették. 1900. július 18-án a fent említett méltóságok helyszíni szemlét tartottak az új gimnázium elhelyezése érdekében. Megállapodásukat jegyzőkönyvben rögzítették, amelyben a következők álltak:
1.) A gimnázium feleljen meg az akkori korszerű pedagógiai és didaktikai követelményeknek.
2.) Az ősi hagyományokhoz híven az internátust az új épületben helyezzék el, amelyben legyen megfelelő hely az ifjúságnak az imádságra, a vallási gyakorlat végzésére. Mindez Csík vármegye támogatásával jöjjön létre.
3.) Az új épületet a Csíkszereda, Taploca és Somlyó felé vezető utak találkozásánál építsék fel.
  1901-ben az előbbi év lelkes hangulatát aggodalom váltotta fel. Probléma volt a költségvetéssel, annyira, hogy az áthelyezés ügye az 1902. május 30-i határozat alapján kérdésessé vált. A törvényhatóság a felajánlott 100 000 koronához még 50 000-et adott azzal a feltétellel, ha egy tanár fizetését pótolják az említett összegből. Az ajánlatot csak akkor voltak hajlandók elfogadni az illetékesek, ha a 150 000 koronát 200 000 koronára egészítik ki. A Státus zárkózott magatartásából azt olvasták ki, hogy a támogatást az államra és a vármegyére szeretné hárítani. A vármegye vezetői az építés elejtésének lehetőségét fontolgatták, pedig az új épület építésében ők voltak a kezdeményezők. Itt megemlítik, hogy azt a bizonyos 50 000 koronát még közadakozásból is össze lehet hozni, miért kell mindjárt a terv elejtésére gondolni. Pál Gábor, a gimnázium akkori igazgatója nyomatékos érvekkel igyekezett hatni a közgyűlésre, mégis az áthelyezés kérdését hosszabb időre elnapolták, sőt azt sem tartották lehetetlennek, ha véglegesen leveszik a napirendről.
  Az 1902 - 1903-as évkönyvben az iskolaigazgató vallomása szerint ilyen hozzáállással az áthelyezés ügye zátonyra fut. Az aggodalom nem volt megalapozatlan, hiszen a minisztérium valóban levette napirendről ezt az ügyet. A Státus az eredeti terv redukálásával hozakodott elő. A pénzügyi útvesztőben sorra akadoztak el a megoldások. Ezek között szerepelt az épület esetleges kitoldása és felújítása is. A meglévő területre pedig csak az iskolát akarták felépíteni. Ezt a megoldást a vármegye elutasította, hiszen a szülők nem engedték volna gyerekeiket 25 percnyi távolságra fekvő internátusba, annál is inkább, mert ezt az utat nyílt mezőn kellett volna megtenniük, amely szakasz főleg télen igen veszélyes volt. A vármegye méltóságai szerint az, hogy külön legyen az internátus és az intézmény, az az utóbbi elnéptelenedéséhez vezetett volna. A határozat kiemelte a székelység mostoha helyzetét, ugyanis a Római Katolikus Státus az államot nagyobb áldozatkészségre szerette volna sarkallni, hiszen más, nem magyar ajkú vidék több esetben tekintélyesebb támogatást kapott.
  A szócsaták és az egymásra mutogatások miatt a gimnázium ügye néhány évig nem volt téma. Az egymást követő problémák miatt az áthelyezésről szóló döntés végül 1907-ben született meg. Az 1907-i közgyűlésen az állam, a Státus és a megye képviselői arra a döntésre jutottak, hogy az új épület Csíkszeredában legyen, és a "Nagymart" Barancs nevű dűlőjének 10 megvásárolt holdjára kerüljön. Ebben az évben hoztak határozatot az épület költségvetéséről.
  Az 1907. május 25-i közgyűlésen sikerült véglegesen eldönteni, hogy menynyi összeggel járulnak hozzá az új iskola felépítéséhez. Csík vármegye 100 000 koronát adott, és vállalta az internátus, azaz a déli szárny megépítésének összes költségét, az állam pedig 300 000 koronát adott, míg a Státus vállalta, hogy elkészítteti a szemináriumot, amely az épület északi szárnya lesz. Az első terv szerint a három említett épületrész, a gimnázium, a szeminárium és az internátus pavilonszerűen külön épületben lettek volna, de később jobbnak látták, hogy ezek az épületrészek a praktikus kihasználás érdekében egyben legyenek.
  Alpár Ignácz műépítészt kérték fel a tervvázlat és a költségvetés elkészítésére, amely 700 000 koronára rúgott.
  1909. május 29-én ünnepélyes keretek között került sor az alapkő letételére, azaz megtörtént az első kapavágás. Az alapkövet a főbejárattól hét méterrel balra, körülbelül az első beszögellés környékén rakták le, ahová még az építéssel kapcsolatos okmányokat, különböző pénzérméket és a gimnázium négy értesítőjét helyezték el. Az építési munkákat főleg budapesti és erdélyi cégek, társulatok és magánszemélyek végezték. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatói tanácsa részéről az építési munkákat Pápai Sándor mérnök és egyben műszaki tanácsos ügyelte fel. A tervet 1908. július 8-án a Magyar Királyi Vallási és Közoktatási Minisztérium hagyta jóvá. Az ebben az évben megkötött szerződések alapján az építkezést a Wusinczky testvéreknek és Preisner Mihály brassói vállalkozónak kellett elvégezniük. Az asztalosmunkákat és a festést-mázolást Thuróczy Dénes és Kovács István kézdivásárhelyi mesterek vállalták. A kőfaragó munkákat Nagy és Reimann kolozsvári, a bádogos- és feliratozási munkákat Makkay József kolozsvári, a vasmunkákat a Vasgerendákat Árusító Rt., a cementpadlózatot Antonio Gurizatti kolozsvári, az üvegesmunkákat Hunwald Gyula szintén kolozsvári, a kályhákat Erlich és Társa Budapesti cég, a kárpitosmunkákat Fogolyán Endre sepsiszentgyörgyi, a víz és csatornázási munkálatokat a Törzs és Dunai kolozsvári cég, a villamoscsengőt és a villámhárítókat a Szalaz és Deutsch budapesti cég, a vasbeton munkálatokat Valla József budapesti cége végezte el. 2011-ben 100 éves lesz
  Az épület középső része, vagyis maga az iskolai rész a magyar állam költségén épült fel. Sok csíkszeredai és környékbeli faluból érkezett önkéntes munkát felvállaló civil, akik segítettek az építkezésben, nem egy esetben kisebb adományokkal támogatták a munkálatok gördülékeny haladását.
  1911. június 5-én került sor az épület avatóünnepségére, amelyet Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke szentelt fel. Az új épületet a ferencesek átadták az Erdélyi Katolikus Státusnak. Ezzel iskolánk történetében lezárult egy szakasz, azonban a Csíksomlyóhoz való kötődés sohasem szakadt meg.
  Az új épületben a tanítás másként zajlott, más feltételek álltak a pedagógusok rendelkezésére a diákok nevelésében. A főgimnáziumhoz szimmetrikusan épített két szárny közül jobb felől a szeminárium, bal felől pedig az internátus kapott helyet. Az újonnan felszerelt iskola 12 hálószobával, 8 tanulószobával, egy zeneteremmel, egy klubhelyiséggel, korszerű könyvtárral és szertárakkal, ruhatárral, 6 mosdóval, zuhannyal, kádas fürdővel, nagy ebédlőteremmel, betegszobával, korszerű tornateremmel és a bentlakásra felügyelő tanári lakásokkal rendelkezett. A folyosókat természetföldrajzi, földrajzi, néprajzi és művészettörténeti képek díszítették.
  1911-ben Fülöp Elek vette át a testnevelés oktatását, számára már könnyebbnek bizonyult ennek a szaknak a képzése, mivel nemcsak kitűnő tornaterem ált rendelkezésére, hanem igen nagy szabadtér is.
  Az 1911 - 1912. tanév már az új épületben kezdődhetett meg. Ebben a tanévben került az új katolikus gimnázium falai közé, itt kezdte el a gimnázium felső tagozatát az ősi csíksomlyói gimnáziumba 1907-ben ösztöndíjas kisdiákként felvett Márton Áron, akinek nevét az iskola 1990 óta viseli. Az épület déli részét, amelyet az erdélyi katolikus püspökség építtetett, 1913-ban adták át. Egy sok vihart megélt iskola életében új, megérdemelt korszak köszöntött be, de sajnos e nagyszerű, nehezen összehozott és sikerre vitt munkának eredményeként nem következhetett a nyugodt, megfelelő körülmények között zajló, minőségi oktató-nevelői munka, mert kitört az első világháború.

Sötét évek a Gimnázium életében

  A csíksomlyói gimnáziumnak Csíkszeredába, az új épületbe való áthelyezése igazi lendületet és jó kedvet adott a munkához minden tanár és alkalmazott számára. Nem is csoda, hiszen az új felszerelések ideális állapotot teremtettek a tanításhoz, amelyet sajnos az első világháború tönkretett.
  A gimnázium igazgatója a Csíkszeredába való átköltözés után 1911-től Kassai Lajos volt. Kassai tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban kezdte, Gyulafehérváron folytatta, ahol teológiát tanult. 1883-ban szentelték pappá, majd a kolozsvári egyetem latin-magyar szakán tanári oklevelet szerzett. 1886-tól Székelyudvarhelyen, 1892-től pedig Csíksomlyón volt tanár és az internátus régense. 1898-tól Csíksomlyó plébánosa lett. 1904-től mint a gimnázium tanára teljesítette oktató-nevelői feladatát. Igazgatói tisztségét nyugdíjazásáig, 1926-ig töltötte be, de azután is szívén viselte a gimnázium és a magyar oktatás sorsát.
  Kassai Lajos alapította a Csíksomlyóról Csíkszeredába átköltözött gimnázium parkját, amelyben nyolc tűlevelű faj kapott helyet. A közel száz esztendős fák között létezik a ritka cirbolyafenyő is. Több cikket, dolgozatot és verset írt az akkori székelyudvarhelyi és csíkszeredai gimnáziumi értesítőkbe, valamint a Gyergyói Újságnak és az Erdélyi Tudósítónak, ahol állandó munkatársként tartották számon. Publikált a Hírnökben és a Csíki Lapokban is. A szentszéki tanácsos és tiszteletbeli kanonok 1935-ben hunyt el szülővá-rosában, Gyergyószentmiklóson.
  Kassai Lajos sorsa összefonódik azokkal az eseményekkel, amelyek röviddel igazgatóvá választása után történtek Erdélyben. 1914-1916 között 8 tanárt és 50 diákot vittek ki a frontra, akik közül nagyon kevesen tértek vissza. A hadba vonult tanárok közül elsőként Ágner Béla vesztette életét az északi harctéren. A háború okozta veszteségek miatt az iskolában elmaradtak a nagyobb szabású ünnepségek és rendezvények. A hadsereg a gimnázium épületének nagy részét le is foglalta kórháznak.
  1916 májusában a közoktatási minisztérium támogatásával előkészítő tanfolyamot szerveztek a katonai szolgálatra alkalmas diákoknak a VIII. osztályos anyagrészekből. 1916-ban a román hadsereg átkelve a Kárpátokon elfoglalta Csíkot, és Csíkszeredának egy részét felgyújtották. Mivel sokan elmenekültek a betörés elől, az 1916-1917-es tanévben a tanítást kénytelenek voltak szüneteltetni. A háború kíméletlen volt a nemrég felépített épülethez, és a benne lévő iskolai felszerelésekhez is. A rajzterem bútorzata teljesen tönkrement, a zeneteremből sok fontos eszköz eltűnt, a filológiai múzeum szobrai megsemmisültek, a kémia laboratóriumot kifosztották, a könyvtár állománya felére apadt, a fizikaszertár és a tornaterem felszerelését, valamint az érem- és régiséggyűjteményt is megtizedelték.
  1918 októberében a hadba vonult tanárok a fegyverszüneti egyezmény értelmében visszanyerték szabadságukat, de néhányukat bizonyos időre helyettesíteni kellett. Voltak, akik hadifogságba estek, mások családi és egyéb érdekek miatt nem térhettek vissza.
  A trianoni döntés után, amikor Románia megkapta Erdélyt a Partiummal együtt, Dobrudzsában, Beszarábiában és Bukovinában új szelek kezdtek fújni az oktatási intézményekben - a békeszerződés után a román származású diákok csak román nyelvű iskolákat látogathattak. Az első világháború kemény megpróbáltatásai után a gimnázium megmaradt vezetősége és tanárai a lehetőségek szerint megpróbálták ismét elfogadhatóvá tenni az intézményt. Ezt a törekvést az iskola volt növendékei alapítványok létesítésével és más anyagi támogatással segítették. Az alapítványok és a támogatások az elkövetkező évek folyamán segítették a szegény sorsú gyerekeket is tanulmányaik folytatásában. Magánszemélyeken kívül a Csíki magánjavakból és a határőri közületek vagyonából létesített alapítványok is támogatták az iskola diákjait. A Csíki Magánjavak jövedelmének közjóra való felhasználása 1923-ban megszűnt, mivel ezt a vagyont a román állam elkobozta, ezzel is csorbítva a magyar oktatást.
  Az 1921-1922-es tanévben az alsós osztályokból törölték a latin, a felsős osztályokból a görög nyelvet. Az alsósok latin helyett megosztva vegytant, közgazdaságtant, egészségtant, gyorsírást és éneket, míg a felsősök görög nyelv helyett francia nyelvet tanulhattak.
  1923-ban az 1922-1923-as tanévről szóló gimnáziumi értesítő két nyelven jelent meg, románul és magyarul, és ez így maradt 1940-ig. (Dr. Nagy András visszaemlékezése szerint a tantervbe hirtelen felvett román nyelvet "gyorsított módszerrel" kellett tanítania az akkori román nyelvtanárnak, Mayer Jánosnak.) A pénzbéli megszorítások miatt az értesítők egy része több évfolyamot foglalt magába. Az évkönyvek az 1923-as esztendőtől inkább a statisztikákra szorítkoztak. Ugyanebben az esztendőben megszűnt a gimnáziumban működő önképzőkör, amelynek vezetője Csipak Lajos címzetes kanonok és irodalomtanár volt.
  Az 1924. július 26-i elemi oktatásról szóló törvény ugyan megengedte az anyanyelv használatát Románia területén, az V-VII. osztályokban mégis kötelezővé tették a román nyelvű tanítást. Az anyanyelven való oktatás a felekezeti iskolák falai közé szorult. A nemzetiségek által lakott megyékben az úgynevezett "kultúrzónákban" a román ajkú tanítókat különleges kiváltságokban részesítették: nemcsak fizetésnövelésben részesültek, hanem több hektárnyi területet (földet) is kaptak, ha nem románok által lakott vidéken telepedtek le.
  1925-ben a magánoktatási törvény kimondta, hogy a felekezeti iskolákban a tanárok nemcsak a román nyelvet, hanem Románia történelmét, földrajzát és az alkotmányt is román nyelven kötelesek tanítani. Mivel a csíkszeredai katolikus főgimnáziumot korábban magániskolának nyilvánították, ezért a törvény az intézményre is vonatkozott. Ugyanebben az évben kihozták az érettségire vonatkozó törvényt is, amelynek értelmében a felekezeti iskolák diákjainak az állami iskolák tanárai előtt kell érettségizniük román nyelven. A csíkszeredai gimnázium végzőseinek Brassóba kellett menniük. Mivel ezt a durva intézkedést későn közölték az iskola vezetőségével, az érettségizők több mint 70%-a elbukott a vizsgákon. Az 1924-1925-ös tanév 13 diákjából 4-et, az 1927-1928-as tanév 19 diákjából pedig mindössze egyet engedtek át az érettségi vizsgán. 1918-hoz képest Erdélyben 50%-kal csökkent a középfokú magyar iskolák száma.
  1925-ben a kisebbségi egyezmény állandó megsértése miatt protestáns testvéreivel együtt felemelte szavát a Nemzetek Szövetségénél gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély püspöke, aki 1911-ben szentelte fel a gimnáziumot, és 1924-ben szentelte pappá iskolánk volt növendékét, Márton Áront. A magyar nyelvű liturgia szorgalmazója volt: kiadatta a papok számára az Erdélyi preorátort, a hívek számára pedig imádságos könyvet adott ki. Vagyonát az erdélyi magyar katolikus nevelésre áldozta. Ő építtette a gyimesközéploki népiskolát, és jelentős segítséggel járult hozzá a Csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium új épületének létrehozásához.
  Ezekben a nehéz esztendőkben a gimnázium vezetősége a tanulók létszámcsökkenése miatt csak a szemináriumi helyiséget tudta megnyitni, az internátus pedig 1923-1931 között, valamint az 1941-1942-es tanévben szállást adott a tanítóképző és az elemi iskola diákjainak is. A tanítóképző később Kézdivásárhelyre költözött.
  1934-ben az oktatási törvénybe belefoglalták a kisérettségit, amelynek értelmében az V. osztályba felvételizni "szándékozó" diákoknak szintén idegen környezetben kellett vizsgázniuk. A kisebbséghez tartozó tanárokat a román nyelvvizsga letételére kötelezték, amelyet kiegészítettek román nyelvű történelem, földrajz és alkotmánytan vizsgákkal. A vizsgákat Kolozsváron kellett letenniük. Időközben megszüntették a kolozsvári magyar tudományegyetemet is, így az újonnan alakult román egyetemen kevés magyar ajkú tanár végzett. A csíki gimnáziumi diákok tanítása és továbbtanulása hovatovább egyre több akadályba ütközött.
  Az iskola a 30-as években alighogy kiheverte az első világháború okozta anyagi károkat, kirobbant a második világháború.
1940 augusztusában a bécsi döntés értelmében Erdély egy része visszakerült Magyarországhoz, Dél-Erdély pedig román fennhatóság alatt maradt. Csík vármegye újból Magyarország része lett. Iskolánk névadója, Márton Áron püspök továbbra is Gyulafehérváron maradt, és bátorította az ott maradt magyar lakosságot. Az észak-erdélyi régióban a csíkverebesi származású Sándor Imrét választották püspöknek.
  Az oktatás megint ki volt szolgáltatva a háború kényének-kedvének. A gimnázium tanárainak egy részét behívták katonai átképzésre, és kiküldték a szovjetek ellen a frontra a sorköteles diákokkal együtt. A megpróbáltatások ellenére 1941 októberében az 1940-1941-es tanév a Veni Sancte (tanévnyitó) szentmisével kezdődött, és a Magyar Vallási és Közoktatási Minisztérium által kiadott ideiglenes tanterv szerint folyt az oktatás.
  1941-ben újraindult az első világháború után a román tanügyi hatóságok által megszüntetett önképzőkör, az új tanév pedig a tanárok által tartott tanfolyamok és a katonai átképzések miatt később kezdődött.
  Az 1943-1944-es tanévet csak novemberben sikerült megnyitni, és 1944. március végére be is kellett fejezni, mivel Magyarország német megszállás alatt állt. Az utolsó éveseknek "hadiérettségit" rendeltek el, vagyis az intézményben hamarabb fejezték be a tanítást. Az iskolát újból lefoglalta a hadsereg, irodahelyiséget és kórházat alakítottak ki maguknak. A bentlakó diákok hálószobákként a tornatermet és a rajztermet kapták meg. Az épület északi szárnyában már 1940 januárjától a magyar hadsereg tevékenykedett, német megszállás után pedig a német hadsereg vert tanyát iskolánkban. Még 1944 szeptemberében a szovjetek oldalára álló román csapatok a szovjet csapatokkal együtt bevonultak Észak-Er-délybe. Erdély teljes egészében szovjet és román közigazgatás alá került.
  A második világháború után az újabb tanév megszervezése kötötte le a tanárokat. Az újjászervezés oszlopos tagjai Borcsa Gergely, Horváth József és Nagy Rezső tanárok voltak. Az 1945-ös tanévet 10 tanerővel nyitották meg, akik közül kettő nyugdíjas és négy szakképzetlen volt. Mikor már felcsillant a remény a gördülékeny folytatásra, újabb veszély leselkedett az erdélyi kisebbségi oktatásra: a kommunizmus.

Kommunista világ a Gimnáziumban

  1945 sorfordító esztendő volt a gimnázium életében. A sok vihart megért iskolában gyökeres fordulat állt be akkor, amikor országunkban a Román Kommunista Párt vette át a hatalmat. A szocializmus éveiben törvényesített oktatásról a hatalom által megszépített képnek szöges ellentéte volt mindaz, ami az oktatás hétköznapjaiban történt. Egy volt a törvény, és más a gyakorlatban végbement úgynevezett "követelmény". Haladásról, erőről, lendületről beszéltek. Az oktatás fő céljának a tudomány, az irodalom, a művészet tudományos és demokratikus alapokra helyezését tartották. Ez tulajdonképpen inkább a szocialista tudatnak az emberekbe való belesulykolását jelentette, de mindezt példátlan fejlődésként, a párt és az állam gondoskodásaként állították be. A Petru Groza vezette kormány politikai úton enyhíteni próbálta kedvező kisebbségi törvényhozásokkal a nemzetiségpolitikát, igyekezett jó színben feltüntetni magát a nemzetiségek körében. A román nyelv tanítását csak III. osztálytól tették kötelezővé. Minden egyes diák a saját anyanyelvén tanulhatott. Kolozsváron és Brassóban magyar tanfelügyelőségeket hoztak létre, de magyar nyelvű tanfelügyelőségek voltak Szatmáron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön is. 1947 őszétől Moldovában beindították ez első magyar iskolát. Groza elnöksége alatt jött létre a Magyar Autonóm tartomány. Volt azonban hátulütője is ezeknek a kezdeti pozitív változtatásoknak. Az 1948-as év magával hozta az új tanügyi reformot, amely kimondta, hogy minden egyes iskola állami tulajdonba kerül. A reform után eltörölték a tandíjat, és a diákok egy része állami ösztöndíjban részesült.
  A gimnázium mint több száz esztendős hagyománnyal rendelkező intézmény egy tollvonással állami iskolává vált. Az iskolából, mint mindenhol másutt az országban, kitiltották a vallásoktatást. A kápolna óriási méretű üvegfestményeit leszedték, a kereszteket mindenhonnan eltávolították. A főbejáratnál és a bentlakás bejáratánál lévő márványtáblákat, amelyekre az iskola építőinek nevei és az építés ideje volt feltüntetve, szintén eltávolították, és ugyanúgy tettek Majláth Gusztáv Károly római katolikus püspök mellszobrával is. Az iskola főbejárata feletti oromfalon és a kápolnában lévő magyar koronás címereket lefaragták.
  Az 1948-1949. tanév már teljesen kommunista szellemben zajlott. Az iskola folyosóin és az osztályokban egyaránt a Román Kommunista Párt "nagyembereinek" arcképei díszelegtek. E portréhalmazhoz jelszavak jártak, jutott belőlük bőven a tanáriba, az igazgatóiba és más személyzeti irodába is. Ettől az esztendőtől kezdődően a gimnázium a Magyar-tannyelvű Vegyes Líceum nevet, amelyben fiúk-lányok vegyesen látogathatták az órákat. A középiskolai oktatás - beleszámítva az elemit is - 11 osztályos volt.
  A kommunista szellem pillanatok alatt beköltözött a gimnázium falai közé. A nyomozós munka és a bűnbakok keresése szinte mindennapos pártfeladatnak számított politikai berkekben, és mindig akadtak az intézményen belül is olyan emberek, akik ezt szívesen vállalták-teljesítették. Jó példa erre az az 1949-es esemény, amikor néhány diákot a Hargitára küldtek fenyőágért, hogy "méltó" díszbe öltöztethessék az iskolát a dolgozók nemzetközi szolidaritásának ünnepére, május elsejére. A diákok második világháborús fegyverekre bukkantak, gyerekek lévén, nem törődve a következményekkel, hazavitték. Nemsokára az államvédelmi szervek tudomására jutott a dolog, és a három diákot három-négyévi börtönbüntetésre ítélték. Ezt követően "megbízhatatlanságuk" miatt besorozták három esztendőre fegyver nélküli munkaszolgálatos katonáknak.
  Az iskola könyvtárának is a kor szellemét kellett követnie. Irdatlan cenzúrán esett át: egy államilag összeállított és kiadott tiltott könyvek jegyzéke alapján megindult a selejtezés. Nagy értékű könyveket és folyóiratokat zároltak, néhány esetben meg is semmisítették azokat. A Mária Kongregációt és a cserkészcsapat egyik napról a másikra betiltották, helyettük létrehozták a Romániai Tanulók Szövetsége Egyesületének helyi fiókját, amely a marxista eszmét és a hazafias munkákat hivatott követni. A szervezet később beleolvadt a Kommunista Ifjak Szövetségébe (KISZ).
  1950 után az akkori hatalom igyekezett elsorvasztani a magyar oktatást.
  Magyar iskolákat számoltak fel, vagy tettek vegyes iskolákká. 1952-ben egyetlen tanév leforgása alatt országos szinten 250 nemzetiségi iskolát szüntettek meg.
  1951-ben a tizenegy osztályos középiskolai oktatást szovjet mintára tízosztályosra cserélték.
A különböző megszorítások ellenére az oktatás anyagi feltételei fokozatosan javultak. A gimnázium pénzt kapott javításokra, bútorok kicserélésére, laboratóriumok felszerelésére, szemléltető eszközök és könyvek, valamint folyóiratok vásárlására.
  1955-ben esti tagozatot indítottak a termelő munkában dolgozók számára. Esti tagozatok még a rendszerváltás után is működtek néhány évig.
1956-tól a tízosztályos középiskolai oktatásból újból tizenegy osztályos lett.
  1957-1958 között az akkori líceum tantestületének a száma 38 volt, új osztályok indításának köszönhetően 1967-re ez a szám már duplájára nőtt.
  1959-ben az iskolában helyet kapott az 1-es számú román tannyelvű általános iskola. Ekkor történt az első kísérlet egy román tagozat létrehozására. Gyakorlatban az 1960-1961-es tanévtől sikerült ez az újabb kommunista megvalósítás. A románosítás az ezt követő években felgyorsult. Ezzel igyekezett a hatalom megsemmisíteni a gimnázium több százéves hagyományát. Ezt az egyesítést egy sorozatos letartóztatási hullám előzte meg. Az 1956-os eseményekre hivatkozva a gimnázium tanári karából és diákjaiból sokakat letartóztattak. A hatalom őrei szerint az említett időszakban a vádlottak összejöveteleket tartottak, államellenes tevékenységet folytattak: külföldi rádióállomások adásait hallgatták, és nacionalista hangvételű verseket írtak. Ezért és más kitalált koholt vádak alapján 10-12 évi fegyházbüntetésre ítélték őket.
  1960-tól a tizenegy osztályos oktatást tizenkettőre duzzasztják fel. A lelkes pedagógusi gárda odaadó munkájának köszönhetően sikerült megőrizni az iskola tanulmányi színvonalát, és biztosítani a kiemelkedő eredmények folytonosságát egy egész sor zavaró, hátráltató tényező ellenére is. Több irodalmi és tudományos szakkör kezdte el működését, ugyanakkor tanfolyamok is indultak. Felkészült, rátermett, küzdeni tudó csapat verbuválódott össze, amelyet az igényesség jellemzett. Ennek köszönhetően sok kiváló diák vett részt országos tantárgyversenyeken, amelyeken mindig születtek kitűnő eredmények. A diákok az egyetemi felvételiken is remekeltek, sokan a kevés meghirdetett helyre pályázva elsőként vagy az első tíz között jutottak be.
A szellemiek mellett az iskola vezetősége, tanárai arra is figyeltek, hogy a politikai-társadalmi körülményekhez mérten elfogadható környezetben folyjon az oktatói-nevelői munka. 1964-1965 között például általános javításokat végeztek az épületen. Rendbe tették az iskola csatorna-, víz- és villanyhálózatát, bevezették a központi fűtést, új kémia és fizika laboratóriumokat, valamint műhelyeket alakítottak ki. Ekkor vezették be az ingyenes tankönyvellátást. 1966-ban az iskola orvosi rendelőjét egy fogászati kabinettel bővítették ki.
  1967-ben a megyésítés folyamatának részeként a magyarlakta vidékekre, ha kis időre is, magyar nemzetiségű vezetőket neveztek ki. Ez az intézkedés némileg megkönnyítette a pedagógusok munkáját. A folyamatos javulást a következő adatok is bizonyítják: az 1967-1968. iskolai évben az iskolának 62 osztálya volt, amely összesen 2101 tanulót számlált; a bentlakásba 210 tanulót szállásoltak el; az iskola könyvtára 20 412 kötettel rendelkezett.
1969-ben létrehozták a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát, amelynektagjai voltak a gimnázium pedagógusai is.
  A csíkszeredai felső vezetés az 1971-1972. tanévben a líceum román tagozatát átköltöztette az éppen akkorra elkészült új iskolaépületbe. A román oktatás azonban az intézményen belül továbbra is virágzott, mivel vegyes román- magyar osztályokat indítottak.
  A 70-es évek fő jellemzői közé tartozott a július 15-én kiadott vakáció augusztus 15-i megszakítása. A cél a pontos felkészülés volt, amelyet hosszú gyakorlással lehetett elérni: a diákok az akkori nemzeti ünnepre, augusztus 23-ára hazafias meneteléssel és egyéb felvonulásos, a pártnak tisztelgő műsorral "kedveskedhettek". Ezt követte a szeptember 15-i hivatalos tanévkezdés, amely a másnapi mezőgazdasági munkában való részvétellel folytatódott, ami novemberig is elhúzódhatott. A diákok többnyire krumpliszedéssel (azaz, pityókaszedéssel") fedték le ezt a kötelező hazafias munkát, amihez nem járt sem étkeztetés, sem jutalom. Nagyon ritkán előfordult, hogy a munka elvégzése után zsebpénzre sem való csekélyke összeget osztottak ki a diákoknak. A diákok egy része részt vett a Fekete-tengernél a Duna-csatorna vagy a csíkszépvízi gát építésében. A hazafias munkához hozzátartozott a fejenkénti húsz kiló vas, két kiló száraz gyógynövény és két kiló erdei gyümölcs begyűjtése és leadása is. Az iskolának kötelező volt a városi étkezdék kisegítésére "sietni", azaz ebben az esetben egy nyúlfarmot létesíteni. A diákok saját zsebükből fizették ki az induló farmhoz megvásárolt nyulakat.
  Mindenféle antifasiszta és kommunista évfordulót meg kellett ünnepelni, beleértve Ceauşescu és felesége születésnapját is. Az ország nagy emberének ilyen esetben hálát rebegő táviratot illett küldeni, ebbe bele kellett foglalni azt a tömérdek jót, amit "önzetlenül" tett a nemzet és főleg a fiatalság érdekében, nem is beszélve a nemzetiségi kérdés csodálatos megoldásának öröméről.
  A 80-as években a tanév megnyitása a párt utasításai alapján nagy csinnadrattával kezdődött. A diákokat már augusztus 15-étől gyakorlatoztatták. A diákok a párttal kapcsolatos jelszavakat alakítottak ki a testükkel a különböző gyűléstereken felállított tribünök előtt. Aztán jöhetett újból a "pityókaszedés". A tanév vége pedig tele volt kapkodással, ugyanis a követelményeknek megfelelően minden feladatot teljesíteni kellett. Az ifjúságot több ízben elvitték a Sutába lövészetre. Mégsem ezek a húzások tették még kilátástalanabbá az intézmény életét, hanem az 1980-tól beinduló országos takarékossági program. Ennek a programnak részese volt minden román állampolgár, legalábbis ami az élelmiszerjegyeket és az energia-megtakarítást illeti. A nevetségesen kevés élelmiszeradag csak a túlélésre volt elegendő. A személyszállító gépkocsik zöme karbantartás hiányában lerobbant, néhányat ki is vettek forgalomból, a meglévők pedig üzemanyaghiány végett kimaradtak, vagy gyakran késtek. Ezek a problémák nagymértékben befolyásolták az ingázó diákok tanulási feltételeit. Osztályzatuk a sok késés és hiányzás miatt leromlott. Az iskolán belüli étkeztetés nagyon silány volt, a gáz- és a villanyáram- szolgáltatásról meg a tisztálkodási lehetőségekről nem is beszélve.
  1982-től az iskolában is rátértek a földgáz használatára: egy olyan időszakban, amikor évről-évre csökkentették ennek használatát.
  1982-1986 között a kiutalt pénzek alapján az iskolának egyetlen ösztöndíjasa volt, majd ezt követően a rendszerváltásig egy sem.
  Az 1983-as megyei igazgatói gyűlésen kezdték hangoztatni a nagy veszélyt, amelynek értelmében főleg egyes tanárok vallásos magatartása ellen találtak kifogást, de a pedagógusoknak a külföldi eredmények előtt való "hajbókolását" is szóvá tették. Azért, hogy a tanuló ifjúság vasárnap ne a templomban töltse szabadidejét, és nehogy vallásos nevelésben részesüljön, a pedagógusoktól vasárnapi és karácsonyra, valamint húsvétra tervezett hazafias programokat kényszerítettek ki. Közben egyre több román tanár kapott állást a gimnáziumban. A román tagozaton pedig kivételesen csak román nemzetiségű taníthatott.
  1984-ben takarékosság címén a vidéki rádió- és tévéállomások nemzetiségi adásait beszüntették, a magyar folyóiratok terjedelmét korlátozták. A kórházi ellátás is akadozott, csak két hétre fogadtak betegeket. Nem szabadott más országból érkező turistákat saját lakásba befogadni. A magyarországi sajtótermékek teljes betiltását irányozták elő. A teljes blokád bezártságot vont maga után. A megszigorított életkörülményekkel sújtott lakosság hétköznapjairól, életéről csak a szüntelenül zavart, recsegő Szabad Európa Rádió adásaiból szerezhettek tudomást a külföldiek. A megszorítások következtében az emberek tömegesen hagyták el az országot.
  Hargita megyében a románosítási akció első jelentős lépése az volt, hogy 1984-ben eltávolították a jó ideig utolsónak mondható magyar anyanyelvű tanfelügyelőt, és egymást követték a politikai-nemzetiségi alapon szervezett "brigádok" hadjáratai, vagyis a magyar tannyelvű iskolák ellenőrzései.
  1985 első felében a minisztérium képviselői ötször látogattak a gimnáziumba. A látogatások nyomán elrendelték, hogy a kétnyelvű feliratokat egynyelvűre, azaz románra kell cserélni, továbbá azt is megszabták, hogy minden hivatalos dokumentumot csak románul szabad kiállítani. A tanároknak kötelezővé tették, hogy az iskolában a gyerekekkel románul beszéljenek, még a magyar nyelvű órákon is csak a szaktantárggyal kapcsolatos anyagrészt szabadott magyarul mondani. Ugyanebben az esztendőben megszüntették az iskolaorvosi állást, amely több mint száz esztendeig létezett. A gimnázium könyvtára 33 000 kötettel rendelkezett, és 20 folyóiratot, valamint napilapot rendelhetett meg, amelyekből 8 kizárólag politikai, kommunista propaganda jellegű volt.
  1985 őszétől már nem nyomtattak új magyar nyelvű tankönyveket. 1986-ban az ingyenes tankönyvellátást be is szüntették. Az iskola a raktáron maradt tankönyvekből volt kénytelen gazdálkodni.
  A kisebbségi oktatás teljes elsorvasztása és a magyar értelmiségi réteggyengítése volt a tét. Ha netán valaki megpróbálta a törvényekre hivatkozva védeni a semmibe vett emberi jogokat, valamilyen úton-módon kitették állásából, de akár börtönbe is kerülhetett.
  1988-ban négy-öt magyar tannyelvű osztály jövője is kérdésessé vált. Az elrománosított líceumban nem sok jövőt ígértek a magyar diákoknak. A tanárok egy részét folytonos rettegésben tartották, állásuk elvesztésével fenyegették. Sok osztályban a magyar nyelv és irodalom fakultatív órává degradálódott.
  Az 1989-es politikai fordulat után új korszak vette kezdetét az akkori Matematika- fizika Líceum tanárai és diákjai életében: a kommunizmus poklából való szabadulás szimbolikus mozzanataként értelmezhető, hogy pedagógusok és tanítványaik negyven esztendős szünet után - az ősi hagyományok szerint - együtt vettek részt az ünnepélyes évnyitó Veni Sanctén a csíksomlyói kegytemplomban.
  1990-ben a román osztályoknak lehetősége nyílt átmenni a számukra 1971-ben felépített iskolaépületbe, a mai Octavian Goga Nemzeti Kollégiumba. A csíkszeredai líceum, az egykori katolikus gimnázium újból teljesen magyar iskolává vált.
  1990. május 25-én és 26-án megtartották az iskola névadó ünnepségét: Csíkszentdomokos szülöttének, a gimnázium hajdani diákjának, Márton Áron volt erdélyi püspöknek a nevét vette fel az iskola. Az 1968-as évkönyvben lévő Dal az iskolához címen megjelent szöveget némileg módosítva, felcsendült az iskola himnusza is, amelyet Salló István írt, a zenét melléje pedig Gáll Árpád szerezte.
  Az 1990 utáni időszakot az ellentmondásos, zűrzavaros politikai-társadalmi élet jellemezte. A gazdaság mélypontra jutása és az életkörülmények fokozatos gyengülése, az egymást követő kormányok folytonos tanügyi törvénymódosításai- változtatásai nagy megpróbáltatások elé állították és állítják az intézményben dolgozó pedagógusokat. Az intézkedések között megemlítendő a tantervek folyamatos változtatása, az alternatív tankönyvek körüli problémák megjelenése és a 2001-2002. tanévben a tankönyvek ingyenes forgalmazásának megvonása a XI. és a XII. osztályoktól. A gimnázium vezetősége és alkalmazottai napjainkig e nehéz időszak ellenére is igyekeznek fenntartani, a múlthoz híven, az iskola szellemi színvonalát, hogy továbbra is Csík egyik meghatározó szellemi központja maradjon, mint volt évszázadokon át.

Borbé Levente

Könyvészet:

1. Antal Imre: "Tisztesség adassék"- Lapok a csíkszeredai Római Katolikus Fogimnázium történetéből. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994
2. Bándi Vazul: A csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium története. Csíkszereda, 1896
3. Beke György: Régi Erdélyi skólák - barangolás térben és időben. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989, 351-355.
4. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1994
5. Csíkszeredai Líceum Monográfiája 1668 - 1968. Csíkszereda, 1968
6. A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Évkönyve az 1991-1992 tanévről. Közreadja: az igazgatóság, Csíkszereda, 1992
7. A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Évkönyve az 2003-2004. tanévről. Közreadja: az igazgatóság, Csíkszereda, 2004
8. Az Erd. Róm. Kath. STÁTUS TANÁRA XII. KONGRESZUSÁNAK évkönyve. Szvoboda József könyvnyomdája, é.n.
9. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története. Akadémiai kiadó, Budapest, 1994, 450-451.
10. Hetven év - A romániai magyarság története 1919-1989. Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990
11. Kocsis Lajos: A csíki magánjavak története 1869-1923. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2008
12. LYCEUM - A csíkszeredai líceum időszakos kiadványai (kétnyelvű). Marosvásárhely, 1968
13. LYCEUM - A csíkszeredai líceum időszakos kiadványai (kétnyelvű). Csíkszereda, 1969
14. Magyar Életrajzi Lexikon. Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1967
15. Dr. Marton József (szerk.): Márton Áron Emlékkönyv születésének 100. évfordulójára. Kolozsvár, 1996
16. Dr. Nagy András: A városkép, és ami hozzátartozik. Pallas Akadémia, Csíkszereda, 1995, 41-49.
17. Sávai János: A csíksomlyói és a kantai iskola története. Ferences nyomda és Könyvkiadó, Szeged, 1997
18. Sávai János: A székelyföldi katolikus plébániák levéltára. Ferences nyomda és Könyvkiadó, Szeged, 1997
19. Váli Éva (szerk.): Közös Nevezőnk. Mozaikkockák egy iskola életéből 1945-1990. Typographic nyomda, Csíkszereda, 2005
Gimnáziumi értesítők: 1873 - marosvásárhelyi kiadás; 1894-1895, 1888 - 1889, 1889-1890, 1891 - 1892, 192 - 193, 1893 - 1894, 1894 - 1895, 1896 - 1897, 1898 - 1899, 1899 - 1900, 1900 - 1901, 1901 - 1902, 1902 - 1903, 1905 - 1906, 1906 - 1907, 1907 - 1908, 1908 - 1909, 1909 - 1910, 1914-1915, 1915-1916, 1917-1918., 1918-1919, 1921-1922, 1922-1923, 1923-1924, 1924-1925, 1926-1929, 1929-1935, 1940-1941, 1941-1942, 1943-1944-es tanévek - csíkszeredai kiadások.
Tallózás a világhálón található információkból.