A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium hajdani Micsurin-kertjének története
Megjelent a Gimnázium 2012-2013 évkönyvében

Micsurin-kert történeti háttere

   Természetesnek vélhetjük azt a tényt, hogy a gimnáziumnak a mai helyére költözése előtt létezett Csíksomlyón egy iskola melletti gazdaság. Az ilyen vagy ehhez hasonló gazdaságnak mindig súlya volt, ha csak a diákok élelmezésének fenntartása végett hozták létre. A cél azonban túlmutatott ezen, nemcsak egyszerű konyhakertről volt szó, hanem tanítói és nevelői jellege is volt. Itt a diákok ugyanúgy kivették részüket a munkából, mint az ott lakó ferencesek és a későbbi világi tanárok is. Diákmozgalmak is léteztek, amelyekben a gazdaságban való tevékenység jutott feladatul. Azonban 1940-től ez egy kicsit erőteljesebbé kezdett válni. Amíg az első világháborús évek inkább a katonai beosztásokról szóltak (nem mintha akkor nem működött volna a kert), a második világháborúban fontosnak tartották a munkát, az élelmezést és a vele járó takarékoskodást. A bécsi döntés után Észak-Erdély nevesebb iskoláiban akkor jelentek meg az első Diákkaptár elnevezésű szervezetek, amelyeket az iskola erre a feladatra kiválasztott tanárai irányítottak.

*

   A Diákkaptár tevékenysége 1940-1944 közötti tevékenységéről az iskola akkori évkönyveiben találunk rövid leírásokat. Először az 1940-1941-es évkönyv tesz említést az Ifjúsági egyesületek rovatban az 1518-as számú Diákkaptár egyesületről, amelynek célja a diákoknak nemcsak a nyári munkában való részvételre serkentés, a vállalkozói kedv növelése a különböző gyűjtések (fém- és textil hulladékok, papír, használt lábbelik stb.) és ennek a tevékenységeknek az értékesítése volt. Inkább gazdasági érdekeltségű diákok vettek részt benne. A lényeg a megtakarított pénzzel való "okos" bánásmód volt.
   A szervezet létrejöttét Angi Dénes akkori tanügyi tanácsos szorgalmazta. Így különböző diákkaptárosok pénzüket gazdaságosan és ésszerűen próbálták felhasználni. Az ügyesebbek jutalomban részesültek. Sikerült megvalósítani egy kisebb angóra nyúl tenyészetet is, több mint valószínű a későbbi Micsurin-kertnek elnevezett helyen. A Diákkaptár vezetőtanára 1942-től Pálfy Ferenc volt. Így a Micsurinnak elnevezett hely egyik forrása lett a növények termesztésének. A diákkaptár működése Magyarországon 1948-ig tartott, az államosítás időpontjáig, akkor mindez átkeresztelkedett hazafias munkává. A hazafias munka nálunk is 1948-ban kezdődött, de, hogy a Diákkaptár felénk meddig működött, arra nincs adat.
   Az 1968-ban kiadott Csíkszeredai Líceum Monográfiájában A pionír- és KISZ-szervezet rovatban kifejtik, hogy 1945. után még az egyházak befolyása érezhető, de "megújult erővel" a Haladó Ifjúság szervezetének köszönhetően teret hódít az igazi ateista nevelés. A hazafias nevelés egyik alappillére a közmunka, amelyből a gimnázium diákjai főleg a vasutak (Madéfalva-Gyimes közötti szakaszon) és hidak helyreállításánál vették ki részüket. Szerepet vállaltak a sebesültek gondozásában is. 1948 után pedig részt vettek a város szépítésében, legelők tisztításában. Persze az alsós tanulók is haladtak a kommunizmus felé vezető úton, az 1949-ben alakult pionír szervezetnek "köszönhetően". Az egy év a háromszázból részben fény derül más tevékenységekre is, mint a csemeteültetés, gyógynövénygyűjtés, emlékművek gondozása, lakóházak építése stb. Ilyen körülmények között, mikor a kommunista ifjakat hősies dolgozókként nevelték, elengedhetetlen volt egy saját zöldséges kert kialakítása. Ezért is sikerült létrehozni azt.
   Az Antal Imre által szerkesztett "Tisztesség adassék"- Lapok a Csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium történetéből című kötetében már több dolog utal a Micsurin létezésére. Az 1948-as törvénykezés állami tulajdonba vette az iskolákat. Az irányítás ezúttal is onnan érkezett. Az őszi betakarításokat a diákok saját felszereléseikkel végezték, az élelmet szüleik teremtették elő, de a tavaszi vetőmag-válogatás sem maradt el. A gimnázium udvarán működő, főleg növénytermesztésre szánt területet a diákok művelték meg. Nyúlfarmot kellett létesíteniük saját pénzükön, amelyen ők gazdálkodtak a tanárok irányításával. Ez a nyúlfarmos dolog is a régi diákkaptári tevékenységet idézi föl.

*

Micsurin-kert szellemisége

   Az 1948-as államosítás után létrejött a Micsurin kert. Eleinte valóban, a szovjet-orosz kommunista Micsurin elvtárs útmutatását hűen követve kísérleteztek, a tanárok irányításával, a diákok. A Micsurint, mint hivatalos megnevezést, egyes források szerint(az alábbiakban olvasható), pár év után felhagyták, de a gyerekek továbbra is ragaszkodtak ehhez a névhez. A tanárok zöme is használta.
   A gimnázium mögötti tér magába foglalta a Micsurint. Az akkori hatalmi szervek "sugallatára", a biológia szakos tanárok irányításával dolgoztak a diákok. Nagy részében konyhakertet alakítottak ki, ami jól jött zöldségtermelés szempontjából az iskola kantinja számára. Nagy hangsúlyt fektettek a szovjet növénytermesztési módszerek kiválóságának népszerűsítésére, s annak gyakorlatba ültetésére. Akkoriban nagyon óvták ezt a kertet. Ha a közeli futballpályáról kirúgott labda a zöldségesbe esett, volt utána haddelhadd!
   A hatvanas évekre a kezdetleges önkéntes nemesítés lelassult. Ahogy teltek az évek, ez a kert visszaszorult kiskertté. A többi részén fák nőttek, főleg a kertek mentén elbokrosodott. Micsurin hatékony növénynemesítési módszereinek technikája lassan elfelejtődött. Valahogy kikopott a biológia órákról is. Rendeltetési funkciója évről-évre egyre jobban elhalványult, igazi rendeltetésének célja elévült. A teret ehelyett a gimnáziumi diákok vették birtokba, ugyanolyan óvatossággal, míg teljesen el nem lepték. Eleinte szervezetlenül, inkább csak szünetekben, vagy lógás céljából ültek ki a fák árnyékába, aztán szervezetten is. A hatvanas évek végén valóságos hajtóhadjáratot indítottak a Micsurinban lógó diákok ellen. Ebben benne volt az igazgató, a párttitkár és a KISZ vezetés is. A diákok önszerveződéssel reagáltak az ilyen hajtóvadászatokra, ellenállást tanúsítva az efféle módszerek ellen, folytatták a "micsurini" életet. Természetesen az iskola vezetői is hatalmi nyomásra tették, hiszen az akkori titkosszolgálat is kellett tudjon mindenről. A hetvenes években már letisztult a Micsurin-kép. A diákok egyik kihagyhatatlan tere része volt a hely, ahol több is történt, mint szimpla lógás és cigizés. A nyolcvanas években a diktatúra erősödésével a kommunista módszerek miatti ellenállás is egyre erőteljesebbé vált. A diákok komolyan megszervezték az úgynevezett "Micsurin-ünnepséget".
   A Micsurin ünnepséget mindig a valamilyen teljesítménnyel kirívó legjobb osztályok diákjai koordinálták. Lehetett az az iskola nagy feje, kiváló sportolója, népszerű alakja stb. Az ünnepséget, az igazi tavasz eljötte után, amikor már hónak híre-hamva sincs a környéken, legtöbbször április végén vagy május elején tartották meg. Egy nappal azelőtt, hogy a ceremónia megtörtént volna, az avatóünnepség napját plakátok hirdették. Az eseményről az egymásnak láncszerűen, szájról-szájra alapon átadott hírből értesültek a diákok, ahogy pletyka is szokott keringeni a falvakban. Azok terjesztették, akik már részt vettek az előző években az eseményen. Ugyancsak ők hívták fel a figyelmet az ünnepségen kialakult íratlan szabályokra is. A résztvevők zöme a XI. és XII. osztályokból való volt. Kíváncsian várták a tanárok viszonyulását, hogy ki "csatlakozik" az ünnepséghez, mint néző, ki tart ott helyben órát, ki az, aki dühös lesz tőle és betereli vagy beterelni próbálja őket stb. Ez a szervezett iskolai programon kívüli esemény, amely lógásnak számított, megosztotta a tanári közösséget is. A megnyitó általában nagyszünetben kezdődött és legjobb esetben is lezajlott egy negyed óra alatt. A szervezők a Micsurinba vezető úton található két fa közé szalagot kötöttek, egy közeli fára meg pezsgőt akasztottak. A szervező pedig felvilágosította a kedves egybegyűlteket a lógásról, és annak hasznáról. Kifejezve azt, hogy számukra mennyire fontos ez a fajta módszer. Másként szólva, hogyan is tudnák kipihenni magukat a tanórákon "elviselt" fáradtságos figyelésben, és ezt milyen trükkökkel lehet megvalósítani. Például a nyugodt heverészés, beszélgetés, udvarlás, vagy csak a szimpla cigizés is sokkal kellemesebb a kertben, hiszen senki sem lel rájuk a folyóson, és senki sem nyit rájuk, mint a vécékben. A beszéd után a szónok az iskola legtekintélyesebb lógóját hívta maga elé, olyat, aki vállalta lógásait, s átvette tőle, a "kiérdemelt" kitüntetést. Ezt követően vágták el az avatószalagot, és durrantották neki a kijelölt fához a pezsgősüveget. Az eddig feszülten figyelő diákközönség pedig elözönlötte a Micsurint. A diákok osztályonként vagy csoportonként választottak helyet maguknak, és az íratlan szabályok szerint várták a tanárokat, hogy ott tartsák meg laza keretek között órájukat, nem föltétlenül az anyaggal kapcsolatosan, és próbáljanak részesévé válni az egynapos eseménynek. Azt sem zárták ki, hogy a tanárok a kijelölt napon ne tartsanak órát, és a hiányzásokat se írják be. Ez a hely, a szabályok nélküli nap, a "paradicsomot" jelentette minden tanuló számára, de az órákon szenvedő diákoknak mindig is egy megváltás volt a Micsurinba való menekülés. Hiszen egyfajta rendszer elleni dacot is hordozott magában az egész csoportos lógás. A megnyitó eredményességéről a megfigyelő tanárok visszajelzéseiből vonták le a következtetést. Jó néhány órát a diákok, ha ki tudták csikarni a tanártól, érdemesebbnek látták megtartani a "természet lágy ölén", a Micsurinban, mint az osztályban. Voltak persze diákokkal szimpatizáló pedagógusok, de létezett az ellentábor is. Fennállt annak is a veszélye, hogy a lógósokat, vagy, aki dacol az iskolai szabályzattal, átteszik a "patakon túlra", a gimnáziumhoz légvonalban nagyon közel található építészeti, faipari vagy az 1986-ban indult kereskedelmi szaklíceumok egyikébe (A 1970-ben Gyergyószentmiklóson elindult kereskedelmi az 1984-1985-ös tanévben átköltözött a gimnáziumba, majd azután az 2-es számú Építészet Líceumba vándorolt át, ezt követően 1993-ban kiszorítva befogadóját elfoglalta az egész épületet). Az pedig elég blamás dolognak számított, hiszen ott még a lógások sem jelentettek kihívást. Az ottani diákok egy része szinte természetesnek vette tettét, velejárója volt a mindennapi sulizásnak, de nemcsak a lógás, hanem az órákról való késés is. A gimnáziumban, vagyis a "patakon innen", ez mást jelentett és sokkal másként is valósult meg. Nemcsak alaptalan tekergés ízű cselekménynek számított, és a félsz miatt, hogy átkerülnek valamelyik szaklíceumba, visszavettek a tempóból, hogyha valamelyik tanár figyelmeztette őket. Ezért volt könnyebb fegyelmet tartani is, és akármilyen akkori hazafias rendezvénybe bevonni őket. Viszont a Micsurinban zajló események a megbocsátható "diáki csintalanságok" egyike volt, hiszen közösségformáló ereje azóta is vitathatatlan. Azonban a micsurini szellem egyre fokozódó erősödése 1990-től gyorsan elindult lefele a lejtőn.
   Érdemes megemlíteni a patakon túli és inneni részt elválasztó kis folyóvizecskét is. Az akkori Matematika-Fizika Líceumot a Szék útja és az ezt követő Sómlyó pataka választotta el az ipari líceumoktól. Úgy látszik a Szék útjának nem jutott nagy szerep a "demarkációs vonal" megszabásában...
   Jómagam, mint "patakon túli", hazafelé tartva néhányszor áthaladtam a Micsurin-kert északi részén. Furcsa érzés lett úrrá rajtam, hogy mit keresek ott, hiszen nem vagyok része ennek a világnak. Habár sosem származott semmilyen bajom belőle, ebből az átsétafikálásból, de mégis elérhetetlennek tűnt minden. Még közelről sem tudtam részt venni benne, mintha csak tévéképernyőn keresztül láttam volna az egész történést. Biztos azért, mert nem voltam az a lógós fajta, s csak akkor és úgy "lógtam" (IX-X. osztályos koromban), amikor négy diáktársam néhányszor kedvet kapva karomtól és lábamtól fogva kicipelt a gimnázium elé. Onnan már nekem sem volt kedvem visszafordulni... Az az érzésem, ha a gimnázium égisze alatt lettem volna diák, a Micsurin-kerti pihenéseket azért néha megreszkíroztam volna. Habár néhanapján mi is kiültünk a "patakon-túli" dombokra szünetekben és lyukas órákon, de az korántsem volt olyannyira fennkölt hangulatú, mint amit a Micsurin hordozott magában.
   Az 1990-es rendszerváltás után a Micsurin szerepe teljesen megváltozott. A diákok szabadabban mozogtak az iskolában, a szigorúság valamelyest csökkent, de szót kaptak, és részt vehettek saját érdekeik védelmében különböző fórumokon, tüntetéseken stb. A gimnázium életének szerves részeivé válltak, ahol saját állásfoglalásaikat ki tudták nyilvánítani. Maga a Micsurin ünnepség elmaradt, de a szelleme még néhány évig éreztette hatását. Kovács Zsuzsa (volt diák 1986-1990) visszaemlékezése szerint a megmaradt ültetvényes részt az iskola tanárai és alkalmazottai a rendszerváltási fordulat után vették "birtokuba". ők készítették el saját veteményes kertjüket, amelyet városiak lévén nem tudtak volna kivitelezni a tömbházak körül. A lassú és folyamatos Micsurin-kert felszámolásához hozzásegített a gimnáziumi épület-felújítás előtti bentlakás megszüntetése, amelytől már nem az volt az iskola, mint azelőtt. Mintha a közösségformáló szellemiségbe belecsíptek volna. A vidéki gyerekek más bentlakásokban kaptak helyet. Így lett részese kétharmadának a délutáni "patakon túli" életforma. A másik egyharmada pedig a Segítő Mária Gimnázium bentlakásában megint másfajta nevelésben részesül. A Micsurin majdnem teljes eltűnését egy födött sportpálya és a nemrég műfűvel, műfölddel kialakított futballpálya létrehozása eredményezte (a régi természetes gyepű helyett). Ami még a micsurini képbe belefér, mert bizonyos közösségi szellemet hozott létre, az a Piarista tanulmányi ház, amelyet a régi gazdasági épület felújításából alakítottak ki. Legalább felerősítette a tanulási szellemet. Kár hogy a Piarista háznak a gimnáziummal való direkt összeköttetését megteremtő útvonalat meggátolja az új pálya, és a meredek lépcső is a foci pályának ütközve sehova sem vezet. A piarista házig eljutni sem egyszerű dolog... Komoly kihívást jelent, ha valaki a gimnázium épületéből kilépve szeretné megközelíteni. Talán annak a környékén és szomszédságában még lehet nosztalgiázni.
   Mi maradt még a régi Micsurin-kert területéből? A Piaristák tanulmányi házától a Szék útja fele vezető vékony zöldsáv, és körülbelől ugyanannyi a futballpálya mellett, valamint a kis kézilabdapálya és környéke. Ez akkora terület sincs, mint amennyi jutott a hajdani "patakon-túliaknak". Oda járnak ki a diákok, de már nem lehet elbújni egy jó kis dumára, egyáltalán sehová sem, hacsak nem a futballpályát övező, részben megmaradt kis erdős bozótosba rejtőzködnek el...
   Hogy mit jelentett a diákoknak a Micsunak is becézett Micsurin-kert? Azt a kellemes találkozó- és szórakozóhelyet, amelynek hatására identitástudatuk kicsiszolódott, szabadságérzetük pedig nőttön-nőtt. A szabadtéri tanórák, a sportvetélkedők és más rendezvények varázsa már a múlté. Úgy tűnik, kevesebb lett a diákélet, hogy ettől a helytől elesett. Az, hogy a fedett sportpályát Micsurin-tornateremnek kezdték becézni, még nem jelent semmit. E tér nélkül már nehezebben megy a "titkos" diákélet. Az a kérdés, van-e még szükség rá? Lehet hogy nincs, hiszen most teljesen más "szelek" fújnak.
   Végszóként elmondható, hogy a Micsurin-kert annak a tündérszigetnek számított a diákok körében, ahol a kötöttségek, az írott szabályok, és a hatalmi erőszak megszűnt élni. A lógások, cigizések mellett pedig kiváló közösségkovácsoló ereje volt.

*

Micsurin-kertre emlékezve

   A Váli Éva szerkesztette Közös nevezőnk – mozaikkockák egy iskola életéből 1945-1990 című kötetben jó néhányan megemlítik a Micsurin-kertet. Ebből elevenítek fel néhány gondolatot.
   Csiszer Lajos matematika szakos tanár (1955-1990 között tanított) meséli el élményeit. Dr. Vörösváry Béla (1946-1958 között volt az iskola biológia és természetrajz tanára) nevéhez fűződik a Micsurin-kert alapítása. A szovjet tudósról elnevezett kertben növénytermesztéssel kísérletezett, bevonva a diákokat is. A Csiszér tanár úr által megnevezett tanulók, azaz, "micsurinisták", Darvas József és Xántus László iskolatársai korán reggel keltek. Már öt óra után, és délutánonként is a növények ápolásával foglalatoskodtak. Hibrid fajokat is állítottak elő. Ezek közül nagy szerep jutott a paradicsomtermesztésnek. A két osztálytársának ez volt az egyik kedvenc elfoglaltsága.
   Vörösváry Béla munkáját Puskás Attila (1955-1959 között az iskola biológia szakos tanára) folytatta. Viszont bevallása szerint ő teremtette meg az igazi kísérleti kertet, amit a kolozsvári Palocsay-kerttel együttműködve dolgoztak ki. Zárójelbe megjegyezte, hogy sem azelőtt sem azután nem volt hasonló kert. Több paradicsomfajtával kísérleteztek. A kísérleti kertet azonban többször megdézsmálták a diákok... A melegágyakban termett palánták zömét, amivel már nem kísérleteztek, a diákok a városi piacon adták el. Néhány kedves diákja a gyakorlati órák alatt megszeretve a mezőgazdálkodást az akkori kolozsvári Petru Groza Mezőgazdasági Akadémián tanult tovább.
   Takács Lajos későbbi jogász, – 1954-ban érettségizett a gimnáziumban – emlékezik vissza Vörösvári Béla természetrajzos tanárra, akinek óráján kubikus munkát végeztek, vagyis a futballpálya felső részét, ahol nagyon lejtős volt, csákánnyal egyengették meg, és hordták el a földet talicskákkal az alsó részébe, ahol a mélyedéseket feltöltötték földdel. Ezzel kapta a mai formáját, amelyen kialakították az új focipályát.
   Domokos (Márton) Bella könyvelő, 1959-ben érettségizett Kicsengetési kártyák tűzhalála alcímmel ír arról az eseményről, amikor a gimnázium hátsó udvarán elégették a ballagók kártyáit.
   Kovács Gyula fizika szakos tanár egy iskolai nap delén igazgatósági parancsra kijelentette, hogy másnapra a kicsengetési kártyákat mindenki köteles visszahozni. Aki egyet is megtart, komoly büntetést rónak rá. Azért megreszkírozták az akkori diákok és mégis, többen is, egyet belőlük otthonukban elrejtettek. Még azzal a nappal kezdődően osztálytársaikat sorra tartóztatták le. Másnap 96 végzős kártyáit az iskola udvarán egy tömbbe gyűjtve a szemük láttára, máglyát rakva belőlük, égették el. A kártyákat azért kellett elégetni, mert az 1956-os események kapcsán elhurcolt, a rendszer ellenségeinek titulált tanárok és diákok nevei voltak rajta.
   Diénes Zsófia tanár (1972-ben érettségizett) a Micsurin-kertre emlékezve írja, hogy nagyszerű lógó hely volt a diákok számára, ahol a cigizés fortélyait is meg lehetett tanulni. Lyukas órán mindig oda jártak ki. Egyik alkalommal, amikor potyaóra reményében csendben kiosontak a Micsurinba, s útközben cigarettát vásároltak, kiérvén a helyszínre, lábaikat napfelé fordítva, barnítva szívták a cigarettát. Igaz, nem sokáig, mert pillanatok alatt Dusa Miron igazgatóhelyettes felfedezte a dugi pöfékelőket és visszarendelte a társaságot az osztályba. Szerencsére az incidens elrendezése békés úton történt.
   Sata Klára kémia szakos tanárnő (1979-2013) és későbbi igazgatóhelyettes tesz említést a diákok Micsurin-avató ünnepségéről. Tavasszal esett meg (a nyolcvanas évek elején történt), amikor a legtöbbet lógó diákot Micsurin-királynak kiáltották ki.
   Az egyik beszélgetés során Sata Klára elmondta, érdekesnek és szellemesnek tartotta a jól körülírt és nagy határozottsággal előadott Micsurin-kerti avató szónoklatot, amelyet az egyik volt diákja, Hajdú Áron (Ari) tartott.
   Bulbuk (Keller) Enikő orvos, 1973-ban érettségizett, úgy emlékezik, hogy akkor már nem volt Micsurin. Itt maga a gazdasági tevékenységre gondolhatott. Arról számol be, hogy miként lógtak el Gáll Jutka kémia tanárnő órájáról a Micsurinba, valamint annak következményéről. Munnzlinger (Köllő) Piroska Ildikó 1983-ban érettségizett diák, most gyerekgyógyász, úgy emlékezik vissza, hogy órák után mindig a Micsurinba mentek. Ott szórakoztak, pihentek, vigasztalódtak, udvaroltathattak és udvaroltak. Azt is lehet mondani, hogy a diákok szent helye volt, ami szervesen hozzátartozott az életükhöz.
   Gergely Zsuzsa (ma Margit) rádiószerkesztő, 1988-ban tette le az érettségi vizsgát. A Micsurin-kerthez kapcsolódó élménye egy kedves udvarlás volt. Az kötötte össze azzal a hellyel. Az udvarló fiúja két esztendővel volt nagyobb. Az igazgatói szigor ellenére is kijártak hátra a kertbe. Szerencsére ő valamilyen módon megúszta a leszidást, nem úgy mint sok más diáktársa, aki többször is perzsára voltak hívatva az igazgatóhoz.
   Nete Danielt (közgazdász 1990-ben érettségizett) a Micsurin egyenesen vonzotta, de csak egyszer lógott el csoportosan az osztállyal, mégis örök emlék maradt számára.
   Ördög Róbert 1985-ben érettségizett, a későbbi üzemmérnök és bróker említi meg gimnáziumi visszaemlékezéseiben, hogy az akkori Líceumi épületében és annak környezetében teljesen otthonosan mozgott, hiszen az ő nagyapja ültette az udvaron lévő fenyőket, egyéb fákat és más növényeket. Az ültetettek több mint fele a hátsó kert, azaz Micsurin éke volt.
   Kiegészítésként hozzátoldanám, hogy eme fák, bokrok stb. növények javarészét a gimnázium felújításakor kivágták. Erről a helyi újságok (Csíki Hírlap, Hargita Népe) idejében értesítették az érintetteket. A cikkek szerint elöregedett, beteg, vagy veszélyt jelentő fákról és azon fák és cserjék kivágásáról volt szó, amelyek már túlnőttek, esztétikailag sem állták meg a helyüket. Az újraparkosítás a felújított épületet igyekezett egy rendezettebb és méltóbb környezetbe helyezni.
   Nagy Veronka történelem szakos tanárnőt megkérdezve beszélt a Micsurinban történő kicsengetési kártyák égetéséről, amelyre először a 2006-os gimnáziumi évkönyvben bukkantam rá. Vorzsák János akkori diák, és egyben 56-os politikai fogoly számol be arról az eseményről, amikor 1957-ben a megfélemlített diákok és tanárok felsőbb utasításra be kellett szolgáltassák, s aztán az udvaron el kellett égessék az akkor már kinyomtatott kicsengetési kártyákat. Az égetés a tanárok vezetésével történt, amit a diákok kellett megtegyenek. Mivel Vorzsák fogoly volt, a nála maradt 200 darabot a 10 éves találkozón osztotta szét. Az kicsengetési kártya égetése a gimnáziumi politikai foglyok végett történt meg.
   A gimnáziumi épület felszentelésének 100-ik évfordulóján vett interjú kapcsán Demeter László biológus egyik kedves élményéről számolt be a Micsurin kapcsán. Ugye ott a kert körüli kerítés sem volt stabil. Egyes részein ki-bejártak az emberek, de a tehenek is. Természetbúvár barátjával azon szórakoztak nagyszünetekben, hogy a Micsurin dombon lévő tehénlepények élővilágát boncolgatták.
   Mara Árpád szakíró, közgazdász, távoktatási összekötő és volt csíkszeredai tanár, valamint az Erdészeti és Faipari Líceum igazgatója, tanár, valamint iskolaigazgató írja az Ötven év után-újra együtt című az 1962-ben érettségizett osztály kis történeti könyvében, amelyet az ötven éves találkozójukra adtak ki, hogy a sok hazafias munka egyike, amit vállalt diáktársaival az a Micsurin-kerti fotbalpálya kialakítása volt. A kert alatti alsó domb teljes elegyengetésén dolgoztak, ahol a mostani műfüves focipálya található. Ez a munka valamikor 1958-1962 között zajlott.
   Id. Borsodi László, biológia szakos tanár (1962-2000 között) a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumból (ma Tamási Áron Líceum) került 1951-ben a Gimnáziumunkba és 1952-ben érettségizett le. Emlékei közt kutatva elmesélte, hogy diákként, felsőbb utasításra, az akkori tanfelügyelőség kötelezte az igazgatóságot, valamint a biológia szakos tanárokat, hogy minden iskolánál legyen egy "gyakorlati parcella", ahol a tanuló ifjúság dolgozhat. Mint minden ilyen, vagy ehhez hasonló erőltetett ötlet megvalósítása sajnos mindig halva születettek.
   Egy valamilyen fajta kertészkedést próbáltak kialakítani a gimnázium hátsó udvarán, ami sajnos nem úgy működött, ahogy kellett volna. Fiatal tanárként sem az volt a célkitűzése, hogy a Micsurin-kertet ápolja, hanem a biológia tantárgy oktatási szintjét igyekezett felemelni. Az sikerült is.
   A gazdasági kertről beszélve elmondta, hogy eleinte jól működött, de a kötelező dolgoztatás sehogysem jött be, sem diáknak, sem tanárnak, ezért az úgynevezett hazafias munkán alapuló kertészet lassan elsorvadt. Fő oka főleg a nyári tevékenység volt. Mivel nyáron is ott kellett dolgozni, a diákok közül egyre kevesebben vállalták. Sőt, a diákok szülei mondták nekik, hogy ne menjenek dolgozni.
   Aztán szép csendesen a kísérleti, majd a gazdasági (zöldséges) kert és környzete lassan átalakult a diákok lógó helyévé, ahol kedvükre cigarettáztak. Micsurinról, a tudósról megemlítette, hogy egy rendes ember volt, aki családját szerette volna fenntartani, a vasútnál nem kapott elég pénzt, s azért vágott bele a kertészkedésbe. Inkább technikusi minőségben végezte a munkáját. Az akkori Szovjet hatalom kiemelve igyekezett tudóssá "faragni" őt, ami nem nagyon sikerült neki. Sebaj, a Szovjet hatalomnak annál is inkább.
   Szőcs János történészt megkérdezve régi eseményekről, aki 1953-1956 között volt a gimnázium tanulója, elmondta, hogy a Micsurin elnevezést a diákok egymás között használták, de tanárok szájából is elhangzott néha-néha. Mintha gúny is lett volna benne, ahogyan kimondták. Nem volt egy hivatalos megnevezése a helynek, legalábbis abban az időszakban, amíg a gimnázium diákja volt. Talán az 1948-as államosítás után kapta ezt a ragadványnevet. Inkább zöldségféléket termesztettek, aminek egy részét az iskola konyháján hasznosították. A fő munkálatok, amelyekben ő maga is részt vett, az ültetés, kapálás, gyomlálás és egyéb kerti munka volt. A Micsurin területén lévő gazdasági épületben állattartás is volt. Szőcs János tehenekre és lovakra is emlékszik, amelyek mellé egy "öreg székely" bácsi volt megfogadva.
   Micsurinról gúnyszállóigeként az keringett, hogy ha egy embert és egy súrlókefét keresztezne milicista (rendőr) lenne belőle.
   Szőcs János kiemelkedő kertészeti tevékenységéért jutalomban részesült. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem kötetét kapta meg Ambrus Margit természetrajz szakos tanárnőtől. Több mint valószínű Kacsó Margitról van szó, aki 1949-1959 között volt az iskola tanára. Talán elvált és újra férjhez ment?
A jutalomkönyvben írtak:
Szőcs János IX. A. Osztályos tanulónak
Az 1954-55 isk. évben a gyakorló kertben tanúsított szorgalmas munkájáért
Aláírás pecséttel ellátva: Perjesi Gyula igazgató (1954-1957 között), Ambrus Margit szaktanár.
Dátum: Csíkszereda 1955. VI. 19-én.

  Izsák Zoltán biológia tanár beszámolt a Micsurin dendrológiai miniparkról, amelyet Puskás Attila telepített. A hatvanas években is még csak micsurini növénynemesítésről szabadott beszélni, mert bizony, aki mást tudóst is szóba hozott, mint Szovjet-Oroszország géniuszát, nagy bajba kerülhetett. Ennek a kisajátított biológiai tannak volt "ellenzéke" is. Azt beszélték a diákok egymás között, hogy Micsurin elvtárs a bolhát dinnyével keresztezve csuda dolgot alkotott. A méretes dinnye meglékelése, vagy kettévágása után annak magjai rögtön kiugráltak belőle.
   A tanár úr elmondása szerint Micsurin ügyes kertész volt, de tudományos munkássága nem ért annyit, mint amennyire próbálták népszerűsíteni őt. Kovács Zsuzsa (volt diák, jelenleg informatikát tanít a Kós Károly Szakközépiskolában) azt mesélte, hogy az ő idejében, a nyolcvanas évek végén, minden esztendőben tartottak Micsurin avatót. Egyik alkalommal, amikor jómaga is részt vett, két fenyő közét vécépapírral kötötték össze az ünnepséget megelőző percekben, amit majd egy ollóval kettévágtak. Volt pezsgő, szonóklat, meg minden, ami kell.
   Töbször lógtak tömegesen az órákról, ilyenkor hátramentek a Micsurinba. A tanárok már tudták, hogy hol keressék az óráikról ellógott diákokat. A fiatalabb tanárok "rugalmasabbak" voltak a felkeresés utáni számbavételben. Némelyikük ott értesítette az érintett diákot jegyeiről, s majd következő órán, vagy az is megtörtént, hogy ott helyben le is felelt.
   Kolozsváry Katalin angol nyelvtanárnő, a gimnázium egykori diákja (1986-1990), a fentiekhez hozzátoldotta, hogy a pezsgő csak szimbolikus volt. Mondjuk az üveg adta magát (olyan régi szpumoszos), de a benne lévő tartalom már nem. Az eseményt távolról figyelő pedagógusok között ott volt a közkedvelt Angol Jancsinak becézett tanár is. Az esemény látszólag tetszett neki, hiszen közelről, mosolyogva nézte és hallgatta végig a nyitóbeszédet, amelyben többek között azt is kifejtették, hogy a "tanár is ember volt valamikor, csak azóta továbbképezte magát". Eme gondolat manapság teljesen másként értendő, mint akkor. Az akkori látásmódból fakadó diáki őszinteség szolidabb formája a mostaninak...
   Gólicza Péter 1986-1988-ban járt nappaliban a gimnáziumban, majd estiben folytatta, emlékszik a Micsurin-kerti avató utáni "fordított óratartásra", amikor a diák volt a tanár, és fordítva. A szellemes diákok óratartása és mérlegelő viccelődése érdekessé tette ezt a napot. Elmondása szerint ebből nem született harag.
   Miklós József nyelvész, kiváló tolmács, volt nyelvtanár (1962-1964, 1965-1967, 1971-2003), szaktanfelügyelő (1967-1971) és igazgatóhelyettes (1990-1994) az 1989-es emlékezéseiben írta, hogy a rendszerváltás nagy fordulatán, azon a Karácsony előtti napon, amikor Ceausescu a Román Kommunista Párt főtitkára stb., tudós nejével együtt menekülőre vették a dolgot, a gimnázium alkalmazottai (téli vakáció lévén nem volt diák) nekifogtak a sokoldalúan fejlett szocialista jelképek rombolásához. Először a diktátor képeit szedték le a falakról, s majd jöhetett a többi. A tisztogatáshoz az iskola orvosa is csatlakozott. Hamarosan jókora máglyát raktak belőle az udvaron.
   Akkor ez nem jelentett egymagában valami nagyot, hiszen az egész városba, és országszerte is ez folyt, de mégis végre nem a hatalom kényszerítette rá, mint a kicsengetési kártyák esetében, hanem a hatalom elleni düh, amely tett a több évtizedes megtorlás után megelégedéssel töltötte el az embereket. Ezt követően kezdett lankadni a micsurini diákélet is.

*

   A Micsurin utóéletéről Márton István (1993-2010 között nevelő) és Nagy Piroska (1996-2010 között nevelő) a gimnázium volt nevelői meséltek. Mint a volt gazdaság "továbbfolytatói", jelképes bér fejében először a tanárok, s majd az iskola alkalmazottaiból is egy páran alakítottak ki saját részükre veteményes kertet. A kis parcellák terméséből jutott az iskola kantinjának is. A veteményes megszűnése 2009-ben következik be. Ez az esemény összekapcsolódik a gimnázium felújításának és a födött sportpálya felépítésének évével. A kilencvenes években (1990 után) a gazdasági épület melletti istállókban működött egy disznófarm. A tenyésztett állatok száma elérte a 15-öt. Ez jól jött a gimnáziumi diákok étkeztetésének egyik megoldásaként. A disznókkal két alkalmazott foglakozott. Saját szekerükkel szállították az ételt nekik, legtöbbször a kantinbeli maradékokból. A nevelők a kilencvenes években több alkalommal is a bentlakó diákoknak iskolakezdés után közösen szalonna sütést rendeztek. Ez pótolta, főleg rossz idő esetén a somlyói kirándulásokat. A kis piknik lényege a frissen érkezett diákok bekapcsolódása volt, ismerkedéssel összekötve, az iskola diákjainak vérkeringésébe.
   Más rendezvények is helyet kaptak, mint sporttevékenységek, vagy az iskolanapoki csillagvizsgálás, tábortűzrakás stb. A rendezvényeket kényelmesebbé tette egy filagória felépítése néhány paddal és egy sütőhellyel, amelyet a gimnázium egyik volt diákja készíttetett ilyen és ehhez hasonló alkalmakra.

*

   A Piarista Tanulmányi Ház a volt gazdasági épület felújítása után 2007 októberében nyerte el rendeltetését. A Micsurin hátsó udvarán található épület egymagában csendes környezetben volt, csak a veteményeskerti munka folyt a közelben, s néha a diákok jelenléte tette zajosabbá a környéket. Ez számukra sem volt zavaró. Viszont a 2010-ben felépített fedett sportpálya, és a 2013-ban létrehozott fotbalpálya viszont eléggé megváltoztatta a hely jellegét.

*

   Természetesen a leírtak, főleg a megkérdezettek listája, csak egy kis ízelítő a Micsurin-kert történetéből, amihez mindenki hozzátoldhatja majd a saját emlékét.

*

Iván Vlagyimorovics Micsurin
   Végül, de nem utolsósorban röviden bemutatom azt az embert, akiről a kert kapta nevét.
   A szovjet biológusok legnagyobbikának tekintették Szovjetunióban és az 1990-es történelmi fordulat előtti szocialista országokban. Az I.V. Micsurin válogatott tanulmányai című kötet I.I. Prezent bevezető tanulmányában kifejti Micsurin géniuszi tudós darwinizmusi alapokon nyugvó, a növények életével, s azok nemesítésével foglakozó korszakalkotó munkásságát. Mellette a nyugat biológusai bizony teljesen eltörpülnek...
   Kis is volt Micsurin? A lángelmének titulált tudós 1855. október 17-én született Kozlov városában, amelyet az ő tiszteletére, még éltében, Micsurinszknak neveztek el. Egy szegény orosz család hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. Középiskoláit rokonai támogatásával végezte el. Azután a vasútnál dolgozott. Megtakarított pénzéből könyveket vásárolva képzete magát. Később növényeket vásárolt és kertészkedni kezdett. A kertészettel foglakozó orosz biológus szenvedélyesen beleásta magát a növénynemesítésbe. 300-nál is több gyümölcsfajtát nemesített. 1888-ban kezdte munkásságát, egy kis faiskolát létesített. 1889-ben már nagyobb területen dolgozott a növények nemesítésével. 500 négyzetméteres földet bérelt Kozlov közelében és ott kísérletezett tovább. 1920-ban Lenin utasítására megvizsgálva módszereit a szovjet tudósok elismerését vívta ki, és tekintélyes állami támogatást is kapott. Később a szovjet hatalom a szerény növénytelepét nagy intézetté fejlesztette ki. Munkásságáért sok díjat besöpört magának szintén a szovjet hatalomtól. Halála előtt nem sokkal a Szovjet Tudományos Akadémia Tiszteletbeli tagja lett. A neves orosz agrobiológus és növénynemesítő 1935. június hetedikén halt meg.
   Tanításának lényege, hogy a növények az emberi beavatkozás által okozott változásokat, a környezethatásokat, mint újonnan szerzett tulajdonságokat átörökítik utódaikra. Mindezt az ember érdekében tudatosan irányítva kell megtenni. Gyakorlati munkájának egy része hasznosnak bizonyult. Elméleti munkáját azonban nem ismerte el a nyugati tudósvilág, sőt, ártalmasnak tartja a mai napig.
   A természetbe való beleszólás, és a génmanipulációs tevékenység annál bonyolultabb, mintha csak az ember a maga javára fordítaná azt.

Köszönet illeti a gimnázium volt és jelenlegi tanárait, valamint hajdani "micsurinos korszakbéli" diákjait a történet megírásában nyújtott segítségükért.

Bibliográfia
1. Antal Imre. "Tisztesség adassék" Lapok a csíkszeredai Római Katolikus Főgimnázium történetéből. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1994
2. ***Csíkszeredai Líceum Monográfiája 1668-1968, Csíkszereda, 1906
3. ***A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium Évkönyve a 2005–2006. tanévről. Közreadja: az igazgatóság, Csíkszereda, 1992
4. Beszélgetés Demeter László biológussal: Nekem valóban Csík a világ közepe, Riportkészítő: Forró-Erőss Gyöngyi, In. Hargita népe napilap, 2011. március 25. péntek
5. Gagyi József: Micsurin-megnyitó, In. Korunk folyóirat 2005. február, Kolozsvár. 55-61 o.
6. Koltay György: I.V. Micsurin, In. Erdő folyóirat, 1955. október, 385-388 o.
7. Közös nevezőnk – mozaikkockák egy iskola életéből 1945-1990, Szerkesztette: Váli Éva, Csíkszereda, 2005
8. Miklós József: Nyelves világ, ProPOS Könyvkiadó, Csíkszereda, 2005.
9. Micsurin: Válogatott tanulmányok, Hungária könyvkiadó N.V., Budapest, 1950
10. Ötven év után-újra együtt, 1962-2012. Szerk.: Székedi Ferenc. Csíkszereda, 2012
11. A gimnázium évkönyvei: 1940-1941., 1941-1942., 1942-1943., 1943-1944. tanévek Csíkszeredai kiadások.
12. Tallózás a világhálón található információkból.

Borbé Levente
Könyvtáros, 2013 ősze