fragile dreams

tegnap épp Anathema koncertet adott a dina.tv streamben. sajnos nem találtam még stream rögzítő programot, ettől függetlenül is roppant érdekes volt megnézni a három Cavanagh-tesó csapatát. the working class of northern england. egyrészt már évek óta nagyszerű programot tolnak, másrészt megtanultak zenélni is valamelyest. azért a Crestfallenes indítás sem volt egyszerű 15 éve, s azt is belátták mára, hogy legtöbbünknek az Alternative4 tetszik, azért még mindig tudnak meglepetéseket okozni.

hiába játszottam együtt Dannyvel együtt párszor, ennyire a játékra talán csak egyszer figyelt oda. mindent egybevéve a liverpooli srácok továbbra is hihetetlen érdekes színfolt, szóval az ismerkedést csak javasolni tudom. és az egyik záró számként elővezetett Portishead dal Lee Douglas beugrásával - nagyon finom volt :) what a voice! na ezért más ez a csapat.
bár azt hiszem, nekem akkor is az a koncert marad meg igazán, amikor Dannyvel, Davevel és Vinnievel együtt játszottam. jó dolog zenére fogékony emberekkel zenélni, elmondhatatlanul jó.

darkness & headphones recommended

vasárnap Bradákkal megnéztük Pálfi György új filmjét, a Taxidermiát.

Szabó István Mephistoja óta a legjobb magyar darab, legalábbis számomra mindenképp. kellően átgondolt történet, nagyon finom és honi filmhez képest meglepően találékony és hatásos poénokkal és pontos szociográfiával. ugyanakkor a fikció pompás, az analógia és irónia elsőre érthető és látható, ennek fényében benne van minden, ami a Kárpát-medencében történt az elmúlt 60 évben.
ne ragadjatok le a húsnál és pengénél, macskánál és fütyinél, mert itt rólunk van szó, akik szüleikhez és nagyszüleikhez képest megint új élethelyzethez igazodnak. és nekem ezért tetszik igazán ez a mozi. nagyon nem lepődnék meg, ha jópár év elteltével Mechanikus Narancs-féle kultikus státuszba kerülne. ha máshol nem, legalább otthon. ez azért enyhe keserű mosolyra késztetett.

valami oknál fogva nehezen fogadom el az ölembe hulló sikert mostanában. mintha kitérnék előle, hogy ne találjon meg :p pedig egyszer illene már kinyújtanom a kezem. nowhere / catastrophe.

dark city, dead men

tulajdonképp képtelenek vagyunk elszakadni saját környezetünktől és kialakult szokásainktól. akkor is, ha ez egy zárvány a külvilág kavargó testében. most, hogy megint rosszra fordul az idő, van idő tea mellett elmélkedni. nincs is ennél jobb: tea, lámpás, könyv, ágy.

természetesen ellentmondásos, hogy itt írom le, nem vagyok megmondó ember. de tényleg nem. ha valamit biztosan tudok, akkor azt mindenképp, hogy képtelenség bárkit is megváltoztatni felnőttként. nem kell minden kérdésre választ várnod, sürgetned. van, ami nem változik és nem alakítható. viszont időben kell lépni és felismerni a döntések fontosságát. fontos a kezdeményezés és nem csak akkor, ha összetalálkozol egy vörössárkánnyal.

néha úgy érzem, roppant kivételes helyzetben vagyok, hogy ítélhetek. de már nem török feletted pálcát.

hole in the earth

fogalmam sincs, mi kerülhetett az éterbe idén. valaminek kellett történnie, hiszen az elmúlt két hétben szinte mindegyik volt barátnőmmel találkoztam vagy beszéltem megbeszélt vagy véletlenszerű alapon. kissé időörvényben is éreztem magam - olyan múltidézés, amiből nem tudsz kiszakadni. komolyan mondom, ha megterveztem volna sem történhetett volna teljesebben.

időközben meg készülnek a dolgok zeneileg. kicsit tartottam tőle, hogyan tudok itthon felvenni és dolgozni, de kiválóan megy, komolyan mondom. még pár éve kifejezetten tartottam az elején a felvételektől, ma már szerencsére alig jön elő a félsz. mintha a sok edzésnek lenne értelme is, vagy legalábbis ezzel próbálom nyugtatni magam. viszont ami a legfontosabb: este még simán bírok három órát, koncentrációval is és nem csak hetente egyszer.

elővettem a volt déli sáskás erősítő gyakorlatokat is reggelente. így is elértem a 67 kilót, amit eddig soha, semmilyen körülmények között nem sikerült. igaz, amikor mértem, teljes ruházattal álltam a mérlegen. a 66,6 mégis jobban hangzik.

magnetiskt

ha semmi más nem történne - de történik persze - csak az, hogy készen vagyok a mocun első keverésével, már ezért megérte ennyit foglalkoznom zenével. az a helyzet, hogy talán tíz éve már, hogy ennyire tetszett volna saját anyag.
és amennyire nyugodt zene elsőre, olyan megrázó volt hallgatni.

mindig az az örök gond zenével foglalkozó embereknél, hogy saját dolgaikat nem tudják szűz füllel hallgatni. az ember eszébe jut az utolsó potméter állítás, felötlik a kétség hogy kevesebbet kellett volna tolni, s utólag is félkésznek tűnik a végleges. más kérdés, hogy ostobaság azt hinnünk, valami valaha is elkészül, de ez sosem tudatosul.

aminek nagyon örülök, hogy most ez az érzés egyáltalán nincs jelen. hallgatom ezt az első próbálkozást és már nem vagyok képes - s mennyire örülök ennek - a technikai részletekre figyelni. lehetne, persze s megy is, amikor dolgoztam vele - de azt hiszem, talán elsőként összes eddigi felvételem közül ezt képes leszek többször meghallgatni. mert nagyon tetszik.

de cercle en cercle

a napokban kaptam egy kérdést. elsőre nagyon meglepett és nem tudtam vele mit kezdeni, kellett innom egy teát és végiggondolnom, mit gondolok én erről. hozzám relatíve közel álló személy tette fel s én nem akartam cserbenhagyni, vagy süket válasszal áltatni.

ennek az életnek van-e értelme?
bennfentes Douglas Adams olvasók már tudják a választ. 42. 2*21kromoszóma, azaz párosodás.
node nem az egerek adják meg a választ. legalábbis szerintem.

a válasz saját magunkban van elrejtve. magunkkal kell kiegyeznünk és megbékélni gyengeségeinkkel. minden nap elismerni gyengeségünket és büszkének lenni saját utunkra és erőnkre. és nem megalkudni az ellenünk vétkezőkkel de megbocsátani az ellenünk vétkezőknek. viselni minden csapást és mosollyal hajolni a következő ütésért.

mert derűs az ég tavasszal és ősszel, és ahogy áthatol a napsugár a fák között te is lehajolsz a föld felé és magadba szívod a fű illatát és ezt nem éreznéd, ha nem élnél, és ezek a pici dolgok tesznek téged belülről erőssé, formálva napról-napra és évről-évre alázatossá. alázatossá a sorssal és természettel szemben.
hogy csak annyit mondj öregséged delén: megbékéltem. saját magammal és környezetemmel. nincs több, mire vágyhatnék és amit adhatna nekem bárki. mert nem szükséges kapnom. akár egy újabb pofont, kanyart az élettől, esetleg szennyet és hirtelen halált.

nagyon nehéz úgy keresztülsuhanni az életen, hogy nyomot hagysz a veled találkozókkal, de nem változtatod meg őket. s még nehezebb olyan társat találnod, aki ugyanígy szeli a kanyarokat a világban. van-e választottad?
s ha nincs, elégedj meg magaddal. vedd magadhoz a kenyeret, amit kettőtöknek vágtál s mondj köszönetet a másiknak a létezésért. vagy a búcsúért. tudnod kell elköszönni és megbékélni emberektől, emberekkel. mert talán nem találkoztok többé.

milyen szarkasztikus és romantikusan fájdalmas vélemény.
szarjatok rá mind, és vétkezzetek tovább.

yes, desire to live

szerteszét a virtualitás különböző oldalain csupa panaszoldalakat láthat az emberfia. a szerzők többsége lelki bánattól vezérelve önti ki ismeretlen olvasói előtt saját érzéseit, ettőll várva a megújhodást és észhez térést.

hiába.

én azt szeretném leírni így 2007 elején, hogy nagyszerűen érzem magam a bőrömben.
igaz, nem minden tökéletes, de kiválóan vagyok, soha ennyi kedvem nem volt dolgokhoz és még a legundorítóbb szemét húzásokat is egy vállrándítással - esetleg kéretlen szófordulatok használatával - el tudom intézni. persze panaszkodni és sajnálkozni továbbra is szokásom, viszont az teljesen biztos és megkérdőjelezhetetlen, szeretek élni nagyon és nagyon szeretem, ahogy élek. lycka till!

fattigdom


fattigdom_small


































liten läxan

mivel ma nincs kedvem kifejteni még érlelődő sorslátásomat, így két nyúlfarknyi példát mutatok svédből.

a halálról - dö - és sorsról - öde -
furcsa, nem? tulajdonképp ugyanaz a szótő s egymás tükörképei.
mintha a halál egyben a sors végét is jelentené magából a betűkből kihámozva.

az agyról - hjärna - és a szívről - hjärta -
mintha egymás testvérei lennének s egyik sem létezhet a másik nélkül.

többek között ezért a józan egyszerűségért és világlátásért szeretem a svéd nyelvet.

odödligt

mégsem annyira lebecsülendő ez a Renaissance. kiderült, Európában is lehet jó animeot készíteni. igaz, történetileg semmi speciálisat nem nyújt, bár amennyire lehet, fordulatos és szimbolikus. ami pedig a zenét illeti, el lehetett volna szakadni több helyütt a nagyzenekartól. viszont a látvány minden kisebb nehézséget elfed, egyszerűen gyönyörű és visszahozza azt az érzésvilágot, amit utoljára Fritz Langnál tapasztaltam.

fulsnygg

enyhe nyomás a tarkón és a szemüregben.
vagyis alig telt el két nap és máris szabadulnék legszívesebben. egészséges reflexió.

ennek köszönhetően látogattam meg a Műcsarnokot ahol jelenleg épp északi kortárs kiállítás nézhető meg egészen február 25ig. nem ma voltam utoljára. mondjuk arra kíváncsi vagyok, hányan értik Torbjřrn Rřdland Mayhem c. fotóját.
roppant tanulságos a mikroállamok találkozójáról készített infokollázs is. a mellékelt kérdőív alapján a nyolc mikroállam közül az Unamerikai Köztársaság elveivel egyeznek leginkább saját célkitűzéseim. szintén roppant erős egyezőségem a szlovén alapítású NSK állam céljaival is.

azonban a számomra legérdekesebb kísérlet a freq_out volt. hangkollázs. kísérlet és interaktív műhely. igazi zenei fricska óriási jelentéssel. azt hiszem, aki magát zenésznek nevezi, értenie kell a freq_out mibenlétét, tudatosan hallania kell a hangkísérlet elemeit és elhelyezni a térben, értelmet adva a kísérletnek. ugyanakkor meggyőződésem, kevesen képesek erre itthon. szégyenszemre.

szintén mai hír blabbermouthról, hogy a norvég Grammy-díj 2006os metal jelöltjei a következők: Enslaved, Keep of Kalessin, Gorgoroth, Benea Reach. szívem szerint gondolkodás nélkül Enslavednek adnám, viszont tavaly is ők nyerték.
a kérdés sokkal inkább az, hogy itthon miért nem ismerik el a honi metal / jazz / etno / ésatöbbi zenekarokat a maguknak megfelelő helyen. hogy lehetséges az, hogy Ákos, Tankcsapda, Edvin Marton és a többi magyar szenny elismerést elismerés után kap, ugyanakkor az igazán eredeti és világszínvonalú, mély mondanivalóval rendelkező zenekarokra még fittyet sem hánynak?

mivel e honlap is mikrokultúra, egyfajta mikroállam, így megalapítom a fénycsíra-díjat. én adom oda annak, akit szeretek. "én vagyok a parancs" mondtam háromévesen triciklizés közben és most tényleg én vagyok a parancs. elegem van abból a közhelyes kulturális fostengerből, ami itthon a csapból is folyik. jelöltjeim:
Palya Bea - nem utolsósorban a Weöres Sándor verseit megéneklő lemezéért
Watch My Dying - a fényérzékeny albumért meg azért a nukleáris támadásért, amit színpadon adnak magukból
Blind Myself - az elmúlt tíz éves munkáért és a sikolyterápiáért
Borago - mert finom zene

várom a szavazatokat és véleményeket az oldal alján található mailre.
elég volt a csicsából és giccsből - támadjon a fekete valóság :p

sömnigt nytt ĺr

s lőn újév. észre sem vettem, hiszen egészen mostanáig szinte egy az egyben a tavalyi ismétlődött. vagyis semmi érdemleges nem történt. mivel nem szokásom az újévi fogadalom, így jobbnak láttam csak számbavenni teendőimet s akármennyire hihetetlennek hangzik, de egy kezemen meg tudom számolni őket. ez azt jelenti, hogy jó esetben márciusig tényleg sikerül mindet megoldanom.

szilveszteri tapasztalatom megerősített abban a képtelenségben, hogy ilyen partin nincs lehetőség megalkuvásra zeneileg: a pálmát a '70es diszkó viszi el s konkurenciája nincs - legfeljebb a hajnal kettőkor felcsendülő Zámbó Imre dallamok. akinek ez kevés lenne s többre vágyik, egyedüli lehetséges választása az északi fekete fém lehet. hardrockra és népszerű metálslágerekre szilveszterezni ugyanis buziság, azaz a szociális kirekesztődés felnőttkori megpecsételése. márpedig szilveszter azon kevés partik egyike, ahol annyira semmi nem történik egyébként, hogy tulajdonképp mindenki egy idealizált időpontra fogva eresztheti el haját, foghatja meg a szomszéd nőjét, tarthat italkóstolót.

be kell valljam, azért nehéz úgy belevágni 2007be, hogy pár célomon kívül tulajdonképp semmi biztosat nem látok előre. jobban belegondolva ez eddig se volt másként, de a kénytelen szembesülés a balkáni mizantrópiával mindig északra űz gondolatban. ott tényleg nincs alternatíva :p