nov. 2008
semester i Brussels
november 26., szerda, 10:54
és ennek örömére irány pihenni sörök
és csokik közé, igen!
ennek örömére legújabb kedvencem, a dán VolBeat, akik a Szigeten is az egyik legjobb koncertet adták. sallang, feszkó nélkül, feszesen és vidáman. íme:
http://www.youtube.com/watch?v=Ts19Nn-xyGs
ennek örömére legújabb kedvencem, a dán VolBeat, akik a Szigeten is az egyik legjobb koncertet adták. sallang, feszkó nélkül, feszesen és vidáman. íme:
http://www.youtube.com/watch?v=Ts19Nn-xyGs
jämnhöjd 60% - ja, just det :p
november 26., szerda, 10:51
kiadós becetlizés
november 16., vasárnap, 20:52
utóbbi egy-másfél évi közkedvelt
baráti szórakozóhelyünk a Kiadó Kocsma a Jókai téren.
kiváló hely, tényleg. méghozzá ennyire:
http://kiadosbecetlizes.blogspot.com/
kiváló hely, tényleg. méghozzá ennyire:
http://kiadosbecetlizes.blogspot.com/
en lisa för själen
november 16., vasárnap, 19:36
a legfontosabb: nincs elváltozás a
tavalyi műtétem nyomán. még annyi sem, amennyit legjobb
esetben vártak. szó szerint semmi. azt nem mondhatnám, annyira
egészségesen éltem volna az elmúlt másfél évben, de ha most nem
alakult ki semmilyen probléma, később sem fog.
iszonyat jó érzés megint elővenni az ősöreg japán basszusgitárt és széttördelni rajta hegedűs kacsóim. lassan kezdenek hozzáidomulni az inak, de a kihagyott hetek meglátszanak. ugyanakkor Dávid módszereit dicséri, jóval kevesebbet felejtettem, mint gondoltam volna.
összeszedtem, mi mindent kell még elvégeznem ez évben. pár orvost meglátogatni, néhány eszközt rendbe hozni, másoknak segíteni. pont olyan feladatok, amivel általában nem foglalkozom, mert sosincs rá időm.
most van időm.
és ennek nagyon is örülök. nem kell sehová sietnem, senkinek bizonygatnom, elvégeznem, bemutatnom, hajtanom. csak a saját tempómban kell haladjak és következetesen végigvinni azt, amiről annyit beszélek és annyiszor elterveztem.
és ebben senki nem hátráltat. legfőképp a környezetem nem, ugyanis másfél év vízivárosi albérlet után kiköltözöm a csillaghegyi kertes házunkba. nagyapámmal együtt pedig biztos, hogy izgalmas lesz megint, legalább annyira, mint amikor még vele szereltem zárat egyévesen.
és ez a biztos lassúság nagyon megnyugtat.
iszonyat jó érzés megint elővenni az ősöreg japán basszusgitárt és széttördelni rajta hegedűs kacsóim. lassan kezdenek hozzáidomulni az inak, de a kihagyott hetek meglátszanak. ugyanakkor Dávid módszereit dicséri, jóval kevesebbet felejtettem, mint gondoltam volna.
összeszedtem, mi mindent kell még elvégeznem ez évben. pár orvost meglátogatni, néhány eszközt rendbe hozni, másoknak segíteni. pont olyan feladatok, amivel általában nem foglalkozom, mert sosincs rá időm.
most van időm.
és ennek nagyon is örülök. nem kell sehová sietnem, senkinek bizonygatnom, elvégeznem, bemutatnom, hajtanom. csak a saját tempómban kell haladjak és következetesen végigvinni azt, amiről annyit beszélek és annyiszor elterveztem.
és ebben senki nem hátráltat. legfőképp a környezetem nem, ugyanis másfél év vízivárosi albérlet után kiköltözöm a csillaghegyi kertes házunkba. nagyapámmal együtt pedig biztos, hogy izgalmas lesz megint, legalább annyira, mint amikor még vele szereltem zárat egyévesen.
és ez a biztos lassúság nagyon megnyugtat.
slut för ĺr
november 09., vasárnap, 17:35
tegnapi vizsgám egyúttal azt is
jelentette, erre az évre lezárult a komoly tanulás és munka -
természetesen új szerelmem, a sap business warehouse és business
intelligence modul kivételt jelent (pláne a web
application designer) - de ezen felül az év hátralévő
részében koncertekre és moziba járok, találkozom minél több
barátommal és ismerősömmel és zenélgetek. mindenekelőtt
alszom sokat és megpróbálok nem felkelni fél ötkor, mint az elmúlt
hetekben.
le soldat perdu
november 07., péntek, 19:54
sokan kérdezik, mi lesz a hitelválság
hatása hazánkra. igen, az eddig sem túl nagy szociális segélyek még
inkább elapadnak, a hitelképes aktív munkavállalók köre tovább
szűkül. a társadalmi különbségek nőnek és még inkább
kiéleződnek. egyszóval a nagy tömegek számára marad a Tesco,
az Auchan és a Mónika-show. közben a szomszédos országok szinte
mindegyike lehagy bennünket - nemcsak termelékenységben és gdp-t
tekintve, hanem életszínvonalunkat tekintve is. ha nem most, akkor
tíz éven belül.
már várom, ki meri kimondani nyíltan először a politikai elit közül: ezt együttesen, az ország szintjén kúrtuk el. testvériesen és egyenlően kúrtuk el a szabadság zászlaja alatt. nem Józsi, nem Gyuszi, nem Viki, nem Peti és nem Fletó - hanem ők együtt, mind. és mi hagytuk, hogy így legyen. mi szavaztunk és beleegyeztünk. mert csak jó lesz nekünk is. csak nagyon jó lesz.
aztán most ott tartunk 20 év után, hogy az államadósságunk még nagyobb és már nincs nemzeti tulajdon, mert ami van, azt is megveszi például a Hospinvest, nemzet orvosával karöltve. tüntethet az ellen is bárki, már elintézték az egri városházán, le lett zsírozva - ez a magyar út. út a semmibe.
csoda, ha ki akarok szállni? hiába tanultam vagy 20 évet, szereztem két diplomát, két nyelvvizsgát (és igyekszem a harmadikért holnap) ez mit sem ér. van egy bicajom, három hangszerem, némi megtakarításom és talán még józan eszem. a majd 8 év munkaviszonyom alatt odáig se jutottam el, hogy lakást vagy netán autót vegyek. be voltam és vagyok jelentve, nem minimálbérre. közben a vállalkozók jó része lop, csal, hazudik. általános, szakmunkás, aztán sötétített bmw-vel ütik el az öregasszonyokat a buszmegállóban vagy a zebrán. és nem ők járnak pórul.
balfasz-e vagyok?
nem hiszem. csak ideje rádöbbennem: ez nem az én országom. ez nem az én népem. én itt testidegen vagyok és széllel szemben pisálok már harminc éve, mert becsületesen - na jó, rendkívül kicsit visszacsalva - fizetem az adóm, nem játszom számlákkal, nem próbálom meg okosban megoldani.
csak tisztességesen szeretnék élni.
állítólag piacképes végzettségemmel szeretnék annyit keresni, hogy akár két gyermeket és nőmet eltartsam, ne legyenek napi fizetési gondjaink és öt évben egyszer ki tudjak fizetni egy norvég egyhetes utazást. már nincsenek illúzióim: ez nekem itthon nem megy.
irány el!
minél hamarabb. csak a család és a barátok miatt nézek vissza majd olykor-olykor. vagy néznek ki hozzám ők. olyan helyre akarok menni, ahol úgy bicajozhatok a jelzett és elkülönített bicikliúton, hogy közben nem sétálnak bele az arcomba és az autós nem üt el a lámpánál. ahol van normális, kísérletező zenei élet és nem híg fost öntenek az emberekre. ahol van normális apple support és működő itunes store. ahol elérhető áron vehetek hangszereket és audio ketyeréket.
sokat kérek? ugyan.
és ahogy az elmúlt éveket nézem, mind többen és többen gondoljuk így. hiába oktatott minket a magyar állam, oktatásunk annyira jól sikerült, hogy rádöbbentünk, ez nem a mi országunk.
és újabb katona veszett el.
már várom, ki meri kimondani nyíltan először a politikai elit közül: ezt együttesen, az ország szintjén kúrtuk el. testvériesen és egyenlően kúrtuk el a szabadság zászlaja alatt. nem Józsi, nem Gyuszi, nem Viki, nem Peti és nem Fletó - hanem ők együtt, mind. és mi hagytuk, hogy így legyen. mi szavaztunk és beleegyeztünk. mert csak jó lesz nekünk is. csak nagyon jó lesz.
aztán most ott tartunk 20 év után, hogy az államadósságunk még nagyobb és már nincs nemzeti tulajdon, mert ami van, azt is megveszi például a Hospinvest, nemzet orvosával karöltve. tüntethet az ellen is bárki, már elintézték az egri városházán, le lett zsírozva - ez a magyar út. út a semmibe.
csoda, ha ki akarok szállni? hiába tanultam vagy 20 évet, szereztem két diplomát, két nyelvvizsgát (és igyekszem a harmadikért holnap) ez mit sem ér. van egy bicajom, három hangszerem, némi megtakarításom és talán még józan eszem. a majd 8 év munkaviszonyom alatt odáig se jutottam el, hogy lakást vagy netán autót vegyek. be voltam és vagyok jelentve, nem minimálbérre. közben a vállalkozók jó része lop, csal, hazudik. általános, szakmunkás, aztán sötétített bmw-vel ütik el az öregasszonyokat a buszmegállóban vagy a zebrán. és nem ők járnak pórul.
balfasz-e vagyok?
nem hiszem. csak ideje rádöbbennem: ez nem az én országom. ez nem az én népem. én itt testidegen vagyok és széllel szemben pisálok már harminc éve, mert becsületesen - na jó, rendkívül kicsit visszacsalva - fizetem az adóm, nem játszom számlákkal, nem próbálom meg okosban megoldani.
csak tisztességesen szeretnék élni.
állítólag piacképes végzettségemmel szeretnék annyit keresni, hogy akár két gyermeket és nőmet eltartsam, ne legyenek napi fizetési gondjaink és öt évben egyszer ki tudjak fizetni egy norvég egyhetes utazást. már nincsenek illúzióim: ez nekem itthon nem megy.
irány el!
minél hamarabb. csak a család és a barátok miatt nézek vissza majd olykor-olykor. vagy néznek ki hozzám ők. olyan helyre akarok menni, ahol úgy bicajozhatok a jelzett és elkülönített bicikliúton, hogy közben nem sétálnak bele az arcomba és az autós nem üt el a lámpánál. ahol van normális, kísérletező zenei élet és nem híg fost öntenek az emberekre. ahol van normális apple support és működő itunes store. ahol elérhető áron vehetek hangszereket és audio ketyeréket.
sokat kérek? ugyan.
és ahogy az elmúlt éveket nézem, mind többen és többen gondoljuk így. hiába oktatott minket a magyar állam, oktatásunk annyira jól sikerült, hogy rádöbbentünk, ez nem a mi országunk.
és újabb katona veszett el.