Önismeret, szabadság.

Hogyan szerezzünk barátokat, hogy bánjunk az emberekkel?

NEGYEDIK RÉSZ

KILENC MÓD AZ EMBEREK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA, SÉRTŐDÉS VAGY HARAG NÉLKÜL

Valamikor jól ismertem Pete Barlow-t. Volt egy kutyáslovasjelenete; egész életében különböző cirkuszokban lépett fel vele. Szerettem figyelni, amint új kutyákat tanított be. Észrevettem, hogy abban a pillanatban, amint a kutya a legkisebb fejlődést mutatta, Pete megveregette a hátát, megdicsérte, húst adott neki, és általában nagy hűhót csapott körülötte. Ez eddig nem új. Az állatszelídítők évszázadok óta így csinálják. Azt viszont sosem értettem, miért nem használjuk ezt az egyszerű technikát akkor, amikor az embereket akarjuk megváltoztatni? Miért nem használunk húst korbács helyett? Miért nem dicsérünk szidás helyett? Dicsérjük meg a legcsekélyebb javulást is: ez arra ösztönzi a másikat, hogy tovább fejlődjék. Jess Lair pszichológus ezt mondja a témáról: "A dicséret olyan, mint a napfény az emberi szellemnek; nem növekedhetünk és szépülhetünk nélküle. És mégis, amíg legtöbbünk szemrebbenés nélkül képes keményen kritizálni másokat, addig gyakran igen nehezünkre esik a dicséret meleg sugarát embertársaink felé bocsátani." Visszatekintve a saját életemre, kijelenthetem, hogy az SEGÍTSD MÁSOK SIKERÉT! a néhány dicsérő szó, amit kaptam, bizony nagy hatással volt pályám későbbi alakulására. A történelem maga is tele van olyan meglepő példákkal, amelyek a dicséret szinte boszorkányos erejét mutatják. Több mint fél évszázaddal ezelőtt - például - egy tízéves kisfiú dolgozott egy nápolyi gyárban. Énekes szeretett volna lenni, első mestere azonban elvette a kedvét. "Nem tudsz énekelni - mondta neki -, egyáltalán nincs hangod. Illetve van, de olyan, mint a repedt fazék." Anyja azonban, a szegény parasztasszony megölelte, megdicsérte, és azt mondta neki: Ő, az anya, hiszi, hogy a fia tud énekelni, sőt máris sokat javult, és mezítláb járt, hogy ki tudja fizetni a fia énekleckéit. Ennek a parasztasszonynak a dicsérete és bátorítása megváltoztatta a fiú életét. A neve Enrico Caruso, aki korának legnagyobb és leghíresebb operaénekesévé vált. A XIX. század elején egy fiatalember író szeretett volna lenni Londonban. Úgy látszott azonban, minden ellene esküdött. Mindössze négy osztályt végezhetett el az iskolában. Apját börtönbe zárták, mert nem tudta kifizetni adósságait, a fiatalember pedig gyakran éhezett. Végül állást kapott egy patkányoktól nyüzsgő áruházban, ahol címkéket ragasztott a cipőkrémes dobozokra; éjszaka harmadmagával aludt egy rideg padlásszobában; két társa londoni csatornatöltelék volt. Olyan kevéssé bízott saját képességeiben, hogy sötét éjszaka adta postára első kéziratát - nem akarta, hogy bárki kinevesse. Egyik elbeszélést a másik után utasították vissza. Végül elérkezett a nagy nap, amikor az elsőt elfogadták. Igaz, hogy egyetlen schillinget sem kapott érte, de az egyik szerkesztő megdicsérte! Elismerte képességeit! Annyira izgatott volt, hogy A VÁLTOZTATÁS KILENC MÓDJA céltalanul kóborolt az utcákon, és az arcán könnyek csorogtak végig. A dicséret, az elismerés, hogy egy művét kinyomtatták, egész pályafutását megváltoztatta, mert ha nem bátorítják, egész életét patkányoktól hemzsegő gyárakban tölthette volna. Erről a fiúról is hallott az olvasó; Charles Dickensnek hívták. Egy másik fiú segédként dolgozott egy londoni rövid- áruüzletben. Reggelenként öt órakor kellett kelnie, kiseperte az üzletet, és naponta tizennégy órán át robotolt. Gyötrelem volt számára ez a munka, és utálta. Két év múlva nem is bírta tovább: egy reggel felkelt, és étlenszomjan huszonöt mérföldet gyalogolt, hogy beszéljen az édesanyjával, aki házvezetőnőként dolgozott. Dühöngött, vitatkozott az anyjával. Sírt. Megesküdött, hogy öngyilkos lesz, ha továbbra is az üzletben kell maradnia. Aztán hosszú, szenvedélyes levelet írt egykori öreg tanítójának, hogy megundorodott az élettől, és nem is akar tovább élni. Az öreg tanító egy kissé megdicsérte, biztosította, hogy valóban nagyon értelmesnek és nagyra hivatottnak tartja, aztán felajánlott egy tanítói állást neki. A dicséret megváltoztatta a fiú jövőjét - és az angol irodalmat is. A fiú ugyanis számtalan ragyogó könyvet írt, és több mint egymillió dollárt keresett a tollával. Valószínűleg róla is hallott az olvasó. H. G. Wells a neve. A dicsérő szó a kritika ellenében - ez a koncepció vált századunk egyik jelentős tudósának, B. F. Skinner pszichológusnak az alapvető tanításává. Allatokon és embereken végzett kísérletekkel mutatta ki, hogy amikor a bírálat minimális, a dicséret pedig hangsúlyt kap, megerősítjük SEGÍTSD MÁSOK SIKERÉT! az emberekben, amit jól csinálnak, a gyenge eredmények pedig egyre csökkennek, mivel senki nem figyel rájuk. Ezt a módszert alkalmazta John Ringelspaugh Észak- Karolinából, amikor a gyermekeivel foglalkozott. Náluk is, mint olyan sok családban, az apa és az anya inkább kiabált, mint beszélt a gyermekeivel. És - mint oly sok esetben - a gyermekek minden eset után csak tovább romlottak, a szülők meg egyre türelmetlenebbek lettek. A probléma megoldhatatlannak látszott. Mr. Ringelspaugh végül bevetette a tanfolyamon tanult szabályok egyikétmásikát. így mesélte: "Elhatároztuk, hogy inkább a dicséret eszközét használjuk, nem az állandó dorgálást. Nem volt könnyű dicsérhető dolgokat találni. Mégis sikerült, bár az első napokban nem hatott a módszer. Azután gyérülni kezdtek a korábban vitára okot adó negatívumok. A dicséretek hatása egyre erősebben érződött; nem akartunk hinni a szemünknek. Természetesen kutyából nem lesz szalonna, a gyerekek nem váltak angyalokká, de összehasonlíthatatlanul kevesebb probléma adódott, mint azelőtt. A fenyítésre és veszekedésre már semmi szükség nem volt." Mindez annak a módszernek az eredménye, amely a gyermek legkisebb jó tulajdonságát is megdicséri és nem ítél el azonnal minden hibát, amit vét. A munkahelyen is adódnak hasonló szituációk. Keith Roper Kaliforniából a saját cégénél alkalmazta ezt az elvet. Egyszer egy különlegesen jó minőségű anyag érkezett be a saját nyomdájából. Készítője egy új alkalmazott volt, akinek nehézségei voltak a beilleszkedéssel. A nyomdavezető már azt latolgatta, hogy felmond a fiatalembernek. Amikor Mr. Roper értesült a kialakult helyzetről, személyesen látogatott el a nyomdaüzembe, hogy elbeszélgessen A VÁLTOZTATÁS KILENC MÓDJA a fiatal nyomdásszal. Elmondta, milyen elégedett azzal a munkával, amelyet legfrissebben megkapott, és kifejtette, hogy szerinte ez a legjobb munka, amely az utóbbi időben a nyomdából kijött, és igen fontosnak tartotta a fiatalember közreműködését a vállalatnál. Vajon megváltozott-e a fiatal nyomdász hozzáállása a céghez? Igen, mégpedig néhány nap leforgása alatt. Elmesélte munkatársainak a beszélgetést, és attól a naptól kezdve lojális és elkötelezett dolgozó lett. Mr. Roper nem csupán annyit tett, hogy megdicsérte a fiatal munkaerőt, és azt mondta: Jól dolgozol. Konkrétan kiemelte, hogy mi az, amit kiemelkedően végzett el. Mivel egy konkrét eredményre helyezte a hangsúlyt, nem pedig csak általános hízelgő véleményt mondott, dicsérete sokkal jelentőségteljesebbé vált annak számára, aki kapta. Mindenki szereti, ha megdicsérik, de ha az elismerés egy konkrét dologra vonatkozik, érződik rajta, hogy őszinte - nem pedig csak azért kaptuk, hogy kicsit jobban érezzük magunkat. Ne feledjük; a megbecsülésre nagy szükségünk van, és szinte mindenre képesek vagyunk érte. Az üres és őszintétlen szólamokat azonban nem kéri senki. Hadd ismételjem meg: A könyvben tanult szabályok csak akkor működnek, ha őszinték. Én nem érvényesülési trükkökről beszélek, hanem egy új életfelfogásról. Egy szót az emberek megváltoztatásáról. Ha bármelyikünk képes arra inspirálni a vele kapcsolatba kerülő embert, hogy az felfedezze saját rejtett értékeit, akkor nem csupán megváltoztatjuk őket: a szó igazi értelmében átalakítjuk személyiségüket. Túlzás? Hallgassuk csak, mit mond William James, SEGÍTSD MÁSOK SIKERÉT! Amerika egyik valaha volt legkiválóbb pszichológus-filozófusa: "Ahhoz képest, amik lehetnénk, csak félemberek vagyunk. Csak egy kis részét hasznosítjuk fizikai és mentális forrásainknak. Általános értelemben kimondhatjuk, hogy az emberi individuum messze a lehetőségei alatt él. Olyan hatalom birtokában van, amelyet rendre nem képes használni." Igen, te is, aki ezeket a sorokat olvasod, te is olyan hatalom birtokában vagy, amelyet rendre nem tudsz használni. És az egyik ilyen a dicséret és megbecsülés mágikus képessége, amellyel ráébresztheted a másikat látens lehetőségeire. A képességek elsorvadnak a kínálattól és virágzásnak indulnak a bátorítástól. Hogy az emberek hatékonyabb vezetőjévé válj, alkalmazd ezt... Hatodik alapelv DICSÉRJ MEG MINDEN FEJLŐDÉST, MÉG A LEGKISEBBEKET IS. "ELISMERÉSED LEGYEN SZÍVÉLYES, S NE FURAKODJ A DICSÉRETTEL!