Önismeret, szabadság.

Hogyan szerezzünk barátokat, hogy bánjunk az emberekkel?

NEGYEDIK RÉSZ

KILENC MÓD AZ EMBEREK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA, SÉRTŐDÉS VAGY HARAG NÉLKÜL

Egyik agglegény barátom körülbelül negyvenéves korában eljegyezte magát, és menyasszonya rávette, hogy - ha kissé későn is - vegyen néhány táncleckét. "Igazán rám fért - vallotta be bekem, amikor elmondta történetét -, hiszen csak úgy tudtam táncolni, ahogy húsz évvel ezelőtt tanultam. Az első tánctanárnő valószínűleg az igazat mondta, amikor közölte velem, hogy mindent rosszul csinálok - felejtsek el tehát mindent és kezdjem elölről. Ezzel elvette a kedvemet, nem folytattam, otthagytam őt. A második tánctanárnő talán nem mondott igazat; nekem meg éppen ez kellett. Csak annyit jegyzett meg, hogy a táncom egy kissé régimódi, de van alapom, és így könynyen megtanulom az új lépéseket. Az első tánctanárnő tehát elkedvetlenített azzal, hogy hangsúlyozta a hibáimat; a második éppen az ellenkezőjét tette: megdicsérte, amit helyesen csináltam, és kisebbnek tüntette fel a hibáimat. >Önnek természetes ritmusérzéke van - mondta született táncos.< A józan eszem persze azt súgja, hogy mindig negyedrangú táncos voltam, és az is maradok; a szívem mélyén mégis szeretném azt hinni, hogy a második tánctanárnő talán komolyan gondolta. Persze, a pénzemért A VÁLTOZTATÁS KILENC MÓDJA mondta, de nem számít. Mindenesetre tudom, hogy jobb táncos vagyok, mint amilyen akkor lettem volna, ha nem mondja, hogy természetes ritmusérzékem van. Bátorított és reményt adott - bizonyítanom kellett, hogy igaza van." Mondd a gyerekednek, a férjednek, a feleségednek, vagy bármelyik alkalmazottadnak, hogy ostoba, hogy ügyetlen, hogy nincs érzéke hozzá, és mindent rosszul csinál: ezzel máris megölted benne a bizonyítás vágyát. Ha azonban az ellenkező módszert használod, és bátorítod, könnyűnek tünteted fel az elvégzendő dolgot, azt sugallód a másiknak, hogy hiszel a képességeiben és megvan benne a rejtett hajlam a szóban forgó munkára: akkor abba sem hagyja addig, amíg nagyszerűen el nem végzi. így tesz Lowell Thomas is, és az olvasó elhiheti nekem: ő aztán igazán művésze az emberekkel való bánásmódnak. Ösztönöz, bizalmat ad, bátorsággal és hittel tölti meg azt, akivel beszél. Egyszer például az egyik hétvégét vele és a feleségével töltöttem, és szombat este a társaság arra kért, hogy üljek le velük bridzselni. Bridzselni? Még hogy én? Nem, nem, ezt aztán nem! Sejtelmem sincs róla, ez a játék mindig titok volt számomra. Nem, nem, lehetetlen! "Ugyan, Dale - válaszolta Lowell -, igazán nem nagy művészet az egész. Pusztán csak emlékezet és ítélőképesség dolga. Te egyszer írtál egy előadást az emléke- zőtehetségről. A bridzs igazán gyerekjáték lesz számodra - egyenesen neked találták ki. " És íme, mielőtt tudatára ébredtem volna, hogy mit teszek, életemben először a kártyaasztal mellett találtam magam - csupán azért, mert azt mondták nekem, hogy természetes hajlamom van rá, és könnyen belejövök. Ha már a bridzsről beszélünk, eszembejut Ely Culbert KÖNNYŰ KIJAVÍTANI A HIBÁT son, akinek a nevét mindenütt ismerik, ahol bridzselnek. Könyveit tizenkét nyelvre fordították le, és milliónyi példányban adták el. Mégis azt mondta nekem: a játék sohasem vált volna hivatássá számára, ha egy iljú hölgy nem biztosította volna arról, hogy van érzéke hozzá. Amikor 1922-ben Amerikába érkezett, bölcseletet és társadalomtudományt akart tanítani, de nem volt sikere. Aztán szénügynök volt, de itt is kudarcot vallott. Aztán kávéügynök lett, de ez sem sikerült. Eszébe sem jutott azokban az időkben, hogy bridzset tanítson. Nemcsak gyenge játékos volt, hanem nagyon makacs is. Annyit okvetetlenkedett, és annyit elemezte a játszmákat még befejezésük után is, hogy senki sem akart játszani vele. Ekkor találkozott egy csinos női bridzsmesterrel, akinek a neve Josephine Dillon volt; beleszeretett és feleségül vette. Az asszony észrevette, hogy férje milyen gondosan elemzi a játszmákat, és végül meggyőzte, hogy rejtett kártyazseni. Culbertson kijelentése szerint csakis ez a bátorítás volt az oka, hogy hivatásos bridzsjátékos lett. Clarence M. Jones, az Ohio állambeli Cincinnati városban szervezett tanfolyamunk oktatója mesélt egy idevágó történetet a fiával kapcsolatban. " 1970-ben az akkor 15 éves Dávid fiam velem jött Cincinnatiba. Nem volt könnyű élete már addig sem. 1958-ban, egy autóbaleset következtében, súlyos fejsérülést szenvedett, és egy nagyon csúnya forradás maradt a homlokán. 1960-ban elváltam, és a gyerek az anyjával Dallasba költözött. 15 éves koráig speciális gyógypedagógiai iskolába járt. Valószínűleg azt hitték az iskolai adminisztrációban, hogy agy károsult és nem üti meg az átlagos szintet. Két évvel alsóbb osztályba kellett járnia; nem tud A VÁLTOZTATÁS KILENC MÓDJA ta a szorzótáblát, az ujjain adott össze és nehezen ment az írás is. Egyetlen jó jel volt, szívesen szerelgette a tévét és a rádiót. Tv-szerelő szeretett volna lenni. Bátorítottam őt, és megmagyaráztam, hogy a szakmában a matek nélkül nem boldogulna. Elhatároztam, hogy segítek neki a műveletek elsajátításában. Négy csomag kártyát készítettünk: szorzás, osztás, összeadás, kivonás. Ahogy haladtunk előre, a jó választ tartalmazó kártyákat külön tasakba tettük. Amikor Dávid rosszul válaszolt, korrigáltam, de a kártyát az ismétlés feliratú tasakba tettük. Minden este elővettük ezt a tasakot, mindaddig, amíg egyetlen kártya sem maradt benne. Stopperórával mértük a gyakorlatokra adott válaszok idejét. Megígértem, hogy abbahagyjuk a gyakorlást, mihelyt képes lesz nyolc perc alatt hibátlanul teljesíteni a feladatot. Dávid számára ez elérhetetlen célnak tűnt. Első este 52, a másodikon 48, majd 45, 44, 41 percig tartott, utána leszorítottuk 40 alá. Megünnepeltünk minden percet. A hónap végére kevesebb, mint 8 perc alatt hibátlanul válaszolt. A sikerélmény egyre jobb és jobb eredmény elérésére sarkallta. Felfedezte, hogy a tanulás könnyű és szórakoztató dolog is lehet. A számtanjegyei természetesen ugrásszerűen javultak. Maga is meglepődött, amikor jeles lett. És más tárgyakból is szinte hihetetlen előrelépést mutatott. Az olvasási készsége gyorsan fejlődött, és az eredendő rajztehetségét is kamatoztatta. A tanára őt jelölte indulónak az iskolai rajzversenyen. Nagyon bonyolult munkát készített, a különböző szintek eltérő hatását ábrázolta, amelyhez nemcsak kitűnő rajztudás, hanem kellő matematikai ismeret is szükségeltetett. Első díjat nyert, és indulhatott a városi versenyen, ahol harmadik helyezett lett." KÖNNYŰ KIJAVÍTANI A HIBÁT Megcsinálta, pedig két osztállyal lejjebb járatták, mondván, hogy "agykárosult", és az osztálytársai Frankensteinnek csúfolták a sebe miatt. Egyszer csak felfedezte, hogy képes megtanulni és elérni korábban elérhetetlennek és felfoghatatlannak hitt dolgokat. Az eredmény? A nyolcadik osztály utolsó negyedévétől végig a közép- és főiskolai éveken át kitüntetéssel végzett. Az egész élete megváltozott attól, hogy rájött, tanulni könnyű. Ha segíteni akarsz másoknak a fejlődésben, emlékezz erre... Nyolcadik alapelv BÁTORÍTS MÁSOKAT. KÖNNYEN JAVÍTHATÓNAK TÜNTESD FEL A HIBÁT!