



















|
Hozzávalók:
40 dkg fehér fejes káposzta,
2 dl tejföl,
20-25 dkg liszt,
2-3 dl szódavíz,
5 dkg reszelt füstölt sajt,
2 tojás,
1 dl tej,
1 dl olaj,
1 teáskanál cukor,
1 teáskanál só,
1 mokkáskanál törött fekete bors.
|
 |
A káposztát tisztítás után az almareszelõ durva fokán lereszeljük. Két
evõkanálnyi olajon, sóval, borssal, 10 percig pároljuk fedõ alatt, saját
levében, majd fedetlenül, kevergetve, világosbarnára pirítjuk. Közben
meghintjük a cukorral. Hagyjuk, hogy kihûljön. A palacsintatésztához a tojásokat
a tejjel habosra felverjük, ezután apránként hozzáadjuk a lisztet és annyi
szódavizet, hogy a szokásos palacsintamassza legyen belõle. Megsózzuk, fél dl
olajat belekeverünk, végül a pirított, de már egészen kihûlt káposztát is
hozzáadjuk. A masszát 10 percig hagyjuk állni, azalatt a benne lévõ liszt kissé
megduzzad. Palacsintasütõt vagy teflonserpenyõt felforrósítunk (nem kell olajat
tenni bele, mert a palacsintában bõven van) és a szokásos módon kis
palacsintákat sütünk belõle. A megsült palacsintákat egyenként megkenjük kevés
tejföllel, és meghintjük kevés reszelt sajttal, majd szorosan összecsavarva,
szögletes tepsibe tesszük. A megmaradt sajtot összekeverjük a megmaradt
tejföllel és rákenjük a tetejére. Elõmelegített forró sütõbe toljuk néhány
percre, de nem szabad nagyon megpirítani, mert kiszárad és az égett sajttól
megkeseredik.
|
EXTERNET Web-Art Mûhely 1997
|
|