Kő kemény film, kizárólag extra erős idegekkel és gyomorral lehet abszolválni. Még nem tudok használhatóbb véleményt formálni róla.
—szerk 2008.11.01—
Most, pár nappal a film megnézése után annyit tudnék még hozzátenni, hogy az egész alkotás nagyon be tud vésődni az ember agyába. Ebben (is) igazán jók az ázsiai filmek. Nincs bennük szemernyi konformizmus sem -ellentétben amerikai társaikkal- ezért sokkal hatásosabbak.
Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban – mondta – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
- Lepke – mesélte – igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
most nem tudom – folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
Hat éve ezzel a lemezzel kezdődött. Ez volt az első Dream Theater szerzemény amit megismertem, ez indította el a lavinát, mely éveken át tartó, mára már kissé lecsendesedő Dream Theater függésben manifesztálódott, és végigkísérte teenager éveim második felét. Rengeteg emlékem kapcsolódik a bandához és konkrétan ehhez a lemezhez. Mostanában viszonylag ritkán hallgatom meg, de ilyenkor mindig elönt a nosztalgia keserédes érzése. Az album minden bizonnyal az egyik legzseniálisabb progresszív rock koncept album ami valaha is született. A történet enyhén transzcendentális, misztikus mivolta, és a végletekig profi megvalósítás egyértelműen és határozottan utasítja maga mögé szinte az összes többi -a műfajban elkövetett- próbálkozást. Kikerülhetetlen klasszikus!
Akadnak az ember életében olyan végletekig tompa péntek esték, amikor intellektuális étvágy ide, esztétikumok hajszolása oda, nem vágyik többre egy kő kemény akciófilmnél. Na, egy ilyen estére tökéletes választás a Street Kings. Durvaságból egy pillanatra sincs hiány, és ezt sok más műfajtárssal szemben úgy sikerül elérni, hogy a film emiatt nem válik önmaga komikumává.
Király downtempo lemez, kevés gyenge eresztéssel! Bootsie kb az egyetlen általam ismert Dj, akinek az esetében elismerem, hogy csinál is valamit és nem csak a szarból próbál várat építeni. Najó még talán Palotai, de ő annyira mégsem… 
Az imént sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy a belehallgattam ebbe a lemezbe. Csak egy számot akartam most meghallgatni, de úgy látszik ez azért ennyire nem egyszerű, ugyanis azóta nem nagyon akaródzik leoperálni magamról a fejhallgatót. Tipikus így járás. Pedig ma olvasni akartam…
