Úgy látszik, ez az album se kerülte el, hogy említést tegyek róla. Bevallom őszintén, kicsit ódzkodtam attól, hogy bármit is írjak ezzel a lemezzel kapcsolatban. Mivel ez a blog pontosan olyan dolgokkal foglalkozik, melyeket szóban interpretálni oly mértékig lehetetlen, hogy majdnem fölösleges is, úgy gondolom van némi jogalapja annak, ha úgy érzem, az itt leírtak meg sem közelítik a tárgyuk mibenlétéből kifolyólag elvárható színvonalat. Különösen akkor méregetem kritikusan írásaimat, mikor valami számomra különösen kedves dologról szólnak.
Megpróbálhatnám cizellált mondatokkal jellemezni Snétberger Ferenc érzelemgazdag, földöntúli gitárjátékát, vagy megkísérelhetném szinonímákkal érzékeltetni, hogy Arild Andersen kezében a bőgő hogyan képes egyszerre sírni és mégis erőtől duzzadóan szólni, esetleg próbálkozhatnék Paolo Vinaccia ütős játékának bemutatásával is, de úgy érzem mindez teljesen fölöslegesnek bizonyulna. Nem tudnám szavakba önteni mit is jelent számomra ez a zene.
Kedvenc: Move