Jóféle. A rajzolók igazán kitettek magukért. Elképzelni nem tudom mennyi munka lehet benne. A story kicsit sablon talán, de legalább nem okoz fizikai fájdalmat.
Archivum - August, 2009
Appleseed
Halálos iram (Fast & Furious)
A Halálos iramban tetralógia egy tipikusan olyan jelenség ahol a határozottan csökkenő (mitöbb, zuhanó) színvonal markánsan és megkerülhetetlenül véteti észre magát. Az első részt a mai napig nézhetőnek, sőt, gyengébb pillanataimban akár még jónak is aposztrofálom. A második rész már adott okot némi homlokráncolással egybekötött szemöldök felhúzásra. A négyesfogat harmadik tagjánál már majdnem nyakamat tettem volna rá, hogy ennél rosszabb már nem lesz (titkon azt reméltem, hogy nem is próbálkoznak tovább a fiúk). Szerencsémre nem tettem. Az aktuális, negyedik rész olyan elemi erővel és megkérdőjelezhetetlen határozottsággal múlja alul egyenesági felmenőit, hogy kis túlzással (meg úgy 52 kiló Anettka hozzáadásával) akár a Budapest tv saját gyártású produkciója is lehetne. Erre tényleg kár a celluloid srácok. Inkább menjetek pásztornak…
Mitsoura – Mitsoura
Már egy ideje hajkurásztam ezt a lemezt, aztán végre horogra akadt -igaz, egyelőre csak mp3-ban, mert boltban még (illetve már, ugyanis 2003-as) nem nagyon láttam. Az elmúlt egy hétben cirka 5ször sikerült végig hallgatni, tehát tetszik. Találkoztam olyan véleménnyel, mely az elektronikus alapok sablonosságára és a hangszeres játék átlagosságára próbálkozott rámutatni -megjegyzem nem is teljesen alaptalanul, de valahogy mégis kereknek érzem az albumot. Miczura Mónika hangja tényleg teljességgel egyedi, eddigi, a különböző stílusokban performáló énekesnők orgánumát illető mintavételezéseim során még talán hasonlóval sem találkoztam, és mint már említettem, kisebb holtpontoktól eltekintve sikerült úgy ötvözni az ethno és electro motívumokkal, hogy az eredmény csak nagyon szőrös szívűek számára legyen kifogásolható.
Szükségállapot (The Siege)
Szétuntam rajta magam. A színészi alakítás még akciófilmes mércével is alja, de az is lehet, hogy csak én kezelem túlzott cinizmussal a tizenkettő egy tucat akciófilmeket az utóbbi időben.
Bunyó (Fighting)
Randiguru (Hitch)
Nem gondoltam volna, de már a film elején vonyítva röhögés volt. Pont sikerült jól elegyíteni a poénokat meg az érzelmesebb részeket (gy.k.: a nyálat).