Nem a zeneművészet kiemelkedő darabja, de a koncert azért elég jó lehetett (élő felvétel). Itthon néha elszüttyög a háttérben, de nem mondanám katartikus élménynek.
Archivum - May, 2008
Laurent Garnier & Bügge Wesseltoft – Public Outburst
Blu: MUTO
Pain of Salvation – Be
PainOfSalvation.com
Az albumhoz tartozó wiki
Ember és Isten kapcsolatát sokan, sokféleképp tárgyalták már, de azt hiszem bátran nevezhető rendhagyónak, ha ezt egy progresszív rockot játszó együttes teszi egy koncept album keretei között. Többekben felmerülhet a jogos kétely: sikerül-e egy ilyen zenekarnak a téma komolyságához illő, színvonalas interpretációt alkotni? Azt kell hogy mondjam, a Pain of Salvation produkciója minden tekintetben kiváló. A srácok profi zenészek, a téma jól komponált: ahol kell lágy és érzelemgazdag, máshol könyörtelenül ütős. A különböző vonós hangszereken játszó vendégzenészek szólamai tovább tökéletesítik az összhatást, melyet Daniel Gildenlow énekhangja koronáz meg.
Az egyik kedvenc koncept albumom (a másik a Scenes from a Memory a Dream Theater-től).
Dhafer Youssef – Digital Prophecy
Dhafer Youssef elképesztő hangterjedelemmel és orgánummal megáldott előadó. Az általa magas fokon prezentált tradicionális szufi ének ötvözve az oud kristálytiszta hangjával és egy kevés elektronikával, rendhagyó és egyben csodálatos egyveleget ad eredményül.
Kedvencek: Aya, Sparkling Trut, Wood Talk, Diaphanes, Seventh Heaven Suit
Arild Andersen Group – Elektra
Erről az albumról sem egyszerű olyan postot írni, ami akár egy kicsit is átadja az érzéseimet. Épphogy megkezdtem merülésem a jazz feneketlen óceánjába, mikor kedvenc lemezboltomban (lám, ez itt a reklám: MCD lemezbolt Bp. Sütő utca 2.) szembetalálkoztam ezzel a lemezzel. Arild Andersen már akkoris az egyik kedvenc (sőt, akkor konkrétan a kedvenc) bőgősöm volt, így már önmagába az ő neve is elég lett volna, hogy a cdt a polcról a kosaramba allokáljam, ám Andersennel még korán sincs vége a sornak. Az albumon képviselteti magát a skandináv jazzélet krémje (Eivind Aarset, Paolo Vinaccia, Arve Henriksen, Nils Petter Molvaer, stb.) -akiknek azóta számos lemeze figyel a polcomon. Tehát egy szó mint száz Közép-Europa legrövidebb döntési folyamata után (amúgy sem szoktam sokat tökölni), már ott is álltam a pénztárnál.
Hazaérve az első dolgom volt ízekre szaggatni a cdt a külvilágtól -és ezáltal a cd lejátszótól- elválasztó celofánt. Már nem emlékszem pontosan mik voltak az első reakcióim, de azt tudom, hogy a lemezt azóta is gyűjteményem egyik különlegességének tartom. Azt érdemes tudni, hogy az album egy színdarabhoz -jelesül Szophoklész Elektrájához- írt zenét tartalmaz, melyet a helyszínen (értsd: az előadás alatt) vettek föl, így -bár kifejezetten jól szól- nem mentes minden rögzítési hibától, továbbá az egész koncepción érezhető, hogy eredendően nem azért készült, hogy album formájában megjelenjen. Tulajdonképpen minden adott ahhoz, hogy a lemezzel bárkit ki lehessen kergetni a világból, de úgy gondolom, hogy aki hozzám hasonlóan képes a zenéhez szorosan érzelmeket és hangulatokat kapcsolni, az akár szeretheti is. Nagyon. A zenészek formabontó játéka, az ógörög vokál földöntúlisága könnyen szárnyat ad a képzeletnek és a léleknek.
Könnyező harcos (Crying Freeman)
Utoljára úgy 10 éve láthattam ezt a filmet. Most, hogy újranéztem érdekes volt látni, hogy tolják ki egyre inkább az ember ingerküszöbét a modernebbnél modernebb speciális effektek és az egyre merészebben megkoreografált harci jelenetek. Olyan képsorok, amiken régen elhülve pislogtam, 10 év után kb annyira ráztak fel mint a Stahl Judit konyhája. Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy ez a film műfaján belül kifejezetten jó. Ugyan nem láttam teljes egészében az eredeti, 6 részes anime változatot, de kijelenthetem, hogy filmen sikerült megteremteni a megfelelő hangulatot.
Tűzfal (Firewall)
Gondolom a készítők úgy gondolták, hogy ez így ebben a formában izgalmas meg minden, de nem. Egész egyszerűen rossz. Nagyon. Lehet, hogy én láttam túl sok hasonló klisére épülő filmet, de ezt egyenesen szenvedés volt végignézni. Még szerencse, hogy az IT részeknél viszonylag kevés volt a fájdalmasan nagy csúsztatás (ha ilyesmire vágysz, nézd meg a Kardhalat ). Még Harrison Ford sem tudta a fájdalomküszöb alá szorítani ezt a “remek” alkotást.
Út a vadonba (Into The Wild)
Nem lesz a kedvenc filmem, de egyszer mindenképp érdemes megnézni. Ébreszt néhány olyan gondolatot, melyek még kellőképpen kiforratlanok, és túl messzire vezetnek ahhoz, hogy itt ne fejtsem ki. Talán majd egyszer. Máshol…
Napfény (Sunshine)
Hitman
Már a játéknak sem voltam nagy szerelmese, ami nem is meglepő, hiszen szinte egyáltalán nem játszom. A film is azt hozta amit vártam: néhány klisé, néhány jól koreografált jelenet, kevés történet és még kevesebb mondani való. Olcsó és viszonylag tartalmatlan szórakozás egy fáradt estére.