OSI honlap

Úgy látszik a progresszív rocktól sem lehet egykönnyen elszakadni, ha az ember már egyszer “függővé” vált. Annak ellenére, hogy mostanában (az elmúlt 3 évben) főleg a jazz, a komolyzene és a Zagar és Yonderboi által képviselt elektro underground dominál, időről időre előkerül egy-egy progresszív rock lemez. Főleg a Dream Theater és a holdudvarába tartozó projectek azok, melyek gyakran vendégeskednek a lejátszóban.

Ilyen sideproject az OSI is, mely egyszerre két szálon is kapcsolódik a Dream Theaterhez. Az egyik Kevin Moore, a Dream egykori billentyűse, aki az Images and Words albumon alkotott maradandót, a másik Mike Portnoy, aki immáron több mint 20 éve tolja a DT szekerét, és talán vitathatatlanul a legjobb rock dobos a világon (számomra mindenképp). Az imént említett pároshoz hozzáadjuk még Jim Matheos-t a Fates Warning gitárosát, és máris megkapjuk az OSI-t.

Mind a két OSI albumról elmondható, hogy rendkívül igényes, és jól összerakott, egységes lemezek. Pontosan az a fajta progresszív rock muzsika, ami oly módon ötvözi az elvont témákat és az egyszerűbb riffeket, hogy az eredmény nem tűnik sem túl primitívnek, sem hallgathatatlanul öncélúnak. Hiába, a profik mégiscsak profi munkát adnak ki a kezük közül.

Kedvencek – Office of Strategic Influence: Houseshoes And B-52’s, shutDOWN, Dirt From A Holy Place, Set The Controls For The Heart Of The Sun (egyértelműen jobb mint az eredeti változat a Pink Floyd-tól)

Kedvencek – Free: Go, Bigger Wave, Home Was Good, Kicking, Simple Life, All Gone Now

IMDB

Nem vagyok nagy természetfilmes, de az igazat megvallva még most is azon vagyok, hogy felkaparjam az államat a földről. Egyelőre csak az első részt néztem meg, de biztos vagyok benne, hogy a többi sem fog sokáig váratni magára. A káprázatos operatőri munka és David Attenborough narrációja minden eddiginél élvezetesebben mutatja be csodálatos világunkat. Aki teheti csakis minimum 720p-ben fogjon neki. Ha valahol, akkor ennél a filmnél hatalmas a HD felbontás hozzáadott értéke.

Link

Nem szeretnék átfogó, markáns véleményt írni, ugyanis az a tény, hogy az első felvonás alatt többet sikerült aludni mint nem, úgy érzem kissé rányomta a bélyegét az előadás nyújtotta élményre. Ami biztos, hogy a 3 és fél óra egy szünettel már a kínzás határait súrolja. Azok a részek, melyeknek valamelyest sikerült behatolniuk az agyamba, többnyire eröltetettnek és ezáltal kissé fárasztónak tűntek (a kivételektől eltekintve), mindennek ellenére az egész darab atmoszférájában volt valami megkapóan nyomasztó, melyre a kifejezetten jól eltalált díszlet és jelmezek, továbbá a modern színpadtechnika kiaknázása és a zene még rátettek egy lapáttal. Kár, hogy a figyelem felett kiütéses győzelmet aratott a narkolepszia.

IMDB

Sosem voltam sorozatfüggő, de mióta Dr House-t nézek, ez az állapot végérvényesen és visszavonhatatlanul felborult. 1 hét alatt cirka 40 rész. Elég súlyos…