IMDB

Nagyon-nagyon jó film, kiváló zenével. Mindenkinek ajánlom, annak, aki hozzám hasonlóan érdeklődik a pszichológia után, kétszer is.

IMDB

Az első Tarr Béla-közeli élményem. Kicsit felemásra sikerült a dolog, ugyanis két részletben néztem meg a filmet, így sajnos kikerültem a sodrásából. Az áthatóan erős hangulat már az első pár percben átjött, de a fent említett okból más nem igazán. Azt hiszem nemsokára újra nekifutok, mert úgy érzem érdemes.

IMDB

Hihetetlenül erős érzelmekkel átszőtt családi eposz. A sors önkényes játékának története, melyben az ember, a család, a szerelem, az élet csupán játékszer. Szárnyalás és zuhanás, béke és zaklatottság, magasság és mélység vakítóan kontrasztos váltakozása.

IMDB

Ha az ember sok olyan filmet lát, melyben az emberi lélek végső tűréshatárának hosszas feszegetése, majd egyetlen kérlelhetetlen mozdulattal történő átszakítása képezi a lenyegi vonulatot, bizonyos mértékig érzéketlenné válik az ilyesféle történetekkel szemben. Természetesen előfordulnak olyan rendhagyó és hatásos cselekményekre épülő adaptációk, melyek feloldják ezt a viszonylagos érzéketlenséget, és így a történet teljes erővel talál célba.

Szász János Woyzeck-je számomra nem ilyen. Bár kétségtelenül megvan a maga hatása, de ez nem a történet számlájára írható. A film ereje az operatőri munkában rejlik. Az éjszakai vasútállomás fekete-fehér képei lenyűgözően nyomasztóak. A jelenetek nagy része akár önálló fotóként is megállná a helyét.

IMDB

Sokadszori megnézés után is úgy vélem, hogy ez a film bátran örvendhetne nagyobb népszerűségnek generációm köreiben, bár való igaz, hogy előbb a szerelemmel és szexualitással kapcsolatos fogalomköröket kellene rendbe tenni a fejekben.

Igazán jó film.

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Honlap
Arvo Pärt Wiki
Tabula Rasa Wiki

Elkötelezett jazz fanatizmusom mellett egyre inkább szárba szökken a komolyzene iránti vonzalmam. Hiába, biztos öregszem. Valójában sosem volt túl nagy a távolság köztem és a kommerszebb klasszikus darabok között, de azt hiszem, mostanában képes vagyok más, egy mélyebb szinten értékelni a műveket.
A sors valahogy úgy hozta, hogy többször is belebotlottam Arvo Pärt nevébe, és egyre inkább kíváncsivá váltam. Kutakodtam egy kicsit, hogy mit is érdemes meghallgatni az észt komponistától, így esett a választás a Tabula Rasa-ra.
Meg kell hogy mondjam, nem csalódtam. A két hegedűre írt hegedűverseny, melyben a kíséretet vónószenekar és zongora adja, első perctől elkápráztatott. Bús melankólia gyönyörű dallamokba ágyazva. Hosszan az éjszakába nyúló, súlyos beszélgetések utáni csendes gondolatrendezéshez több mint ideális.

IMDB

Legjobb tudomásom szerint a kortárs művészeten végighaladó hullám egyre inkább arra ösztönzi a művészeket, hogy az erős érzelmek kiváltása érdekében olyan eszközökhöz nyúljanak, melyek könnyen megbotránkozást és rossz szájízt vonnak maguk után. Gondolok itt a sokáig tabuként kezelt dolgok nyílt bemutatására. Értem én (és hiszem is), hogy az underground művészet egyik legfontosabb mozgató ereje abból a dacból ered, melyet a folyamatos árral szemben való úszás táplál. Mindezzel együtt nem érzem úgy, hogy az egyedüli mód arra, hogy a sodrással szembe kerüljünk a puritán és sokszor öncélú naturalizmus. Kiváltképp a mai világban, mikor a kommersz “művészet” legfőbb ellenpólusát a mély és értkekben gazdag alkotások adják.

Bartis Attila regénye -bár én nem olvastam, csak a film alapján van róla képem- a végsőkig feszít minden olyan húrt, mely az ember lelki békéjének stabilitásában (vagy instabilitásában) szerepet játszik. Nem tett másként Alföldi Róbert sem, mikor rendezőként vászonra vitte a könyvet. Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy a túlzott prüdéria beszél belőlem, de bizonyos momentumok közel álltak ahhoz, hogy kicsapják nálam a biztosítékot (ami majdnemhogy példa nélküli lett volna). Mindazonáltal el kell ismernem, hogy a színészi játék zseniális. A figurák hitelessége egy pillanatig sem szenved csorbát, ami a szerepeket látva nem kis munkát és tehetséget sejtet. Összességében a film pont azon a rendkívül vékony mezsgyén mozog, mely nálam a lélektani határt jelöli, ennélfogva nem tudom elítélni Alföldi rendezői munkáját. Talán néhol lehetne kicsit komformistább. Úgy érzem kellenek az ilyesfajta ingerek is, csak talán nem ekkora intenzitással. Tehát aki úgy dönt, hogy megnézi, az jó előre készüljön fel, hogy ez távolról sem egy vidám, könnyed filmecske, hanem egy letaglózó, végletekig feszített, fojtogató dráma.

IMDB

Maár Gyula filmjében rengeteg a filozófiai mélységű, értékes és nyelvileg is gondosan cizellált gondolat. Döntően Simone Weil szavai ezek. Az ember egyszeri megnézés után képtelen felfogni mindazt, ami a filmben elhangzik. A hosszú monológok alatt szinte képtelenség végig ébren tartani figyelmünket, ám ez alapvetően szükséges ahhoz, hogy a plasztikus metaforákkal átszőtt, örök érvényű gondolatoknak egyáltalán a közelébe kerüljünk. Isten és ember kapcsolatának boncolgatása nem áll tőlem távol, de hazudnék ha azt mondanám, hogy sikerült mindent megértenem. Talán mondanom sem kell, hogy meglehetősen vékony az a réteg, ahol a film értő (vagy bármilyen) közönségre talál. Nagy kár…