Érdekes, hogy egy nonprofit szervezet marketing tevékenysége lazán bealázza a versenyszektor vállalatainak csak olykor vállalható próbálkozásait. Tényleg le a kalappal!
Mivel sehol nem találtam viszonylag összeszedett WWF reklám galériát, rittyentettem egy végtelenségig gagyi micrositeot ahol lehet nézelődni ügyesen: klikk!
Ez kemény!
Igazán jó film az emberi kapcsolatok óriási erejéről, és a kialakult érzelmi kapcsok szorosságáról. Ami különösen jó, hogy sikerült elkerülni az érzelmileg szürreálisan (amúgy amerikai módra) és oda nem illően túltöltött jeleneteket (félreértés ne essék, én nem az érzelemgazdagság ellen vagyok, de mindennek megvan a maga helye. A Ben-Hurban is furcsán mutatott volna egy leszálló űrhajó), így az embernek nincs az az érzése, hogy megint valami hatásvadász borzadalmat néz. Kiemelten ajánlott.
A film a világ egy olyan szegletében játszódik, ahol a mindennapok számunkra, -tulajdonképpen- jól lakottnak nevezhető emberek számára egészen elképzelhetetlen problémák és életkörülmények szorításában telnek. Ám vannak a lelki válságnak olyan aspektusai, melyek nem függnek sem helytől, sem időtől. Nem a külső tényezők határozzák meg ezen problémák meglétét, hanem maga, az ember lelkének kvintesszenciája. Az önmagunkkal való tartós meghasonlás méreg a léleknek, nem számít, hogy a világ mely sarkában élünk. Bűntudat karmai közül csakis a feloldozás szabadíthat meg, egy olyan cselekedet mellyel képesek vagyunk magunkat magunk előtt tisztára mosni.
Számomra a film egy másik megkapó fonala, a sors iránti alázat. Mondják, hogy aki magasra mászik, az nagyot zuhan, de úgy gondolom a “becsapódás” fájdalmát a mindenkori alázat, büszkeség (igen, elsőre tényleg ellentétes fogalmak, de nem, nem zárják ki egymást) és belső hajlíthatatlanság képes csillapítani és akár elviselhetővé tenni.
Összességében nem éreztem átütő erejűnek a filmet, de gondolatébresztő gyanánt abszolút beválik. Aki teheti, egyszer nézze meg.
